Ügyfeleinknek, beleértve a lakossági fogyasztókat is, továbbra is zavartalanul biztosítjuk a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel piaci ellátását – hangsúlyozta a társaság.
Az eddigitől jelentősen eltérő, a K&H Bank ügyfelei ellen is irányuló és jelenleg is folyamatban lévő adathalász támadási típusra hívja fel az ügyfelek figyelmét a pénzintézet.
A megszokottól eltérően, szerda délután jelentettek be üzemanyagár változást a benzin és a gázolaj esetében - írja Facebook-posztjában a Holtankoljak.hu.
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) által vezetett NVKP kutatócsoport két éven át vizsgálta a budapesti agglomeráció kisebb vízfolyásainak gyógyszerszennyezettségét. A patakok vizében és az üledékekben kimutatható gyógyszerkoncentrációnak humánegészségügyi kockázata nincs, azonban egyes hormonszármazékok, gyulladáscsökkentők
Az ötszáz leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti tech céget felvonultató lista az előkelő 42. helyre rangsorolta a Dyntell Magyarország Kft.-t. A cég a magyar tech cégek „gyorsasági versenyében” listavezető és töretlenül növekszik. A gyors növekedés legfontosabb oka, hogy a Dyntell által fejlesztett és bevezetett rendszerek hatékony
Három évre mentesül a nyereségadó megfizetése és a hatósági ellenőrzés alól minden orosz IT-vállalat - jelentette be szerdán Mihail Misusztyin orosz kormányfő a vonatkozó elnöki rendeletet ismertetve.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1062,49 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 39 976,11 ponton zárt szerdán, miután kedden több mint 11 százalékos, hétfőn pedig 4,5 százalékos esést szenvedett el.
Teljes gőzzel készülnek a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjére Budapesten. A gasztronómiai csúcsrendezvény kontinensviadalára 18 ország csapatát várják. Az ukrán csapat részvétele még bizonytalan, az oroszok pedig jelezték, hogy “nem látják esélyét a részvételnek” – hangzott el a március 23-24-re meghirdetett rendezvé
Putyinnak le kellett volna mondania népszerűsége csúcsán. Ehelyett elképzelhető, hogy most a teljes bukást készíti elő. – Alexander Etkind nyilatkozott lapunknak
Az ukrajnai polgári infrastruktúra és lakónegyedek elleni orosz bombázásnak már több mint kétezer civil áldozata van - írta szerdán az ukrán katasztrófavédelem Facebook-oldalán.
Miután az Európai Bíróság február közepén elutasította a magyar és lengyel kormány keresetét a jogállamisági mechanizmus ellen és jóváhagyta az uniós rendeletet, ma elfogadta az Európai Bizottság azt az iránymutatását, hogy hogyan fogja majd alkalmazni az EU-pénzek szankcionálásával járó jogállamisági mechanizmust.
Az Ukrajna lerohanásáért Oroszországot sújtó szankciók működnek, s a jelenlegi helyzetben nem lesz külső katonai beavatkozás – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár jeruzsálemi látogatásán szerdán, Naftali Bennett izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Jediót Ahronót című újság hírportáljának jelentése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1062,49 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 39 976,11 ponton zárt szerdán, miután kedden több mint 11 százalékos, hétfőn pedig 4,5 százalékos esést szenvedett el.
A Széchenyi István Egyetem egészségtechnológiai campust és kompetenciaközpontot alakít ki a győri Zrínyi utcai, volt kórházi épületegyüttes megújításával, ahol az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a szolgáltatások egy helyen lesznek megtalálhatók. Az intézmény ebben olyan elismert partnerekkel működik együtt, mint a budapesti Semmelweis Egyetem és a
Súlyos aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a Csernobilnál dúló harcok miatt, sajtóforrások szerint pedig a NAÜ vezetői szerdán Bécsben tanácskoznak a harcok nukleáris létesítményekre jelentett veszélyeiről.
