A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
Lassan elkelnek a hazai szállodai szobák, panziók, apartmanok a pünkösdi hosszú hétvégére, bár aki utazni szeretne, az egészen biztosan talál még magának helyet. Mint ahogy az elmúlt években, idén is áremelkedésre számíthatunk a belföldi szállások esetében: bár a tavalyihoz képest mindössze átlagosan 0,23 százalékos, a 2019-eshez képest az arányuk
A Gloster 54,7%-os, többségi tulajdonrészt szerzett egy nemzetközi piacon jelen lévő szoftverfejlesztő társaságban, a Family Finances Kft.-ben. A tranzakció során főleg a korábbi kockázati tőke befektetőket (Széchenyi Alapok Zrt., MKB Fintech Lab, OXO Labs) vásárolták ki, de kisebb mértékben az alapítók is értékesítettek részesedést - olvashatjuk a
Erős eredményeket zártak az elektromos autó eladások 2021-ben és a növekvő tendencia 2022-ben is fennáll jelenleg. Azonban a jövőbeli növekedés fenntartásához nagyobb erőfeszítésekre van szükség az akkumulátorgyártás és a kritikus ásványianyag-ellátás diverzifikálása érdekében a Nemzetközi Energiaügynökség szerint.
A vakáció közel felét, vagyis több mint egy hónapot program nélkül töltenek otthon idén nyáron a gyerekek – egyebek közt ez derül ki a Yettel és az Xplora közös, reprezentatív kutatásból, amely többek között azt is vizsgálta, hogy a szülők miként oldják meg gyermekük elhelyezését a nyáron. A nyári szünidő 11 hetéből összességében átlagosan
A közgazdász professzor szerint a kormányzat tüzet olt, és csak rövid távon, vélhetően próba-szerencse alapon gondolkodik. Ki fizeti meg a különadók árát? Miért maradnának Magyarországon az érintett cégek, és egyáltalán mit jelent az extraprofit? Erről kérdeztük a CEU professzorát, aki 2010 és 2012 között tanácsaival segítette Orbán Viktort.
Okosiroda, e-szerződés, virtuális lakáskeresés, energiahatékony otthonok – néhány kifejezés, amellyel már kezdünk megbarátkozni, de egyelőre ritkán találkozunk velük a gyakorlatban. Az ingatlanszektor és a technológia találkozásából egyre izgalmasabb megoldások születnek, melyek globális viszonylatban tavaly rekordszintű, 32 milliárd dollárnyi befe
Kevin hat éve egy kis, lepukkant helyiségből indult, az idén már 11 milliárdos árbevételre számít. Egyszerű ötletre építette fel cégét, ma már egy kaposvári gyárban készülnek egyedi telefontokjai.
Mi az előleg, mikor kell előlegszámlát kiállítani? Miben különbözik az előleg az előre fizetéstől, az előlegszámla a díjbekérőtől? Mire használható a proforma számla? Cikkünkben ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Béremelésekkel, külföldi toborzással és kamatmentes hitellel csábítaná haza a külföldre vándorolt magyarokat az MNB – derül ki a jegybank múlt héten ismertetett javaslatcsomagjából. A cél már régi, születtek kormányzati programok, azonban az utóbbi évek tendenciája azt bizonyította be, hogy a gazdasági kilátások változása sokkal erősebb lehet ezekn
Az emelkedő energiaköltségek számos ágazatot érintenek, mivel a gáz-és villamosenergia nagy mértékű növekedése figyelhető meg. A logisztikai az egyik olyan iparág, ahol a legtöbb energiát használják fel az egyes berendezések. Egyre inkább új, költséghatékony alternatívára van szükség, de mik a lehetőségek? A QLM szakmai kitekintése.
300 milliárd forintos új ágazati különadót kell fizetnie a bankszektornak idén és jövőre is. Viszonyításképpen tavaly több mint 800 milliárd forint volt a bankszektor nyeresége Magyarországon, amely az egy évvel korábbi duplája. A hitelkamatok lendületes emelkedése miatt pedig egyre jobban nő a különbség a hitel- és betétkamatlábak között. Emiatt e
A magyar munkaerőpiac erős, a foglalkoztatás magas, a munkanélküliség alacsony, mégis súlyos problémákat lát az Európai Bizottság. A gyermekes nők nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra, a hátrányos helyzetű csoportok munkanélkülisége magas, illetve az álláskeresők nagyon rövid ideig kapnak támogatást. Az anyagi és szociális nélkülözésben élők mag
Évnyerő Lakáshitelek néven indította el az OTP Bank a halasztott tőketörlesztéses kölcsöneit. A futamidő első 12 hónapjában csak kamatot kell fizetni, így kezdetben alacsonyabb a törlesztőrészlet. Utoljára a devizahiteles időszakban voltak hasonló kölcsönök, ezek később nagy problémát okoztak az adósoknak és a bankoknak is.
