2022. április 26. kedd

ápr. 26
13:27
Ma már a havi árváltozásoknak is örülni kell, olyan drámai a helyzet az építőiparban (Portfolio)
Árváltozás árváltozást követ az építőiparban ez pedig hatalmas feszültséget okoz a partnerek között. Korábban évente egy-két áremelés volt az általános, ma meg már a havinak is örülünk - vázolta az ágazat nem éppen rózsás helyzetét Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum vezérigazgatója a Portfolio Építőipar 2022 konferencia alapanyagárakkal f
ápr. 26
13:30
Elképesztő drágulás: 1,3 millió forint felett az új építésű lakások ára (Piac és Profit)
Nagyjából 13 százalékkal kevesebb új lakás épül a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt, miközben az árszint ötödével emelkedett: Budapesten a kínálati ár átlagértéke átlépte az 1,3 millió forintot négyzetméterenként, ám a városrészek között hatalmas a szórás. Meglepetés, hogy az V. kerület kikerült a legdrágább városrészek közül.
ápr. 26
13:30
Zöld befektetések: mi számít igazán zöldnek és hogyan gondoskodhatok a jövőmről? (Alternatív Energia)
Néhány éve már a klasszikus nyugdíjbiztosításokat is lekörözték a befektetési azaz eszköz alapú nyugdíjbiztosítások különféle típusai. Ezek népszerűsége mögött egyrészt a jóval nagyobb hozamérték és rugalmasság áll. Másrészről pedig a fiatalok számára olyan szisztémát követ, ami mögött üzleti lépések – pontosabban részvények – találhatóak. Ennek eg
ápr. 26
13:30
Feljövőben az ESG-derivatíva piaca (vg.hu)
Ahhoz, hogy az ESG-termékek a fősodor részévé váljanak, elengedhetetlen.
ápr. 26
13:30
Csányi Sándor: A lakosságnak is éreznie kell a terheket, hogy spóroljon (rtl.hu)
Az OTP vezére szerint a rezsicsökkentés nem jó, alkalmazkodni kellene a megváltozott gazdasági környezethez. Szerinte legalább 500 milliárd forintos kiigazításra lenne szükség.
ápr. 26
13:36
Drágábban is ízlik a Pepsi (vg.hu)
A várakozásokat felülmúló negyedéves eredmény után javított egész éves céljain az amerikai üdítőital- és snackgyártó óriás.
ápr. 26
13:36
Csányi Sándor: A rezsicsökkentés nem jó (Forbes)
Szerinte a magyar kormánynak meg kell állapodnia az unióval, ha gyors kilábalást szeretnének.
ápr. 26
13:42
Velük tér vissza a Drágám, add az életed! (MMonline)
Köllő Babett és Tilla műsorvezetésével érkezik a Drágám, add az életed! vadonatúj szériája, amelyben ezúttal nem csupán a férfiaké lesz a főszerep, a hölgyek is bizonyíthatják rátermettségüket. A TV2 vetélkedőjében hétköznap esténként izgalmas és eddig nem látott feladatokban küzdenek meg egymással, a döntőbe jutásért és a mesés álomutazásért olyan
ápr. 26
13:45
Módosított az MNB: erre számítson az, akinek lakossági hitele van (Pénzcentrum)
Az MNB módosította a fizetési késedelembe esett lakossági hitelesek kezelésével kapcsolatos ajánlását. A szabályozás immár a téma kapcsán érintett valamennyi lakossági hitel- és lízingtípusra kiterjed, meghatározza az ügyfelekkel való kapcsolatfelvétel és megoldáskeresés időzítését, csatornáit, s elvárja, hogy a késedelem kapcsán csak az igazolt, a
ápr. 26
13:48
Több millióval nőhet az idén az ukrajnai harcok elől menekülők száma (Menedzsment Fórum)
Akár nyolcmillió fölé is nőhet az idén az ukrajnai háború menekültjeinek a száma a mostani 5,2 millióhoz képest - jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden.
ápr. 26
13:48
Térképpel segítik a menekültek munka- és szálláskeresését a csehek (vg.hu)
A fejlesztés a People in Need civil szervezet és a prágai Károly Egyetem közös projektje.
