Nem gyakran fordul elő, hogy egy pénzember egy sikeres karrier közben egyszer csak gondol egyet és a világ másik végére költözik, 12 600 km-re eddigi otthonától. Pozsonyi Gábornak, a Magnet korábbi vezérigazgató helyettesének azonban jó oka volt erre. Interjúnkban részletesen beszél erről, az etikus bankok jelenéről és jövőjéről, a pénzügy és a klí
Kínai jelentős kockázatokkal néz szembe, és idén szinte biztosan nem éri el a kormányzati növekedési célt - mondta a CNBC-nek Stephen Roach közgazdász, aki általában optimista a kínai kilátásokkal kapcsolatban.
Csaknem 1 milliárdos, 900,57 millió forintos infrastruktúra-fejlesztést hajtott végre a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. Dömös, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötőiben - közölte a társaság pénteken.
Kalifornia nemrég azt tűzte ki célul, hogy 25 éven belül szén-dioxid-mentes energiahálózatot hoz létre - április hónap elején rövid ideig megtapasztalhatta, hogyan is nézne ki az állam jövője.
Javaslatcsomagot készített az IVSZ Szövetség a digitális gazdaságért nevű szervezet a hazai digitalizáció felgyorsítása érdekében. A digitális felkészült munkavállalók és vállalkozások, illetve az új technológiák alkalmazása akár néhány éven belül is 4000 milliárd forintos pluszt jelenthetne a magyar gazdaságnak. Drámai hangú felhívással fordult az
Az általánosan kedvezőtlen részvénypiaci hangulattal szemben jelentősen emelkedett a mai kereskedésben az Opus árfolyama, miután bejelentették a 35 évre szóló autópálya-koncesszió nyertesét.
Az utóbbi hónapokban drasztikus emelkedést tapasztalhattunk az energiaáraknál, különösen az elektromos áramnál és a földgáznál. Ez idáig ugyan a benzines autók tulajdonosai szívhatták a fogukat az elszálló árak miatt, de az energiakrízis már elérte az elektromos autók töltőállomásait is – derül ki a Villanyautósok.hu cikkéből.
Márciusra 8300 milliárd forintra nőtt Magyarországon a készpénzállomány a napi.hu információi szerint, ami mellett rekord mennyiségű lakáshitelt vett fel a lakosság, annak ellenére is, hogy emelkedtek a kamatok.
A bruttó villamosenergia-fogyasztás 2 százalékkal volt magasabb az előző év márciusához képest, a hazai termelés pedig 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Továbbra is dinamikusan nőtt a gáztüzelésű erőművek termelése. Márciusban ismét extrém változékonyság jellemezte a villamosenergia piacokat, az árak a földgázárak rendkívüli k
Csütörtök este futott be a hír arról, hogy M. Richárd, a Dózsa György úti baleset okozója elhunyt a kórházban - írta meg a Blikk.hu. M. Richárdot nem sokkal később Berki Krisztián is követte a halálba - az Origo.hu-n megjelent beszámoló szerint.
Jelentős fejlesztésekre készül az egyházi fenntartásban lévő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Egerben - vette észre az Építészfórum az európai közbeszerzési értesítőben. A felhívás szerint megújul az egyetem főépülete, a Líceum, valamint több már meglévő oktatás épület, továbbá új sportcsarnokot, az Almagyar-dombi campuson pedig egy új, körülbel
Az MNB 18,1 millió forint bírságot szabott ki a Concorde Értékpapír Zrt.-re, elsősorban a piaci visszaélések szűrésére alkalmazott gyakorlat, továbbá javadalmazási és informatikai hiányosságok miatt. A jegybanki intézkedések nem érintik a Concorde Értékpapír Zrt. biztonságos működését – írja az mnb.hu.
Két nehéz év után idén ismét megrendezik a Sziget fesztivált, amelyre nagyon sok újdonsággal készülnek a szervezők. Jól fogynak az elővételes jegyek, könnyen lehet, hogy teltházas napok lesznek - derült ki a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.
Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor kerül képernyőre, amelyben Berki Krisztián vendégeskedett. Mint azt a Márkamonitor is megírta, a Blikk információi szerint péntek reggel meghalt Berki Krisztián. A Life TV nem sokkal ezelőtt értesítette a Media1-et arról, hogy egykori műsorvezetőjének halála okán ma este 22:00-kor Berki Krisztiánra emlékezv
Új autó vásárlását tervezi minden harmadik magyar autós, tízből 7 megkérdezett ráadásul már 5 éven belül cserélné a gépkocsiját – derül ki az EY reprezentatív kutatásából. A legfontosabb kérdés a vásárlók számára az ár.
