Háromszorosára nőtt az elhízottak aránya az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1975 óta, és néhány éven belül a halálozások kétharmadáért is közvetve az elhízás, illetve a mozgásszegény életmód lesz felelős. Magyarországon a felnőtt lakosság több mint fele túlsúlyos, a harmada pedig elhízottnak számít. Ennek egyik oka a túlzott kalóri
A Magyar Telekom figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket, a szolgáltató folyamatosan monitorozza a helyzetet, segélyszervezetekkel és a hatóságokkal is egyeztet annak érdekében, hogy valódi támogatást tudjon nyújtani a kialakult helyzetben.
A járvány megjelenése óta először tartott tisztújító közgyűlést a markertingszakma egyik legfontosabb hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz). Az összegyűlt ügynökségi vezetők egybehangzóan újraválasztották Blaskó Nikolett korábbi elnököt, akinek elnöksége alatt a szövetség új lendületet kapott.
Az erősek erősödtek, a gyengék gyengültek a hitelpiacon januárban. A friss adatok szerint a lakáskölcsönöknél nem következett be az év eleji csökkenés, és a megérkező zöld hitelek 100 milliárd fölött tartották a folyósítást. A személyi hitelek kihelyezése mérsékelt, de stabil, a babaváró azonban már elindultak a program kifutását jelző lejtő felé.
A Microsoft pénteken bejelentette, hogy felfüggeszti termékeinek és szolgáltatásainak új értékesítését Oroszországban, ezzel a legújabb nagy nyugati vállalat lett, amely az ország inváziója után eltávolodott Moszkvától.
Csalók élnek vissza a Budapesti Közművek részeként működő Főkétüsz Kéményseprőipari Divízió nevével – figyelmeztetett a társaság pénteki közleményében.
Több mint tizenhárom százalékkal bővült tavaly a hazai intermodális áruforgalom, és a következő években is dinamikus növekedés várható – derül ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (Mlszksz) felméréséből, amelyet a Nemzetközi Logisztikai Konferencián mutattak be csütörtökiön Herceghalmon. Az elemzés szerint tavaly még m
A Mercedes Benz ukrajnai beszállítói, a Magyar Suzuki Zrt. pedig orosz és ukrán felvevőpiaca miatt kénytelen alkalmazkodni a szomszédunkban zajló konfliktus által teremtett megváltozott helyzethez. A Pénzcentrum megkeresésére az autógyártók elárulták, hogyan próbálják elejét venni a hosszútávú ellátási és gyártási problémáknak.
A kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel a Dunaferr acéltermelő társaságcsoport is segítséget nyújt az Ukrajnából menekülők számára. Azonnal munkát ad üzemeiben 100 főnek és emellett lakhatási támogatást, egyszeri rendkívüli munkakezdési segélyt és más juttatásokat is biztosít.
Példaértékű iparági összefogással segítik az Ukrajnából érkező menekültek egészségügyi ellátását a hazai magánegészségügyi szektor meghatározó szereplői.
A kutatók már régóta bebizonyították, hogy a rovarok nagyszerű fehérjeforrást jelentenek az emberek számára, arra azonban nem számítottak, hogy a növények szempontjából is előnyösek. Azonban a takarmányként vagy emberi fogyasztásra szánt rovarok után visszamaradt szerves anyagok segíthetnek a fenntartható növénytermesztésben is.
A Magyarországon működő orosz és ukrán tulajdonú vállalatok révén ennyi ember állása kerülhet veszélybe, az importban és exportban pedig akár 1200 milliárd forint kiesés lehet.
