A szervezeti struktúra egyszerűsítése érdekében az Appen-Retail Kft. és a Felhévíz-Appen Kft. beolvad az Appeninn Property Vagyonkezelő Zrt.-be - közölte az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A MÁV Vagon Kft. mintegy 75 százaléka magánkézbe kerül a kormány döntése alapján, a magántőke bevonásával jobbá, egyszerűbbé válhat a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-Volán-csoportnál – közölte a társaságcsoport kedden az MTI-vel.
A különböző energiatermelők és -fogyasztók összefogásával a rugalmassági aggregátorok az országok áramellátásának kiegyensúlyozását segítik, ami a megújuló energiaforrások terjedésével világszerte egyre fontosabbá válik – olvasható a Nano Energies elemzésében.
Nagyító rovatunkban ezúttal az új közel-keleti háborút vesszük górcső alá, amelynek a jelen állás szerint egyetlen győztese lehet. Gázában szárazföldi hadműveletekre van szükség a túszok kiszabadításához, de ez mind katonai, mind diplomáciai szempontból csapdának bizonyulhat.
A K&H és az Agrárközgazdasági Intézet digitális programot fejlesztett ki és tett ingyenesen elérhetővé, amely alapján bármelyik növénytermesztő kiszámíthatja, hogy mekkora a karbonlábnyoma.
Végeredményt hirdettek kedden a Hypewriter, nemzetközi sorozatötlet-pályázat záró eseményén. Az Ana Bižić, Alexandra Dubovska, Jan Maxa, Kolosi Péter és Trunkó Bence alkotta zsűri döntése alapján három pályázat, a Be Happy, or Else, az Elders és a Small Time Justice megosztva nyerte el a Hypewriter 10 ezer eurós fődíját.
Nagyot csökkent az infláció szeptemberben, mint ahogy vártuk is. Sőt, még annál is jobb lett egy picivel, hiszen az árak éves romlásának üteme 12,2 százalék lett a várt 12,4 százalékkal szemben.
Kis- és nagyvállalatok, állami és magánegészségügyi intézmények mellett startupok is jelentkezhetnek az idén először meghirdetett Digital Health Summit-díjra. Az elismeréssel a legjobb hazai digitális egészségügyi megoldásokra szeretnék felhívni a figyelmet.
Drámai mértékben csökkent a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású állampapírok aránya a világpiacon az Egyesült Államok néhány héttel ezelőtti leminősítése óta - áll a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében.
Egy shaker, megannyi cél néven indított nemzetközi imázskampányt a BioTechUSA, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei sokoldalúak, használatuk támogatást nyújt a kiegyensúlyozott életmód elősegítésében. A cégcsoport egy BioTechUSA shaker szemszögéből, különböző sportokon és élethelyzeteken keresztül mutatja be: bármi is legyen a célunk a
Mielőtt az intő jelek felsorolásába kezdenénk, lépjünk kicsit vissza felnőtt világunkból, és gondoljunk bele, milyen volt gyereknek vagy éppen serdülő fiatalnak lenni. Mi milyen nehézségeket éltünk meg? A Sulinyugi pszichológus csapata összeszedte az alábbiakban, hogy milyen problémákkal küzdenek a mai gyermekek, és hogyan segíthetünk nekik, hogy m
Másfél éve nem látott szint alá mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy szeptemberben éves összehasonlításban 15,2 százalékra csökkent az élelmiszerek drágulása mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden ismertetett inflációs adatokra reagálva. A mo
A rezsivédelem és a honvédelmi kiadások súlyos terheit emlegeti a Pénzügyminisztérium amiatt, hogy a kormány kénytelen volt jelentősen növelni az idei hiánycélt, miközben éppen a két védelmi alapon spórolhat a büdzsé jelentős mértékben. Ennek fő oka, hogy a vállalatok és az önkormányzatok rezsitámogatását igen szűken mérték. A hiány elszállásának f
Elképesztő mennyiségű robbanószert rejtenek még ma is a földek, melyekkel az agráriumban dolgozók gyakran találkoznak is. Isteni szerencse, hogy a találkozások nagy része nem végzetes.
