2022. május 19. csütörtök

máj. 19
10:06
Vitézy Dávid államtitkár lesz - Palkovics László szerint nem vagyunk összeszerelő ország (Menedzsment Fórum)
A Technológiai és Ipari Minisztérium leendő vezetője szerint nem csak egy összeszerelő ország vagyunk. Megismerhettük államtitkár-jelöltjeit is a bizottsági meghallgatáson.
máj. 19
10:06
Kizárják az ESG indexből a Teslát, átverésnek nevezte a teljes koncepciót Musk (Portfolio)
Az S&P Dow Jones Indices szerint a Tesla környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási normák terén elért pontszáma az elmúlt évben bár "meglehetősen stabil" maradt, de az ESG-szempontok szerint javuló globális versenytársakkal szemben lecsúszott a rangsorban.
máj. 19
10:06
Katonai parádén terjedhetett el Észak-Koreában a „láz” (vg.hu)
Phenjan több mint két éven át következetesen tagadta, hogy az országba bejutott a koronavírus.
máj. 19
10:12
Mínuszban nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
máj. 19
10:12
Hamar el is bukta tegnapi szárnyalását a forint, 386-nál az euró (Portfolio)
Másfél nap intenzív erősödés után szerda délután megtorpant a forint szárnyalása. Egyelőre nem beszélhetünk számottevő gyengülésről, de egyértelműen látszanak a fordulat jelei, ahogy az euró-dollár esetében is. Persze az is lehet, hogy csak egy hirtelen ijedségről volt szó a piacon, és maradt még szufla a forintban.
máj. 19
10:12
Megemelte az Alteo célárát az MKB Bank (vg.hu)
A szerény felértékelődési lehetőség mellett már csak tartásra ajánlják a részvényt.
máj. 19
10:12
A beteg diófák kezelésére növényvédőszert fejleszt ki egy pécsi cég (Agrofórum)
Egy új, a dió baktériumos rügy-, levél-, és termésfoltosság betegségét okozó baktérium ellen bevethető növényvédőszer kifejlesztésébe kezd a pécsi székhelyű Enviroinvest Zrt. - közölte a társaság.
máj. 19
10:12
Társasági adó: a leggyakoribb buktatók (Üzletem)
A társaságiadó-bevallás határidejének közeledtével érdemes még egyszer áttekinteni azokat a „kényesebb” pontokat, amelyeket rosszul kezelve mulasztási és adóbírságot kockáztatunk, vagy éppen elesünk a vállalkozásunkat jogosan megillető kedvezményektől – hívja fel a figyelmet a K-X Consulting.
máj. 19
10:14
Megvan, hol folytatja Vitézy Dávid (Portfolio)
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkárként folytatja Vitézy Dávid az újonnan felálló Technológiai és Ipari Minisztériumban - derült ki Palkovics László gazdasági bizottság előtti meghallgatásán. A miniszterjelölt beszélt az minisztérium legfontosabb feladatairól is, melyben szerepel a különböző országrészek fejlettségi szintjének kiegyenlítése,
máj. 19
10:18
Idő kérdése, és tömegesen válnak nem fizetővé a hitelek Magyarországon (Interjú) (Portfolio)
Nagyot változott a követeléskezelési iparág az elmúlt évtizedben, a piaci szereplők egy része professzionális pénzügyi befektetőként működik, megegyezésre törekszik az adósokkal. Az MNB ajánlásban szabályozza a piacot, és igaz, hogy a követeléskezelési törvény még mindig hiányzik, de egy új EU-s direktívát Magyarországon is át kell ültetni a jogren
máj. 19
10:18
Nagy tervek vannak készülőben, hogy hozzájussunk az uniós pénzekhez (Agroinform)
Az egyes régiók eltérő szükségleteire választ adó fejlesztéspolitika kialakításáról és az uniós megállapodások aláírásának fontosságáról beszélt Navracsics Tibor.
máj. 19
10:18
Négy helyszínen száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon (Magyar Mezőgazdaság)
Május 27-től 29-ig rendezik meg a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált, amelyen ebben az évben négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők. Az ingyenes fesztivál helyszíne a Gödöllői Királyi Kastély és parkja, a kínálatot számos családi és kulturális program színesíti.
