A Fed tegnapi üzeneteit követően elromlott a hangulat a tőzsdéken, Európa-szerte esnek a vezető indexek, viszont a BUX relatíve jól tartja magát még úgy is, hogy tegnapi záróértéke közelében jár a hazai részvényindex.
A szabályozó hatóságok arra figyelmeztették a brit kihívó bankokat, hogy sokkal többet kell tenniük annak érdekében, hogy megakadályozzák a bűnözőket abban, hogy visszaéljenek a platformjaikkal.
Spanyolország még márciusban jelentette be, hogy megtiltaná az influencereknek és közszereplőknek, hogy egészségtelen ételeket és italokat reklámozzanak a gyerekeknek. A javaslat értelmében tilos lenne minden olyan élelmiszer vagy ital reklámozása, mely magas cukor-, nátrium-, só- vagy zsírtartalmú.
Idén jubilál, 25. alkalommal kerül megrendezésre a Pápai Expo és Agrárpiknik, május 13-14-én. A nagyszabású esemény – melynek főszervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – programjában most is kiemelt hangsúllyal jelenik meg a pályaorientáció és a generációváltás.
A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, amelyet szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal lehet jelentősen csökkenteni. A Föld légköre 1985 óta megállíthatatlanul melegszik, és a Föld na
A várt lassulás helyett gyorsult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése áprilisban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének pénteken ismertetett előzetes értéke szerint.
A húsvéti hosszú hétvégén 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ami az előzetes várakozásokat is meghaladja, és 40 százalékkal a kiemelkedőnek számító március 15-i hétvége forgalmát is felülmúlta. A fővárosba leginkább a külföldiek, míg vidékre a belföldi vendégek foglaltak. Budapest, Balaton, Mátra-Bükk és a fővá
A magyar fogyasztók 36 százaléka nemcsak az árat, hanem az adott élelmiszer környezetre gyakorolt hatását is figyelembe veszi vásárláskor – derül ki a Föld napja alkalmából a Danone Magyarország Kft. megbízásából készített 500 fős reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján elmondható, hogy habár Magyarországon még kevesebben ismerik a fenntarthat
Az orosz fosszilis üzemanyagoktól való függőségtől való megszabadulás kulcsa a zöld hidrogén lehet az Európai Unió számára. A döntéshozók megnégyszereznék az eddig előirányzott mennyiséget, a 2030-ra elérni kívánt 20 millió tonnányi zöld hidrogén felét importálnák, elsősorban Ausztráliából.
Az infláció generálta nagyobb háztartási kiadások mellett is fontos maradt a magyaroknak az üdülés, ezt mutatja a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye, ami szerint megteltek a szálláshelyek a húsvéti hétvégén: 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, amiből 61 százalék belföldi vendég volt. A forgalom a bevé
Időszerű a hagymafélék vetésbejelentése és a dughagyma-előállítási engedélykérelmek benyújtása – hívja fel honlapján az érintettek figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Ilham Aliyev azeri elnök a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólította fel az örményeket. Ehhez az egyetlen feltételük, hogy Örményország mondjon le minden területi igényéről Azerbajdzsánnal szemben.
Visszatért a régi kerékvágásba a hazai kiskereskedelem, amely erőteljes bővüléssel már tavaly ledolgozta a Covid-válság okozta visszaesést, a masszív béremelések és a jövedelempótló intézkedések révén pedig az idei robusztus növekedéssel a GDP-nek is erős támasza lehet a belső fogyasztás.
