Megvonta a német szövetségi parlament (Bundestag) Gerhard Schröder több juttatását, mert a volt kancellár az Ukrajna elleni háború kezdete óta nem határolódott el Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és nem vált meg a Rosznyeft orosz energiaipari cégben betöltött tisztségétől - jelentették német hírportálok.
Mikori elhatárolt veszteség milyen feltételekkel, hogyan, meddig, milyen hányadban vehető figyelembe az adóalapban? Érvényesíthető-e a jogelőd elhatárolt vesztesége? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adott válasz hasznos lehet a 2021. évi társasági adó megállapításakor is. Cikkünkben nem foglalkozunk a mezőgazdasági ágazatban alkalmazható rendelkez
A szenvedélyes közgyűlési felszólalások alapján a kisbefektetők nem igazán kérnek a Magyar Telekom részvény-visszavásárlásából. Mit kellene tennie a társaságnak? Korányi G. Tamás írása.
Intenzív két napon vannak túl az Országgyűlés bizottságainak tagjai és az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjei, lezajlottak ugyanis a kormánytagok meghallgatásai. Volt, ahol csak az általános célokat ismertük meg, pedig tennivaló akad bőven az adott területen, volt viszont ahol a célok mellett konkrét feladatokat is megismerhetett a szélesebb kö
A nyugdíjszámítás módjának felülvizsgálatát, a nyugdíjkorhatár emelését is javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új csomagjában. A fenntartható egyensúly és felzárkózás eredményeként – derül ki a közzétett vitairatból – 2030-ra elérhetnénk az uniós életszínvonalat. Például az egymást és önmagukat erősítő spirálok (a képen) beindításával.
A klasszikus órák kialakítását idéző, prémium anyagokból készült WATCH GT 3 Pro amellett, hogy stílusos divatkiegészítő, számos egészségkövető funkciója között EKG-adatok mérését is lehetővé teheti a jövőben. A HUAWEI WATCH FIT 2 fejlett pulzusfigyelő technológiával, 97 edzésmóddal és offline zenelejátszással támogatja a sportolni vágyókat, míg a H
A Brit Királyi Légierő egyik bázisán, a dél-angliai Cotswold Repülőtéren helyezték üzembe a kontinens legelső olyan föld-levegő hidrogéntöltő rendszerét, amivel teljesül a repülésben sokáig lehetetlennek hitt alacsony karbonkibocsátású vágyálom. Az infrastruktúrát az angol-amerikai ZeroAvia építette ki, a szigetország közlekedési minisztériumának Z
A quinoa (sokak számára újdnoság, de kiejtése: ,,keen-va”) egyre népszerűbb, mint magas fehérjetartalmú, kellemesen dióízű, gabona jellegű termés, melyből kenyér- és tésztaliszt, levesek és gabonapelyhek alapanyagai, rágcsálnivalók, és alkoholos italok, például sör is előállítható.
Az ATV Start műsorának vendége volt Farkas András nyugdíjszakértő (sokak Nyugdíjguru néven ismerik a szakembert), aki többek között a 2022 évi nyugdíjprémiumról is elmondta véleményét. Érdemes mindemellett megvizsgálni a nettó átlagbér és a nettó átlagnyugdíj változásának dinamikáját is az elmúlt évtizedekre vonatkozóan, melyből egyértelműen látszi
Közzétette digitalizált egészségügyi szolgáltatások témakörében, Publicis Groupe Hungary közreműködésével készített kutatásának eredményeit a világ egyik legnagyobb, fogyasztói szokásokat elemző kutatócége, a GWI. A felmérésből kiderült, hogy ezen a területen is egyre nagyobb szerepet tölt be az életünkben a digitális megoldások használata. Míg az
Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, belföldi értékesítésük pedig 1,7 millió hektoliter, előbbi 8 százalékkal, utóbbi 4 százalékkal alacsonyabb a 2019. azonos időszakinál.
