Növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól már több mint 400 jármű várja a felhasználókat. A cégnél az eddigi 320 helyett áprilistól már több mint 400 autó bérelhető. A flottát továbbra is kizárólag elektromos autók, Volkswagen e-Up, Skoda Citigo e iV személygépjárművek, valamint áruszállításra is alkalmas Renault Ka
Görögország a lejárat előtt csaknem két évvel vissza tudta fizetni adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - közölte hétfőn Hrísztosz Sztaikúrasz görög pénzügyminiszter.
A SES és a CANAL+ hosszútávú megállapodással bővítette kapcsolatát, melynek keretében a CANAL+ keleti 19,2 fokon lévő francia előfizetéses televízióscsatorna-csomagjához uplink szolgáltatásokat rendeltek. Az új megállapodásba számos szolgáltatás tartozik, amelyeket két teleportról szolgáltatnak Betzdorfból (Luxemburg), és 2023-tól Münchenből (Német
Ahhoz, hogy a fuvarozói ágazat dolgozói talpon maradjanak, elengedhetetlen az áremelés, de ehhez az is szükséges, hogy egységesen lépjenek fel – mondta Happ Olivér, a Happ Kft. tulajdonosa.
Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőtől megtiltotta, hogy Oroszország az államadósságát amerikai bankokban vezetett számlákról rendezze - közölte a tárca szóvivője.
Az Ukrajna elleni orosz háború közel 1 milliárd dollár veszteséget okozhat a JP Morgan Chase-nek, a világ egyik legnagyobb befektetési bankjának - közölte Jamie Dimon, a bank vezetője a befektetőknek eljuttatott levelében.
Napi Erősödéssel nyitotta a hétfői kereskedést az OTP árfolyama, a kezdeti pluszoktól azonban ereszkedett a papír, nem tudott meggyőző kísérletet tenni a 13000 forintos szint ismételt ostromlására. A nap mérlege így mérsékelt emelkedés közepes forgalom mellett, ami a technikai képen érdemben nem módosít. Rövidtávon a 20 napos mozgóátlag a 12000 for
Napi Elenyésző forgalmat hozott a MOL tegnapi kereskedése, különösen az elmúlt másfél hónap átlagforgalmához képest volt alacsony a tegnap megfordult 478 ezer részvény. Az árfolyam emelkedni tudott, ezzel tartva magát lokális csúcsa közelében. Alacsony forgalom mellett, jelentős gyengülés nélkül zajlik egyelőre a konszolidáció, ami bullish jelzés a
Napi Jelentős pluszban indult a Richter kereskedése hétfőn, sok azonban nem maradt a pluszokból a nap végére, illetve a forgalom is hiányzott a lendület mögül. Összességében így is sikerült erősödni és 7200 fölé zárni, erről a szintről kell majd eldönteni az irányt a papírnak a későbbiekben. A Bollingerek rászűkülhetnek az irányt kereső árfolyamra,
Kína az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások előmozdítására törekszik – mondta el Vang Ji kínai külügyminiszter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is emelte a jegybank a kamatot, és ez most lecsapódott a lakossági hiteleknél. A Bank360.hu összegyűjtötte, mekkora kamatemeléssel indították az áprilist a bankok.
Napi 46000 pont fölé erősödött hétfő reggel a BUX árfolyama, azonban hamar lefelé fordulva végül csak 45397 pontnál tudott zárni. Ezzel együtt is 45000 fölött tudja magát tartani a jegyzés, ennek a szintnek pedig van valamennyi technikai jelentősége, mindenképpen pozitív, ha itt meg tudja vetni a lábát az árfolyam. A 20 és 50 napos mozgóátlagok
Februárban az ipari termelés volumene 4,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Januárhoz képest 1,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2022. március 28-án tette közzé honlapján a Covid-19 antitest gyorstesztek gyorsított ágazati vizsgálatát lezáró jelentéstervezetét. Az idei évből eltelt rövid idő alatt ez már a második gyorsított ágazati vizsgálat – az antigén tesztek piacát idén január-februárban térképezte föl a hatóság – amelyben a GVH – lega
Februárban az ipari termelés volumene (a kiigazított adatok szerint) 1,6%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ezzel a szektor az ötödik egymást követő hónapban mutatott fel növekedést, ami nagyon ritka jelenség. Az erős adatot beárnyékolja, hogy a nagy lendületet márciusban az orosz-ukrán háború bizonyára megtörte.
Április első napjaiban gyökeres fordulat állt be hazánk időjárásában. Az addig kimondottan száraz hónapokat csapadékos napok váltották fel. A csapadék mennyisége tág határok között, 15-40 mm volt, kezdetben főként eső, később hó formájában hullott le. A nappali hőmérséklet a korábbi napokhoz képest jelentősen csökkent, éjszakánként pedig visszatért
A hétvégi csapadéknak köszönhetően Békés megye területén is jelentősen csökkent a tűzkockázat, ezért a hatóság 2022. április 5-től visszavonja a korábban elrendelt tűzgyújtási tilalmat. Ezzel az intézkedéssel már csak hazánk két megyéjében marad érvényben a fokozott tűzveszély.