A londoni FTSE-100 mutató 1,36 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,69 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,59 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Nézzük miként alakul ki az első benyomásunk valakiről, amely első és sokszor az egyetlen esély arra, hogy kialakítsunk egy képet magunkról, amelyet a másik fél elraktároz, akár örökre. Ez sorsdöntő lehet, mert ez alapján döntik el az emberek, hogy meg szeretnének-e ismerni bennünket, vagy egyáltalán nem szeretnének megismerni.
Egyre több az Ukrajnát névleg támogató, hamis, valójában kiberbűnözők által szervezett adományozási mozgalom - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NSZ NKI) szerdán a honlapján.
Franciaországnak, Olaszországnak és Magyarországnak is vannak hosszú távú tervei az ingatlanok korszerűsítésére vonatkozóan, hazánkban a cél, hogy 2050-re a közel nulla energiaigény-szintnek megfelelő épületek százalékos aránya elérje a 90%-ot. Ehhez azonban jó sok hazai ingatlant kell a következő időszakban teljes körűen felújítani. Az épületek en
A Green Fox Academy további 430 nő számára biztosít lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjanak a digitális gazdaságba. A Hello IT! for Women programba március 13-áig lehet jelentkezni.
Február 16-án indult útjára a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány legújabb kampánya. A nagyívű elnevezés; Karrier a turizmusban - Turisztikai szakmák népszerűsítése a munkaerőpiaci kihívásokra reagálva mögötti szándék egyszerű és átlátható: elérni, hogy a fiatal generáció valódi karrierlehetőséget lásson a turizmus-vendéglátás szektorban.
Az igazi kérdés nem az, hogy akarunk-e digitális alapon, precíziósan termelni, vagy hogy melyik szoftver erre a legalkalmasabb, hanem hogy akarunk-e eredményesebben, nagyobb haszonnal gazdálkodni. Egyebek mellett ez derült ki az Agrárakadémia idei első rendezvényén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői kampuszán a A Mate és a Magyar Mez
Egyre több az olyan jel, amely arra utal, hogy jelentős az Európába irányuló orosz olaj- és gázszállítások zavartalanságával kapcsolatos kockázat, így röviden összefoglaljuk, hogy Európában melyek a legfontosabb tényezők.
Egyre több az olyan jel, amely arra utal, hogy jelentős az Európába irányuló orosz olaj- és gázszállítások zavartalanságával kapcsolatos kockázat, így röviden összefoglaljuk, hogy Európában melyek a legfontosabb tényezők.
Négy orosz harci repülőgép megsértette a svéd légteret a Balti-tenger felett szerdán - közölte a skandináv ország hadserege, majd lezuhant este a román légierő egy MiG-21 Lancer típusú vadászrepülőgépe a Fekete-tenger partvidékén.
A fővárosban értékesített ingatlanok átlagos négyzetméterára minden lakástípusnál emelkedett 2021-ben – tájékoztatott saját adatai alapján az Otthon Centrum.
Jelentős növekedést ért el a magyar gazdaság: a múlt év utolsó negyedében és 2021 egészében is több mint 7 százalékkal nőtt a GDP éves összevetésben. “Az új adat megegyezik az első becsléssel, így nem jelent meglepetést. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a tempós növekedésben nagy szerepet kapott a bázishatás, 2020-ban ugyanis a járvány miatt
A Nexta hírügynökség az ukrán elnöki hivatalra hivatkozva azt írja, hogy elindult az ukrán delegáció az oroszokkal folytatott béketárgyalások második fordulójának helyszínére – vette észre a 24.hu. A TASZSZ orosz hírügynökség korábban azt írta, hogy a helyszín a fehéroroszországi Breszt közelében található Belavezsszka Puscsa nemzeti parkban lesz
A belföldi és nemzetközi fuvarozással foglalkozó Genezis Trans Kft. 30 új Mercedes-Benz kamionnal bővíti flottáját, a járműveket a Pappas Auto Magyarország Kft.-től vásárolták - közölték az érintettek szerdán az MTI-vel.
Januárban csaknem 25 százalékkal, 1,102 millióra nőtt Romániában a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma a tavalyi első hónaphoz képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.