A 1080p Solution Agency-t 2014-ben alapította az akkor még Urbán Zsolt vezette HD Group és a Kádár Tamáshoz és Dévényi Balázshoz köthető Dynamo Budapest azzal a céllal, hogy ötvözzék a két vállalatban lévő reklámügynökségi és médiaügynökségi tudást, és így egy integrált ügynökséget hozzanak létre. A nagy változást az ügynökség életében a 2018-as
Európában pluszba fordultak a terményárak, de a tengerentúlon kitartottak a mínuszok. Kontinensünkön a malmi búza, a kukorica és a repce is áremelkedéssel zárta a napot, a takarmánybúza árcsökkenése kivételt jelentett. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 2,7 százalékkal lett olcsóbb egy nap alatt. A szójabab
A neves gyártó a Light csak kamerás érzékelésen alapuló rendszerével szerelné fel új, autonóm mezőgazdasági gépeit, ezért a cég szellemi tőkéjét és jó néhány kollégáját is felvásárolta a projekthez. Nem tudni, mennyit fizettek a szabadalomért, de a technológiában rejlő lehetőség kétségtelenül sokat érhet. Íme, a mélyérzékelés és kameraalapú percepc
A méhészek a szaklapokból már megismerték az ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) faj európai behurcolásának történetét. E kártevő Európába, Bordeaux (Franciaország) kikötőjébe, hajón Kínából, bonsai kerámiatárgyak között megbújt párzott nőstény darázsként jutott el, nagy valószínűséggel 2004 előtt.
A totemoszlopon a hatósági ár lesz, de tankolás közben a nem hatósági árat látjuk majd - a kasszánál a magyar rendszámos autós az előbbit, a külföldi rendszámos az utóbbit fizeti. A rendelet már hatályba is lépett.
Nagy Márton szerint a különadó olyan ágazatokat terhel, ahol nem indokolt, hogy ez a profit lecsapódjon. Újabb részleteket közölt a miniszter a kormány 800 milliárdos csomagjáról.
Éjjel megjelent a rendelet, ami alapján a külföldi rendszámú autósoknak a benzin többé nem hatósági áras termék. Át kell állítani a kútoszlopok számlálóját, de a kasszánál nem az ott kiírt összeget fizetjük majd.
Az elmúlt években jelentősen bővült Magyarországon a vállalatirányítási rendszerek (ERP) penetrációja, ezzel párhuzamosan a megoldások egyre kisebb cégek számára válnak elérhetővé. A bevezetés nemcsak jelentős élőmunkát takarít meg, de a folyamatokat is képes szabályozni a kkv-k körében. A tény, hogy a megoldások a Ginop program keretében is elérhe
Elmaradott dolog ma már egy jó kávétól csak a reggel bedurrantását, a fáradtság legyőzését, az anyagcserénk felpörgetését vagy egy kellemes ízt várni. Felelősségünk van abban, hogy mit iszunk, honnan és milyen áron. Alázatról, kényszermunkáról és kizsákmányolásról, az utóbbiak ellen tudatos választással történő fellépésről, az egyéni felelősségváll
Bíróság elé kell állnia Shakirának 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt, miután a barcelonai törvényszék elutasította a kolumbiai énekesnő fellebbezését az eljárás ellen. A bíróság érvelése szerint a több évig tartó nyomozás a per megindításához elegendő bizonyítékot talált arra, hogy a popsztár elkerülhette a spanyol áll
A világjárvány előtti szintre csökkent Szlovákiában a munkanélküliek aránya, miközben a munkaerőpiac február vége óta több ezer ukrán menekültet szívott fel.
A hét elejéhez képest tehát szinte nyugalom van a piacon, miközben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a világ legrosszabbul teljesítője volt tegnap. A forint árfolyama is nagyon volatilis volt a héten.
Ha a New Balance csak egyetlen futócipőt csinálna, az a cipő a sokoldalú 1080 lenne. A Fresh Foam X 1080v12 a modell egyedi jellemzőinek továbbfejlesztését testesíti meg. A csúcstechnológiájú talppárnázás átmenetei tökéletesen összehangoltak a középtalp továbbfejtesztett kialakításával, ami több habot használ a szélesebb részeken, és megnöveli a ru
A magyarországi épületek alig 5 százaléka többlakásos épület, ám ezekben az ingatlanokban lakik a magyar lakosság 40 százaléka*. Ezek az épületek felelősek hazánk teljes végső energiafelhasználásának 6 százalékáért. A társasházak energiahatékonyságának fejlesztése nélkül sem az energiaszegénység, sem a klímaválság kezelése nem lehet sikeres ma Magy
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter újabb részleteket közölt az extraprofitok megadóztatásáról egy háttérbeszélgetésen. Szerinte sem a növekedésre, sem az inflációra nem lesz hatásuk az elvonásoknak.