A lengyelországi Gdanskban szeptember 5.-9. között rendezték meg a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkillst. 32 országból 576 fiatal szakember mérte össze a tudását 42 hivatalos versenyszámban és 1 bemutató szakmában.
A Vodafone Magyarország és a DIGI bejelentették, hogy nem számítanak fel roaming díjat Izraelben tartózkodó lakossági, vállalati és feltöltőkártyás ügyfeleiknek, ezzel segítve az ott tartózkodók Magyarországra irányuló kommunikációját a kialakult krízishelyzetben. A díjmentes roaming visszamenőleg is érvényes, október 7-től.
A prágai központú Cpi Property Group magyar leányvállalata, a Cpi Hungary jól ismert irodaház-portfóliójáról, ugyanakkor 275 000 négyzetméteren fekvő retail portfólióval is rendelkezik. Ilyen a Campona vagy a Pólus. A cégcsoport egyik értékes épülete a megújult Blaha Lujza tér közelében fekvő Europeum Bevásárlóközpont. Az elmúlt években a legnagy
Elkezdődött Budapesten is a Green Light nevű projekt tesztje, melynek célja, hogy mesterséges intelligencia segítségével összehangolják a közlekedési lámpák működését úgy, hogy az autósoknak minél kevesebb időt kelljen várakozással töltenie – írja a Telex.
Szeptemberben 6,9 százalékra csökkent az éves infláció Csehországban az augusztusi 8,5 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában, tájékoztatott az MTI.
Az idei harmadik negyedévben tovább csökkentek éves szinten a személyi számítógépek kiszállításai globálisan a Gartner kutatócég előzetes számításai szerint; a csökkenés immár nyolc negyedéve tart.
Rekordszámú, 78 videós és fotós pályázat érkezett, melyek közül a zsűri négy videós és egy fotós alkotást díjazott, továbbá a Yettel különdíjjal ismert el egy videós alkotást. Az idei díjakat többek között a Telex, a Hvg, a Szabad Európa és az Rtl újságírói kapták. A pályázatok különféle társadalmi, környezeti és morális problémákat mutattak be, de
Megkezdte a K&H az ATM-ek cseréjét, a régiek helyére olyan automaták jönnek, amelyekből okoseszközzel lehet a készpénzt felvenni, azaz nem kell plasztikkártyát használnia az ügyfélnek. Az új ATM-eken szinte minden funkció elérhető okoseszközzel. A pénzintézet várhatóan az év végéig lecseréli közel 100 ATM-jét az új berendezésekre.Bár a mindennapi v
Az idei harmadik negyedévben tovább csökkentek éves szinten a személyi számítógépek kiszállításai globálisan a Gartner kutatócég előzetes számításai szerint; a csökkenés immár nyolc negyedéve tart.
Hétfőtől a K&H átalakította a teljes lakáshitel-kínálatát és bevezette a “THM- és kamatplafonos” lakossági és vállalati kölcsönöket - igaz, a pénzintézet kínálatában már eddig is elérhetőek voltak a 8,5 százaléknál alacsonyabb teljes hiteldíjmutatóval elérhető lakáshitelek. Egy 10 éves kamatrögzítésű, egyben 10 éves futamidejű 12 millió forintos la
Túlkereslet mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank hároméves hátralévő futamidejű jelzáloglevelére meghirdetett nyilvános tőzsdei kibocsátás. Az aukción csaknem 5 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a pénzintézet végül 3,3 milliárd forintot fogadott el.
A munkavállalói igények növekedése és az ehhez felzárkózó jogalkotási trend miatt a cégeknek fel kell készülni a rugalmas foglalkoztatás különböző formáinak terjedésére – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda. Ez szükségessé teheti a munkaszerződések és a munkaviszonyt szabályozó más céges előírások áttekintését.