Az MKB Bank Nyrt. közgyűlési felhatalmazással csaknem 100 milliárd forint összkibocsátási értékű, dematerializált törzsrészvényt vett át az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Banktól – olvasható a Magyar Bankholding Zrt. irányította bankfúzióról szóló tájékoztatásban, amelyet hétfőn tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A faanyagok kereskedelmét is nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Ezek részleteit egyeztették a tagállami szakérők az EU Bizottság EUTR munkacsoportja 2022. március 16-i ülésén. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összefoglalta honlapján az aktuális tudnivalókat.
Törökországban márciusban a fogyasztói árak 61,14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, 2002 márciusa óta a legnagyobb ütemben – közölte a török statisztikai hivatal hétfőn.
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott áprilisban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Március végén veszettség vírusát mutatta ki a román állategészségügyi szolgálat egy rókában a magyar határtól alig több mint 20 kilométerre fekvő, Szatmár megyei Batarcs (Batarci) településen. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat, harapása útján, akár az embernek is átadhat, tehát az e
Az Európai Unió a 150 millió euró (mintegy 55,5 milliárd forint) összegű makroszintű pénzügyi támogatást nyújt Moldova gazdasági stabilizálásához és reformprogramjának előmozdítására – közölte az uniós tanács hétfőn.
A januári metróbalesetben megsérült szerelvények és a korábban feltárt korrózió okozta hibák javítása akadozhat, miután a háborús konfliktus miatt az orosz gyártó nem végzi el az elvárt munkákat - írja az Infostart.
Az Apple és a Spotify mellett a Google is versenybe száll a podcast hirdetési piac dollármillióiért. A YouTube-on építenek új podcast platformot, azt integrálják a hirdetési rendszerükbe, sőt, akár többszázezer dollárral honorálják a podcast készítőket.
Felfüggesztette Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), miután az igazgatótanács erről szóló javaslatát a bank kormányzói – vagyis az EBRD részvényes országainak és szervezeteinek képviselői – jóváhagyták.
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott áprilisban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Az Európai Bizottság 1,1 milliárd euró (mintegy 407 milliárd forint) összegű támogatási megállapodást írt alá hét olyan uniós kezdeményezéssel, melyek működésük első tíz évében több mint 76 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel fogják csökkenteni a kibocsátásokat - közölte a brüsszeli testület.
Az ózon gyengítheti a Föld egyik legfontosabb hűtési mechanizmusát, így az eddig véltnél jelentősebb üvegházhatású gáz lehet - derült ki egy kutatásból.
Mintegy 8,5 milliárd forint összegű fejlesztéssel biomassza-fűtőművet létesít és új távhő gerincvezetékeket épít ki a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. a városban - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Az Európai Bizottság javaslatcsomagot terjesztett elő, hogy az Európai Unióban a fenntartható termékek jelentsék a normát, teret nyerjenek a körforgásos üzleti modellek, a fogyasztók pedig tudatosan és tevékenyen tudják segíteni a zöld átállást - közölte a brüsszeli testület.
Magyarország egyik legismertebb társadalmi vállalkozása, a fogyatékkal élő és a hátrányos helyzetű emberek integrációját előmozdító Fruit of Care is szeretne lehetőségeihez mérten segíteni az Ukrajnát érő orosz invázió károsultjain. A kapcsolódási pontot a Kijevben rekedt állatok jelentik ezúttal.