Sikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban. Az erről szóló szerződést február 21-én írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter Vienna Insurance Group képviselőivel, március 25-én a folyamat a végéhez ért.
Egyre több jel utal arra, hogy súlyos problémák alakultak ki az üzemanyagok, azon belül is elsősorban a gázolaj piacán, amelyen már az ukrajnai háború kitörése előtt is felborult a kereslet-kínálat egyensúly, az európai gázolajellátásban egyik legfontosabb szereplő, Oroszország részleges kiesése azonban tovább súlyosbítja a helyzetet. Bár az orosz
Magyarországon még az árstop ellenére is valamivel drágábbak az üzemanyagok, mint világszinten átlagosan. Ha viszont jobban megnézzük az adatokat, azt találjuk, hogy a szegényebb országokban olcsóbb, a gazdagabbakban pedig általában drágább a benzin és a dízel üzemanyag. És ha így nézzük, akkor a fejlett gazdaságok közül, akár Európán belül is, kev
Ma már öntözés nélkül nincs hatékony kertészeti termesztés – és ez a hobbikertekre is igaz. Hazánkban a csapadék eloszlása egyenlőtlen, emiatt sok alkalommal kell vízpótlást biztosítanunk a növényeinknek, kiegyensúlyozott fejlődésük érdekében.
Az MNB a forgalmazást ellehetetlenítő okok megszűntéig, de maximum egy évre meghosszabbította az Aegon és az OTP alapkezelők orosz részvényalapjainak felfüggesztését. Az alapkezelők az orosz-ukrán háború következményeként jelenleg nem tudják biztosítani a folyamatos forgalmazás feltételeit. A magyarországi teljes orosz kitettségű befektetési alap á
A kínai állami energetikai vállalat, a Sinopec Group felfüggesztette a tárgyalásokat egy jelentős orosz petrolkémiai beruházásról, valamint egy közös vállalatról, ami orosz földgázt értékesített volna – írja a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hírügynökség információi szerint egy potenciálisan félmilliárd dolláros beruházásról van s
„Mi ugyanazt az árat adjuk a megkeresésekre. Ugyanazt a feladatot végezzük, mindketten énekesek vagyunk, így kifejezetten rossz néven vesszük, ha más árat ajánlanak nekünk."
Magyarország valóban kaphat hamarosan 300 millió euró uniós forrást, de nem Orbán Viktor Brüsszelnek írt levelének hatására, és alapvetően nem abból a forrásból, amiből a magyar kormány kért.
A New Yorkban megrendezésre kerülő májusi Christie’s árverés kiemelt darabja Andy Warhol Shot Sage Blue Marilyn-je (1964), amely előreláthatólag a valaha árverésen eladott legdrágább 20. századi festmény lehet.
Elindította a BKV az első bankgarancia-részlet lehívásokat, miután a 3-as metró felújított kocsijait beszállító Metrovagonmas az orosz szankciók miatt nem tudja meghosszabbítani a bankgaranciákat - értesült a Telex. Amennyiben a helyzet nem változik, úgy megszűnik a kocsikra szóló jótállás. A BKV 10 milliárd forintot hívhat le összesen, amiből fede
Az utóbbi években folyamatosan csökken Magyarországon a fejes saláta termőterülete, ezzel együtt a betakarított termés mennyisége is, miközben az import növekszik.
Például az EU-s szabályoknak megfelelő legalacsonyabb szintre csökkentik az üzemanyagok árára rakodó adóterheket, és három hónapig 9 euróba kerül a havi bérlet a közösségi közlekedésben.
