Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben, 125 bázisponttal emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa kedden. Ez akár azt is jelezheti, hogy a jelenlegi 13 százalékos szinten véget ér a szigorítási ciklus, erre választ kaphatunk hamarosan Matolcsy György sajtótájékoztatóján.
Felavatták a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Minden idők legnagyobb forgalmú napját mérték hétfőn a legnagyobb kripto tőzsde bitcoin kereskedési párján. Habár kétségtelen, hogy az ingyenes kereskedés nyári bevezetése óta látványosan megugrott a BTC piac forgalma, az esemény még ennek ellenére is említésre méltó lehet. Ingyenes Bitcoin kereskedés a Binance-en Korábban mindössze két alkalommal
A lengyel kormányfő szerint Európában a gázszállítások terén „véget ér az orosz dominancia korszaka, amit zsarolás, fenyegetések, nyomásgyakorlás jellemzett”. Évi 10 millió köbméter gázt tud szállítani a csőrendszer, amit már meghosszabbítottak Szlovákiáig, és folytatódhat Magyarország, Ausztria és Románia felé is.
A mai, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén az MNB Monetáris Tanácsa a vártnál nagyobb mértékben, 11,75 százalékról 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Csütörtökön várhatóan az egyhetes betéti kamatot is az alapkamathoz igazítja a jegybank.
Egy nemrég készült felmérés szerint a válaszadók 17 százaléka esett már csalás áldozatául a Facebook Marketplace-en. Ezzel szemben a gépi és emberi védelmi vonalaknak köszönhetően a Vaterán ennél jóval alacsonyabb, csupán 0,001 százalék körüli a visszaélések aránya. A kiberbiztonsági szoftvereket fejlesztő ESET cég hazai képviseletének szakértői ne
Felavatták kedden a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Hatalmas segítséget adott a magyar gazdaságnak az, hogy az elmúlt években már az Európai Unión kívüli, környező országokból is érkezhettek vendégmunkások a minősített munkaerőkölcsönző vállalatokon keresztül azokba a meghatározott hiányszakmákba, ahol már évek óta nem találnak elegendő hazai munkaerőt a cégek. Egy évvel ezelőtt még további lehetősé
Lezárult a nyíregyházi Lego gyár kapacitás-növelésének első fázisa, amely jelenleg hazánk egyik legjelentősebb folyamatban lévő beruházása. A most tető alá került, összesen 72 000 négyzetméternyi új létesítményeknek köszönhetően az üzem fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, csomagolási kapacitása pedig 25 százalékkal növekszik majd. A dán játékgyár
A közép-európai döntéshozók a tavaly óta tartó kamatemelési ciklus lezárására törekszenek, még akkor is, ha az inflációs nyomás továbbra is fennáll, és a világ nagy központi bankjai továbbra is magasabb kamatlábakra törekszenek - írja összeállításában a Reuters.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint lecsengőben van a magas inflációs szakasz, a pénzromlás ellen pedig mostantól új eszközökkel kell küzdeni. Szerinte "el kell kerülni azt a növekedést, amely eladósodással jár".
A várakozásoknál jobban, 13 százalékra emelkedett a jegybanki alapkamat a korábbi 11,75 százalékról, a Monetáris Tanács emellett 12,5 százalékra emelte az egynapos betéti, valamint 15,5 százalékra az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatát.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben rögzített célja az egyszer használatos műanyagok kivezetése, ezért segíti az olyan innovatív, biológiailag lebomló polimerek fejlesztését, amelyek alkalmasak lehetnek a kőolajszármazékokból és élelmiszer-alapanyagokból előállított műanyagok részarányának csökkentésére.
A keddi 125 bázispontos kamatemeléssel a 16 hónapig tartó kamatemelési ciklust lezárta a jegybank, de a monetáris szigorítás folytatódik - jelentette be Matolcsy György az MNB keddi döntése után. A jegybank elnöke szerint a jelenlegi kamatszint mellett "nincs értelme tovább menni felfelé".
A magyar háztartások egészségügyi célú költései éves szinten 289 548 forintot tesznek ki átlagosan. Ennek legnagyobb részét (19%) receptköteles gyógyszerek teszik ki 2022-ben, míg a hálapénz már fél százalékot sem jelent a teljes kiadásból egy friss felmérés szerint. Ezek szerint - bár nem tűnt el nyomtalanul - a hálapénz fizetés mértéke drasztikus
A Megakrán bevételei szépen nőttek az idei első félévben, viszont ezzel párhuzamosan a költségek még nagyobb mértékben bővültek, emiatt a vállalat már üzemi szinten is veszteséges
Jócskán megemelte idei és jövő évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését az MNB a ma közzétett inflációs jelentése főbb számai között és közben azt is vázolta, hogy jövőre az év átlagában enyhén pozitív lehet a gazdasági növekedés mértéke.
