Négy főbb elemből áll az a REPowerEU csomag, amelyet ma hoz nyilvánosságra az Európai Bizottság az orosz fosszilis energiahordozókról való leválás, az energiahatékonyság erősítése, a megújuló energiák terjesztése érdekében és 20 milliárd eurónyi friss támogatást is tartalmaz, amelyből egy kis rész talán Magyarország energiarendszerének fejlesztésér
A hatótávolság után a legnagyobb aggodalmat az akkumulátorok élettartama jelenti azoknak, akik fontolgatják, hogy elektromosra cserélik hagyományos üzemű autójukat: a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint azonban feleslegesen, mivel megfelelően töltve egy akkumulátor akár két-háromezer ciklust is kibír a teljesítmény csökkenése nélkül, 10-15
Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig! Az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május
Közösségi rádiót tervez az Oltalom Karitatív Egyesület. Idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakulhasson egy-egy Oltalom-sziget, olyan helyi kisközösségek, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az emberek szóba álljanak egymással. A cél az lenne, hogy rájöjjenek, a saját életük gazdái – írja a Hírklikk. Iványi Gábora közö
Az Oscar-díjas A némafilmes című film rendezője, a francia Michel Hazanavicius legújabb filmjének, a Coupez! (Ennyi!) című zombikomédiának versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 75. cannes-i filmfesztivál. A díszbemutatót megelőző megnyitó ünnepségen videókapcsolaton keresztül bejelentkezett Kijevből Volodimir Zelenszkij ukrá
Kismértékű további erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, vagyis folytatódik a kedden kezdődött szárnyalás. A dollár piacán viszont már fordulat látszik, de kérdés, tud-e ismét tartósan erősödni az amerikai deviza.
Hazánk élen jár a vetőmag export tekintetében, és egyike a világ tíz legjelentősebb vetőmag-előállító országának - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és kirgiz partnere közötti együttműködési megállapodás aláírásán, kedden, Martonvásáron.
A Berger Házak Magyarország legnagyobb kapacitású nagypaneles készházgyártó cége. Hamar Tamás üzemvezető a Reggeliben elárulta, hogyan készülhet el egy épület egy nap alatt, milyen alapanyagokkal dolgoznak, és hogy Magyarországon mennyire népszerű ez az egyedülálló technológia.
A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint megfelelően töltve egy elektromos autó akkumulátora akár két-háromezer ciklust is kibír a teljesítmény csökkenése nélkül, 10-15 éves folyamatos használattal.
Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Finnország és Svédország benyújtotta hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz – jelentette be szerda reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki történelmi lépésnek nevezte a csatlakozási szándék kinyilvánítását, és úgy vélte, hogy a két ország csatlakozási kérelmének elfogadása gyorsan megvalósulhat, ami – szavai szerint – növelni fogja a katonai
A legtöbb nyári gyümölcsből valamivel jobb termés várható, mint az elmúlt két évben, és jó hír, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti hiány után az idén lesz hazai kajszi- és őszibarack, emellett a meggy, cseresznye, szilva is elegendő lesz - írta a Világgazdaság szerdán.
Interjúsorozatunk harmadik, befejező részében Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével a MiniCRM rendszerének használatáról és a Cégvezetők podcast legnagyobb tapasztalatairól beszélgettünk.
A számos nemzetközi és országspecifikus bizonytalansági tényező közepette kimondottan rossz éve van eddig a kínai részvénypiacnak, elsősorban a technológiai szektor vállalatai sínylették meg az agresszív tőkepiaci szabályozások, a jegybanki likviditásbővítések és az ingatlanpiaci nehézségek sorát. A baljós körülmények ellenére azonban vannak friss,
A világ legnagyobb, Ray Dalio milliárdos által vezetett hedge fundja az idei első negyedévben megvált a Tesla részvényeitől, és új pozíciókat nyitott a két legismertebb mémrészvényben, az AMC-ben és a GameStopban- derült ki az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott kimutatásból.
Felújította Magyar utcai oldalon lévő szobáit az Astoria Szálló, melynek során a 138 szobás hotel 44 szobája újult meg. A hotelt üzemeltető Danubius Hotels, alapításának 50. évfordulója alkalmából vezetett séták keretében mutatja be az érdeklődőknek az 1914 óta működő szállodát.
Az elmúlt héten összesen 4749 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 914 697 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 103 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 446 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 830 803 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 3
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai idén is tevékenyen közreműködtek az egységes kérelmek beadásában. A 2022. május 16-ig beadott 160 851 kérelem közel 70 százalékának, 108 046 kérelemnek a benyújtásában segítettek a NAK szakemberei.
Jelentősen megnőtt az érdeklődés az erkélyes társasházi lakások iránt a járvány magyarországi megjelenése óta. A pandémia előtt mellékes szempont volt az erkély, ráadásul ekkor még az erkéllyel nem rendelkező lakások voltak a drágábbak.
Aláírta a belarusz elnök, hogy immár terrorcselekmény előkészítéséért vagy kísérletéért is halálra lehet ítélni valakit - számos ellenzékit tartóztattak már le ilyen vádakkal.
Több nemzetközi angyalbefektető mellett a PortfoLion és az Oktogon Ventures is részt vett a munkahelyi éttermek számára automata kasszaszolgáltatást fejlesztő Deligo Vision Technologies másfél millió eurós magvető tőkeemelési körében, jelentette be a cég. A Deligo elsősorban Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban aktív, a sz
A digitális megoldások a hitelezésben is egyre népszerűbbé válnak, a mobilbankon keresztül igényelhető személyi kölcsönök például jelentős növekedést értek el. A K&H–nál a folyósított személyi kölcsönök már több mint 50 százalékát online igénylik.
Saját digitális érmegyűjteményt lehet létrehozni és bárki magával viheti a Pénzmúzeum játékait és élményeit, egy szerdán bemutatott különleges mobilapplikációnak köszönhetően.
Nem egyedi eset, hogy az apa veszi igénybe a fizetés nélküli szabadságot a gyermek gondozása céljából. Milyen jogok illetik meg ezzel összefüggésben, illetve majd az ismételt munkába álláskor? Miért speciális a gyermekét egyedül nevelő apa helyzete?
Egy budapesti pizzéria ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok, például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben, a szakosított táro
Elektromos csuklós buszokat tesztelnek Budapesten, a járművekkel 7-es és a 8E busz vonalán lehet ingyenesen utazni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a BKV Zrt. és az ArrivaBus kedden közös közleményben az MTI-t.
Fenntarthatóság, korszerű élelmiszertechnológiák, vidékfejlesztés és precíziós gazdálkodás – ezek az innovatív területek kerülnek fókuszba a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán, amely új tanszékekkel és képzési területekkel bővül a következő tanévtől. Mindez erősíti a különböző tudományágak együttműködését annak érdekében, hogy közösen
A Terra alapítóját, Do Kwont beidézhetik, hogy tanúskodjon a koreai hatóságok előtt az UST-LUNA fiaskóról. Egy dél-koreai kormánypárt törvényhozója, Yun
A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak, ez a fenntartható felzárkózás alapja - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén szerdán Budapesten.