Oroszország egyik leggazdagabb mágnása hétfőn felszólította a hatóságokat, hogy a Moszkva ukrajnai háborúja miatt külföldre menekült több százezer munkavállalót inkább tolerálják, mintsem büntessék, azzal érvelve, hogy az országnak szüksége van a képzett munkaerőre.
Diplomácia, közösségi kormányzás, marketingstratégia és innováció, haladó ellátásilánc-menedzsment, valamint gazdaságiviselkedés-elemzés mesterszakot is indít idén ősztől a Budapesti Corvinus Egyetem az eddig kínált húsz mesterképzésen felül.
Az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő sokat segített az ország energiaellátásán. A magyar gáztárolók töltöttségi szintje jóval magasabb, mint egy évvel ezelőtt. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy az MVM igyekszik a tavaly nyáron nagyon drágán vásárolt készleteket leépíteni.
A magas infláció, a magyar forint tavalyi pocsék szereplése és az aranyár utóbbi hetekben tapasztalható élénkülése sokakat arra késztethet, hogy újra felfedezzék az aranybefektetéseket. Ennek pedig számos módja van, a fizikai arany többféle formájának vásárlásán kívül lehet értékpapírokon keresztül, sőt már kriptodevizákba csomagolt aranyat is vásá
A 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon közel 2 órát, hétvégenként pedig majdnem 3 órát töltenek a világhálón, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly őszi kutatásából. Az együttműködés célja az volt, hogy feltárják a digitális eszközhasználattal és a különböz
Románia az utóbbi két évtizedben behozta az európai uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradása csaknem kétharmadát – közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál, a CursDeGuvernare gazdasági szaklap egy friss elemzésének következtetéseit ismertetve. Az Eurostat adatai alapján a lap kimutatta: Romániában a NATO-csatlakozással egy időben (2004) kezdődött a
Pozitív kezdés után indexnyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 0,57 százalékkal zárt magasabban, a Stoxx Europe 600 index 0,56 százalékkal erősödött, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,76 százalékkal emelkedett. Londonban az FTSE-100 index 0,18 százalékos erősödéssel fejezt
Az elmúlt héten erősebb profitrealizálást láthattunk az idei évben látott emelkedések után. Amennyiben a hét elején is inkább csökkenő napokat fogunk látni, az elindíthat egy több hetes újabb csökkenő hullámot a tőzsdéken - írta az OTP elemzője.
Internetes csalók az OTP Bank nevében küldött sms-ekkel próbálják kicsalni az ügyfelek adatait – figyelmeztetett az OTP Bank hétfői közleményében. Az MTI-nek küldött tájékoztató szerint az üzenetekben hamisan arról tájékoztatják az ügyfeleket, hogy a bankkártyájuk le lett tiltva, és a feloldáshoz egy rövidített, de az OTP Bank nevét tartalmazó webo
Németországon nagy a nyomás a Leopard tankok miatt, Lavrov szerint a nyugati államok miatt nem hajlandó tárgyalni Kijev Oroszországgal. Ezek történtek az elmúlt órákban.
Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára, hogy beküldjék az éves tevékenységükről szóló jelentésüket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) részére. Mindez egyaránt vonatkozik az üzemi-, illetve a szolgáltató laboratóriumokra is, olvasható a Nébih honlapján.
Az orvosok tiltakozásra készülnek, mert úgy látják, az összevonásokkal és a központosításokkal a kormány leépíti az állami ellátást - adta hírül az RTL Híradó. Van olyan orvos, aki a kórházösszevonások miatt azzal szembesült, hogy már egy másik kórházhoz tartozik, és a fizetése is csökkent, és olyan háziorvos is, akinek már árulják a körzetét, pedi
Az Európai Központi Bank határozottan fogja emelni a kamatokat, hogy csökkentsék a még mindig túl magas inflációt - mondta Christine Lagarde EKB elnök hétfőn.
Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia. A legnagyobb presztízsű nemzetközi szakácsversenyként számon tartott Bocuse d’Or világdöntőjé
Elkezdtek külföld felé kacsintgatni az ingatlanbefektetők, Horvátország mellett olyan távolabbi, jó földrajzi elhelyezkedéssel rendelkező államok is népszerűvé váltak az utóbbi időszakban, mint Albánia, Ciprus vagy Spanyolország.
A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket - közölte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.
Egy átlagos fővárosi bérből élő közel 10 millió forinttal több lakáshitelhez és kétszer annyi személyi kölcsönhöz juthat hozzá, mint egy szabolcsi igénylő. A régiók közötti bérszakadék a hiteligénylési esélyeket is jelentősen befolyásolja, amit tovább fokoz, hogy a magasabb jövedelműek több kedvezményhez juthatnak hozzá – írja elemzésében a Bank360
A KBR (Központi Bűnjelnyilvántartó Rendszer) tervezett karbantartás miatt 2023. január 26-án 18 órától várhatóan 18 óra 30 percig nem lesz elérhető, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Diverzifikálódnak a zsarolóvírus-csoportok, kifinomultabb és egyre szélesebb kört érintő támadástípusokra számíthatunk, szigorodnak a kiberbiztosítási feltételek, valamint még nagyobb figyelmet kapnak az ellátási láncokat érintő támadások és az IT-higiénia. A BlueVoyant iparágvezető kibervédelmi vállalat szakértői összeállították 2023-as kiberbizto
Összességében pedig a TV2 nyerte a múlt hetet. A 18-49 éveseknél, a 18-59 éveseknél és a teljes lakosságnál is más műsor vezeti a műsoros toplistát. A mögöttünk álló héten a célcsoportok többségében a TV2 erősödni tudott. Például főműsoridőben és a 18-59 éveseknél 0,6 százalékponttal, a 18-49 éveseknél 0,3 százalékponttal javult az átlaguk a 2. hét
Az Oscar-díj előtti napokban szokták kiosztani az Arany Málna-díjat, ami az év legrosszabb filmjének (illetve színésznőjének, színészének) járó díj. Bár az átadóig még hosszú idő van hátra, de most kiderültek, hogy kik az idei jelöltek.
A Ford azt tervezi, hogy akár 3200 munkahelyet is leépít Európa-szerte, és a termékfejlesztési munkák egy részét az Egyesült Államokba helyezi át - közölte hétfőn a német IG Metall szakszervezet.
Esther George, a Kansas City Federal Reserve elnöke sürgette kollégáit, hogy "inkább előbb, mint utóbb" állapodjanak meg arról a tervről, hogy az amerikai jegybank kivonuljon a jelzálogfedezetű értékpapírok (MBS) piacáról, és legyen egyértelműbb, hogy a kötvényvásárlások hogyan fognak szerepelni a jövőbeni monetáris politikában - írja a Reuters.
Venezuelában az infláció 2022-ben elérte a 234%-ot - közölte hétfőn Delcy Rodriguez alelnök, ami lassulást jelent az előző évhez képest, mivel a dél-amerikai ország mély és hosszan tartó gazdasági válsággal küzd.
„A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket.”
Bővíti együttműködését a Coursera és a Szegedi Tudományegyetem (Szte), az intézmény hallgatói és oktatói a jövőben korlátlanul hozzáférhetnek a világ legnagyobb oktatási platformjának tananyagaihoz; az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.
A háziorvosoknak, szakorvosoknak a tavaly kiállított személyi kedvezményre jogosító igazolásokról január 31-ig kell elektronikusan adatot szolgáltatniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). A hivatal hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a személyi kedvezmény a személyi jövedelemadó összevont adóalapjából