A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) által biztosított növekedési adóhitel (NAHI) elnevezésű konstrukció lényege, hogy a fejlődő vállalkozásoknak az adóévi adó egy részét csak később, az adóévet követő második adóév végéig kell megfizetniük, ezt a további növekedésükre fordíthatják; innen a növekedési ad
Nagy kérdés volt a megnövekedett lakossági kereslet miatt, hogy mi lesz a sorsa a maximum 25 évre, legfeljebb fix 2,5%-os kamattal igénybe vehető zöld lakáshitelnek. Patai Mihály MNB-alelnök az MTI-nek nyilatkozva elárulta, hogy gondolkodnak a hitelprogram kiterjesztésében, ennek ügyét a monetáris tanács elé viszik.
Az első számú döntéshozók személyes céljai sok esetben nem egyeznek a vállalat célkitűzéseivel, vagyis nem ez alapján értékelik a vállalatvezetők teljesítményét.
Az orosz államkötvény-tulajdonosok számára nem maradna járható út a pénzük visszaszerzésére, ha az ország fizetésképtelenné válna - véli az államadóssági peres ügyek egyik vezető ügyvédje.
Ugyan a kőolaj beszerzése elvileg sokkal egyszerűbb, mint a földgázé, miután a szállítása egyszerűbb, van egy speciális ok, ami miatt Magyarország, illetve a Mol csak komoly nehézségek árán tudná felváltani az onnan érkező energiahordozót.
Az orosz államkötvény-tulajdonosok számára nem maradna járható út a pénzük visszaszerzésére, ha az ország fizetésképtelenné válna - véli az államadóssági peres ügyek egyik vezető ügyvédje.
Nincsenek veszélyben az orosz gázszállítások Európa felé, mert menetközben végiggondolták az orosz felsővezetésben, hogy mivel járna a rubelben való fizetésre kényszerítés, így várhatóan továbbra is euróban tudunk fizetni a gázszámlákért – gyakorlatilag ezeket árulta el a tegnapi esti, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésér
A Modern Vállalkozások Programja egyedülálló kezdeményezés, amely nemcsak halat ad, hanem hálót is biztosít az érintett vállalkozásoknak – mondta Kott Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Digitalizációs Kollégiumának elnöke, információs társadalom és digitális gazdaság szakértő.
Az Opera böngésző legújabb frissítése összesen nyolc új blokklánc hálózat támogatását tartalmazza. Ezek a Solana, a Polygon, A StarkEx, a Nervos, a Celo, a Ronin, az IXO és a Bitcoin. Az újítással az Opera használói már pár kattintással interakcióba léphetnek az ezekre a hálózatokra épült alkalmazásokkal. Az Operához ugyanis már nem kell külsős tá
A Gazdasági Versenyhivatal 42,8 millió forintos bírságot szabott ki három építőipari vállalkozásra piacfelosztó és árrögzítő magatartásuk miatt. A cégek színlelt versennyel próbáltak megszerezni egy bajai állami beruházást.
Az elmúlt napokban több hír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges, Oroszországgal szembeni energetikai szankció esetén az alapvetően orosz kőolajat feldolgozó Mol hogyan és mennyire gyorsan tudna alkalmazkodni, ezzel kapcsolatban tett most közzé információkat a Mol.
Így védheted meg a diót, az ültetvénylétesítés előkészítő feladatai, tökéletes stratégia tripszek ellen, zöldítési szabályok. Az Agroinform.hu márciusi szakcikkeinek és szakmai híreinek összefoglalója
A Maserati lesz az első olasz luxusautó-márka, amely 100%-ban elektromos járműveket gyárt majd: a következő 3 évben minden modelljük elérhető lesz környezetbarát kivitelben, 2030-tól pedig már kizárólag elektromos meghajtású luxusautókat kínálnak majd. A márka történetének új fejezetét a chiphiány és a globális kihívások ellenére is erős 2021-es pé
Az 1 Bor 1 Vers keresi azokat az észak-balatoni pincészeteket, akiknek egy-egy kiemelt tétele szívesen „viselne” kortárs verset. A projekt célja, hogy a közönség többet kapjon, mint egy jó bor, vagy egy jó vers.
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag. Április 19-től a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük haza az árut.
A terveknek megfelelően halad a Magyar Bankholding tagbankjainak egyesítése: március 31-én éjfélkor megvalósul a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank jogi egyesülése. Az egyesült pénzintézet átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven működik tovább; és az április 2-3-ai hétvégén az azonnali fizetési rendszert ütemezetten leállítjá
92 milliárd forintos árbevétel mellett 2,3 milliárd forintos Ebitda-val zárta 2021 második fél évét a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Csoport. A hazai takarmányiparban piacvezető Csoport az emelkedő alapanyagárak által meghatározott, dinamikusan változó környezetben tudott növekedni, miközben több kapacitásbővítő beruházást készített elő, melye
A Toray Industries Hungary Kft. átadta az idei év eddigi legnagyobb magyarországi beruházását, amelynek keretében 127 milliárd forint értékben üzem épült az elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfólia gyártására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyergesújfalun.
