Elindult az őrült kőbányaiak harmadik helye, immáron a város túloldalán. Úgy kellett már, mint egy korty meggyes imperial pastry sour ale a nitrózott, kakaózott stout után.
Egy katás vállalkozónak is szüksége lehet hitelre, számára azonban már a kölcsön típusa is nagyon lényeges lehet: valamilyen vállalkozói hitelt vegyen fel célja megvalósításához, vagy esetleg egy lakossági személyi kölcsön lenne az ideális megoldás? Ezt a kérdést jártuk körbe szakértők bevonásával.
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két Békés megyei hízólúdtelepen, egy tenyésztyúk-állományban és egy Csongrád-Csanád megyei lúdállományban, a telepeket felszámolják - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
A tej felvásárlái árak Magyarországon átlagosan 25 százalékkal voltak magasabbak márciusban az egy évvel korábbi szintjüknél. Ehhez az általános költségemelkedések mellett a globális, valamint európai tej és termékkínálat is az áremelkedés irányába hat.
A kicsik körében legnépszerűbb zenekarok és zenészek most a szülőkhöz, de nem csak hozzájuk fordulnak: fontosnak érzik, hogy célba érjenek a felajánlások, ezért a gyermekgyógyítás közvetlen támogatására biztatnak mindenkit. „Mindent a gyerekekért, hajrá, Gyermekgyógyítók!” – foglalja össze frappánsan az Alma Együttes (a nyitóképen – a szerk.), ho
A rendszerváltás utáni legnagyobb és leghosszabb „akció” érhet véget napokon belül Magyarországon. Ennek következtében nagyot drágulhatnak a hatósági áras termékek. Lehetetlen pontosan megmondani, hogy az árstop végével meddig emelkedik az érintett termékek ára, de a Portfolio számításai szerint a csirkemell kilónkénti ára megközelítheti a 2000 for
Az emojik az okostelefonok korának kedvelt kommunikációs eszközei. A különböző hangulatokat, helyszíneket és cselekményeket ábrázoló kis rajzocskák rendkívül kifejezőek tudnak lenni, amire a világ legnagyobb márkanevei is rájöttek. A hashflag-ek olyan egyedi emojik, amik automatikusan megjelennek, ha valaki beír egy bizonyos kifejezést egy közösség
Az ügyvédek társadalombiztosítási jogállását az egyéni és a társas vállalkozókra irányadó jogszabályok alapján, az egyéni ügyvédekre, illetve az ügyvédi iroda tagjaira vonatkozó eltérő szabályok áttekintése révén vizsgálhatjuk.
Mariopul végórái, orosz kibertámadás lehetősége, az ENSZ főtitkára találkozni akar az ukrán és orosz államfővel, és az országok az orosz gáztól való függetlenedést próbálják megvalósítani, Putyin rakétát is bevet - többek között ezek történtek a háború utolsó pár órájában.
Újabb nyolc elektromos meghajtású autóbusszal bővül a pécsi autóbuszflotta, köszönhetően annak, hogy sikeresen lezárult a járművek beszerzésére kiírt tender - tájékoztatta a város közösségi közlekedési eladatait ellátó Tüke Busz Zrt. az MTI-vel.
Magyarország a koronavírus-járvány alatt is folytatta a gazdasági felzárkózást az EU-átlaghoz, míg a mediterrán országok leszakadása tovább fokozódott.
Áprilistól két termékkel bővül a kínálat. A Cappy Immunerő a narancs, az őszibarack és a sárgarépa kombinációjával különleges ízélményt nyújt, míg a C-vitamin, a B12-vitamin és a cink támogatja az immunrendszer működését és pajzsként óvja a szervezetet. A Cappy Belső Erő a narancs és mangó ízharmóniáját zárta a palackba, a D-vitamin pedig egy kor
Az otthonfelújítási program keretében, 3 milliót forintot igényelhet vissza az aki az alábbi feltételeknek. ezt az összeget, akár napelem telepítésre is költhetjük.
A tengerentúlon vegyes, míg Európában negatív hangulat uralkodott a szerdai kereskedés során a terménypiacon. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb, miközben a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 1,8 százalékkal drágult. Európában is emelkedett a repce ára, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúz
A TikTok és az Instagram korában nem érdemes behúzódnia egyetlen cégvezetőnek sem a négy fal közé. A nemzetközi trendekkel egyetemben idehaza is egyre több vállalat vezetője, tisztségviselője dönt úgy, hogy egy képzésen tanulja meg a közönség előtti szereplés mesterfogásait. Becslések szerint évente több, mint 100 kurzust tartanak az országban, a t
Fenntarthatósági szemléletformáló programot indít mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a program első eleme a napokban megjelenő, e-book-ként elérhető Fenntarthatósági Kézikönyv. A szerdai budapesti programindító sajtótájékoztatón Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapítója és tiszte
A sütőtököt (Cucurbita pepo) az Amerikai Egyesült Államokban a nagykereskedelmi célú termesztés mellett gyakran már a szántóföldről értékesítik, de a termelői piacokon is gyakran árusított zöldségnövény. A betakarított sütőtök értéke 2019-ben 180 millió dollárt tett ki.
