Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát – áll két tekintélyes londoni elemzőműhely frissen összeállított közös tanulmányában.
A kínai gazdaság újranyitása növelni fogja az inflációs nyomást Európában – mondta pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon Christine Lagarde. Az EKB elnöke szerint egyrészt ugyan enyhülhet a nyomás a beszállítói láncokon, másrészt viszont a távol-keleti országgal kell majd versenyezni többek között az energiáért.
Letartóztatta a Tatabányai Járásbíróság pénteken egy bűnszervezet vezetőjét és három tagját, akik a gyanú szerint egy vagyonvédelmi, takarítási feladatokra létrehozott céghálóval legalább egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
Magyarország mentességet kapott az Európai Bizottságtól a februárban élesedő újabb orosz szankció alól – értesült a Világgazdaság. Így a Mol továbbra is hozhat be gázolajat a pozsonyi finomítóból, ezzel elkerülhető itthon a hiány.
Letartóztatta a Tatabányai Járásbíróság pénteken egy bűnszervezet vezetőjét és három tagját, akik a gyanú szerint egy vagyonvédelmi, takarítási feladatokra létrehozott céghálóval legalább egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.
Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Több mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát - áll két tekintélyes londoni elemzőműhely frissen összeállított közös tanulmányában.
Amikor beköszönt a tavasz, sokféle madár énekétől zajosak az erdők és a kertek. Ezek az énekek a fajtársaik számára jelzik, mely területet birtokolják: igyekeznek távol tartani a riválisokat, és meghódítani a tojókat.
A hazai gazdaság sokat profitál a Magyarország és Mexikó közötti együttműködés fejlődéséből, számos magyar vállalat erősíteni tudta jelenlétét a latin-amerikai ország piacán - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mexikóvárosban.
Pakisztán márciustól kedvezményes áron vásárol kőolajat Oroszországtól, és ezzel szükségleteinek egyharmadát fedezi majd - jelentette be pénteken Iszlámábádban a két ország energiaügyi minisztere.
Ma megérkezett a harmadik úszó tároló és LNG visszagázosító egység (FSRU) Németországba, a Hamburg melletti Brunsbüttel kikötőjébe, ami újabb fontos lépés az orosz vezetékes gázról való leválás folyamatában.
Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Több mint egy hónappal ezelőtt mutatták be az Avatar második részét, aminek a nézettsége azóta is magasan vezet a magyar mozikban. A jelek szerint azonban Guy Ritchie új filmje, a Fortune hadművelet után most egy horrorfilm próbálja megelőzni James Cameron új filmjét. A M3GAN-t még csak egy hete mutatták be, de már most közel 60 millió forintértékb
Ma megérkezett a harmadik úszó tároló és LNG visszagázosító egység (FSRU) Németországba, a Hamburg melletti Brunsbüttel kikötőjébe, ami újabb fontos lépés az orosz vezetékes gázról való leválás folyamatában.
Zoran Milanovic horvát államfő Magyarországra látogatott és péntek délután nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Novák Katalinnal közösen. Magyarország köztársasági elnöke hét pontban foglalta össze a megbeszélésen elhangzottakat. Újságírói kérdésre válaszolva pedig szóba került Novák Katalin legutóbbi kijevi útja is.
A hazai gazdaság sokat profitál a Magyarország és Mexikó közötti együttműködés fejlődéséből, számos magyar vállalat erősíteni tudta jelenlétét a latin-amerikai ország piacán - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mexikóvárosban.
Decemberben a vártnál kevésbé csökkent az előző havihoz képest a használtlakás-eladások száma az Egyesült Államokban, mérsékelve ezáltal a havi csökkenés augusztus óta egyre fokozódó ütemét az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) pénteki jelentése alapján.
A kormány lehetőséget teremt a földgázt árindexált, nem fix hirdetményi áron vásárló, többek közt állami és önkormányzati intézmények számára arra, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt földgázkereskedőjüktől - jelentette be péntek esti közleményében az Energiaügyi Minisztérium a kormán
A friss kormányrendeletben megnyitott lehetőséggel költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaságok és egyházak élhetnek.
Pozitív kezdés után indexnyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, visszanyerve az előző napi veszteségeik egy részét.
A decemberi menetrendváltás óta beérkezett utasjelzések, lakossági észrevételek, valamint szakmai döntések alapján a MÁV-Start több változást is bevezet február elején - tájékoztatta a vasúttársaság pénteken az MTI-t.
A dollár továbbra sem tér magához a forinttal szemben. Szerdán megérintettük a régen nem látott 360-as szintet, amely azóta is komoly ellenállásnak bizonyult. Hogyan tovább?
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytatott Zoran Milanovic horvát köztársasági elnökkel Budapesten - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Ismét csúszik a Rác Fürdő megnyitása, ám várhatóan jövő tavasztól már fogadhat vendégeket – de meglehet, hogy nem teljes üzemben. A mellette lévő hotelt úgy hasznosítanák, hogy az a fürdő felújításának teljes költségét biztosítani tudja.
Április 10-ig a Mercedes Benz Manufacturing Hungary minden dolgozója bruttó 870 ezer forintos bónuszt kap – közölte Facebook-oldalán a Vasas Szakszervezeti Szövetség.
Hétfőn reggel elkezdődik a Velencei-tó vizének pótlása a Pátkai-tározóból - jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Egy pénteki interjújában Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter felvetette annak a lehetőségét a még nem alapítványi tulajdonban lévő egyetemek számára, hogy csatlakozzanak a modellváltó felsőoktatási intézmények sorába.
Az eddigi BBB szinten hagyta a Fitch Ratings Magyarország adósbesorolását, viszont a kockázatokra tekintettel a stabil kilátást negatívra rontotta, ami egy esetleges leminősítés előszele lehet.