máj. 19
10:18
A Ledger hamarosan lehetővé teszi tárcái összekötését a Web3 appokkal (BitcoinBázis)
Az egyik legnépszerűbb kriptotárca gyártója, a francia Ledger nemrégiben hivatalosan is bejelentette, hogy böngészős bővítményt fejleszt a Safari böngészőjéhez. A
máj. 19
10:24
Aljas bűnözők vadásznak a nyugdíjasokra: itt csapják be, fosztják ki a legtöbb időst Budapesten (Pénzcentrum)
Lényegében szinte csak az idős emberek kerültek a Budapesten tevékenykedő csalók célkeresztjébe: legalábbis 2020-ban az ilyen bűncselekmények 84 százalékát az ő sérelmükre követték el a fővárosban a statisztikák szerint. És ez a tendencia egyre csak rosszabbodott 2010 óta. A pesti nyugdíjasok a trükkös tolvajok kedvelt célpontjai is: az elkövetett
máj. 19
10:24
A metaverzumban nyitott fiókot az egyik közkedvelt digitális bank (Portfolio)
Egy amerikai digitális bank, a Quontic egy "előretolt helyőrséget"  hozott létre az egyik a metaverzumban, hogy "kapcsolatot teremtsen az ügyfelekkel, oktatást lehetőséget kínáljon, és végül - ha a virtulális világ oda is eljut - banki szolgáltatásokat nyújtson.
máj. 19
10:24
Légy képben a végső határidővel és a szankciókkal! (Agroinform)
Továbbra is várja az egységes kérelmeket a Magyar Államkincstár, az igényelhető támogatás összege munkanaponként 1%-kal csökken késés esetén. Május 17-től változott a mobilGAZDA.
máj. 19
10:24
Nagy változások a hazai ásványvíz-piacon (MMonline)
A pandémia, a szomszédunkban zajló háború és annak következményei miatt, a Mizse gyártója, a Magyarvíz Kft. azzal számol, hogy hazai ásványvíz-piac idei évét elsősorban a kiszámíthatatlanság fogja jellemezni. A kedvezőtlen gazdasági fejlemények hatásai felmérhetetlenek az értékesítés alakulása, de még inkább az alapanyag árak, valamint az energia-é
máj. 19
10:26
Felújítottak egy 10 ezer négyzetméteres irodaházat a Bajcsy-Zsilinszky úton (Portfolio)
Megújult a belvárosi Atrinova irodaház, melynek során az épület homlokzata, a központi földszinti csarnoka és recepciója is új formát kapott. A Deka Immobilien által tulajdonolt épületben a White Star Real Estate látja el a bérbeadási és ingatlankezelői tevékenységet, a Colliers Magyarország pedig a műszaki felügyeletet biztosítja.
máj. 19
10:30
A tegnapi zuhanás csak egy kis ízelítő ahhoz képest, ami ránk vár (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, jelentősen estek a világ vezető részvényindexei több kockázati tényező miatt, melyek között kiemelt helyen szerepel az infláció és az annak megfékezésére adott jegybanki válaszok. Scott Minerd, a Guggenheim Partners befektetési igazgatója is utóbbit emelte ki, amikor legutóbbi interjúj
máj. 19
10:30
Már a pesti parkett küszöbén elhasalt az OTP és a Mol (vg.hu)
Az általános esésben is alulteljesítő a több mint 2 százalékos mínuszba csúszó BUX-index.
máj. 19
10:32
Új ügyvezető állt az egyik legnagyobb felnőttképző élére (vg.hu)
Magyarország egyik legnagyobb felnőttképzési cégének vezetését Kurucsó Zsoltra bízta a német Dekra Csoport.
máj. 19
10:36
Egyre drágábbak a hitelek: megint kamatot emeltek a magyar bankok (Privátbankár)
Több bank is kamatemeléssel indította a hetet. Volt, ahol a jelzáloghitelek lettek drágábbak, míg máshol a szabad felhasználású személyi hitelek ügyleti kamata emelkedett. A Bank360.hu összefoglalta a fontosabb változásokat.
máj. 19
10:36
Soha ennyi használt autó nem cserélt még gazdát (Piac és Profit)
Egyre biztosabbnak látszik, hogy idén megdől a használt autók 2021-ben beállított 817 ezres adásvételi csúcsa - vonta le a következtetést a JóAutók.hu az első négy hónap forgalmi adataiból.
