2023. január 3-ától a brit vasúti, tengerhajózási és szállítási dolgozókat tömörítő RMT Szakszervezet újabb 48 órás sztrájkot tart, a vasúti járatok csaknem 75 százalékát törölni kellett.
A képviselőházban addig folytatják a szavazást, amíg az egyik jelölt meg nem kapja a megválasztásához szükséges többséget. Ez akár több napig is elhúzódhat.
Kismértékben folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben, annak ellenére, hogy a megszűnt cégek száma az előző évhez képest megközelítően 50 százalékkal nőtt - közölte az Opten céginformációs szolgálalat kedden az MTI-vel.
Inkább mínuszokat hozott a második kereskedési nap 2023-ban. Chicagóban a kukorica 1 százalékkal, a szójabab és a repce 1,5-1,5 százalékkal lett olcsóbb. Igaz közben a búza 0,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce kereskedés pluszt hozott.
Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.
Ha a nemzetközi piacokat nézzük, egyelőre nem állapítható meg egyértelmű irány a tőzsdéken, tegnap az amerikai piacok eséssel indították az idei évet, ezzel szemben Ázsiában inkább vegyesek voltak a mozgások ma reggel, ami pedig az európai tőzsdéket illeti, itt ma is folytatódhat az emelkedés azt követően, hogy tegnap Németországból a vártnál jobb
Októberben tovább nőtt az átlagkereset Magyarországon, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy a vágtató inflációt kompenzálja. Az elmúlt hónapokban egyre világosabbá vált, hogy az ország belépett az ár-bér siprál és az extrém infláció időszakéba, a friss adatok pedig arról árulkodnak, hogy a helyzet egyre súlyosabbá válik. A bérek és az árak növe
Szerda reggel megint 400 alatt indítja a napot a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap délután élesen fordult a jegyzés és erősödni kezdett a magyar deviza. Ez részben a dollár erősödésének kifulladásával függ össze, egyelőre nincsenek kifejezetten magyar-specifikus hírek az év elején.
A világ legnagyobb M&A-tanácsadójának számító Goldman Sachs vezető üzletkötői a gazdasági növekedés idei lassulása és a gyenge hitelpiac ellenére 2023 második felére már a fúziók és felvásárlások (M&A) fellendülését várják – számolt be a Reuters.
Bár csak nem rég változott Magyarországon a rendszámtörvény, a jelek szerint újabb módosításokat kénytelen eszközölni az Építési és Közlekedési Minisztérium számolt be a Telex.
Az uniós országok a kínai koronavírus-járványra válaszul összehangolt utazási intézkedésekre készülnek, beleértve az indulás előtti tesztelést, a repülőgépeken maszkok viselését és a szennyvíz vizsgálatát az esetleges új változatokra – írja forrásokra hivatkozva a Politico.
Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél. A 2022-t jellemző folyamatos hiteldrágulás megállt, vissza azonban még nem fordultak a kamatok, csökkenésre csak néhány példa van -
700 forint feletti benzinárra figyelmeztetett a GKI, ha az olaj iránti világpiaci kereslet újra elkezd élénkülni - írja a hvg.hu. Hozzáteszik: ennél jóval nagyobb mértékű drágulás is előképzelhető, ha a forint pozíciója újra elkezd romlani a vezető devizákhoz képest.
Érdemes jelezniük a webshopoknak a környezettudatossági törekvéseiket, a potenciális vásárlók értékelik, ha egy webáruház ezt valamilyen formában megteszi – derül ki a Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy a házhozszállítás népszerűsége töretlen, de csomagautomatát is sokan választanák, elsősorban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait felhasználva a HelloVidék most annak járt utána, hogy hogyan alakultak a Békés megye munkaerőpiaca, a lakásvásárlási kedv és a turizmus többek között.
Évente 4500 magyar férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, és sajnos egyharmaduk bele is hal. Az állami egészségügyi rendszernek sok milliárdba kerül a gyógyítás.
Decemberben 7510 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 27 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 229 darabtól.
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Fehér bor kategóriában a pannonhalmi Cseri Pincészet 2019-es Septimus Rajnai Rizlingje, a vörös borok közül pedig a villányi Günzer Tamás Pincészet 2019-es Gt 50 Cuvée-je nyerték el a Magyar Borszakírók Köre (Mbk) által odaítélt, 2022-es Magyar Bor Nagydíjat.
A kriptoeszközök szabályozására vonatkozó tervezetet (MiCA) az Európai Bizottság 2020. szeptember 24-én fogadta el az új digitális pénzügyi csomag keretében.
2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,4, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Több, webes alkalmazások biztonságával foglalkozó etikus hacker, súlyos sebezhetőséget fedezett fel a Ferrarinál, a BMW-nél, a Toyotánál, a Fordnál és számos más autógyártónál - írja a Cybernews.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben.
Ismét impozáns kereseti számokat tett közzé a KSH. A hivatalos statisztika szerint a nettó keresetek tavaly októberben közel ötödükkel haladták meg az egy évvel korábbit. A bérek vásárlóértéke azonban a magas infláció miatt így is csökkent.
Fazekas Gábor, az OTP Global Markets főosztályvezetője a Világgazdaságnak elmondta, a jelenlegi volatilis piaci környezetben felértékelődött a tőkevédelem jelentősége. 2023-ra a tavalyinál nyugodtabb külső környezetre számít, ahol jó esély mutatkozik magas, két számjegyű hozamcélok elérésére.
Az adatkozmetikázásukról híres ázsiaiak jutnak az embernek az eszébe arról, hogy Moszkva jelentősen fölfelé módosította a 2021. évi orosz GDP-növekedési mutatót.