Idén már mindenféle korlátozás nélkül került megrendezésre hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenye, a VinAgora. A több hónapos előkészületi munkáknak, és a Borkult által fejlesztett WineCompass bíráló szoftver legfrissebb verziójának köszönhetően a megmérettetés hiba nélkül zajlott, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a bíráló sza
Az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a Mol árfolyama, majd tegnap jött a fordulat és az esés ma is folytatódik. Ennek hátterében részben az áll, hogy a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy beváltak az árstopok, főként azok inflációt mérséklő hatását emelte ki a miniszter. Ez alapján akár továbbra is a rendszer része maradha
Most lehet jó befektetéseket keresni az energiapiacon, mivel komoly átalakuláson megy át a szektor. A zöld átmenet már önmagában felér egy gyökeres változással, ehhez jött most még Európa függetlenedési törekvése az orosz földgáztól és olajtól. Az új helyzetnek biztosan lesznek nagy nyertesei és vesztesei, de érdemes óvatosan és körültekintően néze
Hamar túl kell esni az Oroszország elleni olajembargó elrendelésén, mert különben alternatív piacokat talál magának az olaj és az európai országok sem érzik majd elég sürgetőnek az átállást megújítható energiahordozókra - fogalmazott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete szakértője az intézet honlapján pénteken megjelent értékelésében.
A magyarok több mint fele akár még felárat is hajlandó fizetni egy fenntarthatónak minősített termékért a MediaMarkt Saturn Csoport megbízásából készült kutatás szerint. A múlt évben összesen 1296 tonna e-hulladék került a magyar háztartásoktól a feldolgozókhoz a Media Markt üzlethálózatán keresztül, a leadott berendezések anyagösszetételének 76%-a
Figyelem, figyelem! A Winz.io egy speciális nyereményjátékra invitálja az adrenalin szerelmeseit. Az engedéllyel rendelkező kriptovaluta kaszinó második évfordulóját egy 10 000
A húsvéti hosszú hétvégén 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ami az előzetes várakozásokat is meghaladja, és 40 százalékkal a kiemelkedőnek számító március 15-i hétvége forgalmát is felülmúlta.
Nem a '70-es, hanem a '40-es éveket kell inkább nézni, ha a jelenlegi gazdasági folyamatokkal szeretnénk párhuzamot vonni - mondta el a Portfolio Checklist csütörtöki adásában Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője.
Az ENSZ azzal vádolta meg az orosz hadsereget, hogy a háborús bűncselekmény jogi kategóriáját kimerítő erőszakot alkalmazhatott az ukrajnai támadások során.
A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, amelyet szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal – például szigeteléssel – lehet jelentősen csökkenteni.
A Renault pénteken közölte, hogy minden lehetőség terítéken van elektromos járművekkel (EV) foglalkozó üzletágának leválasztására a cégről, beleértve a 2023 második felében történő tőzsdei bevezetést is.
Valamennyi új eset arra figyelmezteti az állattartó gazdákat, hogy a járványügyi fegyelem továbbra sem lazítható, az előírásokat szigorúan be kell tartani!
Megteltek a szálláshelyek a húsvéti hétvégén: 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken. A forgalom a bevételekben is megmutatkozott: a szálláshelyek 9,6 milliárd forint, a vendéglátóhelyek több mint 18 milliárd forint árbevételt értek el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint. A vendégéjszakák száma az előzetes
Továbbra sem enyhül a munkaerőhiány – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által készített friss felmérésből. A részletekről Koji Lászlót, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökét kérdeztük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél/akiknél végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát – írja h
A tulajdonviszonyra vonatkozó Nébih igazolásra is szükség van a „Lovas létesítmények fejlesztése” című (VP6-6.4.1.1-22) pályázat támogatási kérelmének beadásához. A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy az igazolást kizárólag hiánytalanul kitöltött kérelem és a melléklet megléte esetén állítja ki a hivatal.
Lakást vagy családi házat keresel? Új építésű ingatlan érdekel vagy inkább használt lakásba költöznél? Nézd meg 2022 új projektjeit és fejlesztéseit és válogass kedvedre a használt lakások közül idén is a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON, a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban május 6 - 8. között.
Még csak néhány hónap telt el ebből az évből, de a nyugdíjas társadalom máris hitelezi az államot. A magas infláció miatt idén valószínűleg kétszer is nyugdíjkorrekcióra lesz szükség. Mekkora emelés válhat szükségessé?