Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a közmédiának kijelentette: a díjugratóknál be kellett fejezniük az önámítást, hogy a válogatottnak legyen esélye kijutni a 2024-es párizsi olimpiára.
A rezsiszabályok módosítása már érezhető változás hozott a lakáspiaci keresletben. A gázfűtéses házak iránti kereslet 26-42 százalékkal esett vissza szeptember elején a hathavi átlaghoz képest, a lakásoknál 9-21 százalékos volt a csökkenés.
Júliusban 1,674 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, több mint duplája a júniusi 806 millió eurónak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent előzetes havi adatokból.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről szóló szokásos évértékelő beszédében többek között arról számolt be, hogy hatályban maradnak az Oroszországgal szembeni EU-s szankciók, az Unió támogatja Ukrajna újjáépítését.
Az eddigi B pluszról BB mínusz kategóriára javította stabil kilátással a csarnoképítő Metál Hungária Holding Zrt. hitelminősítését éves rendszeres felülvizsgálata során a Scope Ratings - tudatta a társaság az MTI-vel szerdán.
A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy az egyre inkább megmutatkozó generációs eltérésekre kizárólag egyed
Csaknem 240 millió forintból alakítottak ki bölcsődét Nagykanizsán, az intézmény napelemes és hőszivattyús felszereltsége révén sem földgáz, sem áram nem kell az energiaellátásához - tájékoztatott a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft..
A Kreml szóvivője nemrég az általánosan véltnél kisebb jelentőségűnek tulajdonította a kieső európai gázeladások hatását az orosz gazdaságra, mondván, hogy más országok is hajlandóak orosz energiát vásárolni.
A Velux Cégcsoport vehette át tegnap Koppenhágában az EY és a Dán Kereskedelmi Kamara Fenntarthatósági Díját klímastratégia kategóriában. A rangos elismerést a vállalat az értékláncon belüli károsanyag-kibocsátás drasztikus csökkentésére fókuszáló erőfeszítéseiért, valamint a teljes múltbeli működéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszamenőleg
A szimulációk eredménye szerint több mint két és fél Paksi Atomerőmű kapacitását, összesen körülbelül 5000 MW napelemes potenciált rejtenek a fővárosi tetők - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, ezzel felhívva a figyelmet Magyarország első napos potenciáltérképére. A Budapest Szolár Térkép a lakosokat és egyéb szereplőket képes segíteni napelemes fe
Csaknem 30 köbméter hasított cser tűzifát szállíthatott el a Magyar Református Szeretetszolgálat a Bábolnai Gazdanapok helyszínéről, ahol a Xx. Stihl Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét rendezték meg szeptember 10-én. Az Andreas Stihl Kereskedelmi Kft. ugyanis rászorulóknak ajánlotta a két évtizedes múltra visszatekintő szakmai versenyen, 28 fa
A pedagógus-szakszervezetek Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak, mivel úgy vélik, hogy elvették tőlük a sztrájkjogot - jelent meg a hír a Magyar Helsinki Bizottság honlapján, amely szerint a mostani polgári engedetlenségi akciókba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat.
Romániában 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak, derül ki a kkv.k második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.
Őseink táplálkozását sokkal nagyobb mértékű változatosság jellemezte, mint a mai átlagos étrendet. Kenyereik, süteményeik készítéséhez eredetileg meglehetősen sokféle magvat gyűjtöttek és őröltek meg. Jól felfogott érdekük volt, hogy minden fellelhető, ehető élelmet felhasználjanak.
Az energiapiacok és az energiaellátás Oroszország ukrajnai háborúja okozta helyzete azonnali válaszokat igényel - jelentette ki Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben, a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozását megelőzően pénteken.
Szeptember 15-én újra megjelenik a Cosmopolitan magazin nyomtatott változata, amelynek címlapsztárja és egyben főszerkesztője Kajdi Csaba. Nemcsak a magazin szerkesztési koncepciója, de az első megjelenés címlapja is igazi különlegesség: a speciális nyomdatechnikai eljárásnak köszönhetően a címlapsztár táncoló mozdulatai elevenednek meg.“Kiadónk te
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.
