Miközben a magyar tőzsdén kifejezetten jó hangulatban folyik a kereskedés, a Masterplast jelentősen alulteljesítő. Az esés mögött elsősorban a múlt pénteki profit warning áll, melynek keretében a társaság csökkentette a negyedik negyedévre vonatkozó árbevétel- és profitszámait.
Az amerikai Képviselőház nagy nehezen választotta meg házelnökként Kevin McCarthy repulbikánus képviselőt, a republikánusok ezután adóhivatal finanszírozásának csökkentését és a és a kínai gazdasági verseny kivizsgálását célzó törvényjavaslatok elfogadásával kezdi a munkát. Az új képviselőház célja a kormányzati költekezés visszafogása lesz, a Repu
Miközben Európában visszafogott mozgások látszanak, a magyar tőzsde határozott emelkedésben van, elsősorban a hazai blue chipek jó teljesítményének köszönhetően. A fókuszban ma többek között 4iG és a Magyar Telekom van előbbi reggeli bejelentése után, amely a Vodafone Magyarország felvásárlásról szólt. A másik oldalon jelentős mínuszba került a Mas
Kilenc év fegyházbüntetést kér az ügyészség Töröcskei Istvánra az egykori Széchenyi Bank vezetőjére, feleségére nyolcat. A milliárdos üzletembert társaival hatmilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
Komoly erősödéssel kezdte az évet a forint, így már stabilan 400 alá süllyedt az euró árfolyama. Ez részben a dollár gyengélkedésének köszönhető. Ugyanakkor nem biztos, hogy örökké kitart majd a jó hangulat, az első negyedévben még lehetnek nehéz pillanatai a magyar devizának, hiszen maradtak kockázatok. Ennek jelei pedig már hétfő reggel is látsza
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezérigazgatóval erősít a Graboplast: januártól Ivan László látja el a Közép-Európában meghatározó padlógyártó vezérigazgatói feladatait. Jancsó Péter a társaság elnökeként stratégiai feladatokra fókuszál a jövőben. Januártól Ivan László tölti be a Közép-Európában a speciális padlógyártás terén meghatározó, magy
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, idén januárban 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak; az emelést követően havonta 27 ezer forinttal növekszik az átlagnyugdíj Magyarországon, a 13. havi juttatást is figyelembe véve ebben az évben ez több, mint 350 ezer forint emelést jelent az időseknek. Az idei első utalás csütörtökön érkezik, közölte a Hír TV.
Régóta tudjuk: ha valamihez számokat rendelünk hozzá, akkor képesek vagyunk az objektivitás látszatát kelteni. Mint a közoktatás kormányzásának minden más eleme, a Belügyminisztériumból kiszivárgott pedagógus teljesítményértékelésről és differenciált bérezésről szóló javaslat is a kormányzás látszatának fenntartását szolgálja, szakmailag megfontolh
A várakozásokat alulmúlva 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal növekedett. Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal nőtt az ipari termelés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,14 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 45 654,16 ponton állt, ami az előző, pénteki záró értékéhez képest 234,38 pontos, 0,52 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 234,24 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg: külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel, 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik – közölte a Magyar Közút hétfő
A várakozásokat alulmúlva 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal növekedett. Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal nőtt az ipari termelés.
Március elejétől a nigériai köztisztviselők nem vehetnek fel készpénzt a kormány bankszámláiról – közölte a nigériai pénzügyi hírszerző egység vezetője.
A K&H nagyvállalati növekedési index az utolsó negyedévben -15-ről -10 pontra korrigált. A változás hátterében az áll, hogy a gazdaság megítélésében enyhült az előző negyedévi pánikhangulat.
Ahogy arra számítani is lehetett, a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát is csökkentik szerdától. Előbbi ára bruttó 12 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 10 forinttal fizet alacsonyabb árat egy benzinkút írja a holtankoljak.net.
A Morgan Stanley vezető stratégája, Michael Wilson szerint az amerikai részvények a pesszimista várakozásánál is sokkal nagyobb esésnek néznek elébe, miután a recesszió veszélye a globális pénzügyi válság óta a legnagyobb éves visszaesést okozhatja - írja a Bloomberg.
A Cbre Daniel Bienias-t nevezte ki a közép-kelet-európai régió élére, ügyvezető igazgatóként. A szakember Andreas Ridder-től veszi át a pozíciót, aki az elmúlt 20 évben rendkívül eredményesen építette a Cbre jelenlétét a régióban. Andreas továbbra is a Cbre ausztriai leányvállalatának élén marad, ahol már 1991 óta tölti be az ügyvezető igazgatói po
Változtak a méltányossági nyugdíjak egyes szabályai. Emelkedett a kiutalható összeg és magasabb szinten húzták meg az igénybevétel határát is - hívja fel a figyelmet az adó.hu.
Az idei évben is számos kibertámadás és e-mailes átverés vár mind a vállalatokra, mind pedig a lakossági internetezőkre. Célkeresztbe kerülnek az iPhone-tulajdonosok, terjednek a Zoom és Teams értekezletekre szóló hamis meghívók.Andreas Lüning, a G DATA társalapítója szerint az IT-biztonság központi problémája ebben az évben is az marad, hogy a vál
Az árnyékot kedvelő Epimedium – más néven püspöksüveg, vagy tündérvirág – ideális aljnövényzetnek és talajtakarónak. Ismerje meg a legszebb epimedium fajtákat, illetve azt, hogyan ültesse és gondozza őket!
Óriási meglepetést és sajtóvisszhangot váltott ki Halmai Katalin, a Népszava brüsszeli tudósítójának cikke, melyben arról számol be, hogy az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket (köztük az agrár egyetemeket) egyelőre kihagyják az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből.
Decemberben mindössze 7 510 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon a Datahouse friss adatai szerint, ami 27 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 229 darabtól. Ez az érték nem csupán éves minimum, de a legszigorúbb covid-lezárások idején, 2020 áprilisában mért 7 590-es legalacsonyabb szintet is
A jegybankok 2022 jelentős részében paradox pénzügypolitikai helyzettel néztek szembe: egyszerre küzdöttek az évtizedek óta nem látott mértékű inflációval és a recessziós fenyegetésekkel. Csak az elmúlt hónapban éledt fel a remény, hogy az áremelkedés megállt, és végre a Fed is irányt válthat - véli egy friss elemzés.
Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több
Jelentős költségekbe futhatnak bele azok az autósok, akik nem kötötték meg időben az új kötelező biztosításukat az év végén lejáró helyett, vagy elfelejtették rendezni az éves biztosítási díjat.
Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója nyilvános levélben összegezte az elmúlt év kriptopiacokat érintő eseményeit. A világ legnagyobb kriptotőzsdéjének vezetője ebben kifejtette, hogy 2022 komoly kihívások elé állította az iparág szereplőit, nagynevű és jelentős szereplők omlottak össze, így legutóbb az FTX is.Szerinte azonban nem a csődök és a
A magasabb fizetés mellett számos egyéb előnnyel is járhat a megemelt minimálbér, így például nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, illetve a korábbinál jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon. A Deloitte Magyarország összegyűjtötte, milyen pozitív hatásokra számíthatnak a munkavállalók és a munkaadók
Az Accor a 2022 júliusában bejelentettek szerint az év első negyedévében fokozatosan, a helyi jogszabályoknak megfelelően alakítja ki új szervezeti struktúráját, különös tekintettel a munkavállalók képviselőivel való konzultációs kötelezettségekre. Az új struktúra révén a csoport fel tudja gyorsítani a növekedését és jobban tud reagálni a piaci igé