2022. április 28. csütörtök

ápr. 28
11:48
Főszerepben a fiatal kreatívok (MMonline)
Idén újra megszervezi a Young Cannes Lions hazai előválogató versenyét a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) a Cannes Lions- és Eurobest hazai nagyköveteként. A 31 éven aluli, ügynökségi – és ügyféloldali fiatalok jelentkezését 7 kategóriában várják. A tavalyi évben az előválogató verseny elmaradt, még a pandémia okozta helyz
ápr. 28
11:51
Itt vannak a 2022-es középiskolai felvételi ponthatárai: van, ahol már a névsor is elérhető (Pénzcentrum)
Megérkeztek a középiskolai felvételi ponthatárai, több gimnázium nem csak a felvettek listáját, de a ponthatárokat is közzétette az oldalán.
ápr. 28
11:51
Szankcióra számíthatnak azok a gazdák, akik nem figyelnek erre a határidőre! (Agroinform)
Közeledik az egységes kérelem szankciómentes beadási határideje. Itt vannak a legfontosabb dátumok!
ápr. 28
11:54
Óriási méretű fejlesztést jelentett be a Riot Blockchain Texasban (Kripto Akadémia)
A Riot Blockchain (RIOT), az egyik legnagyobb tőzsdén kereskedett bitcoin bányász ​​vállalat bejelentette, hogy megkezdte nagyszabású, 1 gigawattos (GW) telephely bővítési projektjének megvalósítását a Texas állambeli Navarro megyében. A bővítés – ami eddig a legnagyobb lesz a versenytársak között – szakaszosan fog megvalósulni. A kezdeti 400 megaw
ápr. 28
11:54
Továbbra is küzd a bírság ellen Bige László (Menedzsment Fórum)
A korábbi elutasítás ellenére ismét jogvédelmet kért a Nitrogénművek Zrt., ha ezt sem fogadja el a bíróság, akkor megindulhat a gigabírság behajtása.
ápr. 28
11:54
Vég nélkül pusztulnak az esőerdők (444.hu)
Tavaly 11,1 millió hektár tűnt el.
ápr. 28
11:54
Zöld utat kapott a Mol csúcsosztaléka (vg.hu)
Az olajtársaság csütörtöki közgyűlése elsöprő többséggel elfogadta az igazgatóság osztalékjavaslatát.
ápr. 28
11:57
Nyugtat az Energiahivatal: rendben jön a gáz hazánkba (Portfolio)
Magyarországra továbbra is a megszokott rendben érkezik földgáz, a hazai tárolókban 1,24 milliárd m3 földgáz van, ami pedig 19,64%-os töltöttséget jelent - adta ki csütörtöki nyugtató közleményét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
ápr. 28
12:00
Hogyan legyünk vállalkozók? (Piac és Profit)
Világszerte és Magyarországon is egyre több embert érdekel, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, sőt, hazánkban immár közel egy évtizede töretlenül nő az egyéni vállalkozók száma. Tavaly a Google adatai szerint globálisan már többen kerestek rá arra, hogy hogyan lehet vállalkozást indítani, mint ahányan arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan lehet
ápr. 28
12:00
MEKH: zavartalan a gázellátás Magyarországon (vg.hu)
Az országba továbbra is a megszokott rendben érkezik földgáz, a hazai tárolókban 1,24 milliárd köbméter földgáz van.
ápr. 28
12:00
Emelt még egyet a jegybank az irányadó kamaton (Bank360 blog)
A piaci várakozásoknak megfelelően mostantól 30 bázisponttal magasabb, 6,45 százalékos kamatot fizet a jegybank az egyhetes betétek után. A jelenleg a pénzpiacon irányadónak számító kamat emelkedése várhatóan hamarosan megjelenik majd a már meglévő és az új lakossági és vállalati hitelek árában és törlesztőrészleteiben is.
ápr. 28
12:02
A cégek 80 százaléka küzd munkaerőhiánnyal (Piac és Profit)
Egyre égetőbb kérdés a vállalatok számára munkaerőhiány. A cégeknek idén mindent meg kell tenniük azért, hogy a feszült munkaerőpiaci helyzetben sikeresen bevonzzák és megtartsák a dolgozókat. A HR Radar kutatásából kiderül, milyen aktuális kihívásokkal kell szembenézniük a munkáltatóknak, és hogy milyen lépéseket terveznek az év során.
