Az Atenor Hungary Kft. 897 lakásos lakóparkot épít Budapest XI. kerületében, Újbudán a Kánai tó partján, ahol a napokon belül el is kezdődik az építkezés – tájékoztatott Borbély Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója.
Beköszöntött a tavasz, egyre melegebb napoknak nézünk elébe, így hamarosan indul a klímaszezon. Megpróbálhatjuk elbliccelni a karbantartást, azonban a szakemberek szerint nem ajánlott, hiszen ezzel az egészségünket, illetve a készülékek garanciáját is kockáztatjuk. Milyen időközönként érdemes szerelőt hívni? Milyen jelei vannak a rendellenes működé
Az elmúlt napok csapadéka országszerte megöntözte a szántóföldeket, ami sokat lendít a növényzet fejlődésén, de az így is hűvös talajba, illetve a szokásosnál kicsit később vetett kapás növényeknek most már melegre is szüksége volna a csirázáshoz és keléshez. Bár hétről hétre melegszik időjárásunk, de az átlaghőmérséklet a következő napokban is kev
Az Európai Unió tagállamaiban már általános iskolában elkezdik a diákok az idegennyelv tanulást, ami általában az angol. Vannak országok, ahol az angol mellett a német, vagy a francia a kötelező idegennyelv, középiskolában pedig a diákok egy része akár kettőnél több nyelvet is tanulhat az iskolában. Magyarországon az utóbbi két évben nyelvvizsga am
Afrikában idén márciusig a tavalyi év azonos időszakához képest 400 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma, miután sok régióban elakadtak az oltási kampányok - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája.
A régióban elsőként mutatott be kutatást a MOME Innovációs Központja a design üzleti felhasználásáról. Az Innovációs Központ az egyetem kutató, fejlesztő, innovációs egysége, és egyben Közép-Európa egyik legnagyobb kreatív-innovációs központja is. Most publikált, Use of design in business című kutatásukból kiderül, hogy a design elsősorban akkor sz
A Magyar Autóklub (MAK) elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését - tájékoztatta a MAK csütörtökön az MTI-t.
Egy elemzés szerint a magyar alkalmazottak több mint felének nem elegendő a fizetése arra, hogy egy manapság átlagos, 20 millió forintos lakáshitelt fel tudjon venni. A kamatok további emelkedése pedig tovább ront a helyzeten.
„All-in vagyok a metaverzumban” , mondta Mark Zuckerberg tavaly októberben és hozzátette azt is, hogy ahogy haladnak előre, úgy lesz egyre drágább és drágább a projekt. A Meta részvényeinek árfolyamesése után, majd a tegnapi negyedéves pénzügyi jelentések publikálásakor a cégvezér kénytelen volt visszavenni ebből a retorikából. A Meta „lassítani fo
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy alá is írta az újabb nyugdíjemelésről szóló rendeletet, amit azért kellett meglépnie a kormánynak, mert az infláció magasabb, mint a nyugdíjemelés.
Tavaly is a korábbi években tapasztaltakhoz hasonló méretű, 11,1 millió hektár trópusi esőerdő, ezen belül 3,75 millió hektárnyi érintetlen őserdő pusztult el a világon.
A modern gyógyszeres terápiákhoz való hozzáférést nálunk a magas infláció, a gyenge forint és a nemzetközi biztonságpolitikai körülmények is komolyan aláássák, a gyógyszerhiány minden eddiginél gyakoribb lesz a következő években – állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.
A plakátok senkit nem hagynak hidegen, a műtárgypiacon is mind nagyobb teret hódítanak. A következőkben a műtárgy.com ajánlója online licitálható, izgalmas csemegék, politikai, reklám- és filmplakátok között válogat.
Napjaink jelentős részét a munkahelyen töltjük. De mi a helyzet akkor, ha csak munkaidőben lehetne elintézni valamilyen hivatalos ügyet? Megengedett az ügyintézés munkaidőben? Mikor köteles elengedni a főnök a munkaidő közben? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
Moszkva szövetségese, Kazahsztán azért küzd, hogy egyensúlyt teremtsen az orosz és saját nemzeti érdekei között, miközben az ukrajnai háború destabilizáló hatásai áthullámzanak Közép-Ázsián. A kazah hatóságok nyíltan nem támogatják Putyin invázióját, és olyan lépéseket tesznek, amelyek bizonyos mértékig eltávolíthatják Nur-Szultánt a Kremltől. Kánc
A svéd fővárosban kidolgozott és arról elnevezett faültetési rendszer városi környezetben olyan életteret teremt a fák gyökereinek, aminek köszönhetően akár 150-200 évig képesek életben maradni, megfelelően fejlődni. Ennek pedig a lakosok a legnagyobb haszonélvezői.
Szokás szerint lapcsaládunk munkatársa is részt vett a csütörtöki Kormányinfón, ahol több témában is kérdést intézett Gulyás Gergelyhez. Nézze meg, milyen válaszokat kaptunk.
Szokás szerint lapcsaládunk munkatársa is részt vett a csütörtöki Kormányinfón, ahol több témában is kérdést intézett Gulyás Gergelyhez. Nézze meg, milyen válaszokat kaptunk.
A gazdaságilag erős demokráciáknak össze kell fogniuk, hiszen "az Ukrajna ellen indított orosz háború nem csak Ukrajna ellen irányul" - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár tokiói látogatásán csütörtökön.
Kizárólagos stratégiai együttműködési megállapodást kötött az E.ON és a Solar Markt, melynek keretében létrehozták a leginnovatívabb hazai dekarbonizációs szolgáltatási csomagot, a Green Cloudot.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) folyamatosan figyelemmel kíséri az Európába irányuló földgáz-szállításokkal kapcsolatos fejleményeket. Magyarországra továbbra is a megszokott rendben érkezik földgáz, a hazai tárolókban 1,24 milliárd m3 földgáz van.
A fővárosi Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola négytagú csapata nyerte a Privátbankár.hu által gimnáziumoknak megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2022 elnevezésű országos megmérettetést.
A fővárosi Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola négytagú csapata nyerte a Privátbankár.hu által gimnáziumoknak megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2022 elnevezésű országos megmérettetést.
Az idei második negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tevei kissé visszaestek ugyan az első negyedévhez képest, de éves alapon még így is erősödő kilátásokról beszélhetünk – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből. E kisebb elbizonytalanodás a társasházi lakások lakói esetében érhető tetten, a családi h
Május 11. és 13. között újra az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia megújult, közös filmművészeti díjára, a LUX közönségdíjra jelölt filmeket. A fontos társadalmi kérdésekre reflektáló alkotások vetítéseire a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodájának Facebook-olda
A fővárosi Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola négytagú csapata nyerte a Privátbankár.hu által gimnáziumoknak megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2022 elnevezésű országos megmérettetést.
Világszerte és Magyarországon is egyre több embert érdekel, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, sőt, hazánkban immár közel egy évtizede töretlenül nő az egyéni vállalkozók száma. Tavaly a Google adatai szerint globálisan már többen kerestek rá arra, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, mint ahányan arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan lehet