Márciusban az infláció és az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja miatt az állampapírok hozamai minden piacon erőteljesen emelkedtek, jelentős veszteséget okozva a befektetőknek. A hónap végére a hosszú kötvényekbe fektető befektetési alapok 12 havi hozama már jóval meghaladta a mínusz 10 százalékot.
Néhány évtizeden belül megfeleződhet az ország lakossága az elmúlt évtizedek kormányzati döntései és a pandémia miatt. A kínai kormány különféle intézkedésekkel próbálja gyermekvállalásra sarkallni a lakosságot, de ezek egyelőre nem indították be a baby boomot az országban.
Az orosz-ukrán háború uniós és tagállami szinten is felerősítette az energiafüggetlenedési törekvéseket, amelynek a biogáz is kulcsszereplője lehet. Hatékonyabb kihasználásához, a termelési kapacitások hazai növeléséhez ugyanakkor a befektetőknek és a piacnak egy stabil, egységes és kiszámítható jogszabályi környezetre, valamint a származási garanc
A földgáz-szállítások rubelben történő kifizetéséről szóló orosz elnöki rendelet az Európai Bizottság jogi szolgálatának első értékelése szerint az Oroszországgal szemben hozott azon uniós korlátozó intézkedések megsértésének minősülne, amelyek szerint tilos az orosz jegybank tartalékainak és pénzeszközeinek kezelésével kapcsolatos minden ügylet.
A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a gyógyulásban meghatározó szerepet játszik a támogató környezet, a családtagok közelsége és a pihenés, a feltöltődés lehetősége. A Magyarországon már két Ronald Házat – orvosi beutalóval térítésmentesen igénybe vehető apartmanokat – működtető Ronald McDonald Gyerm
Az Euroflora kertművészeti és virágkiállítást április 23. és május 8. között rendezik meg a genovai Nervi Parkban. A világon egyedülálló esemény a kivételes botanikai, tájképi és művészi értékeket képviselő helyszínt a legjobb dísznövénytermesztők különlegességeinek bemutatásával, valamint a virágüzletek, tervezők és tájépítők kreativitásával ötvöz
Az egyre népszerűbb készházak biztosítása nem minden biztosítótársaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A magyarországi autógyárak magas rendelési állománnyal indultak az idén, a globális csiphiány, az orosz–ukrán háború miatt kialakult alkatrészhiány, a növekvő energiaárak és a gyenge forint azonban nehezíti a vállalatok működését.
Elkészült a tízmilliomodik, Dacia márkanevet viselő személygépkocsi a dél-romániai Mioveniben - közölte szerdán a Renault-csoporthoz tartozó autógyártó.
Az Európai Unió országaiban tapasztalt bérleti díjak és lakásárak 2021 harmadik negyedévében is folyamatosan emelkedtek, átlagosan 1,2, illetve 9,2%-kal 2020 azonos időszakához viszonyítva – közölte legfrissebb jelentésében az Eurostat. A bérleti költségek kisebb mértékben, de folyamatosan növekedtek 2010 óta, míg a lakásárakban nagyobb ingadozás
Hamarosan befejeződik kedvelt hagymás dísznövényeink, a tulipán, nárcisz, jácint stb. virágzása. Sok teendőnk nincsen velük, de pár dologgal nem árt tisztában lennünk ápolásuk tekintetében.
Az elmúlt két év rendkívüli alkalmazkodását követően újabb sokkhatással szembesülnek az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői az orosz-ukrán háború miatt – derült ki a Takarékbank és az Mkb Bank elemzőinek összegzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek. Az inputanyagok árának további emelkedése és az agrárlogisztikai n
A mikroelemekre jellemző, hogy viszonylag kis koncentrációban találhatók a talajoldatban, mivel a tartalékokat képező vegyületeik nehezen oldhatók és a fémek a talaj szerves anyagához is kötődnek.
A kormány röviddel a választások előtt úgy döntött, hogy államosítja a kórházak és a központi egészségügyi hivatalok informatikai rendszerét, amivel alaposan meglepte a hazai informatikai szektort is.