Sok szép szarvasmarha van a világon, de azért széles e hazában a magyar szürkemarhánál nincs szebb. Nem csak a nemzeti érzület mondatja ezt, hanem e tényt már nemzetközi bírálat is alátámasztja.
A telefonok élettartamának meghosszabbítása segítene csökkenteni az okostelefonok környezeti hatását, és átformálhatja az okostelefon-ipar bevételi és nyereségtermelő képességét.
Megérkeztek a 10 százalék feletti lakáshitel-kamatok májusra a magyar piacra – derül ki a money.hu Kamattükréből. A top-adósoknak kínált konstrukciók esetében a hónap elején módosító bankok körében már több, mint 1 százalékponttal magasabb kamatokat hirdettek a bankok, mint amekkora kamatszintet a jegybank statisztikái márciusra átlagkamatnak hirde
A nagy márciusi drágulás után olcsóbb lett a nemzetközi élelmiszerkosár áprilisban, köszönhetően az árcsökkenésnek a növényi olajok és a gabonafélék piacán – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
„Ahhoz, hogy át tudjunk állni egy új olajellátási rendszerre, nem csak az olaj ügyét kell megoldani, hanem korszerűsíteni kell a teljes magyar energiarendszert” – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a péntek reggeli rádióinterjúban, és ezzel gyakorlatilag egy több ezer milliárd forintos üggyé fokozta azt a finomítói átállítási kérdést, amiről ő ma
Tovább folytatódott a nyár közeledtével a termelői árak növekedése: áprilisra mintegy 80 százalékkal emelkedett napraforgómag termelői ára az előző évhez képest, továbbá nőtt repcemag tonnája is. Hiány nincs tojásból az orosz-ukrán fegyveres konfliktus miatt, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a takarmányárak ugrásszerű növekedése csök
Minden korábbinál magasabbra emelkedett és megközelítette a kétharmadot a közeljövőben áremelést tervező vállalkozások aránya Németországban egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
Májusra megérkeztek a 10 százalék feletti lakáshitel-kamatok a magyar piacra – derül ki a money.hu Kamattükréből. A kamatemelkedés miatt tovább csökkenhet a piaci hitelek iránti kereslet. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az idei év márciusában a bankok által folyósított piaci lakáshitelek átlagkamata 5,26 százalékos volt. Azt, hogy mekkor
Az előző év novemberében indította el a Nexo második NEXO token visszavásárlási programját. A Buyback 2.0 keretein belül 100 millió dolláros token visszavásárlásról van szó. A visszavásárlás programjának aktuális állapotáról havonta készített a Nexo átlátható kimutatásokat. A havi jelentések a következők: Tavalyi év november 15. és december 8. közö
Az első negyedévben az iparban hozzáadott érték jelentősen hozzájárult a GDP növekedéséhez – kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH pénteki jelentését.
Április utolsó napjaiban 40-nél is több ország mintegy ezer kiállítója részvételével Kölnben megtartották az idei Anuga Foodtec élelmiszertechnológiai szakvásárt.
Moldovának 455 ezer, Észak-Macedóniának 72 ezer, míg Montenegrónak 30 ezer antigéngyorstesztet küld Magyarország, így támogatva a három állam védekezését a koronavírussal szemben – jelentette be Szijjártó Péter.
Büntetőeljárás is indul. A lap most úgy értesült, Berki Krisztián nem öngyilkos lett. A BRFK az üggyel kapcsolatos megkeresésükre azt közölte, hogy kábítószer gyanús anyagokat találtak a helyszínen, ezért emiatt büntetőeljárás is indul. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Ezt elismételték a helyszínen
A kérészéletű optimizmust heveny pesszimizmus követte a tőzsdéken, a BUX még viszonylag jól tartja magát, hála a Molnak, de nem a jelentésének. Az OTP esik, és az euró/forint sem akar visszatérni 380 alá. Bitcoinban is fizethet majd a Guccinál, vehet lakás helyett lakáscéget, jelentős diszkonttal.
2022 márciusában az ipari termelés volumene 3,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,2%-kal nőtt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2022 februárjához képest 0,1%-kal mérséklődött.
Cikksorozatunk első részében az igazságügyi adószakértők által végzett tevékenységet, annak jogrendszerünkben betöltött szerepét és a magánszakértői véleménnyel történő bizonyítást tekintettük át. A második részben a szakértői munka gyakorlati oldalát nézzük meg, olyan példákon keresztül, amelyek során igazságügyi adószakértő bevonása segítette az