2022. április 16. szombat

ápr. 16
14:09
Erős szél mellett telhet az idei húsvét (Portfolio)
Szombaton és vasárnap is felhőátvonulásokra lehet számítani több-kevesebb napsütéssel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
ápr. 16
14:12
Rekordmennyiségben vágtak ki fákat Németországban (ProfitLine)
Rekordot ért el tavaly a kivágott fák mennyisége Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
ápr. 16
14:18
Újabb gyógyszer segítségével épülhetünk fel hamarabb a koronavírus-fertőzésből (vg.hu)
A gyógyszer segíti megelőzni a fertőzést, a kórházba kerültek pedig hamarabb meggyógyulnak.
ápr. 16
14:18
Nem csak húsvétkor érdemes bárányhúst enni (Magyar Mezőgazdaság)
A húsvéti bárány fogyasztásának nagy hagyománya van Európában. Ezzel főként húsvétvasárnap báránysült formájában találkozunk, év közben ritkábban kerül az asztalra. Eláruljuk, miről is van szó.
ápr. 16
14:21
Forgalomkorlátozások várhatók a 3-as metróvonal felújítása miatt (Portfolio)
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt.
ápr. 16
14:21
Bukta lakását a legendás magyar zenész: pénz nélkül tették ki, egy sátorban fog lakni (Pénzcentrum)
Mester Tamás az orosz-ukrán háború miatt elvesztette otthonát, ugyanis főbérlője a háborúra hivatkozva eladta az ingatlant. Tervei szerint egy jurtában fog élni.
ápr. 16
14:21
Ennyi pénzből már új Mtz-t lehet venni! Egy traktor felújítás újabb lépései (Agroinform)
Túl alapos munkát végez az indrek06 néven ismert észt fiatalember, aki megszállottan áll neki egy-egy már menthetetlennek tűnő gép felújításának.
ápr. 16
14:27
Tisztázzuk végre, milyen megbetegedést okozhat a szalmonella (Agroinform)
Jellegzetes tünetek a hasmenés, hányás, hasi fájdalmak és a láz, de ezeket akkor sem szabad félvállról venni, ha a betegség ellenére jól érezzük magunkat.
ápr. 16
14:45
Mi a reziliencia jelentése? Így küzdhetsz meg bármilyen akadállyal könnyedén (Pénzcentrum)
Nap, mint nap előfordul, hogy különféle akadályokba ütközünk, amelyek megzavarják a megszokott rutinunkat: ezek az akadályok lehetnek hétköznapi zökkenők, vagy akár súlyos krízisek is – minden ilyen eseményben az a közös, hogy tudnunk kell a bekövetkezésük után talpra állnunk és visszaterelnünk életünket a normál kerékvágásba. Itt jön a képbe a rez
ápr. 16
14:48
Szabályos tech-cégként működött a hekkerbanda (vg.hu)
Hónap dolgozója, fejlődési és előrelépési lehetőségek és új dolgozók ajánlásáért járó bónusz is volt.
ápr. 16
15:09
Sok helyen szeretik a lengyel almasűrítményeket (Agroinform)
Tavaly a lengyel almalésűrítmény-export volumene több mint 10 százalékkal nőtt.
ápr. 16
15:12
Változatlanul érvényes az OTT-ONE részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése (ProfitLine)
Változatlanul érvényes az OTT-ONE Nyrt. részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése, mert a kibocsátó könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2019-es éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 16
15:18
Nyár végéig tarthatnak ki a német gázkészletek, ha Oroszország elzárja a csapot (vg.hu)
Bár az elmúlt hónapban valamelyest nőttek a német tartalékok, ha az oroszok leállítják a szállításokat, nem tartana sokáig, amíg elfogynának a tartalékok.
