Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint az euróval szemben, így 381 körül indítja a napot. Ezzel továbbra sem távolodott el jelentősen az utóbbi hetekben meghatározó 380-as lélektani szinttől a magyar deviza.
Valter Attilával tekert 1000 lelkes kerékpáros a Giro d’Italia startjára, a Hősök terére. A Felvezető Kör nevű rendezvényt május 3-án szervezte meg a névadó szponzor hazai leányvállalata, a Groupama Biztosító. A Giro hetében, a nemzetközi sajtótájékoztatót és csapatbemutatót megelőzően nagy érdeklődés övezte a rendezvényt mind a szurkolók, mind a s
Az április végén már előzetesen jelzett 284 millió eurónál is valamivel magasabb, 299 millió eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan ma reggel közzétett gyorsjelentésében a német Commerzbank csoport.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 37 tagállamában a munkanélküliség átlagosan 5,1 százalékra csökkent márciusban az egy hónappal korábbi 5,2 százalékról.
Észak-Korea hivatalosan megerősítette, hogy megjelent a koronavírus az országban - derült ki a KCNA állami hírügynökség csütörtöki jelentéséből. A fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, de a jelentés pontos részleteket nem közölt arról, hogy hányan és hol fertőződtek meg.
Közzétette az osztalékfizetés rendjét a Richter, a vállalat részvényenként 225 forintos osztalékot fizet ki, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 3,3 százalékos osztalékhozam.
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 92,2 százalékkal 19,3 milliárd forintra nőtt az idén az első negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az infláció kilőtt, de már a bankbetétek kamatai is megmozdultak felfelé. A legtöbb pénz viszont még mindig kamat nélkül értéktelenedik el a számlákon.
Erős első negyedéves számokkal jött ki a Magyar Telekom, nem csak a tavalyi eredményhez képest nőtt dinamikusan a vállalat bevétele és eredménye, de az elemzői várakozásokat is meghaladták a negyedéves számok. A vállalat ügyfélköre tovább nőtt, továbbra is erős a kereslet a mobil adat, a nagy sávszélességű szélessávú csomagok és a mobil készülékek
A negatívra forduló befektetői hangulat közepette folytatódik ma reggel a masszív zuhanás a kriptovaluták piacán, a bitcoin a 27 ezres szint alá került.
A válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó nyerészkedők megbírságolásáról dolgoztak ki Romániában jogszabályt, amelyet a bukaresti kormány első olvasatban tárgyalt.
Az egy évvel korábbi 557 millió eurótól elmaradó, de így is jelentős, 458 millió eurós nettó eredményt ért el az első negyedévben a KBC. A belga pénzügyi csoport jelentős céltartalékokat szabadított fel a koronavírus idején megképzettből, így az ukrajnai háború ellenére a kockázati költségek nem rontották az eredményt. A magyar operáció 35 millió e
A női mellek változatosságát és a sokszínűség szépségét kívánta hirdetni az Adidas legújabb melltartó-reklámjában, de a felügyeleti hatóság az explicit meztelenség és a női test „tárgyiasítása” miatt betiltotta a képeket ábrázoló hirdetéseket és plakátokat. A képeken különböző formájú és bőrszínű női mellek láthatóak. Az Adidas szerint ezzel azt ak
Számos tagállam képviselője aggodalmának adott hangot a szerdai brüsszeli nagyköveti értekezleten, hogy Magyarországnak plusz pénzt adna az Európai Bizottság a jövő héten bejelentendő REPowerEU program keretében, hogy az orosz olajembargós csomagot megszavazza – tudta meg az ülésen résztvevőktől a Politico.
Az eddigivel megegyező 6,45%-os kamat mellett hirdette meg csütörtökön egyhetes betéti tenderét az MNB, vagyis továbbra sem változik az irányadó kamat. A jegybank legközelebb május végén gondolhatja át az eddigi kamatemelési ütemet.
Az orosz kormány 31 európai, amerikai és szingapúri energiaipari vállalatot sújtott szerdán ellenszankciókkal, köztük a Gazprom korábbi európai leányvállalatait, valamint kereskedőket és földalatti gáztárolók üzemeltetőit.
