Az MNB számszerű adatai azt mutatják, hogy 2013 óta a felére, 1600-ra esett a fiókok száma a hitelintézeti szektorban, a dolgozói létszám pedig ingadozik, de inkább csökkenő trendet mutat.
Tavaly 5,9 millió turista látogatott Szlovéniába és 15,59 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 46,6 százalékkal, a vendégéjszakáké 38,5 százalékkal volt több az előző évinél - közölte szerdán az ország statisztikai hivatala.
Az állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat. A kormány a kezdeményezés kedvező fogadtatása miatt szélesebb körre terjeszti ki a lehetőséget, amellyel így például az alapítványi fenntartású egyetemek is élhetnek.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) budapesti helyi csoportja és a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) együttműködésében az MME szakemberei madárgyűrűzési bemutatót tartanak a Fiumei úti sírkertben január 28-án, szombaton délelőtt.
Tegnap kisebb kilengések mellett leginkább esést láthattunk a tőzsdéken, ami pedig a mai napot illeti, itthon ma közli a tavalyi harmadik negyedéves lakásárindexét az MNB, azonban elsősorban külföldre lesz majd érdemes figyelni, délután ugyanis érkezik az amerikai GDP negyedik negyedéves előzetes adata, vagyis kiderül, hogy mekkorát fékezett az év
Januártól minden munkatársának alapbérét bruttó 32 000 forinttal emeli az Auchan. A szakképzettséget nem igénylő áruházi munkakörökben akár bruttó 476 000 forintos jövedelem is elérhető. Januártól minden teljes munkaidőben foglalkoztatott munkatársának bruttó 32 000 forintos béremelést ad az Auchan Magyarország. E szerint a legtöbb munkatársat fo
Amerikában vegyes hangulat uralkodott a terménypiacokon szerdán, Európában inkább a vevők kerültek túlsúlyba. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, a kukorica közben 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, a re
Mezőgazdaság: piacvesztést szenvedett el, de szert tett új területekre is az európai baromfihús. Itthon is hasonló a trend: erős a drágulás, nőnek a termelői árak is.
Új értékesítési és operációs igazgatót nevezett ki a Praktiker. Dorogi János többek között az országos hálózattal rendelkező barkácsáruházlánc offline értékesítési, létesítménygazdálkodási területeiért, valamint az ellátási láncok működtetéséért felel majd. A szakember az egyik legnagyobb országos kiskereskedelmi lánctól érkezik a vállalathoz, és j
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) a taxiszolgáltatás hatósági árának fenntartása mellett érvel az MTI-nek küldött szerdai közleményében, miután több vidéki és budapesti szervezet, taxis társaság is hozzájuk fordult a hatósági árazás védelmében.
Megkérdeztük kedden a Magyar Államkincstárt a december 31-én lezárult otthonfelújítási támogatás számairól és a még elbírálás alatt álló kérelmekről, erre ők sajtóközleménnyel válaszoltak. Mint kiderült, a két évig élt program kérelmeinek közel egyharmada az utolsó hetekben érkezett be, a több mint 100 ezer decemberi kérelem több, mint amit 2021 eg
Az ukrán-magyar határszakaszon 5035-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3826-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
A 7 Legveszélyeztetetteb Program 2023-ban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek alkalmából az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank Intézet nyilvánosságra hozta a program idei előválogatotti listájára került 11 legveszélyeztetettebb európai örökségi helyszínt – tájékoztatta az Mti-t a Herman Ottó Múzeum. A miskolci múzeum és a b
Aktívan mostak pénzt Magyarországon az 'Ndrangheta maffia tagjai. Az Eurojust uniós hatóságok együttműködését segítő szervezet jelentette be, hogy rengeteg pénzt foglaltak, több cég vagyonát zárolták, valamint több embert őrizetbe vettek.
Komoly erősödést mutatott az elmúlt napokban a forint, így már a 390-es szinttől is eltávolodott az euró jegyzése. Kérdés persze, meddig bírja ezt a tempót a magyar deviza, bármikor elindulhat egy korrekció a piacon.
A januári tesztadás után februárban indul a Network4 Csoport legújabb, földfelszíni terjesztésű csatornája, a MAX4. A vadonatúj szórakoztató csatornán európai és amerikai sorozatok, filmek és saját gyártású tartalmak lesznek láthatók, a reklámidőt pedig az Atmedia értékesíti majd. A MAX4 a Vodafone, a DIGI és Antenna Hungária kínálatában február el
A svájci órák exportja tavaly decemberben 5,8 százalékkal 2 milliárd 024 millió svájci frankra (1 frank=386,50 forint) nőtt, ami lassulás a novemberi 10,9 százalék bővüléshez képest - áll a svájci óraipari szövetség (FHS) jelentésében.
Hosszú évekig nem kínáltak érdemi kamatokat a bankbetétek, ám lassan a jegybanki kamatemelkedés átszivárog erre a területre is. A lakosság körében valaha egyeduralkodó lekötött betétek között van már olyan, amely 10 százalék feletti kamatot ad, ráadásul rövidtávon rugalmasabban visszaváltható, ha mégis kellene a pénz. Emiatt a rugalmasság miatt a j
Az otthonfelújítási programot nem folytatta a kormány. Az utolsó pillanatokban a támogatásra kiugró mennyiségű, több mint százezer igénylés érkezett – tudatta a Magyar Államkincstár. Mint jelezték, megnövelt létszámmal, folyamatosan végzi a kérelmek elbírálását, de az a sok igény miatt a korábbinál több időt vesz igénybe.
A Magyar Államkincstár megnövelt létszámmal, folyamatosan végzi a kérelmek elbírálását, amely a megugrott igényszám miatt az eddiginél több időt vesz igénybe. A támogatói okirat kiállítását követő 5 napon belül továbbra is minden arra jogosult igénylőnek kiutalják az otthonfelújítási támogatást.
A januári tesztadás után februárban indul a Network4 Csoport legújabb, földfelszíni terjesztésű csatornája, a Max4. A vadonatúj szórakoztató csatornán európai és amerikai sorozatok, filmek és saját gyártású tartalmak gondoskodnak arról, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő műsort. Tovább bővül a Network4 Csoport.A médiacég a meglevő ha
Szerény mértékű gazdasági növekedésre számít az idén a német kormány az energiaválság, a magas infláció és az emelkedő kamatok ellenére is, szemben az előző, őszi prognózisukban jelzett visszaeséssel.