A bizonytalanság foghatja vissza a magyar gazdaság növekedését, és nagyon sokba kerülhet a rezsicsökkentés - ez áll az Európai Bizottság azon előrejelzésében, melyben a magyar gazdasági kilátásokat elemzi.
A tegnapi nap folyamán leginkább iránykeresés volt jellemző a globális részvénypiacokra, miután az Ázsiából és Amerikából érkező gyenge makrogazdasági adatok miatt felélénkültek a gazdasági lassulással, illetve a recesszióval kapcsolatos aggodalmak. Ehhez képest ma reggel globális hangulatjavulás látszik a piacon, az ázsiai indexek is emelkedtek és
Emelkedő kamatok, lassuló hitelezés, gyengélkedő ágazatok, a kamatstop és a bankadó sorsa - bőven van mit megbeszélni a Portfolio mai Hitelezés 2022 konferenciáján, amelyről ebben a cikkünkben élőben tudósítunk.
Erősödéssel kezdte a keddi napot a forint azt követően, hogy hétfőn 392 közelében is járt az euró jegyzése. Egyelőre korai lenne szárnyalásról vagy érdemi korrekcióról beszélni, az is benne van a pakliban, hogy folytatódik a lejtmenet.
Christian Lindner német pénzügyminiszter nyitott az orosz állami vagyon lefoglalására Ukrajna újjáépítésének finanszírozása érdekében - mondta a Handelsblatt című német üzleti napilapnak és három másik európai lapnak adott interjújában.
A magyar bankszektor stabil és sokat tesz a magyar gazdaság erősítése érdekében – mondta el Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio Hitelezés 2022 konferencián tartott előadásában. A szakember ugyanakkor óvva int bármiféle egyoldalú beavatkozástól a piaci mechanizmusba, ugyanis a magyar bankok terhének növelésével a külföldiek k
Magyarország bruttó hazai terméke a KSH adatai szerint 2022 I. negyedévében a nyers adatok szerint 8,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 8,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal emelkedett.
Hazai viszonylatban rekordáron kelt el a Falra fel! 7.0 plakátaukcióján több tétel is egy budapesti árverésen. Star Wars poszterért magyarországi teremárverésen ennyit korábban még senki sem fizetett: a kalapács egymillió-kétszázezer, valamint egymillió forintnál csapott le a május 12-én megrendezett liciten az R51 Atelier-ben, ahol a Plakátfiú és
A Magyar Bankholdingé lesz a végelszámolás alatt álló Sberbank Magyarország mintegy 330 milliárd forintos hitelállománya, ő nyújtotta be ugyanis a legjobb ajánlatot a végelszámolást végző PSFN Kft.-nek
Lépni sem lehetett tegnap a Várkert Bazárban, de ezúttal nem valamilyen NER rendezvény várta az ide érkezőket, hanem az év gasztronómiai gálája. A magyar Michelin – ahogy valaki tegnap este aposztrofálta a Dining Guide-ot – a szokottnál is nagyobb izgalmakat hozott, Mintha Oscar díjátadón lennénk: a kelleténél nagyobb „behangoló” várakoztatás, ele
Kálmán Olgát, a DK országgyűlési képviselőjét, frakciószóvivői terveiről, feladatairól kérdezte a Blikk. Ahogy azt a 24.hu is írja, Kálmán Olga arról beszélt, miként képzeli el az új pozíciót, milyen feladatok várnak rá, és természetesen arról is, hogy mit gondol a kormányról. Utóbbi kapcsán a beszélgetés elején kifejtette pártja és saját álláspo
Majdnem olyan megfizethetetlenek ma a lakások az Egyesült Államokban, mint a válság előtti 2007-es csúcsévben - mutatott rá a Blackstone elemzése alapján a CNBC. A kérdés csak az, hogy érdemes-e párhuzamot vonni az akkori ingatlanbuborékkal, vagyis kell-e számítanunk egy ismételt összeomlásra?