ápr. 26
13:48
NFT, e-kereskedelem, unikornisok: jön a Startup Safari (Márkamonitor)
Április 28-29-én idén is megrendezik a Budapest Startup Safarit. Az innovációs fesztivál már hetedik alkalommal jelentkezik aktuális témákkal, a jelent és a jövő technológiáját érintő kérdésekkel, sikeres vállalkozások inspiráló történeteivel, valamint az üzletfejlesztést és nemzetközi terjeszkedést jó gyakorlataival, trendjeivel.   A Startup Safar
ápr. 26
13:50
Többen meghaltak egy orosz óvodában történt lövöldözésben (vg.hu)
A lövöldöző a gyilkosságok után öngyilkos lett.
ápr. 26
13:51
Nullára csökkentette az ukrán árpa, méz és baromfi vámját a brit kormány (Agroinform)
Keddtől megszűnt az ukrán importtermékek összes behozatali kvótája is.
ápr. 26
13:54
Nem lesznek kínai katonai bázisok a Salamon-szigeteken (vg.hu)
Washington attól tart, hogy a csendes-óceáni szigetországban állomásozó kínai csapatok destabilizálhatják a térséget.
ápr. 26
13:54
Milliós spórolás lakáshitel-felvevőként – de hogyan? (Forbes)
Az elmúlt fél évben eltűnt a hosszan fix hitelek felára a rövid referenciakamatok megdrágulása miatt az infláció nyomán. A money.hu szerint mára eljutottunk oda, hogy a piac legolcsóbb ajánlatát a futamidő végéig fix konstrukciók választásával kaphatjuk.
ápr. 26
13:54
Az agrárium stabilitási kérdés (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt hónapok történései megerősítik, hogy az agrárium a magyar gazdasági és társadalmi stabilitás meghatározó támasza - mondta Nagy István agrárminiszter az OTP Bank partnereinek rendezett Agrár Gála nevű eseményen Budapesten.
ápr. 26
13:57
Építőipar: az ár sem számít, csak érkezzen meg határidőre a termék (Portfolio)
Egyre több az olyan épület Magyarországon, amit fel kell újtani, de szerencsére a felújítások már a fenntartható irányok mentén kell, hogy megvalósuljanak. Ez egy új gondolat, vagy csak egy új gazdasági modell? Mennyit hajlandók erre áldozni a piac szereplői? Egyáltalán mennyibe kerül ma négyzetméterenként egy irodaépület fitout-ja? Salamon Adorján
ápr. 26
14:00
Az emberek hisznek a jövőben, nagyon veszik a svájci órákat (Piac és Profit)
A svájci órák márciusi exportja éves összevetésben 11,8 százalékkal, 2,092 milliárd frankra nőtt a svájci óraipari szövetsége (FHS) adatai szerint. Februárban nagyobb, 24,4 százalék volt az éves növekedés.
ápr. 26
14:00
Jól vizsgáztak az áramszolgáltatók (vg.hu)
A hazai áramfelhasználók magas szinten elégedettek szolgáltatóikkal.
ápr. 26
14:00
Tovább csökkentek a grafikus kártyák árai az Ethereum 2.0-re való átállás miatt (BitcoinBázis)
Az Ethereum bányászatához használt grafikus kártyák (GPU-k) egyre olcsóbbak lesznek, ahogy közeledünk a mérföldkőhöz, amikor a hálózat átáll a proof-of-stake
ápr. 26
14:06
Fenntarthatóság: kenterbe verheti a mesterséges intelligencia az embereket (Infostart)
Egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia ott is sikeres lesz, ahol az emberek kudarcot vallottak.
ápr. 26
14:06
Adathalász támadási kísérletek indultak az egyesült MKB Bank ügyfelei ellen (Adózóna)
A jogelőd Budapest Bank MKB Bankba történő 2022. március 31-ei beolvadását követően megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók az egyesülésre hivatkozva próbálnak banki adatokat kicsalni az ügyfelekből – közölte a Magyar Bankholding.
ápr. 26
14:06
Hogyan vásároljunk céget Elon Musk módra? (vg.hu)
A 420-as szám feltűnően sokszor kerül előtérbe Elon Musk üzleti döntései kapcsán.
