2022. április 3. vasárnap

ápr. 3
10:57
Blokkolták a közösségi média platformokat és kijárási tilalmat vezettek be Srí Lankán (vg.hu)
Az elhibázott gazdasági döntések hatására elmélyülő válság miatt a Srí Lanka-i elnök és a kormány lemondását követelik a tüntetők.
ápr. 3
11:00
Lázár János és Varga Mihály is korán kelt - így szavazott néhány kormányzati politikus (Menedzsment Fórum)
A korán kelők bőven 10 óra előtt már megjárták a szavazóköröket.
ápr. 3
11:03
Sokan először voksolnak (vg.hu)
.
ápr. 3
11:15
Bizonytalan, mikor kerülhet sor a Putyin-Zelenszkij tárgyalásra (vg.hu)
Az orosz fél szerint az Ukrajnával folytatott béketárgyalások nem eléggé előrehaladottak ahhoz, hogy államfők közötti találkozóra kerüljön sor.
ápr. 3
11:18
Eljött a választás napja: Ocsmány és hideg lett az idő országszerte (Biztosító Magazin)
Szombat estétől visszatér a tél: havas eső, valamint elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon számottevő havazás is lehet - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Mti-vel.
ápr. 3
11:18
Korszerűsítette a sertésfeldolgozást a debreceni Hajdúhús 2000 Kft. (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint kétmilliárd forintos beruházással korszerűsítette a sertésfeldolgozást a debreceni Hajdúhús 2000 Kft., a beruházáshoz a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán csaknem 750 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el - közölte a cég az MTI-vel.
ápr. 3
11:21
Litvánia teljesen leállította az orosz gázimportot (vg.hu)
Litvánia leállította az orosz gázimportot – jelentette be szombaton a vilniusi energiaügyi minisztérium.
ápr. 3
11:24
K&H; elemzés: Irányváltás a piacon, “lecserélik” az olajat (Biztosító Magazin)
Az Ukrajnában zajló katonai konfliktus és az Oroszországgal szemben érvénybe léptetett szankciók nagy felfordulást okoztak a piacokon, többek között a nyersanyagoknál is.
ápr. 3
11:24
Jöhetnek az altcoin határidős termékek a CME tőzsdéjén (BitcoinBázis)
A chicagói származtatott termékekkel foglalkozó tőzsdén, a CME tőzsdéjén már 2017 óta lehet bitcoin határidős termékekkel kereskedni. Az indulást követő
ápr. 3
11:36
Márki-Zay Péter is szavazott - szerinte leváltható a korrupt kormány (Menedzsment Fórum)
Vasárnap délelőtt Márki-Zay Péter családjával közösen adta le a szavazatát, mely után rövid sajtótájékoztatót is tartott.
ápr. 3
11:36
Áder Jánosék és Gyurcsány Ferencék is bedobták a szavazataikat (Privátbankár)
Sorra érkeznek a fotók a voksoló politikusokról.
ápr. 3
11:36
A sok bizonytalanság ellenére stabilizálódott a lakáspiaci kereslet-kínálat (Biztosító Magazin)
Az előző hónaphoz képest márciusban stagnált a lakáspiaci kereslet és bővült a friss kínálat az ingatlan.com elemzése szerint. Idén márciusban 1733 településen több mint 38 ezer használt lakást és házat hirdettek meg a tulajdonosok
ápr. 3
11:36
Dizájndíjat kapott a Steyr merész megjelenésű modellje – nézd meg! (Agroinform)
A Steyr traktorok zászlóshajója nemzetközi elismerésben részesült, amely a gép stílusának, formájának és műszaki megoldásainak kiemelkedő értékeit összegzi.
ápr. 3
11:42
Márki-Zay Péter családjával egy zsúfolt helyiségben szavazott (Privátbankár)
Vasárnap délelőtt Márki-Zay Péter családjával közösen adta le a szavazatát, mely után rövid sajtótájékoztatót is tartott.