A 2020 szeptemberében megválasztott trió beavatására a világjárvány miatt került sor kétéves csúszással. “A pandémia minket is kicsit megcibált, de nagyon jól átvészeltük, fő célkitűzésünket, a sport népszerűsítését a gyerekeknél meg tudtuk tenni online formában, a járvány enyhülésével pedig továbbra is tesszük személyes jelenléttel” – fejtette k
A Saldo Zrt., mely Magyarország egyik vezető, minősített és elismert adótanácsadója, új üzletágvezetővel bővítette szakértői közösségét. Kiss Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi osztályvezetője, 2022 májusától tölti be a Saldo tanácsadói üzletágvezetői pozícióját. Elődje Sarkadi-Nagy András volt, aki jelenleg a részvénytársaság vezérigazgat
Országos, ingyenes rendezvény keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék május 21-én, szombaton az érdeklődőket. A már negyedik alkalommal megszervezett Nyitott Főzdék Napján 24 magyar sörfőzde lesz nyitva.
Lényegesen magasabbak a tavaszi vetésű szemes kukorica, napraforgó és szója vetésterületei az elmúlt egy, illetve öt év átlagértékeinél, ami az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult bizonytalan helyzetben megnyugtatást jelenthet a piac számára – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai – T1042E benyújtása, kereseti és létszámkorlátok – az elmúlt 10 évben érdemben nem változtak, a jogintézményt a munkáltatók többsége rutinszerűen alkalmazza, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalatai szerint még mindig előfordulnak visszatérő hibák, hiányosságok – írja honlapján a NAV
A vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, de átalakult a keresett szolgáltatások köre – derül ki a főként internetes élmény-szolgáltatásokat kínáló Bónusz Brigád és az az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.
A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 autóssal készült hazai kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a rövid hatótávolságtól és a lassabb töltés
Egy nő azt állította, hogy egy magángépen utazva Musk elővette a nemi szervét, beleegyezése nélkül megdörzsölte a nő lábát, és felajánlotta, hogy vesz neki egy lovat, ha erotikusan megmasszírozza.
A koronavírus-járvány miatt egyéves kihagyás után megújult formátumban és átalakult rovatrendszerrel jelent meg újból a Hévíz irodalmi folyóirat, amelyet a névadó fürdővárosban mutattak be. Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által továbbra is támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval kö
A Biden-Harris adminisztráció a faji egyenlőség előmozdítása érdekében kíván erőfeszítést tenni, a NASA közzétette az ehhez írt cselekvési tervét. A program kulcsfontosságú területeket határoz meg, amelyek lehetővé teszik az ügynökség számára, hogy nyomon követhessék a sokszínűség, a méltányosság, a befogadás és a hozzáférhetőség javítása érdekében
A csütörtök este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent tájékoztató alapján a Felső-Tiszán végez majd munkálatokat a Mészáros és Mészáros Zrt.
A Népszava információi szerint az Európai Bizottság hamarosan 21,1 millió euró (8 milliárd forint) gyorssegélyt utalhat a háború sújtotta Ukrajnából hazánkba érkezőknek nyújtott segítség finanszírozására.
Megváltozott az online szolgáltatások piaca, a vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, és átalakult a keresett szolgáltatások köre - derül ki a Bónusz Brigád és az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.
Zenei programok, néptánc és játékok is várják a látogatókat a Budapesti Fesztiválzenekar családi napján május 28-án Budapesten, az Aquincumi Múzeumban. Az egész napos ingyenes családi napon óránként kezdődnek a zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokon, néptáncon és játékokon vehetnek részt a gyerekek, aznap az Aquincumi múzeum gyűjtemén
Európában kitartott a negatív hangulat, de a tengerentúlon már nagyobb számban jelentek meg a vevők a terménypiacokon. Chicagóban a kukorica kurzusa 0,3 százalékkal, a szójababé pedig 1,7 százalékkal emelkedett. A búza árszintje 2,2 százalékkal, a repcéé pedig 3,2 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukor
A hét korábbi részében jelentős esést lehetett látni a tőzsdéken, miután ismét előtérbe kerültek az inflációval, a kamatemelésekkel, és az ezek által okozott gazdasági lassulással, vagy esetleg recesszióval kapcsolatos befektetői aggályok. Ehhez képest azonban úgy tűnik, hogy ma valamelyest enyhülni fog a nyomás a piacon, hiszen Ázsiában felpattant
Kína 25,6 millió tonna kőolajat importált Oroszországból az idei első négy hónapban, 7,4 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban, ugyanakkor a vásárolt energiahordozóért 40 százalékkal többet, 17,11 milliárd dollárt fizetett - derül ki a kínai vámhivatal adataiból. Márciusról áprilisra viszont nőttek az eladások.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben; az adózás előtti nyeresége viszont nőtt: a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euró lett - közölte a társaság.