Peking és Kanton városában is engedélyt kapott két kínai cég néhány sofőr nélküli, teljes mértékben önvezető autó éles kipróbálására a taxiszolgáltatásban.
Megkezdődtek a munkálatok Szegeden, melyek eredményeképpen hamarosan felépül hazánk legnagyobb szabadtéri játszóhelye. A Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri programsorozata július 1-jén indul a Szabadság, szerelem! – Petőfi, a vitéz című előadással. Május 22. vasárnap éjfélkor vette kezdetét a három és fél hetes munka a szegedi Fogadalmi templom
1958-ban egy kombájn, amely egy teljes rakomány frissen betakarított terményt szállított, 8000 font (4 tonna) súlyú lehetett. Ma egy teljesen megrakott kombájn súlya 80 000 font (36 tonna) is lehet.
Az elmúlt időszakban egyre több kötelező átvételi rendszerben (KÁT) működő piaci szereplő használta ki azt a lehetőséget, hogy az általa megtermelt megújuló energiát a szabadpiacon értékesítse és így a jelenlegi kedvező piaci helyzetből adódóan az állam által fizetett támogatott árnál jóval magasabb áron értékesítse az általa megtermelt áramot.
A visszaigényelhető áfatartalom az egyik nagy vonzereje a rozsdaövezeti lakásoknak, amelyek közül egy tipikus 1,4 millió forintos négyzetméteráron megvásárolható 50 négyzetméteres újlakásnál a visszaigényelhető áfa körülbelül 3,3 millió forint
A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (Mfo) átlagdíja hónapról hónapra vált egyre kedvezőbbé, már csaknem 25 százalékkal kevesebb a piacon elérhető többi termék átlagdíjánál - közölte a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön az Mti-vel.
Péntekre visszatértek a vevők a terménypiacok parkettjeire. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal drágult. A repce 2,7 százalékos mínusza kivételt jelentett. Európában a repce 0,3 százalékos árcsökkenése jelentett kivételt, de a malmi búza 1,3 százalékkal, a kukorica pedig 0,3 százalékkal ke
Almában, körtében szükséges az intenzív védekezés, a csonthéjasok is veszélyben vannak. Az Agroinform.hu 2022. évi 21. heti kertészeti növényvédelmi előrejelzése.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/21. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten telitalálat is született, a bruttó 16,8 milliós főnyereményt egy külföldi játékos vitte el. A legmagasabb magyar nyeremény a IV. nyerőosztályban, 4+2 találatért jár, nettó 1 429 630 forint.
Tovább folytatódik a hulladékgazdálkodási rendszer megújítása és a víziközmű-ágazat fenntartható üzemeltetésének megteremtése. A kormányzati struktúra átalakulásával a jövőben az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft., valamint a Nemzeti Vízművek Zrt. feletti tulajdon
Kriptobányász cikksorozatunkban két-három hetente összefoglaljuk a fontosabb bányász eseményeket a nagyvilágból. Discord csatornánk #bányászat szobájában pedig segítőkész bányász közösség jött össze. A szobában megtaláljátok a napi ki-mit bányászik, rig összeállításról tanácsokat, tippeket, videokártya beállítási praktikákat és aki ASIC témakörben
Az orosz és az ukrán acél az európai felhasználás 20 százalékát adta. A szektor bespájzolt ugyan a háború kitörésének hírére, a készletek azonban fogyóban vannak. Alternatív beszerzési forrásokat lehet találni – jóval drágábban.
Egy 2100 évvel ezelőtt működő mezőgazdasági birtokot tártak fel Észak-Izraelben, Galileában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A kormány csütörtök este kihirdette azt a rendeletet, amiben megtiltja a 480 forintos literenként tankolást a külföldi rendszámú autósoknak. Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója azt mondta: az új szabály miatt a társaságnál tankolókat arra kérik, hogy fizetéshez mindenki vigye magával a forgalmi en
Az eSense Human Resources Szolgáltató Nyrt. törzsrészvényeivel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kategóriája, a társaság papírjaival május 31-én indul a kereskedés, 232 forintos bevezetési áron - közölte a BÉT a honlapján pénteken.
A változások révén az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit egyebek mellett az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.
Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert nem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj - hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter, aki ennek érdekében az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett.
Ha május, akkor már javában kerti szezon. Az első miniszüretek is talán már megvoltak a gondos kertészeknél. De nézzük is sorra milyen kerti teendőink vannak május végén a konyhakertben!
A nagy spórolás jegyében 16 kormánybiztost nevezett ki az Orbán-kormány. Új pozícióként Németh Szilárd Fidesz-alelnök rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos lett, de más, egészen meghökkentő megbízások is akadnak.
Két év alatt a GDP hét százalékát kitevő korrekció igen magas szám – mondta a Portfolio vezető elemzője, és elismerte, még ők is alulbecsülték a kiigazítás várható nagyságát.
A világjárvány hullámai idején az életet és egészséget védő korlátozások miatt munkavállalók százezreinek megélhetést adó munkahelyek sora került nehéz helyzetbe hazánkban is. Ezért a Kormány számos olyan munkahelymegtartó, valamint beruházásösztönző intézkedést hozott, melyek pozitív hatással voltak a munkaerőpiacra, és támogatták a gazdaság újrai
A Generali csoport 2021 és 2025 között 8,5-9,5 milliárd euró értékben valósít meg új zöld és fenntartható befektetéseket - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
A Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdészete csaknem egyidős magával az erdész szakmával. Baranya vármegye az 1686-os török uralom alóli felszabadulását követően, I. Lipót király rendelete alapján 1717-ben, a Pétsi fő Templom Uralom Erdei elnevezéssel szervezte meg az önálló erdőgazdaságot.
A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is egyre gyakrabban kiállnak.
A kormány május 26-ai bejelentése alapján több, mint 800 milliárd forintos külön adóterhelést kaphatnak egyes szektorok. Ez a valaha volt legnagyobb ágazati adókiigazítás Magyarországon - véli a Niveus Consulting Group.
Rövid időn belül másodszor látogattak hazánkba, az Axiál Kft. bajai központjába a Claas vezetői. A kiemelt jelentőségű üzleti látogatáson a mezőgazdasági gépgyártás német szereplőjét ezúttal a Részvényesi Bizottság elnöke, Cathrina Claas-Mühlhäuser is képviselte.