Egyesül a Budapest Alapkezelő és az Mkb-Pannónia Alapkezelő, a jogutód társaság 2022. szeptember 1-től Mkb Alapkezelő néven folytatja működését - közölte a Magyar Bankholding az Mti-vel pénteken.
Az AutoWallis tulajdonába kerül a Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének helyet adó ingatlan. A magyar tőzsde autós vállalata azt követően szerezné meg a Ljubljana központi helyén lévő objektumot, hogy az ott működő BMW márkakereskedés tevékenységét 2020-ban átvette, majd ott Land Rover márkakereskedést is nyitott. A tranzakciósorozatnak kösz
A Dpr törvényei szerint a külföldiekre halálbüntetés vár. Az ügynökség szerint megállapították Andrew Hill és Sean Pinner brit állampolgárok , valamint Saadoun Brahim marokkói állampolgárok részvételét a Donbass elleni harcokban
Az elmúlt időszakban egyre több kötelező átvételi rendszerben (KÁT) működő piaci szereplő használta ki azt a lehetőséget, hogy az általa megtermelt megújuló energiát a szabadpiacon értékesítse és így a jelenlegi kedvező piaci helyzetből adódóan az állam által fizetett támogatott árnál jóval magasabb áron értékesítse az általa megtermelt áramot. Ez
Nyolc hónap után elkészült az Útmutató az élelmiszerek kettős minőségének vizsgálatához – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A napokban Magyarország Kormánya döntést hozott egy rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásáról, melynek forrását bizonyos szektorokra kivetett, ún. „extraprofit-különadókból" és további adóintézkedésekből kívánja finanszírozni. A tervezett lépésekről a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a BDO Magyarország szakértői ezeke
Megválasztották a 2022-es év legszebb európai strandjait: több ezer szavazat érkezett a világ 82 országából. Nagy meglepetések nem születtek: Spanyolország, Olaszország, Görögország és Portugália tarolt, de óriási meglepetésre egy Közép-európai ország is felkerült a listára északi partszakaszával.
Életbe lépett az a módosítás, amely szerint kizárólag magyar rendszámú kocsiba jár árstopos üzemanyag. A kormány vitákra számít az unióval a külföldiek kizárása miatt. A kisebb, automata töltőállomások egy része utólag térítené vissza a piaci és a hatósági ár különbségét. Csütörtökön több kút idő előtt bezárt a határ közelében, miután a szomszédos
Több elemző is arra számít, hogy a különadóval sújtott cégek be fogják építeni a plusz költséget az áraikba, azaz az adókat végső soron a fogyasztók fogják megfizetni. Erre a legnagyobb esélyt a légiközlekedésben, a kiskereskedelemben és a bankoknál látnak. A kormány csütörtökön azt mondta, hogy ha ilyet tapasztalnak, akkor fel fognak lépni ellene.
Beköszöntött a tavasz, egyre melegebb napoknak nézünk elébe, így hamarosan indul a klímaszezon. Megpróbálhatjuk elbliccelni a karbantartást, azonban a szakemberek szerint nem ajánlott, hiszen ezzel az egészségünket, illetve a készülékek garanciáját is kockáztatjuk. Milyen időközönként érdemes szerelőt hívni? Milyen jelei vannak a rendellenes működé
A HVG.hu megkereste a Wizz Air elnökét a kormány által tervezett extrapofit különadó kapcsán, amelyet a világjárvány alatt jelentős veszteségeket elszenvedő légitársaságokra is ki akarnak vetni. Robert Carey úgy nyilatkozott, hogy a nyereség várhatóan még hosszú ideig nem fogja elérni a vírus kitörése előtti szintet, így extraprofitról nincs értelm
A választások előtti osztogatás miatt van szükség a mostani megszorításokra - így reagáltak ellenzéki pártok a kormány által bejelentett különadócsomagra. Az ellenzék azt követeli: a NER oligarcháira is terjesszék ki a megszorításokat. A kormánypártok viszont azt állítják: a baloldal ismét a multik oldalára áll az emberekkel szemben. A kereskedelmi
Az elmúlt időszakban egyre több kötelező átvételi rendszerben (KÁT) működő piaci szereplő használta ki azt a lehetőséget, hogy az általa megtermelt megújuló energiát a szabadpiacon értékesítse és így a jelenlegi kedvező piaci helyzetből adódóan az állam által fizetett támogatott árnál jóval magasabb áron értékesítse az általa megtermelt áramot. Ez
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a május 26-i kormányinfón bejelentette, hogy 2023. január 1-től visszatér a reklámadó, melytől 15 mrd Ft plusz bevételt remél a kormány. Az extraprofit alapú különadókból és a reklámadó visszavezetéséből származó bevételek 40 százalékban járulhatnak hozzá az idei és a jövő évi hiány pótlásához. A Magyar Rek
Az Egyesült Királyság versenyfelügyeleti hatósága újabb vizsgálatot indított a Google ellen, amely a vállalatnak a reklámtechnológiai piacon betöltött szerepét veszi célba.
2022. május 28-tól az egész Európai Unióban, így hazánkban is tiltott magatartásnak minősül annak állítása a vállalkozások részéről, hogy a termék értékelését olyan fogyasztók nyújtották be, akik ténylegesen megvásárolták a terméket, anélkül, hogy észszerű és arányos lépésekre kerülne sor annak ellenőrzésére, hogy az értékelések ilyen fogyasztóktól
Magyarország felgyorsítja a paksi atomerőmű bővítését és a napenergia-beruházásokat is, hogy 2030-ra a magyar villamosenergia-előállítás 90 százaléka már karbonsemleges legyen - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Indiában.
Budapesten hozza létre regionális központját az MG Motor, a brit eredetű márka innen koordinálja majd terjeszkedését a kelet- és közép-európai régióban - jelentették be pénteken Budapesten az AMTS - Nemzetközi Automobil és Tuning Show alkalmából tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón.
A Twitter igazgatója, Egon Durban nem hagyja el az igazgatótanácsot, bár felajánlotta lemondását, miután a részvényesek megszavazták, hogy kirúgják őt a pozícióból - közölte a vállalat pénteken egy szabályozói bejelentésben.
Telefonon tárgyalt Boris Johnson brit kormányfővel Orbán Viktor miniszterelnök péntek este - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében - írta csütörtökön a Bild című német lap.
Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert nem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj - hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter, aki ennek érdekében az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett.
A villamos energiáról szóló törvény 2022. szeptember 1-jétől teszi lehetővé, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) energetikai szabályozási tesztkörnyezetet működtessen.