máj. 19
10:36
Gyalogosbarát fejlesztési tervet készített három bécsi kerület (Alternatív Energia)
Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére.
máj. 19
10:42
A tavalyinál is több használt autó cserélhet gazdát idén (vg.hu)
Az első négy hónap forgalmi adatai erre engednek következtetni.
máj. 19
10:42
A három raktárcsarnok értéke meghaladja a 130 millió eurót (Transpack)
Ügyfélközpontúság, fenntarthatóság jellemzi a logisztikai létesítményeket, melyek még ebben az évben átadásra kerülnek.
máj. 19
10:48
Hogyan lesz energia a dinnyehéjból? (ProfitLine)
A szilárd, újrahasznosított tüzelőanyag (SRF) talán az egyik legjobb példa arra, hogyan lesz a hulladékból energetikailag hasznosítható érték. Előállítása és vizsgálata szigorú szabályokhoz kötött, egyben rendkívül összetett és izgalmas folyamat. Az idén 30. születésnapját ünneplő Wessling Tudásközpont cikk- és videósorozatában virtuálisan kinyitja
máj. 19
10:48
Megszólaltak a szakszervezetek: feleszi az infláció a béremeléseket (Pénzcentrum)
Azoknál a cégeknél, amelyeknél korábban csak 10 százalék alatti bérfejlesztés volt, idén mindenképpen szükség lesz korrekcióra, de a 10 százalék fölötti emelések esetében is. Az elmúlt időszakban olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel.
máj. 19
10:51
Menetrend szerint – újra ellenállásánál az OTP (TőzsdeFórum)
11000 forinthoz közelít az OTP árfolyama, de a romló nemzetközi hangulat elveheti a bankpapír erejét.
máj. 19
10:53
Ösztöndíjprogramot indított a Huawei az Óbudai Egyetemen (TőzsdeFórum)
Több 10 millió forintos ösztöndíjprogramot indított a Huawei Technologies Hungary az Óbudai Egyetemen.
máj. 19
10:54
Elromlott a hangulat, egyre nagyobb mínuszban az európai tőzsdlk (Portfolio)
Masszív esés volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a befektetők újra elővették a már ismert témákat, a globális gazdasági lassulást, az ukrajnai háborút, a magas inflációt, és újra egy nagyon rossz forgatókönyvet kezdtek el árazni, ráadásul ijesztő vállalati gyorsjelentések is érkeztek, a Target és egy nappal korábban a Walmart is a profitmarzsok szű
máj. 19
10:54
Dániában, Belgiumban és Magyarországon növekedett a legerőteljesebben az ingatlanpiaci forgalom (vg.hu)
Árcsökkenéskor jellemzően kevesebb lakást adtak el, míg árnövekedés alatt a forgalom is bővült.
máj. 19
10:55
Reggeli tükör 2022 május 19. – Keresi az irányt a piac (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
máj. 19
10:57
Máltán alapít új légitársaságot Wizz Air (TőzsdeFórum)
A Wizz Air máltai leányvállalatot alapít - közölte a légitársaság.
máj. 19
10:59
Gyengültek az ázsiai piacok (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a térségben még nyitva tartó piacok is mind esésre álltak.
máj. 19
11:00
Elromlott a hangulat, egyre nagyobb mínuszban az európai tőzsdék (Portfolio)
Masszív esés volt szerdán az amerikai tőzsdéken, a befektetők újra elővették a már ismert témákat, a globális gazdasági lassulást, az ukrajnai háborút, a magas inflációt, és újra egy nagyon rossz forgatókönyvet kezdtek el árazni, ráadásul ijesztő vállalati gyorsjelentések is érkeztek, a Target és egy nappal korábban a Walmart is a profitmarzsok szű
máj. 19
11:00
18 kilós amur akadt horogra. Nem is akárhol! (Agroinform)
Saját készítésű etetőanyaggal és csalival próbált halat fogni a horgász.
máj. 19
11:00
Régóta nem volt ilyen Kínában (vg.hu)
A korábban a növekedést fűtő ingatlanszektor egyre inkább béklyóvá válik a gazdaságon.
