A Viber 3 hónapos ingyenes próbaverziót biztosít az üzleti csevegésekhez, egyúttal bemutatta a közelmúltban indított Csatornákat és AR-lencséit, valamint betekintést nyújtott az új hirdetési lehetőségekbe és a felhasználói élményt erősen növelő botok szerepébe.2022. április 7-én a Viber vezetősége Budapestre látogatott, hogy két év után újra megren
Az Oroszország Ukrajna elleni agressziója nyomán súlyosbodott élelmezés- és táplálkozásbiztonsági helyzet miatt az Európai Unió úgy döntött, 2022-ben 554 millió eurót (mintegy 205 milliárd forint) fordít az élelmiszerellátás javítására a Száhel-övezetben és a Csád-tó térségében - közölte az Európai Bizottság szerdán.
A Cardano Alapítvány, a Cardano (ADA) blokklánc mögött álló nonprofit szervezet „a blokklánc oktatásának és a kutatási kezdeményezések érdekében” partnerségre
A Walmart közölte, hogy megemeli a 12 000 távolsági teherautó-vezetőjének kezdő fizetését, akik árut szállítanak az üzleteibe és a Sam's Clubs helyszíneire. A cég által megadott, évi 110 000 dolláros felső határ azt jelenti, hogy forintra átszámolva havi 3,2 millió forintot kereshetnek a sorfőrök. A lépésre részben azért kerül sor, mert hiány van k
Az idén márciusban a tavalyihoz képest a fogyasztói árak 8,5 százalékkal voltak magasabbak – tette közzé a KSH. Utoljára 2007. júniusban volt ilyen magas az infláció. Az élelmiszerek éves összevetésben 13 százalékkal drágultak.
Ezen a héten döntően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken: ha Ázsiát nézzük, ott elsősorban a koronavírus terjedése aggasztja a befektetőket, Sanghajban például 21 ezer beteget regisztrálnak naponta. Ezzel szemben az USA-ban a jegybank monetáris szigorítása, ami a leginkább felelős a negatív hangulatért. Végül ami Európát illeti, itt természetes
Az ukrán kereskedői szakszervezet, az Uga arra kérte a kormányt, hogy törölje el a búzaexport-korlátozást, mivel a készletek nagyon magasak, és a szállítmányok nem befolyásolják Ukrajna élelmezésbiztonságát – közölte a szakszervezet.
Az elmúlt 24 órában 2400 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon a péntek reggeli jelentés szerint, ami az egy héttel ezelőtti adatokkal összevetve stagnálásnak felel meg. A fertőzéssel összefüggésben elhunyt 37 beteg. Úgy tűnik, jelenleg egy plató állapotában van a magyar járványhelyzet, kedvező hír, hogy a kórházi helyzet javul továb
A Gazdasági Versenyhivatal (Gvh) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét - közölte a Gvh az Mti-vel pénteken.
Hatszázezer ötven év feletti személyt azonosított az olasz egészségügyi tárca, aki indoklás nélkül halasztotta el az oltás felvételét, és ezért pénzbírságra kötelezhető az érvényes járványintézkedések szerint. A bírságokat pénteken kezdik postázni.
A mediterrán országokban is véget ért a fűtési szezon, amelynek során a lakosság a tavalyi tarifák dupláját fizette ki. Végre enyhül a koronavírus-járvány is, így szabad az utazás, érkezhetnek a turisták a tengerparti üdülőhelyekre. Fellélegezhetnének tehát, de Spanyolország, Olaszország és Görögország mégsem jó kedvvel várja a nyarat, hiszen újabb
A hét közepén - kedden és szerdán - nagyot esett a magyar tőzsde, a BUX 8,5 százalékot veszített az értékéből két nap alatt. Ehhez képest már tegnap is le tudott dolgozni egy keveset az esésből, és ma is hasonló tendencia látszik a kereskedés első szakaszában, viszont a heti teljesítmény így nagyon gyengének ígérkezik.
Újabb 120 millió hordó olajat szabadítana fel az országok biztonsági készleteiből a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a következő hat hónapban annak érdekében, hogy hűtse az orosz-ukrán háború következtében megugró olajárat. A szervezet azt is közzétette, hogy melyik ország milyen mértékben járulna hozzá a tartalékok felszabadításához, a listán Ma
A februári 8,3 százalék után márciusban már 8,5 százalékra ugrott az infláció. A legjobban az élelmiszerek drágultak az egy évvel korábbihoz képest. A pénzromlás lehet még nagyobb is az elkövetkező hónapokban, ráadásul az árstop intézkedések egyelőre még fékezik is.
Az április 1-én kiadta az építési engedélyt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új épületegyüttesére és a szükséges támfalak építésére a fővárosi kormányhivatal kiemelt építési ügyekkel foglalkozó osztálya. A döntést csak a hétvégét követően, április 5-én hozták nyilvánosságra - írja a Népszava. A tervezőiroda oldalára a látványtervek is felkerültek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét - közölte a GVH.
2022-ben hatodik alkalommal írta ki a Lisys-Project Kft. “A FÉNY MESTERE - MASTER OF LIGHT” pályázatot, amely a világítás területén a kiemelkedően előretekintő megoldásokat díjazza. Az ETELE Cinema csapata a FÉNY MESTERE - MASTER OF LIGHT 2021 pályázaton szakmai zsűri dicséretben részesült, és Bedécs Sándor különdíjat kapott a Magyar Belsőépítész E
Japán az Oroszországból származó szén importjának csökkentését és újabb szankciók bevezetését tervezi Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt – jelentette be pénteken Hagiuda Koicsi japán ipari miniszter.
Speciális toborzási programot jelentett be az SAP. A kezdeményezés célja, hogy az Ukrajnából érkező képzett menekülteknek megfelelő munkalehetőséget kínáljanak az SAP-nál Németországban, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban vagy Szlovákiában.
Budapest legidősebb kávéháza megújulva, új üzemeltetővel, de a gyökerekhez visszanyúló koncepcióval lép ismét piacra. A nyitást a költészet napjával kezdődő hétre időzítették. Nem véletlenül.
A kormány 12 milliárd forintos energiahatékonysági támogatást nyújt a magyar kis- és középvállalkozásoknak - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken.
Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen a húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra hívja fel a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert.
Kilenc extrém méretű szerelvény haladt lassan, hol menetiránnyal szemben, hol tolatva, autópályán és főúton. Miattuk még egy útdíjfizető kaput is le kellett bontani.
A Robinhood Financial csütörtökön hivatalosan is elérhetővé tette a kriptopénz tárcáját, annak a több mint 2 millió ügyfélnek, akik felkerültek a digitális szolgáltatás várólistájára.
A magyar munkaerőpiac immár évek óta folytat reménytelennek látszó küzdelmet a munkaerőhiánnyal. Sok munkaadó már fel is adta azt a törekvést, hogy ezen a piacon megfelelő jelölteket találjon, miközben továbbra is százezrek vannak, akik hosszú ideje a szándékaik ellenére sem találnak megfelelő munkahelyet maguknak. Talán egy kis szemléletformálás s