ápr. 3
11:42
Súlyos kór támadja a magyarokat: tízezrek életét teszi tönkre, figyelj a tünetekre! (Pénzcentrum)
A 2-es típusú cukorbetegség miatt több tucatnyi egyéb betegség kialakulásának kockázata nő meg, köztük a ráké, a vesebetegségé és neurológiai betegségeké is - ezt állapította meg a Cambridge-i Egyetem kutatóinak új tanulmánya.
ápr. 3
11:54
Minden jel szerint tovább nőnek a lakásárak (TőzsdeFórum)
Minden az árnövekedés irányába hat az ingatlanpiacon, de nem mindegy, mibe fektetünk
ápr. 3
11:56
Litvánia leállította az orosz gázimportot (TőzsdeFórum)
Litvánia leállította az orosz gázimportot - jelentette be szombaton a vilniusi energiaügyi minisztérium.
ápr. 3
11:58
Vasárnapi tükör 2022 április 3. – Minden jól alakult (TőzsdeFórum)
Emelkedő forgalom mellett nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 034,79 ponton zárt pénteken, 1051,41 ponttal, 2,39 százalékkal magasabban, mint egy hete.
ápr. 3
12:06
A magyaroknak csak 7 százaléka tudja, mi az egészségpénztár, hogy akár lakáshitelt is törleszthet vele (Piac és Profit)
Az OTP Bank legfrissebb Öngondoskodási Index kutatásának eredményei szerint bár a lakosság 84 százaléka hallott már az egészségpénztári megtakarításokról, csak 7 százalék gondolja, hogy jól ismeri. Így nem meglepő, hogy sokan nem tudják, hogy lakáshitel törlesztésre vagy a gyerek születésével, gondozásával, nevelésével kapcsolatos kiadásokra is for
ápr. 3
12:06
Választás: mutatjuk a 11 órás részvételi adatokat (Privátbankár)
Országosan a választópolgárok 25,77 százaléka ment el szavazni. Ez az arány továbbra is elmarad a 2018-as 29,93 százaléktól.
ápr. 3
12:06
Választás 2022: itt vannak a 11 órás részvételi adatok (Portfolio)
Ma reggel 6 órakor megkezdődtek a 2022-es országgyűlési választások Magyarországon. Az egyfordulós szavazás dönt a következő négy év 199 képviselői mandátumáról, és így arról is, ki alakíthatja a következő kormányt. A nap folyamán beszámolunk a választás eseményeiről, a részvétel alakulásáról, majd 19 óra után az eredményekről. A választás fennakad
ápr. 3
12:08
Sanghaj egész lakosságát tesztelik koronavírusra (Portfolio)
Sanghaj városa vasárnap elrendelte, hogy 26 millió lakosát két körben kell tesztelni koronavírusra, mivel egyre nagyobb a közvélemény dühe amiatt, ahogy a hatóságok a rekordszámú fertőzést kezelik – írja a Reuters.
ápr. 3
12:12
Kell-e maszk a szavazóhelyiségben? (ProfitLine)
Nincs általános maszkviselési kötelezettség Magyarországon a koronavírus-járvány miatt, ezért a szavazatszámláló bizottság tagjainak és a választóknak sem kötelező maszkot viselniük a szavazókörben. A karanténban lévőket felkereső szszb-tagoknak azonban javasolják a maszkviselést és a távolságtartást.
ápr. 3
12:12
A “nagyemberek” már leadták a voksukat – legyen ön is nagy ember, menjen el szavazni (Biztosító Magazin)
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 25,01 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
ápr. 3
12:15
A pakisztáni elnök feloszlatta a parlamentet – előrehozott választások jöhetnek (vg.hu)
Arif Alvi pakisztáni elnök vasárnap bejelentette, hogy Imran Hán kormányfő kérésére feloszlatja a parlamentet - tájékoztatott közleményben az elnöki hivatal. A döntés értelmében 90 napon belül előrehozott választásokat kell tartani.