Hatalmas felhajtás volt a Forma–1 történetének első Miami Nagydíja körül, és bár az őrült árak mellett is rengetegen látogattak a versenyhelyszínre, ahol számos híresség is feltűnt, most már tudni lehet: mégis veszteséges lett a erseny.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a naptárhatással kiigazított, valamint az egyéb rendkívüli és egyedi hatásoktól megtisztított, kiegyensúlyozott adatok alapján egyaránt 8 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztika
A műszaki cikkek az elmúlt két évben hónapról hónapra érezhetően drágultak, ráadásul a termékekhez való hozzájutást a továbbra is fennálló chiphiány is megnehezíti. A szakértő szerint mégsem érdemes az olcsóbb laptopok mellett letenni a voksunkat, mert hosszú távon sok kellemetlenséget okozhatnak. Krajnyák Tamás, a Laptophardware.hu operatív igazga
Kilenc év után új elnököt választott magának a Magyar Biztosítók Szövetsége: április végén Erdős Mihály váltotta Pandurics Anettet a szervezet élén. A folytonosságot képviselő Erdős Mihályt a járvány tartósabb biztosításpiaci hatásai mellett a háború és az infláció jelentette kihívásokról, a magyar biztosítási szakma helyzetéről és nemzetközi pozíc
A héten a tervek szerint 13 megye 109 településen irtják a szúnyogokat - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Elképesztő méreteket ölt az autóhiány Magyarországon a szakemberek szerint. Mint kiderült, a hosszú várólisták miatt sokan új autó helyett a használtpiac felé tendálnak, ami jócskán felverte a fiatal modellek árát. Még korábban az volt a gyakorlat, hogy a készleten lévő "szalonautókat" kedvezményesen lehetett megvenni, ma már pont, hogy drágábbak,
A Duna House közzétette az osztalékfizetés rendjét. Osztalékra jogosító részvényt még június 8-ig lehet venni, és a mostani árfolyamon számolva az osztalékhozam 5,9 százalékos.
Felpattant hétfőn a NIO, miután a Bank of America elemzője vételre ajánlotta az EV gyártó részvényeit, ezzel a NIO sorozatban a harmadik nyereséges napját zárta.
A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legújabb termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg. Az ötletgazdák a leendő vásárlóikka
A tavalyi évtől jelentősen egyszerűsödött a kriptoügyletekből származó nyereségek adózása. Ezzel együtt azonban az szja törvény egy csapdát is tartogat: aki május 20-ig (most péntekig) nem nyilatkozik a kriptoeszközök 2021. évi beszerzéséről, az a következő évektől nagyon komoly adófizetés mellett tudja eladni azokat. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda röv
Orbán Viktor a következő évtized veszélyeiről, bizonytalanságairól beszélt, miután kedden reggel bemutatta a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek kormánya szerkezetét és a minisztereket.
Szemléletformáló írás következik, mert bizony nagy szükség van rá. A gyom is lehet hasznos és a kisgazdaságokban lévő kaszálónak is nagy jelentősége van. Ezt a cikket termelőként írom, aki bár nem “klímaszorong”, de tudja jól, hogy az észszerű gazdálkodásba a valódi fenntarthatóság is beletartozik.
Új kampányt indított a Rossmann, amelynek gyártója és főszereplője Istenes Bence. A Rossmann futár-kampánnyal a cég azt a szolgáltatást népszerűsíti, amellyel az online felületükön vásárlók 5 órán belül hozzájuthatnak a megrendelt árukhoz Budapesten és az agglomerációs települések egy részén. Istenes Bence kreatívként és főszereplőként is részt vet
Erősödéssel kezdte a keddi napot a forint azt követően, hogy hétfőn 392 közelében is járt az euró jegyzése. Egyelőre korai lenne szárnyalásról vagy érdemi korrekcióról beszélni, az is benne van a pakliban, hogy folytatódik a lejtmenet.
A grillkolbászok piaca átlépte a 4,5 milliárd forintos forgalmat a tavaly márciustól ez év februárjáig tartó időszakban, ami 7 százalékos értékbeli növekedés az egy évvel korábbihoz képest - írta a Világgazdaság kedden a Nielsen adatai alapján.
Az uniós pénzügyminisztereket tömörítő Ecofin áprilisban nem tudott a minimumadóra vonatkozó irányelv bevezetéséről kompromisszumra jutni, mert Lengyelország egyedüli tagországként megvétózta a döntést. Mivel adózási kérdésekben minden tagállam támogatására szükség van az irányelv elfogadásához, Lengyelország egyetértése is nélkülözhetetlen.
Bivalyerős volt a magyar gazdaság az idei első negyedévben a KSH friss adatai alapján. A tavalyi negyedik negyedévhez képest 2,1%-kal nőtt a GDP, ami kedvező teljesítménynek számít. A GDP 8,2%-kal nőtt (nyers adatok alapján) az előző év azonos időszakához képest, ami pozitív meglepetést jelent, a Portfolio által megkérdezett közgazdászok 7,4%-os bő