A Gazprom mai közlése szerint már 91,4%-osra sikerült feltöltenie az oroszországi gáztárolókat augusztus 24-re, ami azért fontos, mert korábban az orosz gázmonopólium azt közölte, hogy elsődlegesnek tekinti a saját tárolók feltöltését a gázexporthoz képest. Így tehát a tárolók már csaknem teljesen tele vannak Oroszországban, mégsem hallunk olyan or
A Néprajzi Múzeum EthnoZoom – a gyűjtemény mesélő tárgyai című mozgóképes alkotása rövidfilm kategóriában Ezüst Díjat nyert a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) által szervezett FAIMP 2.0 fesztiválon. A díjátadót augusztus 25-én rendezték Prágában.A Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM - International Council of Museums) audio-vizuális szekciója, az A
A cseh ipari miniszter percekkel ezelőtt azt közölte a Twitteren, hogy a lehető leghamarabb rendkívüli Energiaügyi Tanács ülést hív össze Brüsszelben az elszabadult energiaárak miatt, amelyek egész Európának fájnak.
Megint esőt jósolnak szombatra, lehet, hogy ismét halasztani kell a tűzijátékot? Főként a Dunántúlon számítanak esőre, zivatarra, de egyes helyeken akár jégeső is kialakulhat.
Franciaországban árcsökkentéssel ösztönzik energia-megtakarításra az egyéni fogyasztókat, valamint a kis- és középvállalatokat jövő téltől: akik visszafogják a fogyasztásukat a csúcsidőszakban, kedvezőbb tarifában részesülnek az év fennmaradó részében - jelentette be pénteken az energetikai átállásért felelős tárca.
Szűk fél órával ezelőtt megjelent a nemzetközi sajtóban a pletyka, hogy az Amazon felvásárolhatja a játékgyártó Electronic Arts-ot, a hír hatására 14 százalékos pluszba ugrott a részvény. Nem ez lenne az első óriási volumenű felvásárlás a piacon idén, még januárban jelentették be, hogy 68,7 milliárd dollárért vásárolja fel a Microsoft a világ egyik
A teljes magyar társadalom rendkívül nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, mellyel elérhetővé teszik számunkra világunk egyik legtáplálóbb és legértékesebb élelmiszerét - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Méhészeti Kongresszuson, Isztambulban.
Kiemelten kezelik a magyar szülők gyermekeik megfelelő iskolázását, amiért plusz kiadásokat is hajlandóak vállalni – derült ki a Magyar Bankholding friss reprezentatív kutatásából. Tanév elején a legnagyobb mértékben a ruházkodás költsége terheli meg a családi kasszát, míg év közben a különórákra költenek a legtöbbet a szülők. A felmerülő kiadások
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat a Baromfivirsli 240 g, a Baromfivirsli füstölt 240 g, valamint a Golden Seafood Gyorsfagyasztott tengeri hekktörzs 900 g termék visszahívásáról.
A munkanélküliek száma júliusban 173 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. A május-júliusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban tovább emelkedtek a villamosenergia-árak Európában, miután ugrásszerűen nőtt a földgáz ára az orosz gázszállítások csökkentése miatt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi villamosenergia-piaci jelentésében.
Nagyot esett a bitcoin jegyzése a tavaly novemberben elért csúcsa óta, a befektetők érthető módon sasszemmel fürkészik az árfolyamot és keresik az esés alját - most pedig feltűnt egy kapaszkodó, egy indikátor, ami azt sugallja, hogy lassan ismét beindulhat az emelkedés a legjelentősebb kriptovaluta piacán.
A vártnál lassabban nőtt a személyes fogyasztási kiadások árindexe az Egyesült Államokban júliusban. Az index 6,3%-os emelkedést mutat, miközben az elemzők 7,4%-ot vártak. Ez érdemi meglepetésnek számít.
A befektetők mind a részvény-, mind a kötvényalapokból pénz vonatak ki a szerdáig tartó héten, az európai részvényalapokból pedig a 28. egymást követő héten volt tapasztalható tőkekiáramlás. Ilyet utoljára 2016-ban láttunk - írja a BofA az EPFR adataira hivatkozva egy friss elemzésében.
Idén sem lesz sztárokból hiány az MTV Video Music Awardson, amely egy bámulatos díjátadó show keretében hozza el nekünk a modern popzene ikonjait. A legjobb videoklipekért járó legendás űrhajós szobrok olyan híres előadók kezében landolhatnak, mint Doja Cat, Billie Eilish, Harry Styles, Beyoncé, a Foo Fighters vagy a BTS együttes. A nyolcszoros VMA
Mozgógép bemutatóra készült az Agrospic Kft. Sárosd határában, ám a csütörtök éjszakai 20 milliméter eső elmosta, azaz járhatatlanná tette a területet. Egyesek sajnálták, mások inkább örömüknek adtak hangot az égi áldást nyugtázva. Így a cég telephelyének udvarán ismerkedhettek a résztvevők a Kverneland eszközeivel.
Kína stratégiai szövetsége Oroszországgal és az ukrajnai inváziót követő tétlensége tovább fokozta a Baltikumban már meglévő szkepticizmust Pekinggel kapcsolatban. A balti államok Kínához való viszonyának újragondolása kötelező feladat volt a nemzeti érdekeik szempontjából. Káncz Csaba jegyzete.
A NAV munkatársai Gyulánál ellenőrizték azt a görög kamiont, amelynek rakterében több mint 245 ezer, különféle Apple, Samsung, Pokémon, Nike, BMW, Toyota, Audi feliratú telefonos kiegészítők, játékok, pénztárcák és cipőkre bukkantak.