ápr. 16
15:18
Az Opera új kriptoböngészője már iPhone-on és iPad-en is elérhető (BitcoinBázis)
Az Androidos felhasználók már néhány hónapja használhatják a böngészőt, most viszont már az Apple több mint egymilliárd felhasználója számára is
ápr. 16
15:21
Rengeteg budapesti már nem is költ erre: tényleg rengeteget spórolnak az utazáson? (Pénzcentrum)
Tízből kilenc budapesti hallott már az autómegosztásról, és a megkérdezettek 40%-a legalább egyszer vezetett is már carsharing autót – derült ki a SHARE NOW autómegosztó és az Inspira Research közös kutatásából. A reprezentatív felmérés azt is megerősítette, hogy Budapesten a car sharing iránt érdeklődők száma kellően magas ahhoz, hogy kiindulópont
ápr. 16
15:27
Kimutatták, hogy mennyi ideig növeli meg a koronavírus a vérrögösödés kockázatát (Portfolio)
Egy svéd kutatás szerint az első hullámban megfertőződött emberek és a súlyos koronavírus-fertőzésen átesők vannak a legnagyobb veszélyben, írja az Infostart.
ápr. 16
15:54
Az árak egekbe szökése spórolóssá tette az embereket (vg.hu)
Világszerte egyre többen spórolnak és váltanak olcsóbb termékekre.
ápr. 16
16:15
Ezzel a tíz újraindított járattal bővít nyáron a Wizz Air (TőzsdeFórum)
A Wizz Air, Európa gyorsan növekvő légitársasága bejelentette, hogy több korábbi, népszerű járat is visszatér kínálatába.
ápr. 16
16:18
Mások abbahagyják, ő bővít (Magyar Mezőgazdaság)
A sárgadinnye fogyasztása kevésbé évszakfüggő, és a különböző technológiáknak köszönhetően általában júniustól novemberig vásárolhatunk hazai terméseket. Az időjárási szélsőségek azonban ezt a kultúrát sem kímélik, így a termelők egy része inkább kevésbé kockázatos növényre vált. Nem így Roszik Tamás, aki inkább bővíti a területét. Ahogy ő fogalma
ápr. 16
16:30
Szoknyában és parókában próbált kijutni Ukrajnából egy hadköteles férfi (vg.hu)
Az ukrán határőrök feltartóztatták a 26 éves férfit.
ápr. 16
16:48
ENSZ: Ukrajna harmada éhezik, főleg Mariupolban súlyos a helyzet (Növekedés)
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) akadálytalan hozzáférést kér az ukrajnai háború sújtotta legveszélyeztetettebb területekhez, az ostromlott városokban rekedt családokhoz - írja az Euronews hírcsatorna.
ápr. 16
16:48
A Bitcoin vagy az amerikai dollár éli majd túl az inflációt? (BitcoinBázis)
A Bitcoin és az amerikai dollár hosszú idők óta egymás riválisainak tekintendők, azonban van egy tényező, ami mindkét eszközt szabályozza.
ápr. 16
16:51
Időjárás: viharos széllökések miatt adtak ki figyelmeztetést (Agroinform)
Az északi szélre érzékeny völgyekben akár 70-80 km/h széllökésekre is számítani kell.
ápr. 16
17:06
Kriptoháború: a digitális csatatér is forrong (vg.hu)
Az észak-koreai hackerek tudása legyőzte a nagyhatalmakat.
ápr. 16
17:12
Országos ügyelet- és gyógyszertárkereső hozza közelebb a segítséget (ProfitLine)
Elindult a napokban az országos ügyelet- és gyógyszertárkereső honlap, amely kisebb háztartási balesetek vagy otthoni rosszullét esetén nyújt útbaigazítást - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 16
17:12
Ömlik Romániába a külföldi tőke (TőzsdeFórum)
Romániában 9,7 százalékkal, 926 millió euróra nőttek a külföldi tőkeberuházások az idei első két hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a Román Nemzeti Bank.
ápr. 16
17:15
Elképesztő, ami a használt autóknál folyik: özönlenek a kocsik az országba, hol van még a vége (Pénzcentrum)
Márciusban 12 830 használt személyautót regisztráltak Magyarországon, a februárinál 8 százalékkal, a tavaly márciusinál 22 százalékkal többet; a koronavírus-járvány kitörése, 2020 februárja óta nem volt ekkora forgalom a használt autók importjában - közölte a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.