Greenmarketingről, márkaépítésről, fenntarthatóságról és hasonló forró témákról fognak beszélgetni a hazai top marketingesek az idei Marketing Summit Hungary online felületén, az eszmecserét pedig a Lounge Group látványstúdiójából streamelik élőben szeptember 15-én. Nem kérdés, hogy a marketingszakma óráról órára, sőt percről percre folyamatosan vá
Nagy előrelépéseket tett az EOS egy digitalizált vállalatcsoport kialakítása felé, és rekordévet zárt a követelésvásárlás területén, összesen 669 millió euró értékű befektetés téve nem teljesítő hitelekbe és ingatlanokba – közölte a csoport.
Napi Alaposan megtépázta a piacokat a vártnál rosszabb inflációs adat kedden, ami meglátszott az Apple árfolyamán is. A megelőző két napon látott lendületes felpattanás a 152,5 dolláros támasztól a 20 napos mozgóátlagig repítette a jegyzés, innen éles fordulattal tért vissza a támasz közelébe a tegnapi kereskedés végére a papír. A 152,5 dolláros sz
Napi Lefelé fordult 20 napos mozgóátlagáról egy doji gyertyát követően a Disney, pedig itt is biztatóan kezdett kinézni a napos grafikon képe a kitörési szinttől látott felpattanást követően. A keddi fordulat azonban a folytatásban is előtérben tartja a 110 dolláros támaszszintet, aminek szignifikáns letörése lenne igazán negatív fejlemény a tovább
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak – írja honlapján a GVH.
Napi Hétfőn még támadni tudta kritikus ellenállását a Nike árfolyama, áttörni azonban nem sikerült a 200 napos mozgóátlag és a csökkenő trendvonal párosát. Kedden itt is jött a fekete leves, éles fordulattal tért vissza 104 dolláros támasza közelébe a papír. A 100-104 dolláros zóna egy május óta épülő bázist kép, az ebből érkező letörés új
Napi A gyógyszergyártó cégek árfolyama sem tudott ellenállni a hirtelen bearish irányba forduló piaci szentimentnek, a Pfizer árfolyama is biztató zöld gyertyák után fordult vissza és közelítette meg fontos támaszát 45,5 dollárnál. Ez a szint jelöli egy nagy csökkenő háromszög alját, a letörés mutatna további esés felé, amíg azonban ez nem következ
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint csaknem 130 százalékkal több energiát töltöttek a nyilvános elektromos töltőállomásokon a járművekbe a felhasználók az idei első negyedévben, mint 2021 első három hónapjában, a töltőberendezések száma pedig 29 százalékkal nőtt egy év alatt.
Habár a babakocsik nagy része biztonságos, mivel folyamatosan használatban vannak, nagyon sok behatás éri őket és nagyon sok mindent kell kibírniuk. Évtizedek óta tesztelünk babakocsikat, ezért tudjuk, hogy mik a gyenge pontjaik és hogyan kell megtalálni a legjobbakat, amelyek nemcsak biztonságosak, de tartósak is.
Az Európai Unió Törvényszékének szerdai döntése helybenhagyta a Google anyavállalata, az Alphabet ellen hozott trösztellenes ítéletet, de a bírságot 4,34 milliárd euróról 4,13 milliárd euróra csökkentette.
Fontos, hogy az őszi kalászosgabona-vetések kikelése előtt gyérítsük a veszélyes kártevőket. Az Agroinform.hu 2022. évi 37. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Mint jelezték, az intézkedés célja, hogy megvédje a magyarokat, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik.
Az energiaiparban keletkező rendkívüli nyereségét megadóztató úgynevezett szolidaritási hozzájárulás egymás közti megosztására ösztönzi az Európai Bizottság a tagállami kormányokat egy jogszabálytervezetben, amelyet a napokban mutatnak be - jelentette a Handelsblatt kedden.
A közelmúltban Dunaharasztiba érkezett, és már itt is kapható a Kő fagyi?, ami a Káli-medencét meghódította az elmúlt években. A mindszentkállai és a Bartók Béla úti helyszín mellett az Édesem fagyizót is egyre többen keresik fel, hogy kipróbálják az extrán gyümölcsös ízeket. “Biszku Ferenccel, a Kő fagyi? tulajdonosával együtt kosaraztunk. Nemcsak
A horvát kormány mai döntése szerint az INA horvát olajipari vállalatnak minden Horvátországban kitermelt gázt a kizárólag állami tulajdonban lévő Horvát Elektromos Műveknek (HEP) kell eladnia, továbbá meg kell emelnie a termelését tíz százalékkal - közölte a horvát közszolgálati televízió. A gazdasági miniszter közölte: a kormányrendeletről értesí