A biztonságos élelmiszertermelés alapja az öntözés, éppen ezért növelni kell Magyarország öntözött területeinek nagyságát - jelentette ki az agrárminiszter a víz világnapja alkalmából tartott konferencián kedden Nyíregyházán.
Az intézkedés lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogatást nyújtsanak az ukrajnai háború okozta válság, vagy az ahhoz kapcsolódó szankciók és ellenszankciók által érintett vállalkozásoknak.
A világpiacon újra elszállni látszanak a fűrészáru kereskedelmi árai, a hazai faiparhoz köthető ágazatok és vállalkozások adatai egyelőre visszafogott eredményeket mutatnak – írják az Opten szakértői.
Lassan, de biztosan tovább kúszik az olaj, de a Molnak inkább a bejelentett osztalék adott szárnyakat. A forint kissé esik, ahogy az OTP is. Gyanúsan sok kriptodevizát vásárolnak rubelért. Elon Musk megünnepelte az első német Teslát.
A szomszédunkban dúló háború, és a napokban Kárpátalján többször is megszólaló légvédelmi riadók miatt sokakban felmerülhet a kérdés: mit kellene tenni egy esetleges katonai támadás esetén idehaza. Budapesten a kettes és a hármas metró funkcionálhatna óvóhelyként, a Sziklakórház a Gellérthegy belsejében is bármikor átalakítható lenne - derül ki a F
A Coca-Cola Magyarország több mint 800 millió forintos beruházással éves szinten közel 230 tonnával csökkenti a műanyagfelhasználását az országban - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
Az autóiparban a tavalyi év elején igazi hurráoptimizmus uralkodott, mostanra azonban egyértelművé vált, korai volt az öröm. A globális chiphiány az autóipar legégetőbb problémájává nőtte ki magát, ráadásul az alapanyag-ellátási problémák, a szállítmányozási költségek megugrása, a nyersanyagok szűkülő kínálata és áruk növekedése egyaránt jelentősen
Előfordul, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor nem a munkavállaló a biztosítás kedvezményezettje (de később azzá válhat), hanem a szerződő munkáltató. Milyen szempontok indokolják az ilyen szerződéseket, mik az adózási következmények? Összefoglaltuk.
Az Európai Bizottság ideiglenes válságkeretet fogadott el, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára az állami támogatási szabályok keretében előirányzott rugalmasságot a gazdaságnak az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt szükséges támogatására - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Az amerikai sportcipő-óriás hétfői nyilatkozata szerint sikerült megoldani a gyártási problémákat, ami miatt alacsonyabb volt az eladás, úgyhogy a cég most már biztos gyártás mellett néz szembe a növekvő kereslet kihívásaival – írja a Reuters.
A napraforgóolaj ára megugrott Oroszország Ukrajna elleni inváziója miatt, így megszakadt az ellátási lánc, ami lehetőséget jelent Spanyolország egyik legismertebb terméke, az olívaolaj gyártói számára.
Az óbudai lakosokra mindig is jellemző volt a lokálpatriotizmus. Aki költözésre adja a fejét, a legtöbb esetben szeretne a kerületben maradni, az újonnan beköltözőknek viszont szűkül így a lehetősége. Ezt bővítheti az újépítésű ingatlanok folyamatosan növekvő aránya – tavaly szeptember-december között például az 5. legtöbb új lakást a 3. kerületben
Tegnap este közzétette a PannErgy az éves rendes közgyűlés napirendi pontjait, azonban a részvényesek ma több kiegészítést is előterjesztettek, többek között az osztalékot is megdupláznák.
Április 3-án elnökválasztás és előrehozott parlamenti választás is lesz Szerbiában. Aleksandar Vučić elnöknek esélye van az első fordulóban nyerni, de kihívói között is vannak erős jelöltek.
A világpiacon újra elszállni látszanak a fűrészáru kereskedelmi árai, a hazai faiparhoz köthető ágazatok és vállalkozások adatai egyelőre visszafogott eredményeket mutatnak.
Soha nem fizetett még ki akkora osztalékot a Mol, mint amekkorára most készül, a vállalat sok szempontból rekordéven van túl, a 2021-es eredmény a menedzsment és az elemzők várakozását is túlszárnyalta, a cég mérlege erős, még a külső környezeti bizonytalanságok mellett is úgy látta a menedzsment, hogy belefér az extra osztalék. A 242 milliárd fori
Te sem ismered ki magad az E-számok világában? Segítünk értelmezni őket. Tudd meg, mit jelölnek ezek a bizonyos számok és mire használják őket az élelmiszergyártás során!
Az elektromos teherautók beszerzésének és fenntartásának teljes költsége már 2025-ra, a hidrogénhajtású üzemanyagcellás teherautóké pedig 2030-ra alacsonyabb lesz a belsőégésű teherautókénál – derül ki a brit Cambridge Econometrics budapesti irodájának legutóbbi elemzéséből.
