Míg az idősebb korosztály az e-receptek és az okos vérnyomásmérőhöz hasonló, újszerű orvostechnikai eszközök iránt érdeklődik, a fiatalabb generáció inkább tünetek ellenőrzésére és diagnózis felállítására használja az internetet – derül ki a GWI a Publicis Groupe Hungary közreműködésével készített kutatásából. Az egészségügy területén is egyre nagy
A Budapesti Közművek keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FKF Köztisztasági Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy munkatársaik május 22-én (vasárnap) 06.30 órától – 15.30 óráig a Petőfi híd környezetkímélő technológiával, kézi és gépi erővel történő mosását végzik el. A szakemberek elsőként a Pestről Budára, majd a Budáról Pestre vezet
Hosszú ideje zuhannak az árfolyamok azoknál a vállalatoknál, amelyek kínaiak és egyben a technológiai szektor részei. Ezeket a cégeket mindkét faktor nagymértékben sújtotta az utóbbi hónapokban, hiszen ez az év eddig nem éppen az emelkedésről szólt a nagy tech papírok esetén, miközben a távol-keleti papírok jó ideje masszív csökkenő trendben üldögé
Közleményt adott ki a Gyöngyház Nyugdíjpénztár a tagjainak, e szerint a pénztár hosszú távú önálló működése már nem biztosított, így egy másik pénztárral való egyesülés mellett döntöttek.
Kiugróan sikeres évet zárt az OTP Bank fintech leányvállalata, az OTP Mobil, amely széles körben kínál készpénzmentes fizetési és a mindennapi ügyintézést megkönnyítő szolgáltatásokat. A Simple megoldások „legfiatalabb tagja”, a SimpleBusiness alkalmazás a 2020-as elindítása óta négy, két QR-kód alapú és két fizetési linken alapuló lehetőséget kíná
Németországban soha eddig nem látott mértékben, még a vártnál is jelentősebben emelkedtek a termelői árak áprilisban éves összevetésben – tette közzé az MTI.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását. A Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva június 1-2-án, több mint 40 hektáros területen várja az agrárszakembereket, agrárdiákokat; az eseményre
A 4iG mai bejelentésében közölte az osztalékfizetés rendjét, melyből kiderült, hogy utoljára június 23-én lehet osztalékra jogosító részvényt venni, a kifizetés pedig július 4-től kezdődik.
Emlékeznek még az Operatív Törzs napi adásaira? Ezen a héten minden áldott nap délelőtt 9.30 perckor egy halk szavú tisztviselő jelenik meg az észak-koreai televízióban is, hogy beszámoljon a „lázas” betegekről és az újabb halálesetek számáról Észak-Koreában, és az ország első járványhullámára irányuló intézkedéseiről.
Nagy István szerint azt is meg kell gondolni, hogy milyen mértékben bocsát Magyarország gabonaféléket ipari felhasználásra most, hogy élelmiszerválság fenyegeti a világot.
Az Európai Unió által javasolt orosz olajembargó hatására elszállna a benzin és a gázolaj ára is Magyarországon, ami szinte azonnali drágulást eredményezne az élet számos területén, az egyik marketing tanácsadó vezetője szerint, ha a cégek megfelelően kommunikálják az áremelést, azzal nemcsak elősegítik a vásárlóközönség megtartását, de nagyobb elk
Május 5-én rendezte meg a RI Consulting, azaz Magyarország legnagyobb agilitással foglakozó közössége az év első szakmai kerekasztal-beszélgetését, ahol a bankszektor és a gyógyszeripar két jelentős szereplője képviseltette magát. A kerekasztal-beszélgetésen többek között az agilitásra való átállás okairól, kihívásairól, a menedzsment buy-in-ről, a
A Fanta elhozta az év feladványát és játékos nyomkeresésre hívja a fogyasztóit. A sokakat izgató kérdés: milyen titkos ízt rejt az új #WhatTheFanta üdítőital palackja? A boltok polcain májustól elérhető a rejtélyes rózsaszín üdítőital, aminek a pontos ízét egyelőre homály fedi. A vásárlók a márka közösségi média csatornáin és a weboldalán található
Robotizált raktárkomplexumot nyitott az Euronics Üllőn. A magyar tulajdonú műszaki áruházlánc az eddigi három telephelyét váltja ki a 28 ezer négyzetméteres létesítménnyel, amivel egyszersmind meg is duplázza eddigi kapacitását. Az új épülettől a fuvarozási költségek lefaragását várja a vállalat, de néhány hónapon belül bevezetik az aznapi kiszállí
A terület csökkentéséből és az időjárásból adódóan a dél-európai dinnyetermelő országokban az előző évinél kevesebb termést várnak. A korai szedések pedig egy-másfél hetet csúsztak. Nálunk is szűkült a terület, főként a Kelet-Magyarországon termesztett konstans fajtákból ültetnek kevesebbet. A hűvös áprilist követő májusi meleg hatására azonban jún
Újabb rekordra emelkedett a Nagy-Britanniában élő milliárdosok száma és vagyona, bár néhány orosz nagybefektető vagyoni helyzetét erőteljesen kikezdték az Ukrajna elleni orosz invázió miatt elrendelt szankciók.