ápr. 3
12:18
Nemcsak lakásárakban, hanem a bortermő területek drágaságában is vezet a Balaton (Portfolio)
Majdnem hárommillió forintba kerül átlagosan egy hektár szőlő a Balatoni borrégióban, ez a legdrágább térség a hazai bortermő területek között. De nemcsak szőlősök, hanem lakóingatlanok ára is borsos: a Balatonfüred-Csopaki borvidéken kérik átlagosan a legtöbbet a lakásokért és a házakért, tavaly négyzetméterenként csaknem 660 ezer forintot. Ez az
ápr. 3
12:18
Fókuszban a botanikus kertek (Magyar Mezőgazdaság)
Háromévenként rendezik meg az EuroGard kongresszusát. Az Európa-szerte működő mintegy 800 botanikus kert májusi, immár kilencedik csúcsrendezvényére 250-300 szakembert várnak Budapestre.
ápr. 3
12:21
Választás 2022: rendkívüli esemény volt a perui szavazáson (vg.hu)
.
ápr. 3
12:30
11 órakor is Békés és Szabolcs megye jelentette a két végletet (Privátbankár)
Előbbiben már 28 százalék feletti a részvételi arány, az utóbbiban viszont alig haladta meg a 22 százalékot.
ápr. 3
12:36
Feröerről nem látszik a magyar demokrácia (Menedzsment Fórum)
A Feröer-szigeteken élő Nagy Zsuzsanna nem érzi úgy, hogy joga van beleszólni a magyar belpolitikába.
ápr. 3
12:36
Mekkora teljes részvételt ígérnek a 11 órás adatok? (Portfolio)
11 óráig a szavazásra jogosultak 25,77%-a adta le a voksát. Az átlagosnak tekinthető délelőtti szavazási kedvből már lehet óvatos következtetéseket levonni, de még sok meglepetés jöhet.
ápr. 3
12:39
Kétmillióan már a vasárnapi ebéd előtt elmentek szavazni (vg.hu)
A választásra jogosultak 25,77 százaléka, több mint 1,98 millió szavazó járult az urnákhoz az országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig. Az eddigi részeredmények alapján továbbra is Békés megyében a legmagasabb (28,03 százalék), Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig a legalacsonyabb (22,22) a részvétel.
ápr. 3
12:42
A tőzsdén nem várnak kormányváltást (Privátbankár)
Ha a kormányközeli magyar vállalatok részvényeinek árfolyamát nézzük, akkor vasárnap aligha bukik meg a most regnáló Orbán-kormány. A közvélekedés által NER-cégeknek tartott részvények esetében semmiféle óvatosság nem volt tapasztalható.
ápr. 3
12:48
Soha nem látott részvétellel zárulhat a népszavazás (Menedzsment Fórum)
Bár a 11 órási adatok alapján is valamennyivel elmarad a népszavazáson véleményt formálók aránya a választásokon résztvevőkétől, a választás felhúzza a népszavazás iránti érdeklődést.
ápr. 3
12:48
Ez durva: így befolyásolja kapcsolatainkat a különböző politikai nézet (Pénzcentrum)
Egy társkereső oldal legfrissebb felmérésében a társkeresőit kérdezte meg, hogy 2022-ben számukra mik a legfontosabb tulajdonságok a leendő partnerben. A közel 1000 fő bevonásával készült kutatás alapján úgy tűnik az elmúlt évek kiélezett politikai retorikája nem osztotta szekértáborokra a társkeresőket, és nem feltétlenül a leendő partner politika
ápr. 3
12:48
Technikai mutatók: Stoch RSI (BitcoinBázis)
Mi az a sztochasztikus RSI? A Stoch RSI a Stochastic Relative Strength Index (Relatív Erősség Index) rövidítése, és az egyik
ápr. 3
12:54
Rekord születhet az idei népszavazáson (Privátbankár)
Bár a 11 órási adatok alapján is valamennyivel elmarad a népszavazáson véleményt formálók aránya a választásokon résztvevőkétől, a választás felhúzza a népszavazás iránti érdeklődést.
