A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriájában. Az elismerés jelzi, hogy az egyetemen magas színvonalú kutatás-fejlesz
A külföldi továbbképzés vagy felmondás között választhatnak a szerbiai Fiat-gyár dolgozói, miután a gyár elektromos autók gyártását készíti elő, és az anyacég, a Stellantis szerint a dolgozókat ehhez át kell képezni - adta hírül a Telegraf című belgrádi napilap szerdán.
A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet áprilisi módosításával összefüggésben többen kérdezték, mit jelentenek a beiktatott új rendelkezések. Cikkünkben ismertetjük a változásokat.
Az MNB legfrissebb felmérése szerint a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások átlagdíja hónapról hónapra egyre kedvezőbb, mint a piaci alapú lakásbiztosítások átlagdíja. Az eddig értékesített fogyasztóbarát otthonbiztosítások immár 500 milliárd forintot meghaladó ügyfélvagyont védenek.
Az Assembleia da República portugál kongresszus a napokban elutasított két törvényjavaslatot, amelyek a kriptovaluták megadóztatására irányultak. A törvényjavaslatokat a Livre
Magyarországon már 6,2 millióan használnak okostelefont és nagyjából 6 millióan interneteznek mobiljukon a 18-69 éves korosztályban – derült ki az eNET legújabb reprezentatív kutatásából.
Megnyitotta Szlovénia egyetlen Land Rover márkakereskedését az AutoWallis Csoport, így tovább fokozza kiskereskedelmi aktivitását az országban. A lépéssel folytatja nemzetközi terjeszkedését a magyar tőzsde autós vállalata, miután az elmúlt két évben két sikeres akvizíciót hajtott végre a szomszédos országban, így már 5 szlovén városban 5 autómárká
Tegnapelőtt este Orbán Viktor bejelentette a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon, a tegnapi tőzsdezárás után pedig megérkezett a befektetők által egész nap várt kormányzati bejelentés, miszerint a közös teherviselés jegyében különadót vonnak ki több stratégiai ágazat nagyvállalataira is. A keddi záróértékekhez képest hatalmas eséseket láthattun
Mem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj - hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter, aki ennek érdekében az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett.
Május 1-én vette kezdetét a tizenkettedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alap
Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (Ivsz) - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban élen fog járni szolgáltatási színvonalában és digitális fejlettségében az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoport fúziójával felálló új hazai bankcsoport – mondja Egerszegi Ádám, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese, akivel a Portfolio Hitelezés 2022 konferenciájának szünetében készíte
Támogatható javaslat, hogy a nyugdíjrendszert is finomhangolná a jegybank, csak a jelenlegi adottságokkal nem sok értelme van – mondta Farkas András nyugdíjszakértő. Úgy fogalmazott: mivel egy korhatáremelési ciklus végén járunk, ehhez nem kell hozzányúlni, és bár a javaslatnak számos támogatható eleme van, a jegybank több fontos tényezőt sem vett
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a permetező drónnal dolgozni kívánó szakembereket, hogy elérhetővé vált honlapján a növényvédelmi drónpilóta képzőintézmények nyilvántartása.
Okosiroda, e-szerződés, virtuális lakáskeresés, energiahatékony otthonok – néhány kifejezés, amellyel már kezdünk megbarátkozni, de egyelőre ritkán találkozunk velük a gyakorlatban. Az ingatlanszektor és a technológia találkozásából egyre izgalmasabb megoldások születnek, melyek globális viszonylatban tavaly rekordszintű, 32 milliárd dollárnyi befe
Elfogyott a kilós kiszerelésű kristálycukor a szerbiai üzletekben, ám a hiány a szakértők és a politikusok szerint nem azért van, mert az országnak nincs elég tartaléka, hanem mert az emberek pánikvásárlásba kezdtek.
A magyarországi Bosch-csoport tavalyi árbevétele 14 százalékkal 1711 milliárd forintra nőtt - ismertette Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és Adria régiós vezetője csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten.
Fontos mérföldkőhöz érkezett oldalunk gaming csapata, aminek tagjai meghívást kaptak egy nemzetközi e-sport versenyre. A Kripto Akadémia Gaming egyike lesz azoknak a csapatoknak, amik részt vehetnek a május 28-29-én megrendezésre kerülő Metacon Spider Tanks bajnokságon, ami az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban kerül megrendezésre. A versenynek o
Közel kétmillió pályaelhagyó van Magyarországon: tízből négy ember már legalább egyszer váltott szakmát és helyezkedett el más területen, ráadásul különböző okokokból minden tizedik munkavállaló most is ezt tervezi.A Profession.hu ezer munkavállaló megkérdezésével mérte fel a hazai munkaerőpiac mobilitását és az állás-, valamint pályaváltások gyako
Az eddigi legsikeresebb évét zárta 2021-ben a Gránit Bank közel 700 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 4,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a bank mai közgyűlése apropóján nyilatkozott nekünk egyebek mellett Tiborcz István tulajdonosi szerepvállalásáról, a Zöld Otthon Program tanulságairól és a társaság p
Április közepéhez képest 383 millió köbméterrel nőtt a betárolt földgázkészlet, így a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai szerint május közepén 1,599 milliárd köbméter földgáz volt a hazai földalatti gáztárolókban, ami 25,27 százalékos töltöttséget jelent - tájékoztatta a hivatal
Rendelje meg kedvezményesen a HVG Munkajog 2022 különszámát, amelyben kiemelten foglalkozunk a munka törvénykönyve legújabb módosításaival, a Covid–19 okozta világjárvány által gerjesztett jogvitákban hozott ítélőtáblai döntésekkel, a távmunka és a hibrid munkavégzés szabályaival és az ukrán munkavállalók magyarországi foglalkoztatásával!
A Századvég elemzője szerint nem tudják teljes mértékben áthárítani a fogyasztókra a különadókat az érintett cégek, nem véletlen a heves reakció a multinacionális vállalatok országai részéről.
Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert nem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj - hangsúlyozta a technológiai és ipari miniszter, aki ennek érdekében az energiaellátást erősítő, hatpontos programot hirdetett.
Május végégig kell elszámolniuk a 2020-ban 1 százalékos felajánlásokban részesült civil szervezeteknek, mert közülük csak azok kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a 20KOZ közleményt május 31-ig – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Ma újabb nagy jelentőségű döntést hozott az Országos Atomenergia Hivatal Paks II. kapcsán, ugyanis engedélyezte, hogy megkezdődhessen az új erőművi blokkokhoz kapcsolódó, a szomszédos atomerőművi szerkezeteket is védő ún. résfal építése.
Rishi Sunak pénzügyminiszter a londoni alsóházban ismertette a brit kormány új tervét a megélhetési válság kezelésére, amelynek része különadó kivetése az energetikai cégekre.