A Goldman Sachs és a Société Générale közgazdászai felülvizsgálták az Európai Központi Bank (EKB) kamatalakulására vonatkozó előrejelzéseiket, és most egy helyett két emelésre számítanak 2022-ben - írja a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál.
Hamarosan jön a Portfolio Checklist pénteki adása. Napi podcastünk mai epizódjában vendégünk lesz Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, akivel az egyre feszülő költségvetés problémáiról beszélünk majd, de emellett az is kiderül, hogyha most kéne betöltenie a pénzügyminiszteri posztot, mi lenne az első intézkedése. Emellett természetesen a ma napvilágo
A Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga” címmel tudományos konferenciát szervez, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek egy rendkívül érdekes és színes világ aktuális trendjeibe. Az online is követhető rendezvényen a téma legnagyobb hazai szakértői szólalnak fel, mint Haltenberger Péter (Mol), Dr. Lu
Az elmúlt négy évben a rádiózás műfajában 82-88 százalék között mozgott a rádiózás hagyományos, egyben legnépszerűbb formája – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának legutóbbi ülésén elfogadott új tanulmányából. A testület bírságot rótt ki helytelen korhatár-besorolás miatt, figyelmeztetett egy szolgáltatót, amiért az
Magyarország a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázattal büszkélkedhet, öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forint értékben.
Februárban a félvezetők globális értékesítése 32,4 százalékkal, 52,48 milliárd dollárra ugrott éves szinten a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint. Januárral összevetve a növekedés 3,4 százalék volt.
Az orosz-ukrán háború februárban felforgatta az európai és a hazai földgázpiacokat - állapította meg pénteki elemzésében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Februárban a félvezetők globális értékesítése 32,4 százalékkal, 52,48 milliárd dollárra ugrott éves szinten a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.
A Dr. Oetker német élelmiszergyártó arról döntött, hogy elhagyja az orosz piacot, és eladja belgorodi üzemét az orosz cégvezetésnek - írja a Handelsblatt a cég közleményére hivatkozva.
Egymásba ér idén a válságok sora a járműiparban, amelynek már nemcsak a koronavírus-járvánnyal, a félvezető és munkaerőhiánnyal, az energiaáremelkedéssel kell megküzdenie, hanem az apokalipszis éllovasának egyike az orosz-ukrán háború - mutatott rá Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezető igazgatója a Portfolio-MAGE Járműipar 2022 konferenciá
Átvette Debrecentől az első helyet az új építésű lakások árlistáján Veszprém, miután utóbbi városban már majdnem egymillió forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Eger a legolcsóbb, ahol ugyanekkor 558 ezer forint volt az átlagár.
NAPI Az Adidashoz hasonló karakterisztikát mutat a Volkswagen árfolyama, az EMA(50)-es mozgóátlagról pattant vissza a részvény árfolyama. Ennek a visszapattanásnak és az azt követő medvedominanciának köszönhetően elesett a középső Bollinger-szalag támasza, így szabaddá vált az út a 183.00 eurós támaszig. Onnan várható egy visszapattanás, hosszabb t
Május 9-étől jelentősen megdrágul a taxis közlekedés Budapesten, miután a hónapok óta tartó tárgyalássorozat végén megállapodtak egymással a felek. Átlagosan mintegy 35 százalékkal emelkednek a tarifák.
NAPI Nem volt képes az EMA(50)-es mozgóátlag megtartani a részvény árfolyamát, tegnap a rossz piaci hangulatnak köszönhetően jelentősen beesett az árfolyam, ezzel pedig nem lenne meglepő, ha egy bearish momentum alakulna ki. A cél a 10.80 eurós szint lehet, onnan érkezhet visszapattanás, de egyelőre úgy tűnik, hogy addig szabad a pálya. Támasz: 10.
Minden kategóriában előrébb léptek az elmúlt évhez képest a magyar egyetemek a brit Quacquarelli Symonds (QS), a világ 1543 felsőoktatási intézményét öt tágabb tudományterületen és azon belül 51 szakterületen értékelő rangsorában - derül ki az intézmények MTI-hez eljuttatott közleményeiből.