A vezető ASIC bányászati eszközöket gyártó Bitmain, bemutatta legújabb bitcoin bányászgépét. Ennek a bányászgépnek a teljesítménye még nagyobb, mint a januárban bemutatott Antminer S19 Pro+ Hyd.-nek, amely 198 terahash/másodperc (TH/s) számítási kapacitással büszkélkedhet. A legújabb Antminer S19 XP Hyd. modell szintén folyadékhűtéses ASIC és a cég
A száz százalékban magyar tulajdonú WHC Csoport többségi tulajdonrészt szerzett az Adria régió egyik meghatározó HR-vállalatában, a Heads Adriatic cégcsoportban. Az 1990-ben, Zalaegerszegen alapított WHC Csoport hazánkat beleszámítva így már összesen tíz országban nyújt komplex HR-szolgáltatásokat. Az akvizíciónak köszönhetően a magyar vállalat Köz
A kormány kiemelt stratégiai partnerei a horgászok, a horgász szervezetek és a haltermelők - mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden Siófokon, a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz) a halak és halőrök napján tartott rendezvényén.
Amennyiben elektromos autót hajtunk, valószínűleg találkoztunk már az otthoni töltők által kínált lehetőségekkel. De vajon miért érdemes egy ilyen eszközre beruházni? Ma utánajárunk annak, hogy milyen előnyöket nyújthat számunkra ez a berendezés.
Small Business, Big Deal címmel szervezett nemzetközi hibrid konferenciát a Makronóm Intézet az Oecd gazdasági tanácsadó testülete (Business at Oecd), valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) részvételével. A rendezvényen az Innovációs és Technológiai Minisztérium meghívásából részt vett Yoshiki Takeuchi, az Oecd főtitkár-he
Iparági összefogást kezdeményez a Central Médiacsoport a Magyar Lapkiadók Egyesülete támogatásával. A médiavállalat szeretné az orosz-ukrán háborús konfliktus kapcsán a független és hiteles tájékoztatást nyújtó Independent Regional Press Publishers of Ukraine-re irányítani a hazai tartalomszolgáltatók és lapkiadók figyelmét. A nemzetközi CSR projek
Március van, ez pedig az autózásban azt jelenti, hogy lassan itt az ideje feltenni a nyári gumikat – a gumicserénél pedig mindenképp érdemes időben kapcsolni.
Becslések szerint jelenleg 50 000 és 70 000 fő közé tehető a hazánkban dolgozó ukrán nemzetiségű munkavállalók száma. Döntő többségük több éve, azaz jóval a háború kitörése előtt helyezkedett el Magyarországon, elsősorban az építőipar, az elektronika, a feldolgozóipar és a vendéglátás területén, a Jobtain HR Szolgáltató összefoglalta az ukrán munka
Dr. Dragon Erika huszonnégy évvel ezelőtt csatlakozott a Pfizer magyarországi csapatához, és egy hosszabb franciaországi kitérő után 2022. elejétől tölti be a hazai orvosigazgatói posztot.
Már egy hónapja, hogy kitört az orosz-ukrán háború, ami nem csak a gazdaságot, de a turizmust is erőteljesen érinti. Az elmúlt hetek eseményei ugyanis sok ország idegenforgalmára mérhetnek brutális csapást, főleg ha még sokáig elhúzódnak a harcok.
Dr. Dragon Erika huszonnégy évvel ezelőtt csatlakozott a Pfizer magyarországi csapatához, és egy hosszabb franciaországi kitérő után 2022. elejétől tölti be a hazai orvosigazgatói posztot.Dr. Dragon Erika a kilencvenes évek elején kezdte gyógyszeripari pályafutását, rögtön az orvosi diploma megszerzése után, később másoddiplomát szerzett a Budapest
Idegen anyag esetleges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a Spar vágott vegyes savanyúságot - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Meglepő döntést hozott Thaiföld. Április elsejétől a dél-kelet ázsiai ország megtiltja a digitális eszközök használatát áruk és szolgáltatások fizetőeszközeként. Ha valaki
Lengyelország kiutasít negyvenöt orosz diplomatát kémkedés miatt. Közben az orosz állami televízióban egy politológus atomcsapással fenyegette meg Varsót.
Az Európai Unió Bíróságának HUAT-ügyben hozott ítélete egyértelművé tette, hogy az Európai Unió földgázhálózatának fejlesztése elsősorban a tagállamok feladata, és ebben kiemelt szerepet játszanak a nemzeti szabályozó hatóságok – hangsúlyozta Ságvári Pál, a MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a bírósági ítélettel kapcsolatban. A
A világpiacokon az Oroszországgal szembeni szankciók miatt a gázolaj mennyisége csökken, és Európát fenyegeti leginkább a rendszerszintű hiány veszélye, amely