ápr. 28
12:03
Több tízezer forintos ajándékkal kedveskedik a kormány a nyugdíjasoknak (Portfolio)
Az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelés után július elejétől újabb emelést kapnak a nyugdíjasok, és visszamenőlegesen az első hat hónapra is megkapják a nyugdíjasok az emelést egy összegben – jelentett be Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón. Megnéztük, mekkora lesz az egyszeri juttatás és az emelés mértéke a medián és az átlag nyugdíj esetéb
ápr. 28
12:12
32 forint osztalékot fizet a Duna House (ProfitLine)
A Duna House részvényenként 32 forint osztalékot fizet az éves közgyűlés döntése szerint - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
ápr. 28
12:15
Érdekes helyzetet teremtett a háború egy északkelet-magyarországi településen (Portfolio)
Új helyzetet teremtett a Záhony térségében végbemenő két nagy logisztikai fejlesztés szempontjából az Ukrajnában zajló háború – mondta el a Világgazdaságnak Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. A tervek szerint itt valósul meg a Kínából és a Távol-Keletről érkező konténerek átrakására specializálódott terminál, azonban az Oros
ápr. 28
12:15
Megszólalt a Mol elnöke: az átmeneti intézkedéseket középtávon ki kell vezetni, nem lehet fenntartani (Pénzcentrum)
Ma tartja közgyűlését a Mol, az eseményt Hernádi Zsolt, a vállalat elnöke nyitotta meg. A Mol-vezér többek között beszélt az Oroszország elleni energetikai szankciók kivitelezhetőségéről és lehetséges hatásairól, arról, hogy a Mol mennyire gyorsan tudna átállni nem orosz olaj felhasználására, de elmondta a véleményét a kormányzati árszabályozásról
ápr. 28
12:18
A munkanélküliségi ráta 3,6 százalékon áll (TőzsdeFórum)
A munkanélküliek száma 2022 márciusában 176 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,6% volt - közölte a KSH.
ápr. 28
12:18
ENSZ-főtitkár: Abszurd, hogy háború van a 21. században (vg.hu)
A kanadai parlament népirtásnak minősítette az orosz támadók műveleteit.
ápr. 28
12:18
Több mint ezer ember veszíti el a munkáját, nem gyárt több lámpát a Tungsram (Márkamonitor)
A Tungsram átalakításának jelentős lépéseként a hagyományos világítástechnikai termékek gyártásának megszüntetését tervezi, hogy a cég nagyobb erővel fordulhasson az új, innovatív és ígéretesebb üzletágai felé – olvasható a 24.hu-n.   A magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon, a tervezett lépések 1500 ember mu
ápr. 28
12:18
Az ukrán helyzet miatt vár nagyobb bevételt a Bunge (Agrofórum)
A globális mezőgazdasági árucikk-kereskedő Bunge Ltd. magasabb negyedéves kiigazított nyereségről számolt be, és 21%-kal megemelte egész éves bevétel-előrejelzését az oroszok ukrajnai inváziója óta tapasztalt erőteljes kereslet és az alapvető termények szűkösebb ellátása miatt.
ápr. 28
12:18
Ezért nem áll a tartós benzinárstop pártján a Mol-vezér (Forbes)
Középtávon ki kell vezetni az átmeneti intézkedéseket, vissza kell térni a piaci normákhoz – vallja Hernádi Zsolt.
ápr. 28
12:18
Oroszország azt állítja, hogy Ukrajna titokban nukleáris fegyvereket fejleszt (BitcoinBázis)
A Kreml kedden ismét azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy az orosz invázió alatt álló ország nukleáris fegyvereket fejleszt az Egyesült
ápr. 28
12:20
A Waberer’s bevásárol a Gyarmati Trans Kft-ben (TőzsdeFórum)
A Waberer's International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Waberer's-Szemerey Kft. adásvételi szerződést kötött a Gyarmati Trans Kft. logisztikai és belföldi fuvarozási üzletágának megvásárlására - közölte a társaság a tőzsde honlapján
ápr. 28
12:24
Nyolcezer új mezőgazdasági beruházás kapott támogatást (Üzletem)
Az elmúlt egy évben országosan 8000 új mezőgazdasági vagy élelmiszeripari beruházást támogatott a komány – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a nagyigmándi gazdafórumot megelőző sajtótájékoztatón.
ápr. 28
12:30
Már kapják is a lengyelek a gázt nyugatról (Menedzsment Fórum)
Oroszországból nem, de Németországból érkezik gáz Lengyelországba, tegnap óta pedig még több is, mint korábban.