Tapasztalatok, személyes történetek, sikerek és kudarcok – Ördög Nóra előtt megnyíltak a PlanAll Day – A Tudatosság Napja előadói. A Corinthia Hotel Budapestben november 11-én tartandó egész napos rendezvényen Almási Kitti, Csufor Lilla, Gangel Péter, Kende-Hofherr Krisztina, Kiss Virág, Litkai Gergely, Maróy Krisztina, Porkoláb Gyöngyi, Viszkok Fr
A 3-as metróvonalon futó szerelvények üléseinek - akárcsak a szerelvények teljes körű műszaki - karbantartása folyamatos, az esetleges problémák, és azok javítása járműkimaradást nem okoznak, közölte a BKV.
Rengeteg magabiztosság kell egy olyan világban, amely egyre inkább a folyamatos és azonnali visszajelzésekre épül – mondta az Üzletemnek Balázs Gáspár, az Alstom Transport Hungary Zrt. vezérigazgatója.
Erősödött a forint a vártnál nagyobb magyar jegybanki kamatdöntés után; az eurót a bejelentést követően 405,26 forinton jegyezték. De nem sokkal később újból gyengülésnek indult.
125 bázisponttal 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A kamatfolyosó két szélét is 125 bázisponttal emelte a testület. A monetáris tanács közölte: ezen a szinten leállítja az alapkamatemelési-ciklust.
A párbeszédes Szabó Tímea indítványa szerint az Integritási Hatóság vezetői pályázatait kiíró Alkalmassági Bizottság tagjait csak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jóváhagyásával lehetne kinevezni. Az ellenzéki képviselő azt is kezdeményezte, a hatóság a NAV adataival összevetve vizsgálja az érintettek családtagjainak vagyonnyilatkozatait is.
A jelenlegi gazdasági helyzetben várhatóan megnő az aktív álláskeresők száma, a felszabadult munkaerőt pedig a kkv-szektor szippanthatja majd fel. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető tulajdonosa szerint a változás már elkezdődött, a cégeknek pedig most van igazán lehetőségük arra, hogy minőségi cseréket hajtsanak végre az állomán
A Világbank csökkentette a kínai gazdaság idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzéseit az ingatlanpiaci válság és a koronavírus-járványra adott rendkívül szigorú kormányzati válaszok hatásai miatt.
Idén a főváros nem rendez karácsonyi vásárt, mert már nincs elég idő a rendezvény előkészítésére – nyilatkozta Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője az ATV-nek. A korábbi városarculati és fesztiválszervező cégekből lett Budapest Brand vezetője, Faix Csaba a Napi.hu értesülésére reagálva elmondta az atv.hu-nak, hogy az idén a főváros nem rendez ka
Bár még csak a vállalatok 22 százaléka tette a terméktervezési stratégiája kulcsfontosságú elemévé a fenntarthatóságot, annak beemelése egyre sürgetőbbé válik nemcsak a környezettudatosság, de annak egyéb hosszútávú pozitív hatásai miatt is.A szervezeteknek be kell építeniük a terméktervezési folyamataikba a fenntarthatóságot, ha a nettó zéró kiboc
A tudósok a héten jelentették be, hogy az Alpokban található Schneeferner déli részén extrém forrónak bizonyult a nyár, ami meggyorsította az itt lévő gleccser eltűnését.
Közzétette első féléves számait a DM-KER, a főleg mezőgazdasági és építőipari gépek értékesítésével foglalkozó vállalat bevétele nőtt a bázisidőszakhoz képest a megfelelő készletezésnek köszönhetően, azonban a pénzügyi ráfordítások növekedése az adózott eredmény csökkenését eredményezte.
A Magyar Nemzeti Bank megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak, ami biztosítja az inflációs cél elérését, ezért a mai, vártánál nagyobb kamatemelést követően az alapkamat-emelési ciklus leállításáról döntött - áll a jegybanki döntést értelmező közleményből. A dokumentum kiemeli, hogy a szigorú m
A mai, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén az MNB Monetáris Tanácsa a vártnál nagyobb mértékben, 11,75 százalékról 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Viszont ezzel lezárja a kamatemelési ciklusát.
Vlagyimir Putyin döntése, hogy 300 000 embert hív be az ukrajnai invázióban való harcra, a megtépázott orosz gazdaságot tovább gyengíti két gyenge pontján keresztül is - írja a Bloomberg
Az Európát sújtó energiaválság miatt a fogyasztók Kínáig mennek a megoldásért, durván felpörgött az elektromos takarók rendelése a távol-keleti országból az utóbbi hetekben – írja a Bloomberg.
A mostani piaci környezetben a családok mellett a vállalatok életében is fokozottan előtérbe kerül az energiahatékonyság. Az alapvető termelési, működési költségek akár a többszörösére is növekedhetnek, ami sok cég esetében végzetes lehet, ha nem tudják a költségeket racionalizálni. Éppen ezért különösen aktuális a kérdés, hogy az energiahatékonysá