A Credit Suisse azt mérlegeli, hogy tőkeemeléssel erősíti meg pénzügyi helyzetét, miután a veszteségek sorozata felemésztette pénzügyi puffereit - mondta két, az ügyre rálátó forrás a Reutersnek.
Egyre nehezebb és drágább kiberbiztosítást szerezni, részben a kibertámadások számának növekedése miatt. Ez azt is jelenti, hogy a kiberbiztosítás megszerzéséhez a cégeknek szilárd védelemmel kell rendelkeznie, tehát a védelem általánosságban javult – derül ki a Sophos felméréséből. A válaszadók 92 százaléka rendelkezik valamilyen kiberbiztosítássa
Az elmúlt időszakban elkezdett javulni a hangulat a nemzetközi piacokon, az amerikai tőzsdéken például hét hetes eső sorozat szakadt meg múlt héten és az európai, valamint az ázsiai tőzsdéken is hangulatjavulást lehet látni. Ehhez képest ma úgy tűnik, hogy megtorpan ez a sokak szerint medvepiaci rali, hiszen az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások láts
Több mint 30 százalékkal olcsóbb lett a betonacél, és mintegy 25 százalékkal mérséklődött a fa, illetve a fűrészáru ára a közelmúltban, de az ukrajnai háború előtti szintnél még ezek a termékek is 10-15 százalékkal drágábbak – derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke adott a
A világcégektől kezdve, egészen a kézműves vállalkozásokig szinte mindenki használja - vagy szeretné kipróbálni - az influencer marketinget. Ez egy kiváló módszer arra, hogy a márka a hitelességét, a közösségét és az eladási számait egyszerre növelje. Az influencerekben megbíznak a követőik, hiszen posztjaiknak köszönhetően olyanokká váltak, mint e
Gyengüléssel kezdi a napot és ezzel alulteljesítő a régióban a forint, a jegyzés az euróval szemben 395 környékén mozog. Ma hajnalban jött a hír, hogy az EU megállapodott az orosz olaj behozatalának tilalmáról.
Napi Nem jött további gyengülés 8500 alá hétfőn az OTP grafikonján, egy zöld belső gyertyát kaptunk a pénteki masszív piros gyertya után. Ez alapján akár további korrekciós mozgás is elképzelhető rövidtávon, ami tarthat a 10000 forint alatti résig vagy akár a 10000 forintos letörési szintig is. A keddi kereskedésben a belső gyertyára várunk megerős
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Napi A pénteki korrekció után folytatta a gyengülést a MOL árfolyama, 2516 forinthoz esett vissza, ez a záróérték kis híján a napi minimumot is jelölte. Egyelőre nem látszik a fordulat a napos grafikonon, az alsó Bollinger mentén gyengül a papír. A korábban említett, 2021 nyarán meghatározó 2300-2450 forintos tartomány tetejéhez érkezhet meg rövide
Napi Nem volt jó napja a Richternek hétfőn sem, ezúttal is minimális forgalom mellett gyengült. Napon belül a 20 és 50 napos mozgóátlag közelébe is ereszkedett az árfolyam, de érdemi nyomás alá nem került a támasz. Egyelőre tartja magát 7200 forintnál a papír, de ahhoz, hogy az optimizmus a középtávú technikai kép kapcsán megmaradjon szükség
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is –
Napi Az OTP erősödésének köszönhetően megtorpant a BUX gyengülése, nem folytatta útját a 38000 pontos technikai támasz felé az index. A fordulat a tegnapi gyertya alapján még nem borítékolható, így kérdéses az irány rövidtávon. Emelkedés esetén a 40000 pontos lélektani szint felé lenne lehetőség egy visszatesztre, de ez az érték már ellenállás, aho
Nem kell maszk, sem védettségi igazolvány, végre újra a művészet lesz a főszereplő az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztiválon. Június 17-től három napon át nagyszabású gálával, gyerekprogramokkal, kiállítással és tematikus beszélgetéssel népszerűsíti a hungarikumok közé sorolt operett műfaját a Veszprémi Petőfi Színház. A teátrum szervezői h
Varga Mihály pénzügyminiszter átadta véleményezésre a 2023-as költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. A testület legfontosabb feladatairól Kovács Árpádot, a Költségvetési Tanács elnökét kérdeztük.
Az áprilisi 7,4 százalékról 7,9 százalékra emelkedett, és így csaknem ötven éve a legmagasabb szintet érte el az infláció Németországban májusban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatokra épülő jelentése szerint.
Új vezetőket nevezett ki a Morpho a technológiai, továbbá a vállalati és életmódterületek irányítására, illetve a vállalati és kommunikációs kapcsolatainak erősítésére. Az ügynökség 20 éve építi vezető márkák hírnevét. A jövőben a vállalati kommunikációval és az életmódügyfelekkel foglalkozó kommunikációs csapat vezetését Matastik Szilvia mint He
Az ukrajnai háború elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a COVID első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. A K&H HR vezetője megmutatja azokat az eszkö
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Ma újra kamatdöntés hoz az MNB. A csaknem egy éve elindult jegybanki kamatemelések hatására egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú piaci lakáshitel havi törlesztőrészlete negyedével is magasabb lett, mint tavaly ilyenkor. Az adósságfék szabályok ezért kisebb kölcsönhöz is juthatunk.
Christopher Waller, a Fed kormányzótanácsának tagja szerint a semleges kamatszint fölé kell emelni a kamatot az Egyesült Államokban - írja a CNBC. A semleges kamatszint az a szint, ahol a monetáris politika nem támogatja, de nem is lassítja a gazdasági növekedést.
Az elmúlt napokban kissé csökkent a korábban tapasztalt nyárias időjárás. A hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan egyenlőtlen eloszlásban sokfelé hullott eső, helyenként jég is okozott károkat a termésben. A nappali maximum hőmérséklet nem érte el a 30 C0-ot, éjszakánként pedig 10-15 fokot mértek a hőmérők. Az esők utáni nedvességborítás és az erő
Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is -
Hivatalosan csaknem 56 ezren vannak Magyarországon műtéti várólistán, de a valós szám ennél is több lehet. Gond az ápolóhiány is, de állítólag már készül a megoldás.
A kávé krízisben, az avokádó és a kesudió helyzete pedig, nos... nem jó, de nem is tragikus. Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora szerint az optimistább forgatókönyvek szerint is a felükre csökkenhetnek a termőföldek a klímakatasztrófa hatására.
Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülőgép-balesetet – közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfőn. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Németországba tartó Cessna 182 típusú repülőgép vasárnap 11 óra
A Központi Statisztikai Hivatal összegzése alapján továbbra is Németország a legfontosabb kereskedelmi partnerünk, majd az Amerikai Egyesült Államok és Ausztria következik.
Megkezdődött a drámai összecsapás Rácz Jenő és Sárközi Ákos csapatai között! A héten hármasával beosztott csapatok pontokért ragadnak fakanalat, hogy kiderüljön, kik azok, akik továbbjuthatnak a Középdöntő második szakaszába, ahonnan már csak pár lépés a séfkabát! Rácz Jenő körül forgott az első középdöntős nap, tejfakasztó bulijára családtagjait
Áprilisban tovább gyorsult az ipari termelői árak emelkedése: a belföldi értékesítés árszintje immár 42,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A lendületet továbbra is az energiaintenzív ágazatokban megfigyelt óriási drágulás adja, de immár a magasabb feldolgozottságú termékekbe is egyre inkább utat tör az árnyomás.