Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének (IPCC) új jelentése szerint a karbonkibocsátás "gyors, mélyreható és azonnali" csökkentésére van szükség. A testület ezzel kapcsolatban a szén-dioxid légkörből való kivonásával is foglalkozott.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi piacon: 0,5 százalékkal az euróval és 0,2 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.
Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját; az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – tájékoztatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Nem csak Ukrajna és Oroszország irányába, hanem a Fekete-tenger teljes térségében ellehetetlenült az orosz–ukrán háború miatt az áruszállítás, így még az alternatív beszerzési forrásokból is sokszor rendkívül nehéz bizonyos alapanyagokat eljuttatni Európába – ismertette a Magyar Szállítmányozók Szövetségének tengerhajózási csoportvezetője.
A világ több évre szóló élelmezési válsággal néz szembe, mivel az ukrajnai háború megszakítja a mezőgazdasági termelést, és felfelé hajtja az alapvető termények világpiaci árát - jelentette ki kedden tartott virtuális sajtókonferenciáján David Beasley, az ENSZ római székhelyű Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezérigazgatója.
Jelenleg nagyon nehéz tárgyalni Oroszországgal, ennek ellenére folytatódnak az egyeztetések - jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, az ukrán tárgyalóküldöttség tagja az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint
Több mint 43 ezer tonna nehézgépjármű-alkatrész előállításával működésének legsikeresebb évét zárta tavaly a győri Busch-Hungária. Magyarország legnagyobb vasöntödéje húsz százalékkal emelte termelési volumenét 2021-ben, jelentős műszaki beruházásai révén ma már óránként több mint 20 tonna hulladékvas beolvasztására és újrafelhasználására képes. A
A monetáris tanács 100 milliárd forinttal megemelte az NHP Zöld otthon program keretösszegét, egyben szigorította a finanszírozható lakásokra vonatkozó energetikai követelményeket, és döntött a Zöld jelzáloglevél-vásárlási program feltételeinek módosításáról is a magasabb minőségű zöld jelzáloglevelek térnyerése érdekében - közölte a Magyar Nemzeti
A Michelin bejelentette, hogy 2022-től nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon keresi a legjobb éttermeket. Az egész országot lefedő új kalauz („National selection of Hungary”) az év második felében jelenik meg.
Nem csak a Magyar Telekom, de a Richter is ma tartotta közgyűlését, ahol a részvényesek döntöttek arról is, hogy a vállalat a tavalyi eredménye után részvényenként 225 forint osztalékot fizet.
Márciusban tovább nőtt az utazási kedv, a repülőtér utasforgalma: meghaladta a 796 ezret az utasok száma, ami az előző havihoz képest csaknem 30 százalékos növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakinak több mint tizenháromszorosa - közölte a Budapest Airport Zrt.
Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal, 243 ezer 479-re esett az új autók eladása márciusban az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen kevés autót 1998 óta nem adtak el az év harmadik hónapjában - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében.
A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
A Lidl Magyarország kilencedik alkalommal is meghirdeti Telitálka kampányát. A 2016-ban útnak indított programmal a vállalat célja, hogy vásárlói figyelmét felhívja, az állattartás felelősség, és hogy közreműködésükkel segítséget nyújtson a menhelyi állatok megfelelő minőségű táplálásához. A Telitálka kampányban ezúttal 2022. április 11-től egy o
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéke kiugró, 231 ponttal az idei első negyedévben ismét rekord szinten zárt. Reálértéken a növekedés kisebb ütemű, jelenleg 144 pontot mutat a korábbi 135
A Spar Magyarország az idén 4,3 milliárd forintot fordít logisztikai és szállítmányozási fejlesztésekre az előző évi 3,3 milliárd forint után - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Április 15-én, nagypénteken, április 17-én, húsvétvasárnap és április 18-án, húsvéthétfőn kizárólag a 0-24 órás nyitvatartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (Ogyéi) kedden az MTI-vel.
Romániában 10,2 százalékra nőtt márciusban az éves inflációs ráta, miután februárban 8,53 százalék volt - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.