ápr. 26
14:06
A járvány előtti szinten áll a magyar munkavállalók optimizmusa (Üzletem)
A járvány előtti szinten áll a magyar munkavállalók optimizmusa – közölte kedden a BNP Paribas Cardif biztosító cég a Mediánnal közös munkaerőpiaci kutatása alapján.
ápr. 26
14:12
Milliós tételt spórolhatnak a biztonsággal a lakáshitel felvevők (ProfitLine)
A markánsan velünk maradó infláció miatt a pénzpiacokon olyan mértékben drágultak meg a rövid referenciakamatok, hogy fél év alatt eltűnt a hosszan fix hitelek felára. Ha a jegybank április 26-i kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően tovább emeli az alapkamatot, a money.hu várakozásai szerint a legkisebb kamat és több ezer forinttal kisebb
ápr. 26
14:12
Rekordközelben az arany ára (vg.hu)
.
ápr. 26
14:12
Teltházas vetítésekkel zárult a filmes program (MMonline)
Felfokozott érdeklődés a MOME diplomafilmje iránt, nagy sikerrel zajló szakmai programok, nemzetközi előadók, Grafix vásár és microdosemike-koncert: véget ért a Friss Kakas Animációs Filmnapok.A MOME Anim és a Friss Hús együttműködésében megrendezett Friss Kakas Animációs Filmnapokon a MOME diploma- és vizsgafilmjei újra a nagyvásznon mutatkozhatta
ápr. 26
14:14
Minden betegadat egy helyre kerül Pécsett (vg.hu)
Új IT-rendszert fejleszt a PTE és az E-Group ICT Zrt. a betegadatok feldolgozásához, kiértékeléséhez.
ápr. 26
14:15
Itt az MNB döntése: megint nagyot emeltek a kamaton! (Portfolio)
Kedden újabb 100 bázisponttal 5,4%-ra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A lépés megfelelt a várakozásoknak, nemsokára maga Matolcsy György beszél majd a döntés hátteréről.
ápr. 26
14:15
Kiderült az igazság: ebből él valójában a legendás boxoló, Erdei Zsolt (Pénzcentrum)
Kiderült, miből él a legendás magyar boxoló, aki most az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban vallott pénzügyeiről. Erdei Zsolt arról beszélt, hogy az edzősködésben nincs pénz, de korábban okosan tartalékolt.
ápr. 26
14:15
Gabonaexport, igen vagy nem? Helyzetjelentés a terménykereskedelemről (Agroinform)
Megkérdeztük a szakembert, hogy milyen hatással van a gabonaexport korlátozásának lehetősége a terményárakra.
ápr. 26
14:18
Megtették Matolcsy Györgyék, amit elvártak tőlük (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 5,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
ápr. 26
14:18
Hozták a kötelezőt Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 100 bázisponttal, 5,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást szokás szerint Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
ápr. 26
14:18
Újabb nagy alapkamat-emelésről döntött a jegybank (Infostart)
Mostantól 5,40 százalék az alapkamat.
ápr. 26
14:18
Óriási emelés, kilenc éve nem volt ekkora a magyar jegybanki alapkamat (vg.hu)
A jegybank ismét jelentős emelést hajtott végre, március után ismét 100 bázisponttal emelte meg az alapkamat mértékét.
ápr. 26
14:18
A velencei pihenőnél nyílt a legújabb McDonald’s étterem (Márkamonitor)
A velencei autópálya-pihenőben nyílt meg a város első, egyben az ország 101. McDonald’s étterme. Az M7 mellett épült modern étterem fejlesztése összhangban van a vállalat növekedési stratégiájával, melynek két pillére az új egységek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében. A héten birtokba vehetik a vend
ápr. 26
14:18
Az ukrajnai háborúból sokat profitálhattak az agráróriások (Agrofórum)
Az Archer-Daniels-Midland Co. és a Bunge Ltd. globális agrárvállalkozások erős negyedéves nyereségről számolhatnak be a várakozások szerint. Valószínűleg folytatódott az első negyedévben a korábbi pozitív folyamat annak ellenére, hogy megugrottak a terményköltségek és a globális ellátási láncban elég sok a probléma például az ukrajnai orosz invázió
ápr. 26
14:18
Az MNB ismét emelt az alapkamaton (Demokrata)
A Monetáris Tanács száz bázisponttal, 5,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.