ápr. 16
17:18
Egy kupica pálinka után zsebbenyúlós lehet a biciklizés (vg.hu)
Anyagi felelősség terheli az ittasan kerékpározókat.
ápr. 16
17:30
A telkek ára kezdett szárnyalásba (Piac és Profit)
A ház-, nyaralóépítésre és hétvégi pihenésre alkalmas telkek ára jelentősen emelkedett országszerte. Országos átlagban - egy év alatt - több mint 57 százalékos drágulás történt.
ápr. 16
17:42
Harminc kilométeres szóló szökés után olasz siker a Párizs-Roubaix-n (vg.hu)
Elisa Longo Borghini nyerte az egyik legnevesebb országúti kerékpáros klasszikus viadal, a Párizs-Roubaix második női kiírását.
ápr. 16
17:48
Tojás, nyuszi, csibe – Gombóc Artúr húsvéti Eldorádója (Privátbankár)
El tudja képzelni, hogy egyszer csak ne legyen a polcokon elég húsvéti csokinyúl és tojás? Bizonyára nem, pedig jónéhány tény arra utal, hogy valamikor a távoli jövőben még ez is megeshet.
ápr. 16
17:48
Egyszerűsített foglalkoztatás: mikor kell túlóradíjat és bérpótlékot fizetni? (Adózóna)
Minden esetben kell túlóradíjat fizetni, amikor a munkavégzés meghaladja a napi 8 órát, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül foglalkoztatják a munkavállalót? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
ápr. 16
17:48
A közös költség emelését hozza a május a társasházakban (vg.hu)
Egyetlen közgyűlést sem tartottak meg a járvány miatt az elmúlt három évben a társasházak 10 százalékában egy friss felmérés szerint, de az idén már nincs engedmény.
ápr. 16
18:06
Egyre frusztráltabbak az ukránok az unió által ígért fegyverek miatt (vg.hu)
"Fegyverekre van szüksége. Nem egy hónap múlva. Most." - posztolta Zelenszkij legföbb tanácsadója.
ápr. 16
18:09
Étrend-kiegészítők kockázatokkal és mellékhatásokkal (Agroinform)
Alkalmazásuk nem irányul az emberi betegségek megelőzésére vagy kezelésére, illetve élettani funkciók módosítására.
ápr. 16
18:12
Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént - közölte a hivatal csütörtökön a honlapján.
ápr. 16
18:12
Beindult a balatoni hajózási szezon (vg.hu)
A BAHART 2022-ben új menetrenddel, megújult arculattal, színes szolgáltatáskínálattal, online jegyvásárlási lehetőséggel és izgalmas programhajókkal várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon.
ápr. 16
18:15
Közeleg a nyugdíjkrízis: rengeteg magyarnak kophat fel az álla idős korára (Pénzcentrum)
Lefutott az szja-visszatérítési szezon, a jogosult háztartások egy része több 100 ezer vagy akár milliós összeget kaphatott. Emellett várhatóan az idén tovább emelkednek a bérek: a magasba szökő infláció visszafoghatja ugyan a megtakarítások növekedését, ám akinek lehetősége van rá, érdemes megkezdeni a nyugdíjra való felkészülést, akinek pedig már
ápr. 16
18:18
Zöldátállást célzó hálózatfejlesztések sora a küszöbön (vg.hu)
Kissé módosult és alaposan kibővült kibővült az energetika zöldátállásra vonatkozó projektek sora Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének tavaly júliusban összeállított listájának minapi frissítése után.
