A világ legnagyobb olajtársaságának vezetője aggódik a globális nyersolajellátás miatt - írja a CNBC. A jelenlegi piaci dinamika - például Kína lassulása és a Covid-19 járványból még mindig lábadozó légiközlekedési ágazat - viszonylag visszafogottan tartja a keresletet, de ez hamarosan megváltozik. Amin Nasser, a Saudi Aramco vezérigazgatója attól
Miután az amerikai turisták visszatértek Európába és Japánba, a svájci Richemont bevételei tovább nőttek, ám a kínai piac gyengélkedése miatt a bővülés elmaradt a várakozásoktól – közölte a luxuscég szerdán.
Megkezdte működését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) állandó megfigyelői missziója a csernobili atomerőműben - jelentette be szerdán Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója a fehérorosz határhoz közeli nukleáris létesítményben.
Újabb kriptós céget temethet maga alá a kriptopiaci lavina, ugyanis a Bloomberg az ügyet ismerő forrástól úgy értesült, hogy a Genesis Global Capital csődbejelentésre készül.
Szombaton 10 órától írnak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - tudatta az Oktatási Hivatal szerdán a honlapján.
Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik vezető független performance ügynöksége. A december végén létrejött komoly volumenű szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. Az új tulajdonosok érkezésével egy időben
A pályaudvart és környékét mégsem építik át, mert a kabinet felmondta az erről szóló uniós támogatási szerződést. Marad a régóta omladozó felüljáró és továbbra is autókat kell kerülgetni a pályaudvar körül - számolt be róla az RTL Híradó.
Kihúzták a Skandináv lottó 2023/3. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény nem volt, így a következő héten 404 millió forint lesz a tét a Skandin.
Lemond a posztjáról Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, amennyiben az ő hibája miatt nem sikerül dűlőre jutni az Erasmus-ügyben - hangzott el a Partizánban.
A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok a magyar termelők, előállítók rovására egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését. Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl az elmúlt években kiharcolt magyar beszállítói pozíciók gyengüléséhez vezethet. A g
Az MNB rendeletben határozta meg, hogy a bankoknak mennyi bankjegykiadó automatát (ATM) kell üzemeltetniük. Az érintett pénzintézeteknek a bankkártyaszámuktól függően legalább 169-et, a legnagyobb bankoknak pedig tízszer ennyit. A jegybank feltételhez köti a bankfióki pénztárak bezárását is - írja a Bank360.hu.
Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
A kiskereskedelem résztvevői számára a metaverzumban rejlő új üzleti lehetőségek egyértelműen izgalmasnak tűnnek. Mivel a metaverzum és az azt megalapozó Web3 infrastruktúra folyamatosan fejlődik, a Deloitte szakértői megvizsgálták, mi és hogyan lehet hatással a kiskereskedelem kiterjedésére a metaverzumban.