Németország európai társaihoz képest jó helyzetben van az oktatási szint tekintetében, de az IW gazdasági intézet tanulmánya szerint ez a kiváltságos helyzet veszélybe kerülhet.
A magyar kormány több régiós tagállami kormánnyal együtt sikeresen érte el, hogy 2023. február 5-e után is tudjon kőolajtermékeket exportálni a százhalombattai és a pozsonyi finomító a régiós országokba olyan arányban, amilyen arányban nem orosz eredetű kőolajat, és finomítói alapanyagot tud bekeverni a két üzem a gyártás során – közölte a Mol a Vi
A Fitch Ratings ezúttal nem módosított korábbi BBB minősítésén ütemezett felülvizsgálatakor, de negatívra vette a kilátásokat. Magyarország befektetésre ajánlott kibocsátó marad így is, de a befektetők immár romló kilátásokkal számolhatnak – írja a hvg.hu.
Néhány hónapnyi nyomozás és felderítés után végleg leállt a gyártósor Debrecenben, ahol lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a raktárnak álcázott dohányüzemre. Az elmúlt évek legmodernebb cigarettagyártó gépsorát és 16 millió szál, illegálisan gyártott cigarettát foglalt le az akcióban részt vevő több mint 100 pénzügyőr.
Megkezdődött a holtágak vízpótlása a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) működési területén a múlt év végén, felkészülve ezzel az aszályos nyári időszakra - közölte az igazgatóság közleményben a honlapján.
Egy hosszú és látványos növekedési periódus után elindult a ciklusforduló 2022 harmadik negyedévében: lelassult a drágulás üteme és a forgalom is csökkenésnek indult a lakáspiacon – ismertette az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Megtámadta a tavaly nyári nyugdíjemelésről szóló rendeletet egy nyugdíjas. Az ugyanis kizárta az emelésből az időseket, akik 2022. január 1-jét követően mentek nyugdíjba. Az ügy az Alkotmánybíróság előtt van.
A nyúlós költésrothadás, vagy más néven az amerikai költésrothadás nevű méhbetegség a mézelő méhek fiasítását pusztítja, de Amerikában végre engedélyeztek egy gyógyszert, ami hatékony a bakteriális betegség ellen.
Steffi Lemke német környezetvédelmi miniszter közölte, hogy hamarosan javaslatokat küld a kabinetnek arra vonatkozóan, hogy az ország hagyjon fel a növényi eredetű bioüzemanyagok használatával az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.
Sokféle lehetőséget és választást kínál az új, 2023 és 2027 közötti uniós támogatási időszakban a Közös Agrárpolitika (KAP) a magyar gazdáknak - fogalmazott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán este, a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban tartott fórumon.
Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Eredményrészesedési juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói április elején - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton az MTI-vel.
A lehűlés hóesést hozott magával Magyarország hegységeiben, több utat lezártak, a népszerű üdülőhelyek parkolói megteltek, több helyen áll a kocsisor. A havazással kapcsolatos minden információkról ebben a cikkben számolunk be.
Több mint 71 ezer ezer diák írta meg ma délelőtt 2023-as középiskolai központi felvételit. Az első visszajelzések szerint a magyar nyelv és irodalom feladatsora nem volt nehéz, de a matematikával sok felvételizőnek meggyűlt a baja.
Lendületes éve volt a Volkswagen márkának tavaly a magyarországi újautó-piacon: a márkakereskedések 10 311 VW személyautót adtak el, 46 százalékkal többet, mint a megelőző évben - tájékoztatta az importőr Porsche Hungaria az MTI-t.
Nem csoda, ha sokan úgy érzik, hogy nem érik el az országos átlagkeresetet; a nagyon magas jövedelműek által felfelé húzott átlagnál az emberek jóval több mint a fele keres kevesebbet. Ez a területi adatokban is látványosan tükröződik: csupán néhány megyében van az országos átlag közelében a nettó átlagbér. A keresetek között országon belül továbbr
Az önjelölt Satoshi Nakamoto, Craig Wright saját blokkláncának „feketelista-kezelőjét” még tavaly októberben vezették be azzal a céllal, hogy egy hackertámadás
Világosan emlékszem arra, hogy jópár évvel ezelőtt a Szentlőrinci Gazdanapok alkalmával odalépett hozzám egy gazdálkodó, és valami no-till módszerről kezdett mesélni. Elővette a telefonját, és mutatott egy drónvideót, ahogy a vetőgépével éppen „fűbe vet”. Ha minden igaz, akkor a felvételen zabba vagy rozsba került kukorica, de az biztos, hogy egész
A szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS) úgy döntött, visszakapcsolja éjszakára az autópályák világítását Szlovéniában, mert túl nagy az energiatakarékosság kockázata - közölte szerdán a szlovén köszszolgálati televízió.
A három balti állam - Észtország, Lettország és Litvánia - külügyminisztere szombaton felszólította Németországot, hogy "már mostantól" szállítson Leopard nehézharckocsikat Ukrajnának, hogy segítsen megállítani az orosz agressziót.
Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy raktárnak álcázott dohányüzemre Debrecenben, ahol az elmúlt évek legmodernebb cigarettagyártó gépsorát és 16 millió szál, illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le.
Már szombat reggel 8 órára megteltek a parkolóhelyek a kirándulók autóival Dobogókőn, ahová rengetegen érkeztek, ezért célszerű az útnak indulóknak a tömegközlekedést választani - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Mátrai Károly az MVM Csoport vezérigazgatója 2023. január 23-ától, ezzel együtt a nemzeti vállalatcsoport igazgatósága is megújul - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-t csütörtökön.
A GYED, azaz a gyermekgondozási díj nevű családtámogatási ellátás nyújtja a kisgyermekes családok számára az egyik legnagyobb segítséget, hiszen egy olyan ellátásról van szó, amit akár teljes munkaidő mellett is igényelhetünk. Nézzük, mennyi a GYED összege 2023 évében a GYED kalkulátor 2023 évi adatai szerint, mit kell tudnunk a GYED extra 2023 évi
Az agrárkormányzat egyetért a fenntartható növényvédelem megvalósításával, a környezeti terhelés csökkentésével, a növényvédőszer-használatból fakadó kockázatok mérséklésével, szögezte le Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a XXXII. Keszthelyi Növényvédelmi Fórumon, a Magyar Agrár-
A Balkán-félsziget közepén fekvő Koszovó sajátos természeti adottságai izgalmas ökoszisztémáknak ad otthon. Az egyedi körülmények közepette számos ritka faj talált itt otthonra, néhány élőlény pedig csak ezen a területen él.