Fónagy Péter menekültként érkezett Londonba 15 éves kamaszként és a pszichoterápia húzta ki a súlyos depresszióból, gyakorlatilag megmentette az életét. A nehéz indulás után Peter Fonagy néven generációjának egyik legelismertebb gyermekpszichológusa, a mentalizáció fogalmának megalkotásával pedig a kötődéselmélet úttörője lett. Életének a hála lett
2018 volt az első év, amikor a hazai designer szemüvegmárka, a Tipton Eyeworks az AC/DC-vel közösen készített szemüvegkollekciót. „Az AC/DC kollekcióink mindig nagyon sikeresek. A bevett gyakorlat hasonló, mindig albumokhoz kötjük őket. Veszünk az adott albumból bakelitlemezeket a kiadótól, ebből készülnek a szemüvegek. A kérdés, mindig csak az,
A cél a villanyautós átjárhatóság javítása, és a zöld elektromobilás támogatása, amelynek első lépcsőjeként, az alapvetően mást szolgáló mobiltornyokat egészítik ki extra szolgáltatásokkal. A Vodafone által 2020-ban alapított Vantage Towers Európa egyik vezető toronyvállalata, amely tíz országban közel 82 000 mobilkommunikációs állomással rendelkez
Márciusában az építőipari termelés volumene 10,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,7 százalékkal kisebb volt a februárinál - ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európai Bizottság 1,5 millió eurós támogatást jelentett be olyan célzott kezdeményezésekre, melyek segítséget nyújtanak az ukrajnai háborúban szexuális és nemi alapú erőszak áldozatává vált nőknek és lányoknak – közölte a brüsszeli testület. Az uniós bizottsági közlemény szerint a finanszírozás a szexuális és nemi alapú erőszak áldozatai számá
Megmaradt a vevői fölény a terménypiacokon pénteken. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, a repce pedig 3,2 százalékkal drágult. A kukorica kivételt jelentett a maga 1,4 százalékos mínuszával. Európában a búza 0,7 százalékkal, a repce pedig 2,6 százalékkal került többe, mint csütörtökön. A takarmánybúza kurzusa is emelkede
A Lemken és a Krone közös programot indított a jövő autonóm eszközhordozó erőgépének a kifejlesztésére. Céljuk, hogy a két cég munkagépeihez kapcsolt vezető nélküli erőgépek maradéktalanul végre tudják hajtani a szántóföldi művelési, ápolási és betakarítási munkákat.
Amerikai források szerint az ukránoknak sikerült Harkivot végleg megvédeniük attól, hogy elfoglalják az oroszok. Zelenszkij megismételte, hogy kész tárgyalni Putyinnal, de csak vele, közvetítők nélkül. Oroszország már nem szállít áramot a NATO-hoz való csatlakozását ambicionáló Finnországnak. Grúzia szakadár régiója is követheti az ukrán Donyec és
A Christie's aukciósház közleménye szerint a 110 millió éves, Raptor becenevű fosszília az előzetesen becsült ár kétszereséért kelt el. A leütési ár a második legmagasabb a dinoszaurusz-csontvázak történetében, ennél drágábban - 31,8 millió dollárért - csak egy Stan becenevű Tyrannosaurus rex kelt el 2020. október 5-én, ugyancsak a Christie's egy N
Utoljára a csütörtök esti meetupon találkozhattál a Kripto Akadémia Gaming csapatával, ahol bejelentettük, hogy egy önálló Discord szervert kap a csapat és az egész NFT gaming téma. Azért is szentelünk neki egy dedikált Discord szervert, mert a play-to-earn játékok és azok piaca mára kinőtte a Kripto Akadémia szerver kereteit. Az új szerveren már k
A Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungaria Kft. együttműködésével országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben. A toronyvállalat ezzel jelentősen hozzájárul Magyarország villanyautós átjárhatóságához és a zöld elektromobilitás támogatásához.
2022. május 13-án este kihúzták az Eurojackpot 19. heti nyerőszámait. Ezúttal nem volt telitalálat a szuper lottón, így a 20. játékhéten 92 millió euró lesz a tét.
Augusztus 1-jén Újlipótvárosban is kezdetét veszi a lakossági parkolás, egy hónapos türelmi idővel. Az új szabályozás a parkolóhelyek 30%-át érinti. Tavaly nyáron már Terézvárosban és Erzsébetvárosban is új parkolási rend került bevezetésre, szintén a helyben élők esti parkolási lehetőségeinek javítása érdekében.
Kirilo Budanov vezérőrnagy a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, péntek este sugárzott interjúban úgy fogalmazott: a fordulópont augusztus második felében lesz, és az aktív harci cselekmények zöme az idén véget ér. Budanov tábornok szerint a háború azzal az eredménnyel zárul, hogy Ukrajna visszaszerzi az ellenőrzést határai felett,
A szúnyogok elleni minél hatékonyabb biológiai védekezést szolgálja az az együttműködést, amely a Pécsen működő Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL) és egy biológiai alapú kártevőmentesítést végző, innovatív megoldásokat alkalmazó spanyol cég magyarországi leányvállalata között jött létre - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-vel.
Az elmúlt 2 év a globális pandémia ellenére meglepően jól alakult a nemzetközi tőkepiacokon. Az idén azonban, különösen február vége óta drámaian megnőtt a bizonytalanság. Egy évtizedek óta halottnak vélt démon árnyéka vetült a világgazdaságra és a tőkepiacokra, a stagflációé. A stagfláció egy olyan gazdasági környezetet jelent, ahol az infláció an
Hazánk hegyvidékein barangolva megannyi érdekes és elgondolkodtató elnevezésű barlangot, szurdokvölgyet találunk. A Bakonyban sincs ez másképp, gondoljunk csak a betyárvilágból ismert Savanyú Jóskáról elkeresztelt barlangra, vagy a Római-fürdőre, amelynek elnevezéséről sokféle szóbeszéd kering, azonban fürdőként sosem működött. Számos legenda övezi
Egy március‐áprilisi kutatásból kiderül, hogy mennyire változtak meg az éttermezés és az étel házhoz szállítás szokásai a koronavírus‐járvány lezajlása után, illetve egy évvel az éttermek újranyitását követően.
Az infláció is tehet a gyerektáborok drágulásáról, hiszen az élelmiszer- és szállásárak is belejátszanak a költségekbe. Akad olyan étkezési szolgáltató, aki már nem szívesen ad előre árajánlatot a táboroknak, hiszen nem látják, hogy fognak emelkedni alapanyagáraik.
Húsvét előtt, április közepén már javában megkezdődött a vetési szezon a Szekszárdhoz közeli Bogyiszló határában. Az eső már itt is nagyon kellett, szinte életmentő volt a növények számára. Azoknak a bebokrosodott repce- és kalászos állományoknak is, amelyek már ősszel a földbe kerültek két Väderstad Rapid segítségével. De a magok számára is, amike
A bérleti díjak áprilisban tovább nőttek, és elérték a koronavírus-válság előtti szintet – állapítja meg legfrissebb fővárosi albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. Két éve nem volt ilyen drága a lakásbérlés Budapesten, márciushoz képest 4,5, az előző év azonos időszakához képest pedig 15,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, így a múlt hóna
Japán legnagyobb olajvállalata, az ENEOS Holdings leállította az oroszországi olajvásárlását - jelentette be a cég vezetője pénteken. Az ENEOS olajimportjában az orosz olaj átlagosan 5 százalékot képviselt.