máj. 19
11:00
Green Deal – A gazdálkodók időt kérnek, a természetvédők szerint már nincsen (Agrofórum)
A május közepén hetedik alkalommal megrendezett Prega konferencián számos új agrárinnováció és precíziós mezőgazdasági fejlesztés mutatkozott be a drónoktól a robottechnológián át a legmodernebb növényvédelmi megoldásokig. Ezek egy része környezetvédelmi szempontból is előremutató, ám több esetben a gyakorlati bevezetéshez még idő kellene. A gazdál
máj. 19
11:00
A Ford is csak elektromos hajtású autókat értékesítene (MMonline)
27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű nulla károsanyag-kibocsátású legyen, és amelyben kötelező jellegű célkitűzéseket kérnek a feltöltő infrastruktúrával kapcsolatban.Az Unió jogalkotóinak ma elküldött levelükben az aláíró
máj. 19
11:00
Majdnem 70 ezer autó cserélt gazdát áprilisban (Üzletem)
Áprilisban is magas forgalom jellemezte a hazai használtautó-piacot: a DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint az elmúlt hónapban 69 113 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 7,2 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak volumenét.
máj. 19
11:00
Minden második céget érint a gazdasági bűnözés (Márkamonitor)
A szervezetek közel fele tapasztalt visszaélést vagy pénzügyi bűncselekményt az elmúlt két évben a PwC globális gazdasági bűnözésről készített felmérése szerint. A vállalkozásokat érintő fenyegetések listáját a kiberbűnözés, az üzleti partnerek által elkövetett visszaélések és a hűtlen kezelés vezeti. Az iparágakat tekintve a technológiai, média- é
máj. 19
11:02
Így stabilizálná Matolcsy György a gazdaságot (Portfolio)
A gazdasági egyensúlyok helyreállítása, a versenyképességi fordulat, egy intenzív növekedési pályára való átállás - ezt a három fő feladatot nevezte meg Matolcsy György MNB-elnök a jegybank kétéves stabilizációs programjának bemutatóján.
máj. 19
11:06
PSZ: a tanárok megfélemlítésével és a jogaik elvételével kezdődhet az újabb kormányzati ciklus (Portfolio)
A Pedagógusok Szakszervezete barátságtalan gesztusnak tartja a sztrájkot ellehetetlenítő törvényjavaslatot - közölte a szakszervezet.
máj. 19
11:06
Új EU-s pénzügyi alap felállítását javasolja Olaf Scholz (vg.hu)
A támogatás Ukrajnának menne.
máj. 19
11:06
Félmilliót is fizet az Aldi, csak valaki menjen már a Balatonra (Forbes)
A kiemelt nyári időszakban a teljes állásban dolgozók akár félmilliót is megkereshetnek.
máj. 19
11:12
Ilyen infláció mellett háztartásonként 450 ezret bukhatunk - valutába és OTP-részvénybe menekül a lakosság (Privátbankár)
A 9-10 százalékosra várt infláció ellenére óriásit nőtt a magyarok készpénzállománya - igaz, sokan nem forintot, hanem valutát halmoztak fel a háború kitörésének hírére. Az állampapírok népszerűsége esik, sokan menekülnek OTP-részvénybe.
máj. 19
11:12
Tovább növekedhet az UBM Csoport: 5 milliárd forintos tőkeemelést tervez a Hiventures (ProfitLine)
5 milliárd forintos tőkeemelési tervezetről szóló megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding Nyrt. és a Hiventures Zrt.. A Hiventures által tervezett zártkörű tőkeemelés június 30-ig történhet meg, mellyel az UBM Csoport célja a további növekedés, a hazai és nemzetközi terjeszkedés finanszírozása.
máj. 19
11:12
A felére zuhanhat vissza az ukrán gabonatermelés (vg.hu)
.
máj. 19
11:24
Banki felsővezetők, informatikai igazgatók és a top IT-beszállítók egy helyen! (Portfolio)
A bankszektor digitális transzformációjával kiemelten foglalkozó Financial IT konferenciát jubileumi, 10. alkalommal rendezi meg a Portfolio idén tavasszal, május 31-én, ahol a banki felsővezetők, IT-döntéshozók, a top tanácsadók, fintech guruk és startupperek, illetve a legfontosabb banki IT-beszállítók vitatják meg a legforróbb banki digitalizáci

Keresés