ápr. 26
14:24
Kormánybiztos: Az idén jó helyzetből indult az építőipar (hirado.hu)
Az idén jó helyzetből indult az építőipar, annak köszönhetően, hogy a kivitelező szektor kibocsátása tavaly 5389 milliárd forint volt, ami minden idők legjobb építőipari teljesítményének számít – mondta az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatója kedden Budapesten.
ápr. 26
14:27
Brutális kamatemelést hajtott végre az MNB: nagy a baj, lépni kellett (Pénzcentrum)
5,4 százalékra emelte a Monetáris Tanács az alapkamatot, és az irányadó egyhetes betéti kamat további emelésére is lehetőséget teremtett magának.
ápr. 26
14:30
Nagyot léptek Matolcsy Györgyék (Piac és Profit)
Ahogy várható volt: tovább folytatódott a kamatemelési ciklus.
ápr. 26
14:30
Binance kártyát kapnak az ukrán menekültek (Kripto Akadémia)
A Binance olyan kriptokártyát dobott piacra, amely lehetővé teszi az Ukrajnából érkező menekültek számára, hogy kripto tranzakciókat hajtsanak végre és pénzeszközöket fogadjanak vele. A legnagyobb kriptováltó bejelentette, hogy több szervezettel kötött együttműködési megállapodást az ügyben, köztük a Contis európai banki szolgáltató platformmal, va
ápr. 26
14:30
A jegybank 100 bázisponttal emelte az alapkamatot (444.hu)
5,4 százalékra.
ápr. 26
14:30
Itt az újabb brutális kamatemelés (Azenpenzem)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris tanácsa ma 100 bázispontos (vagyis egy teljes százalékpontos) kamatemelésről döntött. Az alapkamat így holnaptól 5,4 százalék. A pénzpiaci kamatok ennél magasabbak.
ápr. 26
14:30
Új vezető a Talk-A-Bot-nál (MMonline)
Tanczenberger Andrea ügyfélelégedettségi menedzserként igazolt a Talk-A-Bot csapatához 2022 áprilisában. Ezt megelőzően szervezetfejlesztési, valamint belső kommunikációs tanácsadó volt, 2010-től a Bonafarm HR menedzsere és projekt koordinátora. 2004-2010 között az Elcoteq HR igazgatója, ezt megelőzően 1996-tól a General Electric-nél töltött be HR
ápr. 26
14:32
Ismét rekordközelben az arany árfolyama (Piac és Profit)
Unciánként már közel 2000 amerikai dollárt kérnek a globálisan meglóduló infláció, az orosz-ukrán háború és az energiaválság miatt újfent egyre népszerűbb befektetési eszközért.
ápr. 26
14:39
Az Erste George új megoldása ingyenessé teheti a bankolást (Portfolio)
Új mobilbanki megoldásokat mutatott be az Erste Bank, amelyek a bank George appjába fognak megjelenni hamarosan. A bank célja, hogy minél több ügyfelet tereljen az online bankolás, különösen a mobilbank használata felé, ezért is vezetik be egy cseh fintech, a Moneyback szolgáltatását is, amely egy adatelemzéses technológiát alkalmazó pénzvisszatérí
ápr. 26
14:42
Itt az MNB döntése: nagyot emelt az alapkamaton a monetáris tanács (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal, 5,40 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot mai ülésén, és ugyanekkora mértékben növelte a kamatfolyosó két szélét is.
ápr. 26
14:42
Euró vagy dollár? Melyik a jobb befektetés most és miért? (ProfitLine)
A piaci árazások és a Fed jegybankárok nyilatkozatai is roppant gyors amerikai kamatemelési pályát vetítenek előre. Kivételesen nagy az egyetértés a piaci árazások és a jegybankárok nyilatkozatai között. Sőt, fordulni látszik a kocka. Korábban a Fed mindig le volt maradva a piaci várakozások mögött, most pedig a jegybankári nyilatkozatokat követi a

Keresés