Mezőgazdaság: annak is beválik, aki csak a támogatásért alkalmaz baktériumos talajoltást, de a szakmai szövetségnek lesz dolga a piac szemmel tartásában…
Több mint két és fél éve nem mért aktivitási mélyponton zárta a tavalyi évet a brit gyáripar a kedden ismertetett átfogó decemberi mérőszámok alapján. Egybehangzó elemzői vélemények szerint a brit gazdaság egésze is már recesszióban van.
Az agrárszektor fogékony az innovációra és a digitális fejlesztésre, ugyanakkor az alkalmazásban inkább az óvatos szemlélet jellemzi a gazdákat - közölte a K&H innovációs agrárkutatása alapján kedden az MTI-vel.
A bárányhimlő elleni védőoltás 2019 szeptemberétől kötelező kisbabák számára. Amióta a gyermekek immunizálása megkezdődött, drasztikusan csökkent a megbetegedés előfordulása a teljes lakosság körében. Megvizsgáltuk a rendelkezésre álló statisztikai adatokat, milyen hatással lehetett az oltás a bárányhimlő visszaszorításában: 2013-tól 2019-ig átlago
Az ausztrál hatóságok nem engedélyezték a kikötést a Viking Orion nevű hajónak, miután a hajótestre tapadt invazív fajokat találtak – írta a BBC hírportálja hétfőn.
Több mint két és fél éve nem mért aktivitási mélyponton zárta a tavalyi évet a brit gyáripar a kedden ismertetett átfogó decemberi mérőszámok alapján. Egybehangzó elemzői vélemények szerint a brit gazdaság egésze is már recesszióban van.
A tegnapi könnyedebb nap után ma már beindulnak az adatközlések: a német munkanélküliségi számok közlése mellett ülést tart az OPEC, valamint BMI-adat is jön az USA-ból. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel jó hangulat látszott, míg oldalazás után egyre jobb hangulat látható az európai börzéken is. A mai emelkedésével több mint fél éves csúcsra ért az ara
Nem túl gyakori, sőt kifejezetten ritka látvány egy 112 hektáros tábla, amin takarónövények fejlődnek. Az 1000 fejős tehénnel is rendelkező Zalagroup Agrár Kft. 1200 hektáros üzemi területén azonban nagy erőkkel folyik az átállás a talajkímélő, vízmegőrző és valóban fenntartható gazdálkodásra.
Habár nem tartozik a legnagyobbak közé, a Gemini az amerikai kripto piac ismert szereplője. A Winklevoss testvérek által alapított tőzsde egyik szolgáltatása az Earn program, aminek keretében az itt letétbe helyezett kripto pénzekre lehetett magas 7-8% körüli kamatot szerezni. A Gemini a legnagyobb kripto hitelező platformot, a Genesis-t bízta meg
Novemberben már 56 százalékkal kevesebb lakáshitelt vett fel a magyar lakosság, mint egy évvel korábban, ráadásul a támogatott hitelek is majdnem ugyanekkorát estek – mutatják az MNB kedden közzétett adatai. Bár a családtámogatások többsége megmaradt, a tavaly év végi lakáspiaci tranzakciószámok alapján 2023 eleje ennél is gyengébb hónapokat hozhat
Az online szerencsejáték-ipar az elmúlt 2-3 éves időszakban lélegzetelállító növekedést produkált. Ez az iparág a sikerét többek között annak köszönheti,
A 15 százalékos év eleji nyugdíjemelés rekordnak számít, az infláció mértéke miatt azonban a nyugdíjszakértő biztos abban, menet közben újabb emelésre lesz szükség.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint megvizsgálják a németországi szabályokat és ezek alapján módosíthatják a magyar rendszámtörvényt. Enélkül náci számszimbólumok is megjelenhetnek az utakon, nem hiába tilos Németországban például a HH, illetve a 88 kombinációkat tartalmazó rendszámtáblák használata.
A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat – jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően, közölte az MTI.
Tízéves csúcson a lakáshitel-kamatok, és ötéves mélyponton a folyósítás - ezt hozta a november a most közzétett adatok szerint. A betétkamatok ugyanakkor a 2008-as válságot idéző szintre emelkedtek - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
A vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalán kedden közzétett bejegyzésben.
Az elmúlt egy évben online rendelők 56 százaléka is a személyes, bolti vásárlást részesíti előnyben, ugyanakkor nagy eltérés van ebben az egyes korcsoportok között - derült ki a Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös felméréséből.
Az előzetes adatok szerint 1825 milliárd forint, a GDP 3,7%-a volt a kormányzati szektor 2022. IIII. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 366 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,7 százalékponttal lett kedvezőbb.
A dollár uralma véget ér, a kötvények felpattannak és a feltörekvő piacok újra emelkednek - ez csak néhány azok közül az szcenáriók közül, amelyekre a nemzetközi alapkezelők 2023-ban számítanak. Az égekbe szökő infláció és az elmúlt 12 hónap során látott közel 300 jegybanki kamatemelés miatt a hangsúly most már erősen arra helyeződik, hogy a gazdas
Az elmúlt egy évben online rendelők 56 százaléka is a személyes, bolti vásárlást részesíti előnyben, ugyanakkor nagy eltérés van ebben az egyes korcsoportok között.
Bár az sms funkcióját számos online megoldás és applikáció kiváltja, a Yettel szerint egyszerűségével és megbízhatóságával nem képes minden szolgáltatás versenyre kelni.