Az előző napi kedvezőtlen amerikai inflációs adat ma is érezteti hatását, a forintra azonban más tényező is hathat. A gáz kissé drágul, az olaj stabil. A Starbucks reformokra készül, holnap jön az Ethereum nagy napja.
Az ukrajnai háború kitörése után Oroszország lett Kína első számú nyersolajszállítója; a május és július közötti időszakban a kínai behozatal 19 százalékát adta Moszkva, az egy évvel korábbi 15 százalékhoz képest - derül ki a szerdán közzétett kínai vámstatisztikákból.
Szeptembertől dr. Szilas Péter szenior ügyvédként erősíti a Jalsovszky peres és kereskedelmi jogi csapatát. Péter a CMS nemzetközi ügyvédi irodánál töltött 10 évet, korábban pedig az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott 8 éven át, és többek között részt vett az új Ptk. megalkotásában is. “A Jalsovszkyhoz csatlakozás számomra nemcsak egy ügyvédi
A háztartási energiakiadások közel 55 százalékkal nőhettek augusztusban a GKI szerint. Áramra és gázra egy átlagos háztartás az áremelések után évente 281 helyett 436 ezer forintot fog költeni.
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 4,0 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 6,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 1,1 százalékkal nagyobb volt az előző havinál - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Budapesti központtal erősíti a magyarországi jelenlétét a nemzetközi pénzügyi tranzakciókra szakosodott iBanFirst fintech vállalat. Habár határokon átívelő szolgáltatást nyújtanak, tudják, hogy a magyar nyelvű, személyes kapcsolattartás kifejezetten fontos érték a vállalati ügyfeleknek. Ezért tovább bővíti helyi csapatát a cég. Az iBanFirst jelenle
Csaknem egymilliárd forintos beruházás révén új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme, és 40 emberrel nőtt az üzemben dolgozók létszáma - közölte a Borsodi Sörgyár Kft. kedden az MTI-vel.
„Biztosíthatom Önöket, hogy továbbra is ragaszkodni fogunk az igazságszolgáltatás függetlenségéhez, emellett a kondicionalitási mechanizmus révén költségvetésünket is meg fogjuk védeni” – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről tartott értékelő beszédében.
A krízishelyzetek első két évében az emberek nagyobb hajlandóságot mutatnak biztosítások kötésére a bizonytalan helyzet miatt. Szinte nem is kell reklámozni a biztosítást, eladja magát. Viszont ha a krízis tovább tart, akkor könnyen eljuthatunk odáig, például ha a jelenlegi válságot nézzük, hogy az emberek azt a kérdést fogják feltenni maguknak, bi
A Gazdasági Versenyhivatal elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását, amelyek Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak.
Október közepétől változik a legnépszerűbb számsorsjátékok ára: egységesen 50 forinttal kerül majd többe az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjátéka, továbbá a Joker, a Kenó, a Luxor és a Puttó ára is. Az új díjszabás egyben a játékosok számára nagyobb összegű nyereményt jelenthet majd - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Szeptember közepére az időjárás koraőszi arcát mutatja. A nappali maximum hőmérséklet általában 20-25 C0 körül alakul, de derült éjszakán akár 10 fok alá is csökkenhet. A nagy hőmérsékleti különbség miatt erős a harmatképződés, ami elősegíti a termés megfelelő színeződését. A változó felhőzetből időnkénti záporok alakulnak ki. Az elfogadható talajn
A svéd AB Volvo megkezdte a cég legnagyobb forgalmát kitevő tehergépjármű modellek tisztán elektromos meghajtású változatainak sorozatgyártását - közölte a göteborgi székhelyű vállalat.
Júliusban 1,674 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, több mint duplája a júniusi 806 millió eurónak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán megjelent előzetes havi adatokból.
A svéd AB Volvo megkezdte a cég legnagyobb forgalmát kitevő tehergépjármű modellek tisztán elektromos meghajtású változatainak sorozatgyártását - közölte szerdán a göteborgi székhelyű vállalat.
A jogszabályban előírt 20-22 °C fok biztosítása az oktatási és nevelési intézményekben fenntartótól függetlenül (állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi) feladata a kormánynak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint.
Ötszáz óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON Hungária Csoport a kisebbek élményteli évkezdését és az óvodai közösséghez csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az utolsó csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.Az E.ON Hungária Csoport évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállal
Tüntetés lesz szeptember 28-án az abortuszrendelet módosítása ellen. Az eseményt a Patriarchátust Ellenzők Társasága jogvédő egyesület (Patent) szervezi, a pontos helyszín még nem ismert, azzal kapcsolatban a Facebook-esemény szerint később adnak tájékoztatást – írja a hvg.hu.
Igazi sztárelőadó nyitja meg a Portfolio október 6-ai Banking Technology konferenciáját: Harsh Sinhával, a Wise (korábban TransferWise) jelenlegi CTO-jával beszélgetünk egy színpadi élő interjúban a globális fintech szektor jövőjéről és a Wise terveiről. A banki digitalizáció legégetőbb üzleti és technológiai kérdéseinek fórumán a bankszektor első
Sokan arra számítottak: a Ryanair azt jelenti be, hogy kivonul Magyarországról. Ehhez képest csak járatcsökkentések mellett döntött a légitársaság, amit az extraprofitadóval indokolt.
Ez év májusában sokan értetlenül néztek, amikor a Tesla kikerült a S&P 500 ESG indexből. Bár a cég termékei katalizátorként hatottak az elektromos közúti járművek elterjedésére, az általa korábban elkövetett munkajogi szabálysértések, valamint a gyártólétesítményei zöldebbé tételét és a felhasznált akkumulátorok ellátási láncát érintő kérdőjelek mi
Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében - közölték a cégek az MTI-vel.
Újabb hét, újabb bitcoinbányászrészvény-jelentés. A Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt egy hét történései alapján. A legtöbb bitcoin bányászati részvény emelkedni tudott múlt héten szerdán, mivel a bitcoin vissza tudott kapaszkodni 19000 dollár fölé. A SAI.TECH, a Digihost, a CleanSpa
A német helyi közműszolgáltatókat a magas energiaárakból eredő költségnyomás és saját ügyfeleik esetleges fizetésképtelenségei miatt csődveszély fenyegeti - mondta a Reutersnek a VKU ágazati csoport vezetője.
Négy éve indult a Cherrisk, a UNIQA insurtech-projektje, amely - bár nehéz gazdasági helyzetben indult - szép eredményeket tudott elérni, és úgy tűnik, a 200 éves biztosító digitális transzformációjának a motorja lesz majd a jövőben. Kurtisz Krisztián, a CHERRISK CEO-ja és az UNIQA csoport Retail és Digitális biztosításaiért felelős vezetője a Biz
Elindult Magyarország első valódi BNPL (Buy Now Pay Later – Vásárolj most, fizess később) szolgáltatója a lakosság számára: az IzzyPay segítségével a vásárlók úgy tudják megrendelni, kipróbálni a termékeket, hogy azokért 14 napig nem kell fizetniük és kártyaadataikat sem szükséges megadniuk. A szolgáltatást a kereskedelmi partnerek vehetik fel kíná