Sokkal komolyabb veszélyforrást rejt e-mail fiókunk, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A dán Heimdal Security által a közelmúltban végzett vizsgálat szerint a rosszindulatú akciók csaknem háromnegyede ezen a csatornán érkezik. A vállalatvezetőknek valóban van miért aggódniuk, mert a folyamatos támadás alatt álló munkavállalók egyharmada jellemzően el
Bár napon belül még egész jól nézett ki, a kereskedési idő végére a magyar tőzsde is Európához hasonlóan jelentős mínuszba került. Ennek oka részben az OTP-ben keresendő, a bankpapír nap közben még felülteljesítő volt a régióban, azonban a kereskedési idő végére csúnya mínuszba került az árfolyam, ami a BUX-ot is lefelé húzta.
Tavaly megnőtt a gyémánt ára, és jelentősen megemelkedett a gyémántipari ágazat fogalma is a Bain vezetési tanácsadó cég és az antwerpeni World Diamond Center pénteken bemutatott tanulmányának megállapításai szerint.
Miközben brutális, 80 százalékot meghaladó mértékben nőtt januárban éves szinten a lakáshitel-kihelyezés, a money.hu szakértői aggasztó jelekre figyelmeztetnek. A piaci lakáshitelek folyósítása 11 havi mélypontra jutott, s ezen kölcsönök átlagkamatának januári emelkedése 2012. óta nem látott mértékű volt. A piaci lakáshitelek a következő hónapokban
A Magyar Suzuki Zrt. az üzemi tanáccsal egyeztetve januárig visszamenőlegesen átlagosan 12 százalékkal emeli a munkavállalók bérét – közölte a cég kommunikációs vezetője pénteken az MTI-vel.
Már a pandémia ideje alatt is megtapasztalhattuk, hogy a válságot kihasználva jelentős mértékben megugrott az online térben elkövetett bűncselekmények száma.
Már hazánkban is foglalható a Toyota első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a bZ4X. A Toyota új bZ – beyond Zero – almárkájának első modellje egy kényelmes, tágas, nagyméretű SUV, amelynek új összkerékhajtási rendszere kiemelkedő képességeket biztosít. A legfejlettebb technológiákkal, többek között a Toyota T-Mate biztons
Vlagyimir Putyin arról beszélt egy kormányzati ülésen, hogy nincs szükség arra, hogy a szomszédos országok további lépéseket tegyenek, melyek "megronthatják a kapcsolatainkat". Hozzátette nincsenek rossz szándékaik a szomszédokkal szemben.
Minden gabonakivitelt még ma betilt a kormány az Ukrajna ellen indított orosz háború okozta áremelkedések miatt - számolt be az RTL. Az orosz-ukrán háború miatti áremelkedésre reagál a kormány az intézkedéssel – mondta az agrárminiszter az RTL Híradónak.
Nagyon sokat romlottak a magyar növekedési kilátások az elmúlt hetekben, és nem csak rövidebb, hanem hosszabb távra is - írta Zsiday Viktor. A befektetési szakértő szerint a feketeleves még csak most jön a magyar gazdaságban: a lendület 2022 második félévére fogyhat el, 2023-2024-ben pedig megszorításokat kellhet alkalmazni. Egy másik bejegyzésben
A virágok fogyasztása nem úri huncutság, habár némelyik csakugyan nem mindennapi kreációk készítésére is alkalmas. Szemet gyönyörködtető külsejükön kívül számtalan érdekes és hasznos összetevőt tartalmaznak, mint például aroma- és színanyagokat és a szupertápláléknak is beillő virágport.
Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményeiből. A megfelelő szakemberek felvétele a vállalkozások több mint harmadának jelent problémát, míg az euróárfolyam változása és a járványhelyzet miatt kialakult anyaghiány nagyjából ötödüket érinti
Minden nyolcadik vállalatból teljesen hiányzik a női vezető. A felsővezetők és a munkavállalók jobban elfogadják az iránymutatást és az információkat egy férfi, mint egy női vezetőtől. Ráadásul a női vezetők többsége alacsonyabb fizetésért, kevesebb elismerésért dolgozik, miközben otthon továbbra is ugyanannyi feladat hárul rájuk. Többek között ez