ápr. 28
12:30
Sokkal többen lettek híresek, mióta velünk van a streaming (vg.hu)
A lemezkiadói támogatások is kiemelt szerepet játszanak abban, mennyire lesz sikeres egy adott előadó a streamingpiacon.
ápr. 28
12:33
Így szabadulhatna Magyarország az orosz gázfüggőségből (Portfolio)
A német fegyverszállításokra való válaszlépés volt Oroszország részéről, hogy leállította Lengyelország és Bulgária részére a gázszállításokat, a devizakérdés csak ürügy volt - nyilatkozta Pletser Tamás, az Erste regionális olaj- és gázipari elemzője a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének szerdai adásában. A szakember arr
ápr. 28
12:35
Értettek az osztrákok a Gazprom gázelzárós fenyegetéséből: ők is nyitnak rubelszámlát (Portfolio)
Bár tegnap az osztrák kancellár még azt hangsúlyozta Twitter-üzenetében, hogy az osztrák OMW is euróban fizet az orosz gázért, ma arról írt a Financial Times az ügyletre közvetlenül rálátó forrásokra hivatkozva, hogy a cég mégis tervez rubelszámlát nyitni a svájci Gazprombanknál, akárcsak magyar, német, és szlovák cégek. Ezzel tehát az OMW is ugyan
ápr. 28
12:36
A forintot ezúttal sem sikerült bedurrantani, nem úgy az OTP-t! (Privátbankár)
A mai újabb jegybanki kamatemelés után a hazai fizetőeszköz csak átmenetileg tudott erősödni. Pedig még a Kormányinfón is pozitív kilátásokat festett az uniós pénzekkel kapcsolatban Gulyás Gergely. Aminek hatására a blue chipek többsége – a Magyar Telekom kivételével – kilőtt, a legnagyobb mértékben az OTP Bank, amely 4 százalék feletti pluszban is
ápr. 28
12:39
Moody's: stabil a magyar bankrendszer, de a gazdasági növekedés lassul, emelkednek a kamatok (Pénzcentrum)
Stabil a magyar és a legtöbb európai bankrendszer kilátása, mivel várhatóan folytatódik az európai gazdaságok kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából, bár e kilábalási folyamatot valószínűleg lassítja az ukrajnai háború - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban bemutatott szektorelemzésében.
ápr. 28
12:42
Megint sikerült az oroszoknak borzolni a kedélyeket (ProfitLine)
Az oroszok megszüntették a gázszállítást Lengyelországba és Bulgáriába. Elsőre talán meglepő a lépés, de a valóság az, hogy mind a két országnak idén év végén járt volna le a hosszú távú szerződése a Gazprommal, és eszük ágában sem volt meghosszabbítani azt - olvashatjuk az Erste elemző anyagában.
ápr. 28
12:42
Gyorsan a NATO-ban találhatják magukat a svédek és a finnek (vg.hu)
A szervezet főtitkára jelezte: ha a két ország úgy dönt, kéri a felvételét a katonai szövetségbe, a NATO-ban tárt karokkal várják őket.
ápr. 28
12:48
Békéscsabán is elköltenek 1,5 milliárdot repülőtér tervezésére (Menedzsment Fórum)
A fejlesztés 30-35 milliárdba is kerülhet, egyhangú döntés született a városi közgyűlésen. Valakinek biztosan meg fogja érni a fejlesztés.
ápr. 28
12:48
Szinte lehetetlen személyes adatokat szabályosan továbbítani az USA-ba: itt vannak az okok (Adózóna)
Az Európai Unió területén a személyes adatok kezelését és védelmét az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályozza. Ennek értelmében személyes adat az Európai Gazdasági Térségen kívüli területre abban az esetben továbbítható, ha az adatok védelmének megfelelősége biztosított. Az USA jogának megfelelőségével azonban több probléma is akad, melye
ápr. 28
12:48
Hernádi Zsolt: Nem lehet egyik napról a másikra leválni az orosz kőolajról (Demokrata)
A Mol mindenben illeszkedik az Európai Unió szankcionális rendszeréhez.
ápr. 28
12:48
Eredményes évet zártak a vadászok Zala megyében (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint 8500 gímszarvast és 5400 őzet ejtettek el a 2021/2022-es vadászati évben Zala megyében, a vaddisznó terítéke pedig meghaladta a 18 ezret - közölte a megyei kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője szerdán az MTI-vel.