NAPI Az 57.50 dolláros ellenállásról lefelé fordult a részvény árfolyama, így könnyen elképzelhető, hogy a következő néhány napban is a medve fog dominálni a Citigroup piacán. Ezt a forgatókönyvet erősíti az is, hogy a középső Bollinger-szalag is lefelé szorítja a grafikont. A cél az 54.00 dolláros szint lehet, onnan érkezhet egy komolyabb felpatta
NAPI Bár úgy tűnt, hogy az 55.00 dolláros ellenállás visszafordította a részvény árfolyamát, de most ismét felfelé indulhat a grafikon. Az EMA(50)-es mozgóátlag lehet egy fontos támasz, így könnyen elképzelhető, hogy ezúttal képes lesz áttörni az 55.00 dolláros ellenállást az árfolyam, és 61.00 dolláros szint is megcélozható. Támasz: EMA(50)-es moz
NAPI A tegnapi felpattanás szerencsésen jött a részvény árfolyamának, a 75.00 dolláros támasz így megerősödött, és elindulhat észak felé az árfolyam. A következő napok fontos ellenállása lesz a középső Bollinger-szalag, és az EMA(50)-es mozgóátlag lesz. Ha ezeket áttöri a részvény grafikonja, akkor szabd lesz az út felfelé. Támasz: 75.00 dolláros s
NAPI Nem mutatott különösebben nagy elmozdulásokat az utóbbi napokban a General Motors árfolyama, de így is sikerült a középső Bollinger-szalag fölé emelkedni, ez pedig akár jelentheti azt, hogy végre megérkezik a bika a papír piacára. Igazi fordulatot az EMA(50)-es mozgóátlag áttörése jelenthet majd, de az még egyelőre nagyon a jövő zenéje. Támasz
Az MNB folyamatosan emeli a kamatokat, hogy a nyárra tetőző inflációt csökkenteni tudja. Ennek hatására viszont egyre többe kerül a hitelfelvétel is. A Bank360.hu kiszámolta, mennyit drágult mostanáig egy 10 milliós lakáskölcsön, és meddig emelkedhetnek még a törlesztőrészletek a közeljövőben.
A német a második legkedveltebb idegen nyelv Magyarországon. Nem csoda, hisz a német nyelvű országokból származó cégek százezreknek teremtenek munkát, a németül tudó diákok itthon és külföldön is továbbtanulhatnak, a hazánkba érkező turisták nagy része szintén német nyelvű.
2022. február 28-án megtartotta első drónszakmai online meetingjét a Légtér Klub, ahol a téma a Drónok mezőgazdasági felhasználása volt. Az előadás kizárólag a Légtér Klub Tagok számára volt elérhető, azonban elkészült egy összefoglaló videó is, amit bárki megtekinthet. Az előadás részleteit és fontosabb elemeit Pataki Andrással, “Bandeeval”, a Dro
Az orosz vezetés pánikban van amiatt, hogy az EU és a nyugati világ milyen gyorsan elkezdett leválni az orosz olaj, gáz és szénimportól, hiszen az azokból származó bevételek kulcsfontosságúak a moszkvai pénzügyekben – állította zárt ajtók mögött percekkel ezelőtt a brüsszeli EU-csúcson Olaf Scholz német kancellár a Politico két forrásának egybehang
A Forbes Women's Summiton Galambos Márton főszerkesztő Máté Krisztával, a Cápák között című műsor producerével és Pistyur Verával, a műsor üzleti tanácsadójával beszélgetett a női vállalkozókról.
Vajon mikor és mi választja el a mézvadászatot és a méhészkedést? Mi a különbség a kettő között? Hiszen még most is vannak olyan mézvadászok, akik lépestül fosztják ki a fészkeket, s a lépből sajtolják a mézet.
Az Agrárminisztérium támogatásával kiírt Agrár Innovációs, valamint a Környezetvédelmi Innovációs Díjat adott át a bíráló bizottság tagjaként Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Budapesten.
A Next9 Communications nyerte az Árukereső.hu meghívásos PR tenderét, így 2022. március 1-től az ügynökség látja el a vállalat külső kommunikációs feladatait.
Az orosz vezetés pánikban van amiatt, hogy az EU és a nyugati világ milyen gyorsan elkezdett leválni az orosz olaj, gáz és szénimportól, hiszen az azokból származó bevételek kulcsfontosságúak a moszkvai pénzügyekben – állította zárt ajtók mögött percekkel ezelőtt a brüsszeli EU-csúcson Olaf Scholz német kancellár a Politico két forrásának egybehang
A közel egy hónapra bezárt moszkvai értéktőzsde a csütörtöki, első kereskedési napon elért szinte teljes nyereségét elvesztette pénteken az ugyancsak rövidített kereskedésben.
Németországban már hiány van étolajból, az ok azonban csak részben a háború. Arról kérdeztük meg a legnagyobb láncokat, hogy Magyarországon is tapasztalható-e áruhiány.
Sikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
A lakáspiacnak támaszt adtak a családi otthonteremtési kedvezmény keretében elérhető támogatások. A vissza nem térítendő és visszafizetendő támogatások összege hat és fél év alatt 1533 milliárd forintot tett ki.