ápr. 16
18:21
Már így is horroráron lehet édességhez jutni, és még nincs vége a drágulásnak (Portfolio)
Teljesen kifosztották mostanra a boltok húsvéti szezonális készleteit - mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, aki az áremelkedés ellenére is stabil húsvéti keresletet vetített elő egy, a múlt héten tartott sajtótájékoztatóan. Elsősorban az alapanyagárak emelkedése áll az édesipari termékek drágulásának hátterében, amely
ápr. 16
18:24
Munkalehetőség a Binance-nál: magyar közösségi és marketingmenedzsert keresnek (BitcoinBázis)
A Binance Kelet-Európáért felelős közösségi vezetője Twitteren jelentette be, hogy Csehországba, Ukrajnába, Romániába és Magyarországra is keresik a helyi közösségi-
ápr. 16
18:33
Robbanás rázta meg a VIII.kerületi utcát: ez okozhatta a bajt (Pénzcentrum)
Robbanás történt szombat délelőtt egy VIII. kerületi, Vajda Péter utcai lakásban.
ápr. 16
18:36
Elege van a dugókból? Mutatjuk, máshol hogyan csökkentik az autóforgalmat (vg.hu)
A Guardian által közölt elemzés leszögezi: miközben az egészségügyi és éghajlati okok, valamint az élhetőbb városok iránti vágy egyértelműen igényelné az autóhasználat visszaszorítását, az Egyesült Államokban és Európában számos intézkedés éppen ezzel ellentétes hatást vált ki.
ápr. 16
18:36
Bangkoktól New Yorkig: Az 5 legszebb Apple üzlet a világon (Növekedés)
2001-ben nyílt meg az első Apple store Virginiában, azóta már több mint 500 üzletük van 25 országban. Az Apple mindig is nagy hangsúlyt fektetett az esztétikus formatervezésre, arra, hogy az üzlet megjelenése ugyanolyan megnyerő legyen a vásárlók számára, mint a bent található termékek.
ápr. 16
18:39
A gyűjtögető életmód abbahagyása súlyos következményekkel járt (Agroinform)
Az élelemtermelésre való áttérés a kezdetekben egészségromlást okozott.
ápr. 16
18:42
Putyin beláthatatlan következményeket jósol - ez történt ma (Menedzsment Fórum)
Bár Putyin, ígéretével szemben mégis folytatta Kijev támadását, még ő ijesztget beláthatatlan következményekkel.
ápr. 16
18:48
Gyöngytyúk volt-e a húsvéti nyúl? Mit jelentenek az ünnepi jelképek? (Magyar Mezőgazdaság)
A húsvéthoz számos jelkép kapcsolódik. Manapság is festünk piros tojást, barkát állítunk a vázába, sütünk bárányhúst, és csoki nyuszit ajándékozunk. Mi is valójában az eredete ezeknek a jelképeknek?
ápr. 16
19:00
Bizarr telefonbeszélgetést folytatott le egy orosz házaspár: a feleség megengedte férjének, hogy ukrán nőket erőszakoljon (vg.hu)
A felvételt az ukrán titkosszolgálat hozta nyilvánosságra.
ápr. 16
19:12
Akik félnek, hogy nem lesz nyugdíjuk, most ezt csinálják (ProfitLine)
Lefutott az szja-visszatérítési szezon, a jogosult háztartások egy része több 100 ezer vagy akár milliós összeget kaphatott. Emellett várhatóan az idén tovább emelkednek a bérek: a magasba szökő infláció visszafoghatja ugyan a megtakarítások növekedését, ám akinek lehetősége van rá, érdemes megkezdeni a nyugdíjra való felkészülést, akinek pedig már
ápr. 16
19:15
Aggasztó jelentés: érkeznek a viharfelhők ezeknél a cégeknél (Pénzcentrum)
Habár mindenki hatalmas fellendülést várt, az Ukrajna elleni háború miatt a 2022-benfriss nemzetközi  globális kutatásából, melyben 3000 céget kérdeztek. A válaszadók jelentős kihívást látnak a magas energiaárakban, és úgy gondolják, a következő hat-tizenkét hónapban nőni fog a nemfizetési kockázat. Az Allianz Trade elemzőinek számításai szerint Ma

Keresés