ápr. 28
12:54
Húsz százalék alatt a magyar gáztározók töltöttsége, az ellátás viszont zavartalan (Privátbankár)
A MEKH mai adatai szerint a megkötött szerződések teljesítése folyamatos, de a hazai tárolók töltöttsége elég alacsony.
ápr. 28
12:54
Bige László ismét azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól (vg.hu)
A Nitrogénműveknek rekordösszegű, tizenegymilliárdos bírságot kellene megfizetnie.
ápr. 28
12:54
24.hu: Büntetőpert vesztett Kárász Róbert (Márkamonitor)
Jogerősen pert vesztett Kárász Róbert a 24.hu újságírója ellen, azzal a cikkel kapcsolatban, amelyben a portál feltárta, hogyan kerülnek az MNB támogatásai a műsorvezető cégébe.   Áprilisban jogerősen felmentették  a 24.hu munkatársát, Nagy Gergely Miklóst abban a rágalmazás vétsége miatt folyó büntetőperben, amelyet Kárász Róbert, az ATV műsorveze
ápr. 28
12:54
Az oktatási és támogatási program nyertesei (Mezőhír)
A fenntartható mezőgazdasági törekvéseket legjobban visszaadó projekteket díjazták a Corteva TalentA programjában.
ápr. 28
12:54
Beleszeretett a szőlőbe a fiatal vadgazda mérnök (Agrárágazat)
Egy diplomahalmozó vadgazda lett a Jövő Agrárszakembere Somogyból.
ápr. 28
12:54
A kondiparkokat is vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság (Üzletem)
A kültéri szórakoztatási célú berendezések éves felülvizsgálatát hosszú ideje végzi, tavalytól már a kondiparkokban működő sporteszközökkel is foglalkozik a hatóság. A használók biztonságos kikapcsolódása érdekében a megfelelő dokumentumok, jelölések és tájékoztatás meglétét ellenőrzik országszerte.
ápr. 28
13:00
Újabb országnak lett elege az egyszer használatos műanyagokból (Menedzsment Fórum)
Luxemburg a hulladék csökkentését és a környezet védelmét célzó új jogszabályt fogadott el, amely betiltja az egyszer használatos műanyag eszközök és számos élelmiszer, köztük a zöldségek és gyümölcsök műanyag csomagolásának használatát 2023-tól.
ápr. 28
13:00
Szépen megdobta a Richter árfolyamát, hogy sztárgyógyszerét Kanadában is engedélyezték (Piac és Profit)
A Richter partnere, az AbbVie (NYSE: ABBV), egy világméretű, kutatás-fejlesztésre alapozott gyógyszeripari vállalat bejelentette, hogy a Kanadai Egészségügyi Hatóság (Health Canada) engedélyezte felnőttek számára a Vraylar® monoterápiában történő alkalmazását az I. típusú bipoláris betegség mániás, kevert és depressziós epizódjainak akut kezelésére
ápr. 28
13:06
Szigorúbb szabályozással nézhetnek szembe a streamingszolgáltatók (vg.hu)
Állami fellépés jöhet a VoD-platformokkal szemben.
ápr. 28
13:06
India újraindítja az Oroszországba irányuló szállítmányokat (Agrofórum)
India újraindította az Oroszországba irányuló áruszállítást, miután két orosz bank is lehetővé tette a rúpiában és euróban történő fizetést.
ápr. 28
13:06
Több százmilliós támogatást nyert Tiborcz István a bombaüzletnek számító biogazdálkodásra (rtl.hu)
A miniszterelnök veje idén márciusban 114 millió forintos támogatást kapott ökológiai gazdálkodásra való áttérésre, valamint biogazdaság fenntartására – derült ki a pályázati portál adataiból. Hét éve 170 millió forintot ítéltek meg neki ugyanerre a célra, így a hozzá köthető ökológiai gazdaság már 284 millió forintnyi hozzájárulást kapott az uniós
ápr. 28
13:12
Tíz cég már számlát nyitott a Gazprom Banknál (ProfitLine)
A Bloomberg Gazpromtól származó információi szerint a következő időszakban nem várható, hogy további országokat kapcsoljanak le az orosz gázellátásról.
ápr. 28
13:12
A magyarok fele hitelből sem tud lakást venni (Forbes)
Mutatjuk a szakmánkénti átlagbéreket, és hogy ezekből mekkora hitelt lehet felvenni.
ápr. 28
13:21
Remekel a magyar tőzsde a kormányinfó után (Portfolio)
Közel 4 százalékos pluszban van a nagybank részvénye.

Keresés