Listeria baktériumot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Auchan egyik Tuti Tipp termékében. A disznósajt annyira Tuti Tipp ez esetben, hogy a Nébih azt kéri a vásárlóktól, el ne fogyasszák.
Újabb rekordra emelkedett a Nagy-Britanniában élő milliárdosok száma és vagyona, bár néhány orosz nagybefektető vagyoni helyzetét erőteljesen kikezdték az Ukrajna elleni orosz invázió miatt elrendelt szankciók.
A Magyar Bankszövetség ma tartotta meg éves rendes Testületi Ülését, ahol több megüresedett pozícióra választottak új vezetőket - derül ki a szövetség közleményéből.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében.
A Sport TV története során először számol be egyszerre több platformon is élőben egy kiemelt eseményről. Az olasz bajnokság aranyérméről döntő két találkozóról a Sport2-n körkapcsolás keretében számol be, míg az AMC Mikro nevű, ingyenes alkalmazáson először fut egyszerre magyarul két élő stream, hiszen a Sassuolo-Milan és az Internazionale-Sampdori
A magyar milliárdos érdekeltségébe tartozó 4ig július 4-től fizet a részvényeseinek. Méghozzá elég jól. Összesen 2,968 milliárd, részvényenként 29 forintos osztalék kifizetéséről döntött a 4ig igazgatósága. A tavalyi évre vonatkozó osztalék jelentősen meghaladja a 2020-as eredmény alapján kifizetett 22,9 forintos, illetve a 2019-es év utáni 22 fori
Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar-amerikai közös kiképzés miatt a Márkó, Veszprém, Hajmáskér, Öskü, Várpalota, Tés és Eplény által határolt területen hétfőtől szerdáig - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.
2022 első négy hónapjában az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi 8 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál.
Orbán Viktor május 16-án tette le kormányfői esküjét, ami után beszédet mondott. Ebben közölte, hogy ugyan nem szereti a direkt állami beavatkozást, de a közeljövőben továbbra is élni kíván vele. Ezért egyelőre bizonytalan, hogy meghallgatásra talál-e a Bankszövetség kérése.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján tájékoztat az Auchan Tuti Tipp márkájú disznósajt visszahívásáról és forgalomból történő kivonásáról.
Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni az adóhatóság által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek küldött pénteki közleményében.
Az új BMW i7 bevezető kampányát napjaink egyik leginnovatívabb és legmeghatározóbb divatfényképésze alkotta meg. Az egyedülálló fotó- és videókoncepció a feje tetejére állítja a megszokott perspektívákat. A tisztán elektromos meghajtású BMW i7 világpremierjével megkezdődik a luxuskategóriában a vezetési élmény és a személyes mobilitás új korszaka.
A szezon utolsó napjain is minden műfajban és minden árkategóriában számos izgalmas tétel várja a gyűjtőket és a befektetőket – olvashatjuk a műtárgy.com összefoglalójának második részében.
NAPI Egyelőre úgy tűnik, hogy az 1800.00-1810.00 dolláros tartomány megtartja a sárga nemesfém árfolyamát, és innen érkezhet egy felpattanás. Persze ehhez a dollárnak is lesz néhány szava. A következő ellenállás 1870.00 dolláros szinten húzódik, amit az EMA(50)-es mozgóátlag erősít, de könnyen elképzelhető, hogy addig kitart a bikák lendülete. Táma