Az ukrajnai háborús helyzet alakulását és a tagállamok igényeit figyelembe véve az Európai Bizottság naprakész iránymutatást tett közzé az Ukrajnából érkezők jogainak biztosítására, valamint a menekülteket befogadó országok támogatására - közölte az uniós bizottság pénteken.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy több, mint egyhónapos visszaesés után a múlt hét óta világszerte újra emelkedik az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.
Az OTP csoport ukrajnai leánybankja tevékenységét fenntartja, támogatja, ugyanakkor az oroszországi leánybank számára nem nyújtanak finanszírozást, az orosz állampapírok forgalmazását felfüggesztették - olvasható a pénzintézet honlapján.
Az előzetes adatok szerint 2021-ben mintegy 50-60 milliárd forintos vesztesége lehetett az MNB-nek, azonban ez az idén még nem ró terhet a költségvetésre – mondta a Portfolionak adott interjúban Kuti Zsolt, a jegybank monetáris politikáért, pénzügyi piaci és makrofinanszírozási elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója. A tavaly elért 7,1 százaléko
Már több mint félmillióan használják a február közepén indult BudapestGO alkalmazást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Az appban többek között digitális vonaljegyet és időalapú jegyet is lehet vásárolni.
Alaposan pórul jártak azok, akiknek a sberbankos számlájára utalta az államkincstár a havi ellátmányukat közvetlenül a bank bezárásának bejelentése előtt. A járandóságukhoz csak most juthatnak hozzá.
A Magyar Államkincstár részletes tájékoztatást tett közzé a Sberbank betétesei számára családtámogatási, valamint egészségbiztosítás pénzbeli ellátási ügyekben.
Az OTP csoport ukrajnai leánybankja tevékenységét fenntartja, támogatja, ugyanakkor az oroszországi leánybank számára nem nyújtanak finanszírozást, az orosz állampapírok forgalmazását felfüggesztették - olvasható a pénzintézet honlapján.
A KSH 2020-as Agrárcenzus felmérésében a megkérdezett gazdálkodók 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs szüksége precíziós gazdálkodásra a termeléshez - hangzott el az Agrárakadémia idei első rendezvényén, amelyet a Magyar Mezőgazdaság Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösen rendezett a Mate gödöllői kampuszán.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján összesen 386 ezer éjszakát foglaltak le a vendégek ezekre a napokra, ami a hétszerese a tavaly ilyenkorinak.
Mintegy 6,5 milliárd forint értékben valósít meg kapacitásbővítő fejlesztést a Tranzitfood nyírbátori üzemében - közölte közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Idén immár negyedik alkalommal hirdet pénzügyi versenyt, ezúttal gimnazistáknak, Legyél te is pénzügyi junior klasszis! címmel a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával; a versenyre még tíz napig, március 28-ig délig várják a 14-19 éves diákok jelentkezését - közölték a szervezők sajtótájékoztatón pénteken Budapes
Az elmúlt héten két tanulmány is megjelent, amely összefüggésbe hozza a COVID-19 fertőzést az utána következő szellemi (kognitív) károsodással, még a kevésbé súlyos lefolyású betegségek esetén is - közölte a Magyar Orvosi Kamara.
Átadták a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokát. A 3700 négyzetméteres épület 6,5 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg.
A német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége, a DIHK felmérése szerint a német vállalatok 78 százalékát érinti hátrányosan az ukrajnai háború és mindössze 22 százalék mondta azt, hogy még nem érezte a háború és az Oroszország ellen emiatt bevezetett szankciók hatásait - közölte a kamarák képviseleti szervezete.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke pénteken levelet küldött Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének, melyben az orvosokra jelenleg érvényben lévő felmondási tilalom megszüntetését kéri.
Januárban már a harmadik egymást követő hónapban deficites volt az euróövezetnek a világ többi részével folytatott árukereskedelme elsősorban amiatt, hogy az emelkedő energiaárak jelentősen növelték az import értékét.
Az OTP csoport ukrajnai leánybankja tevékenységét fenntartja, támogatja, ugyanakkor az oroszországi leánybank számára nem nyújtanak finanszírozást, az orosz állampapírok forgalmazását felfüggesztették – olvasható a pénzintézet honlapján.
