Még ma is csekély számban, s megyénként is nagyon eltérő arányban kerülnek a piaci kínálatba igazán energiahatékony lakóingatlanok Magyarországon. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint több tényezőtől is függ, hogy milyen messzire kell költöznie annak, aki olcsón fenntartható lakást keres.Az emelkedő rezsiköltségek okán versenyfutás indult a közel
A hét további részében többször lehet számítani nagy területeket érintő esőre, így folytatódik a talajok őszi feltöltődése - írta hétfői agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Felavatták kedden a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Közzétette az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az új Bónusz Magyar Állampapír, illetve a megújított Prémium Magyar Állampapír feltételeit - mindkettőnél 11 százalék felett van az induló kamat, amivel az állam jelentősen rálicitált az eddigi kínálatra.
„Nincsen B-terv, az Európai Bizottsággal való megállapodás A Terv, és ezt meg is fogjuk valósítani” – hangsúlyozta a Portfolio-nak adott interjúban Navracsics Tibor. Az uniós források felhasználásáért felelős miniszter rámutatott, hogy Orbán Viktor kormányfőnek az Európai Bizottsággal folytatott eredményes tárgyalásoktól függetlenül „mindig gondolk
Svédország és Dánia sürgős vizsgálatot kezdeményezett az ismeretlen eredetű balti-tengeri gázszivárgásokkal kapcsolatban, amelyeket a két ország közelében húzódó két orosz gázvezetékben észleltek.
Európa első és legnagyobb, teljes mértékben piaci felhasználásra alkalmas LFP (lítium-vasfoszfát) akkumulátorcelláját az ElevenEs alkotta meg, az akkumulátorcellák fejlesztésének úttörőjeként. A legelső darabok 2023 első negyedévében jutnak majd el az ügyfelekhez tesztelés céljából. A vállalat bejelentette, hogy az Edge névre keresztelt akkumulátor
Horvátországba utaztak a legtöbben idén nyáron azok közül, akik az Aegon internetes felületén kötöttek utasbiztosítást, az utazás átlagos hossza hat nap volt, a biztosító adatai szerint. A Covid után megélénkülő utazási piacon az Aegon becslése szerint az utazók fele már köt biztosítást. Hogy megéri napi egy kávé áráért előrelátónak lenni, azt az i
Keddi ülésén 125 bázisponttal 13,0 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A kamatfolyosó két szélét is 125 bázisponttal emelte a testület.
Közös munkacsoportot alakított a magyar és a német kormányzat a közlekedés és a közlekedési ipar területén folytatott együttműködés erősítésére - mondta Vitézy Dávid, az Innovációs és Minisztérium államtitkára a közmédiának kedden Berlinben.
Az eddigi 11,75%-ról 13%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, vagyis nem lassított, hanem még gyorsított az eddigi 100 bázispontos tempón a jegybank. A lépést követően hamarosan jön az új inflációs- és GDP-előrejelzés, majd megszólal Matolcsy György és Virág Barnabás.
A Corteva, Inc. (Nyse: Ctva) és a Symborg bejelentette, hogy aláírták a végleges megállapodást, a spanyolországi Murciában működő mikrobiológiai technológiák szakértő vállalatának (Symborg) megvásárlásáról. Az egész biológiai iparban elismert Symborg változatos meglévő termékpalettával, feltörekvő biokontroll-portfólióval, valamint erős műszaki ism
A magyarok többsége saját bevallása szerint tudatosan vásárol, figyel az élelmiszerek lejárati idejére, mégis évente 65 kilogramm élelmiszerhulladékot állít elő, amivel 45 000 forint éves veszteséget szenved el - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az MTI-vel.
Az eddigi 11,75%-ról 13%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa, vagyis nem lassított, hanem még gyorsított az eddigi 100 bázispontos tempón a jegybank. A lépést követően hamarosan jön az új inflációs- és GDP-előrejelzés, majd megszólal Matolcsy György és Virág Barnabás.
Az eddigi 11,75 százalékról 13 százalékra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntéssel 22 éves rekordon áll az alapkamat, utoljára 2000 februárjában volt ilyen magas a ráta.
2025-ig akár 9 milliárd euróval is nőhet a magyar GDP, ha sikerül felgyorsítani a digitalizációt, valamint az intelligens megoldások bevezetését a településeken és a vállalkozásokban – hangzott el a Huawei Innovation Day 2022 nemzetközi konferencián.
Még az idén bemutatják az új brit uralkodó, III. Károly király portréját ábrázoló fontbankjegyeket, amelyek várhatóan két év múlva kerülnek forgalomba - közölte kedden a Bank of England.