Jöhet a medve piaci rali korrekciója a Morgan Stanley elemzője szerint, aki szeptemberig több mint 10 százalékos esést vár az S&P 500 indexben – írja a CNBC.
A nemzetközi tőkepiaci hangulatot továbbra is az orosz-ukrán háború eseményei mozgatják elsősorban, a Bucsában történt események miatt újabb nyugati lépések várhatóak, a legfrissebb hírek szerint az új csomagba beletartozhat a még több technológiai exportra vonatkozó szankció, a magánszemélyekre vonatkozó beutazási és vagyonbefagyasztási szankciók
Az elmúlt hét 18-49-es toplistáján 10-ből 9 program az RTL Klubon futott, a legnézettebb köztük A mi kis falunk című, saját gyártású sorozat lett. Március hónap, a 18-49-es célcsoportban, főműsoridőben pedig az RTL Magyarország győzelmét hozta – adta hírül a médiacég közleménye. A mi kis falunk népszerűségét jól mintázza, hogy a fő kereskedelmi c
Történetének legerősebb évét zárta a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group, miután árbevételét 19 százalékkal növelte 2021-ben. A működési hatékonyság még ennél is nagyobb ütemben javult, mivel a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú vállalat adózott eredménye több mint
Ray Dalio milliárdos befektető amiatt aggódik, hogy a tartósan magas infláció és az emelkedő kamatkörnyezet közepette stagflációs gazdasági környezet alakulhat ki - írja a Yahoo Finance.
Némi késéssel ugyan, de megjelent a 2022. évi nyugdíjmegállapítások során alkalmazandó valorizációs szorzókról szóló rendelet - mutat rá friss bejegyzésében Farkas András nyugdíjszakértő.
Saját terveit jelentősen meghaladó nyereséggel és 7,8 milliárd forintos EBITDA-val zárta 2021-et az AutoWallis-csoport, osztalékfizetést viszont nem javasol az igazgatóság.
2022. április 6-án nyílik az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket. A közvetlen támogatások keretében közel 480 milliárd forint támogatást igényelhetnek, a vidékfejlesztési támogatásoknál pedig a 230 milliárd forintot is meghaladhatja a várható összes igénylés.
A szokásosnál hosszabb kihagyás után idén újra megtartják a nemzetközi PISA-felmérést. A kérdés pedig idén nem csak az, hogy a 15 éves diákok hogyan teljesítenek szövegértésből, matematikából és természettudományból, hanem az is, hogy hogyan hatott az elmúlt két év online oktatása a diákokra, írta meg az Eduline.
A Bloomberg Billionaires Index friss adatai szerint már 11 üzletembernek van legalább 100 milliárd dollárt meghaladó vagyona a világon. Az elmúlt napokban két új taggal bővült a kör, mindketten indiai üzletemberek.
Vasárnap lezajlottak a 2022-es országgyűlési választások, mely a regnáló kormánypártok győzelmével zárult. A régi-új kormánynak rengeteg kihívással kell szembenéznie a következő hónapokban, melyekből az egyik legfontosabb, hogy beférjen az év végére kitűzött hiánycél alá. A kormány ezt, a korábbi intézkedései alapján, többek közt az állami beruházá
Középtávon mindenképpen megérzi majd a járműipar az orosz-ukrán háborút, azonban a Continental magyar országigazgatója egyelőre még mindig a félvezetők hiányát tartja a szektor legnagyobb problémájának. Dr. Keszte Róbert a Portfolio-val azt is megosztotta, hogy a vállalat előrejelzése alapján mikorra oldódik meg ezen komponensek ellátása. A költség
Nem írta jóvá haladéktalanul az ügyfele számlájára érkező pénzt a Takarékbank – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatából. Nem csak ezért kapott azonban a hitelintézet 23 millió forintos bírságot.
Ki kell harcolniuk a játékszabályok megváltoztatását, és akár egzisztenciális áldozatokkal is új szerepköröket kell magukra vállalniuk, vélekedik az ellenzéki képviselő, aki a 24.hu-nak nyilatkozott.
Lakásvásárláskor a vételár mellett egyéb költségek is jelentkeznek – nem csak a vevő, hanem az eladó terhére is. Igaz, a járulékos költségek többsége általában elenyésző egy többmilliós ingatlan értékéhez viszonyítva, ám vannak olyan tételek, amelyek jelentősen megemelhetik a vásárlás végösszegét, így érdemes kalkulálni vele. A Duna House szakember