A Coinbase Wallet tárcaszolgáltatás mától kezdve támogatja a Solana (SOL) kriptopénzt és a SOL hálózatán futó SLP tokeneket. Az integrációt a növekvő befektetői érdeklődéssel indokolták: a felhasználók az Ethereum olcsóbb és gyorsabb alternatíváját keresik és a SOL kiválóan betölti ezt a szerepet. Más tervei is vannak a népszerű váltónak és tárcána
Továbbra is terjed lenyúlós csalás a Magyar Posta nevében: csalók most például az MPL-re hivatkozva akarnak kényes adatokhoz és pénzhez jutni. Mutatjuk, miből lehet egyből felismerni, ha csalók környékezik meg az embert e-mailben vagy telefonon. Illetve szakértők segíségével praktikákat is mutatunk, hogyan védheti meg magát még jobban egy felhaszná
Évek óta kering a köztudatban az az összeesküvés-elmélet, amely szerint a gyártók azon munkálkodnak, hogy csökkentsék az eszközök élettartamát különböző módszerekkel. Dokumentumfilmet is készítettek a témában, azonban mai napig nem tisztázott, hogy ez valós feltevés-e. Az biztos, hogy a fogyasztói társadalom gyökeresen átalakította az életünket, mi
Március 18-án lejár a Sberbank ügyfelek OBA-kártalanítási határideje, több mint 65 ezer ügyfél 147 milliárd forintnyi vagyonát kapja vissza. Közben zajlik a bank felszámolása is, ám a törvényi határidők nem kedveznek a sberbankos állomány gyors értékesíthetőségének – hiába igyekszik a felszámoló PSFN a minél jobb megtérülést hozó gyors eljárásra
Az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát vállalat, a Fortenova 40%-át vásárolhatja meg a magyar Indotek Csoport a Jutarnji list értesülése szerint. Úgy tűnik, a Sberbanknak sürgős lehet az eladás az orosz-ukrán háború miatti szankciókkal összefüggésben, és habár több érdeklődő is lehet a régió legnagyobb élelmiszer-kereskedőjére, a lap konkrét
A jelenlegi bizonytalan, gyorsan változó világgazdasági környezetben Magyarország érdeke az, hogy a gazdaságpolitikában is higgadt, megfontolt lépéseket tegyenek - mondta a pénzügyminiszter.
Az infláció csökkentését, a munkahelyek védelmét és a lengyel cégek támogatását célzó, "Putyin-ellenes pajzsnak" nevezett gazdasági intézkedéscsomagot jelentett be pénteki sajtókonferenciáján Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Az Agrármarketing Centrum idén először rendezi meg a hazai borok népszerűsítését célzó rendezvényt Hungarian Wine Summit néven. Az Agrárminisztérium (AM), a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrármarketing Centrum (AMC) közös sajtótájékoztatóján ismertették az utóbbi évek szőlő- és bortermelését érintő támogatásokat is.
Pár hónappal ezelőtt még a kriptopénzek és a bányászat teljes tiltásáról olvashattunk az oroszországi hírek között, azóta viszont nagyot fordult a világ. Az Orosz Föderáció Központi Bankja csütörtökön kriptopénzek váltására és kiadására feljogosító licenszet adott az európai piacait elveszítő Sberbanknak. A Sberbank a szankciók kezdetéig Oroszorszá
Az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát vállalat, a Fortenova 40%-át vásárolhatja meg a magyar Indotek Csoport a Jutarnji list értesülése szerint. Úgy tűnik, a Sberbanknak sürgős lehet az eladás az orosz-ukrán háború miatti szankciókkal összefüggésben, és habár több érdeklődő is lehet a régió legnagyobb élelmiszer-kereskedőjére, a lap konkrét
A fekete berkenye, más néven arónia (Aronia melanocarpa, Photinia melanocarpa) bogyós gyümölcse miatt ismert, tehát gyümölcstermő bokor, de sok helyen dísznövényként ültetik.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, bizonyos szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat – közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel.
Januárban már a harmadik egymást követő hónapban deficites volt az euróövezetnek a világ többi részével folytatott árukereskedelme elsősorban amiatt, hogy az emelkedő energiaárak jelentősen növelték az import értékét.
Ma mutatkozott be a londoni tőzsdén a METR tickerrel ellátott ETC Group Global Metaverse UCITS ETF. Európa első metaverzum tematikájú ETF-ébe hamarosan az összes nagyobb európai brókernél befektethetünk. A tőzsdei alapban 51 társaság papírjai kaptak helyet. Ezek mind kapcsolódnak a virtuális valósághoz, a kiterjesztett valósághoz, a 3d grafikákhoz