Csütörtökön nem sokáig tartott ki 410 alatt a forint az euróval szemben, a nap végére megint a lélektani határ fölé gyengült a magyar deviza. A befektetők ma elsősorban Jerome Powell Fed-elnök beszédére figyelnek, a jegybankár magyar idő szerint délután szólal majd meg.
5 ezer katással készítettünk felmérést, amiből kiderült, hogy nagyságrendileg 8% az, aki csak magánszemélynek számláz, 50% cégeknek és magánszemélyeknek, 42,5% pedig csak cégeknek. Harmaduk mondta biztosan, hogy áttér az átalányadóra. Ebből is látszik. hogy nagyon sokan kikerülnek a kata hatálya alól, körülbelül 350-380 ezer vállalkozót érint a vál
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a Felhívás a dohányfüstmentes környezet és az első európai dohányzásmentes generáció elérésére 2030-ig című európai polgári kezdeményezést.
A lakossági gáz- és áramárak szabályozására, egy állami energiakereskedő cég létrehozására szólította fel a csehországi Régiók Szövetsége a kormányt pénteken.
Nem várják túl optimistán az év hátralévő részét a magyar internetezők, több mint háromnegyedük számít anyagi helyzetének romlására. A legtöbben ruhán, cipőn, utazáson és kulturális programokon, illetve tartós fogyasztási eszközök beszerzésén terveznek spórolni - derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a GKID készített az eMAG megbízásá
Csütörtökön nem sokáig tartott ki 410 alatt a forint az euróval szemben, a nap végére megint a lélektani határ fölé gyengült a magyar deviza. Pénteken is folytatódott az esés, délután már a 413-as szintet is átlépte a kurzus. A befektetők ma elsősorban Jerome Powell Fed-elnök beszédére figyelnek, a jegybankár magyar idő szerint délután szólal majd
A héten a súlyos európai aszály, az emiatt visszafogott francia és egyéb atomerőművi termelés, a norvég és amerikai gázexport tervektől való elmaradása, valamint az Északi áramlat 1 körüli komoly huzavona nagy lendületet adott a gázáraknak.
Felfüggeszti a 168 óra hetilap megjelenését a Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt. A médiacsoport a jelenlegi energia- és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását.
Romániában a közalkalmazotti bértörvény által előirányzott, de rendre elhalasztott bérfejlesztések részleges folyósításáról döntött pénteki ülésén a kormány – közölte az MTI.
Mesterséges intelligencia, gépi tanulás, adatelemzés – ez mind szerepet játszik az autóipar napjainkban zajló átalakulásában. A tavaly értékesítési csúcsot elérő Porsche is szembesült az új kihívásokkal. A legendás sportautógyár az SAP Analytics Cloud és az SAP Data Warehouse Cloud eszközével modernizálta adatkörnyezetét. A cég ennek köszönhetően p
Energia-vészhelyzetet hirdetett az északmacedón kormány annak érdekében, hogy villanyáramot és hőenergiát tudjon spórolni - jelentette a Vesti.mk szkopjei hírportál.
A növekvő energiaárakkal szemben azonnali segítséget sürget családoknak és vállalkozásoknak Matteo Salvini a jobboldali Liga vezetője, aki szerint ha az árak nem csökkennek, az új római kormánynak arányosan kell biztosítania az áramot és gázt.
Annak ellenére, hogy az egész NFT piac negyedéves kereskedési volumene 40%-kal csökkent, a globális brandek – legfőképpen a Nike – a kriptopiaci tél közepette is jelentősen profitáltak a digitális alkotásokból. A Nike által kiadott virtuális javak az első NFT projekt bevezetése óta több, mint 185 millió dolláros bevételt hoztak a vállalatnak. A Nik
Az orosz földalatti gáztározók töltöttségi szintje 91,4 százalék volt augusztus 24-én, míg az európai tározóké alacsonyabb, 78,3 százalék a Gazprom orosz gázipari cég pénteken ismertetett adatai szerint.
Áttekintették az energiatakarékosabb működés lehetőségeit az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai. A szervezet a tagjai körében már alkalmazott és tervezett módszerek bemutatásával segítséget kíván nyújtani a többi kereskedelmi vállalkozásnak.
Franciaországban árcsökkentéssel ösztönzik energia-megtakarításra az egyéni fogyasztókat, valamint a kis- és középvállalatokat jövő téltől: akik visszafogják a fogyasztásukat a csúcsidőszakban, kedvezőbb tarifában részesülnek az év fennmaradó részében - jelentette be pénteken az energetikai átállásért felelős tárca.
Jerome Powell Fed-elnök megtartotta felszólalását a jegybank évenként megrendezett konferenciáján Jackson Hole-ban. A Fed-elnök elmondta, hogy az infláció leszorítása időigényes folyamat lesz, és várhatóan gazdasági lassulással jár majd (recesszióról a jegybankelnök nem beszélt). A munkaerőpiaci és gazdasági folyamatok hátrányosan érintik majd a la
Októbertől 80 százalékkal emelkedik a brit fogyasztók energiaköltsége - közölte pénteken az országos energiafelügyeleti hatóság (Ofgem), így az átlagos éves háztartási számlák 3 549 fontra (1 731 821 forintra) emelkednek.
Mukesh Ambani indiai milliárdos cége, a Reliance Industries a titokzatos vevője egy 80 millió dolláros tengerparti villának Dubaiban, ami a város eddigi legnagyobb lakóingatlan-üzlete - mondta két, az ügyletet ismerő személy a Bloombergnek.
Mit jelent a zártkert kifejezés és milyen buktatókkal kell számolni a vásárlás során? A legfontosabb tudnivalókat a Duna House szakértői gyűjtötték össze.