ápr. 3
13:00
Orosz támadás a gyönyörű Odessza ellen (Piac és Profit)
Vasárnap rakéták csaptak le Ukrajna déli kikötője, Odessza közelében, miközben Oroszország azt közölte, hogy megsemmisítette az ukrán hadsereg által használt olajfinomítót.
ápr. 3
13:00
Kiwano: egy egzotikus gyümölcs, ami valójában zöldség. Te megkóstolnád ? (Agroinform)
Magas vitamintartalma és kellemes, édeskés-savanyú íze miatt sokan kedvelik, különösen koktélokban, valamint szószokban használják.
ápr. 3
13:06
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a 14. héten? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 4-án kezdődő héten.
ápr. 3
13:12
Megrohanták a szavazók a berlini nagykövetséget, óriási a sor (Privátbankár)
Délelőtt akár háromnegyed órát is kellett várnia annak, aki szavazni akart.
ápr. 3
13:18
Itt a matek: így spórolhat bármelyik magyar tízezreket a benzinen, árstopos árakkal is működik (Pénzcentrum)
Az utóbbi két évben a benzin és a gázolja drágulása megdöbbentő méreteket öltött Magyarországon – most mindkettő 60%-kal kerül többe literenként, mint 2020 tavaszán. Igaz, jelenleg az árstop 480 forintban maximalizálja az üzemanyagok árát, azonban májusban kivezetik majd a hatósági árakat. Ekkor pedig az autósoknak még ennél is mélyebben a zsebükbe
ápr. 3
13:18
Az Auchan megszünteti üzleteiben a műanyagzacskót (Magyar Mezőgazdaság)
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
ápr. 3
13:21
Negyed órán belül ki kell érnie a rendőrnek a szavazóhelyiséghez (vg.hu)
A rendőrkapitányságok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazás napján biztosított legyen a szavazóhelyiségek környékén a rendszeres rendőri jelenlét.
ápr. 3
13:24
Tájékoztató sorozatot indít a Nak - mutatjuk, kiknek érdemes figyelni! (Agroinform)
A Magyar Államkincstárral együtt megtartandó előadásokon a különböző, igénybe vehető támogatások, és benyújtásuk módja kerül terítékre.
ápr. 3
13:30
Egy értetlenkedő turistacsoport, rosszullétek és hibás bélyegzők is zavarták a választás menetét (Privátbankár)
A választás napja minden alkalommal bővelkedik rendkívüli eseményekben is – összeszedtük, hogy idén eddig milyen problémák merültek fel.
ápr. 3
13:33
Szerb választások: magasabb a részvételi arány, mint két éve (vg.hu)
Tíz óráig a választásra jogosultak 9,59 százaléka adta le voksát.
ápr. 3
13:48
Választás: 900 külföldi megfigyelőt regisztráltak (Privátbankár)
Mintegy 900 külföldi megfigyelőt vettek nyilvántartásba a vasárnapi országgyűlési választásra és a vele egy napon rendezett népszavazásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett listából.
ápr. 3
13:48
900 külföldi megfigyelőt regisztráltak a magyar országgyűlési választásra (Portfolio)
Mintegy 900 külföldi megfigyelőt vettek nyilvántartásba a vasárnapi országgyűlési választásra és a vele egy napon rendezett népszavazásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján közzétett listából.
ápr. 3
13:51
Kínában új omikron altípust találtak - a napi esetek száma meghaladja a 13 ezret (vg.hu)
Kínában több mint 13 ezer új fertőzöttet regisztráltak szombaton, és az állami média beszámolt egy olyan esetről is, amelyet az omikron variáns egy eddig ismeretlen altípusa okozott.

Keresés