Rendhagyó koncertsorozatra készül a Kultik Mozihálózat és a Wake Up 1230 zenekar. Az ország legismertebb rock and roll arcait felvonultató szupergroup a koncertélményt fogja ötvözni a mozis látvánnyal. A szeptember 30-án induló koncertsorozat egészen 2023. január végéig fog tartani az ország számos pontján.„Soha nem volt még ilyen típusú koncert a
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és stabil pénzügyi intézmény mintegy 2,3
Turbulens hónapok várnak a tőkepiacokra és a magyar gazdaságra, amit enyhíthet az uniós forrásokról való megegyezés. A koronavírus-járványt követő gyors és széleskörű gazdasági felemelkedést elsősorban az orosz-ukrán háború, majd az annak nyomán kialakuló energiaválság törte ketté. A kiszámíthatatlanul alakuló energiaárak, a vágtató infláció, a ber
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben, 125 bázisponttal emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa kedden. Ez akár azt is jelezheti, hogy a jelenlegi 13 százalékos szinten véget ér a szigorítási ciklus, erre választ kaphatunk hamarosan Matolcsy György sajtótájékoztatóján.
Felavatták a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Minden idők legnagyobb forgalmú napját mérték hétfőn a legnagyobb kripto tőzsde bitcoin kereskedési párján. Habár kétségtelen, hogy az ingyenes kereskedés nyári bevezetése óta látványosan megugrott a BTC piac forgalma, az esemény még ennek ellenére is említésre méltó lehet. Ingyenes Bitcoin kereskedés a Binance-en Korábban mindössze két alkalommal
A lengyel kormányfő szerint Európában a gázszállítások terén „véget ér az orosz dominancia korszaka, amit zsarolás, fenyegetések, nyomásgyakorlás jellemzett”. Évi 10 millió köbméter gázt tud szállítani a csőrendszer, amit már meghosszabbítottak Szlovákiáig, és folytatódhat Magyarország, Ausztria és Románia felé is.
A mai, szeptember 27-i kamatdöntő ülésén az MNB Monetáris Tanácsa a vártnál nagyobb mértékben, 11,75 százalékról 13 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Csütörtökön várhatóan az egyhetes betéti kamatot is az alapkamathoz igazítja a jegybank.
Egy nemrég készült felmérés szerint a válaszadók 17 százaléka esett már csalás áldozatául a Facebook Marketplace-en. Ezzel szemben a gépi és emberi védelmi vonalaknak köszönhetően a Vaterán ennél jóval alacsonyabb, csupán 0,001 százalék körüli a visszaélések aránya. A kiberbiztonsági szoftvereket fejlesztő ESET cég hazai képviseletének szakértői ne
Felavatták kedden a norvég gázt Dánián keresztül Lengyelországba szállító, évi 10 milliárd köbméter kapacitású Baltic Pipe vezetéket a Szczecin mellett fekvő északnyugat-lengyelországi Goleniówban.
Hatalmas segítséget adott a magyar gazdaságnak az, hogy az elmúlt években már az Európai Unión kívüli, környező országokból is érkezhettek vendégmunkások a minősített munkaerőkölcsönző vállalatokon keresztül azokba a meghatározott hiányszakmákba, ahol már évek óta nem találnak elegendő hazai munkaerőt a cégek. Egy évvel ezelőtt még további lehetősé
Lezárult a nyíregyházi Lego gyár kapacitás-növelésének első fázisa, amely jelenleg hazánk egyik legjelentősebb folyamatban lévő beruházása. A most tető alá került, összesen 72 000 négyzetméternyi új létesítményeknek köszönhetően az üzem fröccsöntő kapacitása 50 százalékkal, csomagolási kapacitása pedig 25 százalékkal növekszik majd. A dán játékgyár
A közép-európai döntéshozók a tavaly óta tartó kamatemelési ciklus lezárására törekszenek, még akkor is, ha az inflációs nyomás továbbra is fennáll, és a világ nagy központi bankjai továbbra is magasabb kamatlábakra törekszenek - írja összeállításában a Reuters.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint lecsengőben van a magas inflációs szakasz, a pénzromlás ellen pedig mostantól új eszközökkel kell küzdeni. Szerinte "el kell kerülni azt a növekedést, amely eladósodással jár".
A várakozásoknál jobban, 13 százalékra emelkedett a jegybanki alapkamat a korábbi 11,75 százalékról, a Monetáris Tanács emellett 12,5 százalékra emelte az egynapos betéti, valamint 15,5 százalékra az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatát.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben rögzített célja az egyszer használatos műanyagok kivezetése, ezért segíti az olyan innovatív, biológiailag lebomló polimerek fejlesztését, amelyek alkalmasak lehetnek a kőolajszármazékokból és élelmiszer-alapanyagokból előállított műanyagok részarányának csökkentésére.
A keddi 125 bázispontos kamatemeléssel a 16 hónapig tartó kamatemelési ciklust lezárta a jegybank, de a monetáris szigorítás folytatódik - jelentette be Matolcsy György az MNB keddi döntése után. A jegybank elnöke szerint a jelenlegi kamatszint mellett "nincs értelme tovább menni felfelé".
A magyar háztartások egészségügyi célú költései éves szinten 289 548 forintot tesznek ki átlagosan. Ennek legnagyobb részét (19%) receptköteles gyógyszerek teszik ki 2022-ben, míg a hálapénz már fél százalékot sem jelent a teljes kiadásból egy friss felmérés szerint. Ezek szerint - bár nem tűnt el nyomtalanul - a hálapénz fizetés mértéke drasztikus