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, most elsősorban az infláció aggasztja a befektetőket a tegnapi amerikai inflációs adat után és a ma reggeli brit GDP adat sem segít a gazdasági lassulás miatt aggódó befektetőknek. Az amerikai indexek sokhavi mélyponton zárták a szerdai kereskedést és az esés folytatódott az ázsiai részvénypiacokon is ma regge
Az idei első negyedévben 175,9 milliárd forintos összbevételt ért el a Magyar Telekom, ez éves összevetésben 8,4 százalékos növekedést jelent. A társaság adózott eredménye 19,3 milliárd forint volt, ami közel duplája az egy évvel korábbinak. A mobil bevételek 11,9%-kal, 101,1 milliárd forintra nőttek 2022 első negyedévében az előző év azonos idősza
A biztonságos, stabil élelmiszerellátás kiemelt fontosságú, ennek megvalósítása minden ország elsőszámú célja. Az elmúlt időszak eseményei, a koronavírus járvány okozta kihívások, az orosz-ukrán háború következményei még inkább rávilágítottak erre – jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a FAO 33. Euró
A zöld minősítés megszerzése, a hazai lakóingatlanok fejlesztése volt a téma a DLA Piper Hungary Zöld Ingatlanok podcast sorozatának újabb epizódjában.
A TD Ameritrade brókercég egyik vezetője szerint a lakossági befektetők a közelmúltbeli részvénypiaci esés közepette továbbra is vettek, sőt, a szektorban tapasztalható meredek hullámvölgy ellenére a technológiai részvényeket is kifejezetten kedvelik.
Az Apple elvesztette a pozícióját, mint a világ legértékesebb vállalata, miután a technológiai részvényeket jelentősen megütötték a befektetők az elmúlt hónapokban. A szaúd-arábiai olaj- és gáztermelő Saudi Aramco közel két év óta először szerezte vissza az első helyet az iPhone-gyártótól.
Téves módszertani ismeretekből kiinduló, az érzékelt inflációt a valóssal szembeállító kutatás alapján kritizálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) inflációmérését a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI), azt a látszatot keltve, mintha a szubjektív érzékelés pontosabb képet adna a tényeknél − hívja fel a figyelmet a KSH közleményében Quittner Péter, a
Elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, most elsősorban az infláció aggasztja a befektetőket a tegnapi amerikai inflációs adat után és a ma reggeli brit GDP adat sem segít a gazdasági lassulás miatt aggódó befektetőknek. Az amerikai indexek sokhavi mélyponton zárták a szerdai kereskedést és az esés folytatódott az ázsiai részvénypiacokon is ma regge
A hivatalos statisztika ad pontos képet a teljes gazdaságot átlagosan jellemző árváltozásról, nem a szubjektív, egyénileg érzékelt infláció – hangsúlyozta a KSH arra reagálva, hogy a lakosság 22 százalékos inflációt érzékel a hivatalosan jelzett 9,5 százalékkal szemben.
A negatívra forduló befektetői hangulat közepette 1 százalék feletti csökkenéssel nyitott a BUX. A blue chipek közül egyedül a Telekom árfolyama nem esik, a vállalat szerdán piaczárás után tette közzé negyedéves számait.
A több mint 1,9 milliárd eurós elemzői várakozásoktól jócskán elmaradó, 561 millió eurós nettó nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan az Allianz, az eredményt az Allianz Global Investors vagyonkezelési üzletágnál elszámolt 1,6 milliárd eurós céltartalék rontotta le.
Az eddigivel megegyező 6,45%-os kamat mellett hirdette meg csütörtökön egyhetes betéti tenderét az MNB, azaz továbbra sem változik az irányadó kamat - szúrta ki a Portfolio, amely szerint a jegybank legközelebb május végén gondolhatja át az eddigi kamatemelési ütemet.
Csődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni - közölte a cég szerdán
Napi Megtartotta a 10000 forintos szintet az OTP árfolyama, 10185 forinton zárta a tegnapi kereskedést. Napon belül láttuk ennél magasabban is a papírt, de nap végéig nem tartott ki a lendület. A technikai képben érdemi változás nincsen, 10000 letörése továbbra is a levegőben lóg, még úgy is, hogy tegnap reggel masszív vételi erő látszott a
Annak ellenére, hogy áprilisban közel 21 éves csúcsra ugrott az éves infláció, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a ma kora délutánra meghirdetett tenderén ugyanakkora kamattal fogad be betéteket egy hétre a kereskedelmi bankoktól, mint egy hete.
Több mint egymilliárd ember használja rendszeresen tájékozódásra a Google Maps alkalmazást. Az elmúlt néhány évben a mesterséges intelligencia terén végzett fejlesztések ezen felületen is egyre inkább megjelennek, lehetővé téve, hogy utcaképek milliárdjait egyesítve egy digitális világmodell jöjjön létre. Ebben, vagyis egy környék térképpel való fe