NAPI Száguld lefelé a Siemens árfolyama, ennek köszönhetően a 120.00 eurós támaszszintet könnyedén áttörte a grafikon, így a következő cél 107.00 eurós szint lehet. Egyelőre nem látszik olyan impulzus, ami esetlegesen fordulatot hozhat a piacra, bár az alsó Bollinger-szalag közelsége lassíthatja az árcsökkenést. A 107.00 eurós szintről egy felpatta
NAPI Bár úgy tűnt, hogy elindulhat egy felfelé tartó trend a részvény árfolyamában, az EMA(50)-es mozgóátlag ellenállása végül belefojtotta a szót a bikákba, és a nemzetközi pesszimizmusnak is köszönhetően lefelé fordult a grafikon. A középső Bollinger-szalag áttörése megerősítette az irányváltást, így a következő napokban a medvék dominanciáját vá
Kevesebb új építésű lakást kínálnak a fejlesztők a vevőknek a megyeszékhelyeken, az árak viszont 18 százalékot emelkedtek egy év alatt, összegezte az ingatlanpiaci változásokat az Otthon Centrum (OC) legfrissebb tanulmánya. A legdrágább város már nem Debrecen, hanem Veszprém, majdnem egymilliós négyzetméterárral.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencei szeparatista régiókra fogja koncentrálni az orosz erők támadásait Ukrajnában annak érdekében, hogy május 9-én, a náci Németország második világháborús kapitulálásának évfordulóján győzelmet hirdethessen az Ukrajna elleni háborúban - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő.
A vietnámi Sky Mavis játékfejlesztő 150 millió dollárt gyűjtött össze, hogy kárpótolja azokat a játékosokat, akik áldozatai voltak a DeFi történelem eddigi legnagyobb értékű lopásának. Hekkerek pár héttel ezelőtt a legnépszerűbb play-to-earn játékot, az Axie Infinity-t támadták meg, ahonnan 625 millió dollárnyi tokent loptak el. A kárpótlás érdekes
A várakozásnál kisebb mértékben, 8,5%-ra emelkedett az infláció márciusban az igen széleskörű áremelkedés miatt, annak ellenére, hogy az üzemanyagárak egy évvel ezelőtti megugrása, illetve a november második felétől bevezetett 480 forintos árplafon önmagában 0,3-0,4 százalékponttal mérsékelhette volna az inflációt. Az erősödő árnyomást tükrözi, hog
A múlt heti, az aszályt megszüntető csapadék után főleg hétfő reggelre sokfelé fagy alakult ki, mely a virágzó gyümölcsfákban okozott károkat. A folytatásban ismétlődik ez a forgatókönyv: újabb csapadék, majd lehűlés és újabb reggeli fagy várható.
Még túl korai lenne fontolóra venni egy negyedik adag mRNS Covid-19 vakcina, Pfizer vagy Moderna alkalmazását az általános népességben az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Covid-19 munkacsoportja következtetése szerint.
Jelentősen lassulni fog a román gazdaság teljesítménye 2022-ben, a bruttó hazai termék (GDP) bővülése 2 százalék alatt maradhat, miközben az infláció erodálja a reáljövedelmeket, a monetáris politika szigorodni fog, az ellátási láncokban tapasztalható problémák pedig súlyosbodni fognak az OTP Bank elemzői szerint.
A VG-nek nyilatkozó elemzők szerint a kedvezőbb inflációs adat mellett a forint árfolyama sem ad okot arra, hogy kapkodjon a jegybank, így nincs szükség a heti szintű kamatemelésekre.
Az ukrán menekültválság nyomán kialakult extra kereslet befolyásolta leginkább az elmúlt hetek albérletpiacát Budapesten – állapítja meg legfrissebb elemzésében a Rentingo.com. A kínálati árak minimálisan a januári szintre korrigáltak, a fővárosi bérbeadók átlagosan 158 ezer forintot kértek márciusban egy kiadó lakásért, az átlagos keresleti bérlet
Eltelt egy újabb negyedév, ami azt jelenti, hogy indul az első negyedéves gyorsjelentési szezon. A szokásokhoz híven most is az amerikai nagybankok fogják nyitni a sort, többek között jelenteni fog a JP Morgan és a Morgan Stanley is.
Az ipari parkok közül Magyarországon elsőként szerzett akadálymentes épület minősítést a Prologis szigetszentmiklósi logisztikai parkja – adta hírül a társaság.