Megtárgyalja az olcsó zöld hiteleket finanszírozó program folytatását az MNB. Az eddig keret kimerülése miatt a bankok többsége már leállította a kölcsön értékesítését, de így most lehet remény további zöld hitelekre.
Csaknem kilenc százalékra nőtt a magyar termékeket népszerűsítő, új reklámszpotok 2021 második felében – tájékoztatott a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság.
Az európai gázvásárlók továbbra is euróban fizethetik a gázszámlákat. Pontosabban: továbbra is a szerződésben foglalt, euróban kifejezett összegeket fizetik, ám ezt előbb Oroszországban, a Gazprombank speciális bankszámláin a hivatalos euró/rubel árfolyam mellett rubelre váltják és így a gázszámlák ellenértékét ténylegesen rubelben teljesítik kint
Kecskemét város önkormányzatával partnerségben ingatlanfejlesztésbe kezd az Infogroup: az IGPark Kecskemét Dél projekt keretében a 20 000 négyzetméter területű ipari-logisztikai csarnok építési munkálatai már megkezdődtek és várhatóan idén év végéig átadják a közös projektet.
A Magyar Nemzeti Bank által elindított NHP Zöld Otthon Programban (ZOP) megkötött szerződések volumene elérte a 125 milliárd forintot. A 200 milliárd forintos keretből fennmaradó 75 milliárd forintot az MNB felosztotta a részt vevő bankok között az eddigi aktivitásuk alapján, mostantól ennek terhére elégíthetik ki a hozzájuk benyújtott hiteligények
Semmi sem teszi kellemesebbé a délutánt, mint a kávé egy csokoládés sütemény kíséretében, de a kulináris trendek idén kissé megtréfálnak minket. A cukrászok és séfek szerint kedvenc kombinációnkat kissé módosítani kell, mert valójában az édességekhez a legjobban illik a. sajt!
A koronavírus-járvány okozta korlátozások nagy részét szerencsére már magunk mögött hagytuk, a pandémia hatásai ugyanakkor sokáig velünk maradnak majd: várhatóan továbbra is meghatározó marad a hibrid munkavégzés, a digitalizáció pedig még inkább felgyorsulhat. A munkaerőpiac az előrejelzések szerint újra felpöröghet, csak épp a hangsúlyok változta
Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.
Magyarország a munkáltatóknak nyújtott támogatással segíti az Ukrajna területéről menekültek magyarországi foglalkoztatását. A támogatás elnyeréséhez azonban mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak meg kell felelnie bizonyos feltételeknek
A cseh jegybanki tanács 50 bázisponttal 5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte csütörtökön Markéta Fischerová, a jegybank szóvivője. Az alapkamat 2001 óta most a legmagasabb.
Ma napon belül leginkább vegyes mozgásokat láttunk a tőzsdéken, inkább csak délutánra kezdett elromlani a hangulat Európában, ami alól a magyar piac sem volt kivétel. Ugyan a BUX napon belül még felülteljesítő volt Európában, a kereskedés utolsó órájában nagyot esett az OTP és a Richter árfolyama, melyek végül jelentősen lefelé húzták a hazai bench
A cseh jegybanki tanács 50 bázisponttal 5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte csütörtökön Markéta Fischerová, a jegybank szóvivője. Az alapkamat 2001 óta most a legmagasabb.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok egymás után jelentett be szankciókat orosz vállalatokkal és magánszemélyekkel szemben, most több orosz szektor vállalataival és dolgozóival kapcsolatban jön embargó, közölte az amerikai pénzügyminisztérium egy sajtóközleményben.
Amikor Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy csak rubelért vehetnek majd a nyugati cégek földgázt, az orosz propagandát erősítő csatornákon egyfajta gazdasági csodafegyvernek tartották a lépést. Sőt megjelentek olyan túlzó víziók is, mely szerint az orosz rubel igazi világpénz lesz, és tartalékvalutaként is fog szolgálni. Nézzük, hogy a jól hangzó fr
Idén mintegy 5800 termelő részesült összesen 11,3 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban – közölte csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.
Az szja-bevallási tervezet már egy hónapja elérhető a webes felületen. A tervezetet érdemes átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni. A tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek kivételével – a május 20-ai határidő l
Reggel már beszámoltunk arról, hogy minden idők legnagyobb mértékű amerikai olajtartalék felszabadítását tervezi a Biden-kormányzat annak érdekében, hogy az olajkínálat növelésével csökkenjen az olaj ára. Most megérkezett a bejelentés, az Egyesült Államok a valaha volt legnagyobb mennyiséget engedi ki a stratégiai kőolajkészletből, napi 1 millió ho