Bár néhány hete a legsúlyosabb, vörös besorolást kapta az összes uniós ország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól, ehhez képest egyre több helyen enyhül a járvány – derül ki a ma publikált, heti szinten megjelenő járványhelyzet-térképről.
Tarkón csapta a villanyautó-gyártókat az alapanyagok drágulása és hiánya, emiatt pélául a Tesla ismét árat emelt, Mindez megnehezíti és jelentősen lassítja az elektromos átállást.
A brit kormány befagyasztotta hét orosz oligarcha, köztük Roman Abramovics vagyonát. Ez azt is jelenti, az orosz üzletember egyelőre nem tudja eladni a Chelsea-t és a londoni fociklub gyakorlatilag cselekvőképtelenné vált.
„A hazai az igazi” a szlogenje a Magyar Termék Nonprofit Kft. 2022. évi kampánysorozatának. Célja, hogy a hazai eredetű, ellenőrzött, megbízható termékekről szóló üzenetet eljuttassa a fogyasztók mind szélesebb köréhez, ezzel is segítve őket a tudatos vásárlásban. A legfrissebb statisztikák szerint több mint 210 cég közel 5000 terméke jogosult a Ma
A korrupcióellenes magánhadjáratával országos hírnévre szert tett független országgyűlési képviselő úgy látja, a választás nem lesz tiszta, de van esélye az ellenzéki összefogásnak. A tét pedig a lopás megállításán túl az is, hogy Kelethez vagy Nyugathoz akarunk-e tartozni. A Márki-Zay Péter által korrupcióellenes tárca nélküli miniszternek kijelöl
Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások – közölte az OBA az MTI-vel.
Idén újra jelenléti képzéssel indul a BME Z10 öthetes Akcelerátor Programja, melyre 2022. március 18-ig várják a szervezők a fiatal tehetségek jelentkezését. A képzést lezáró Demo Day 2022 május közepén lesz, ahol a Hiventures befektetési bizottsága hoz döntést arról, hogy mely startupok kapnak egyenként 15 millió forintra befektetési ajánlatot.A b
A tegnapi emelkedést komoly mínuszok követik ma Európa vezető tőzsdéin, elsősorban a háborús hírek mozgatják a piacokat. Szektor szinten kimondottan rosszul megy a nagybankok és az autógyártók részvényeinek.
Könnyebben és szélesebb körben juthatnak idén állami támogatáshoz a magyarországi vállalkozások – derült ki az EY és a Pénzügyminisztérium közös online rendezvényén. Idehaza egyre népszerűbbek a fejlesztési kedvezmények, amelyek hatékony felhasználásához a cégeknek érdemes már a beruházás megkezdése előtt jelezni a támogatási igényüket.
A fogyasztói árak éves szinten 7,9%-kal ugrottak meg az Egyesült Államokban meg, ami a leggyorsabb ütem 1982 januárja óta - közölte a munkaügyi minisztérium. Januárban 7,4%-os volt az infláció A februári emelkedés közel harmadát az üzemanyagárak száguldása magyarázza.
Dr. Tóth Csabát választotta elnökévé márciusi közgyűlésén a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete. Az egyesület elnöki tisztsége a posztot két éven át betöltő Dr. Ryszka Sambor megbízatásának lejártával üresedett meg, aki a továbbiakban egyéb teendői miatt már nem kívánta jelöltetni magát. A közgyűlés elismeréssel köszönte meg Dr. Ryszka
A világpiacon egyedülálló orvosi műszereket gyártó vállalkozás innovációban mindig is erős volt. Mára a gyártásszervezést és a minőségbiztosítást is lendületbe hozták.
Milyen süteménytrendek jellemezhetik a 2022-es évet? És vajon merre halad a cukrászipar? A Fazekas Cukrászdát üzemeltető cukrászmesterek szerint a Covid sajnos arra is kihatással van, milyen finomságok kerülnek a pult mögé.“Ahogyan számos szektorban, a cukrászatban is elmondható, hogy egyre fontosabb a minőség. Fokozatosan terelődünk az egyre termé
Az ünnepi hosszú hétvégén sem változik az időjárás, sőt hajnalonként még hidegebb lehet, többfelé mínusz 10 fok alatti minimumok lesznek. Ezzel együtt általában sokat süt majd a nap, érdemi csapadék nem várható
Napvilágot látott csütörtökön egy statisztika, amely szerint dollárban Oroszországban érnek immár a legkevesebbet a jövedelmek. A rangsor persze bizonyos szempontból csalóka.
Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 127,25 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi ülésén hozott döntése szerint. Nyerteseket hirdetett a Médiatanács a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási programjában a hírműsorok, közéleti
Rég nem látott mértékben drágultak az árupiaci termékek és nyersanyagok az orosz-ukrán háború hatására, amely tovább mélyíti az inflációs kockázatokat és globálisan veszélyezteti a gazdaságot az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint.
Megérkeztek a magyar nevek is a Telekom VOLT Fesztiválra, első körben rögtön mintegy 60 fellépőt jelentettek be a szervezők. A listán szerepel a Halott Pénz, Krúbi, a Bagossy Brothers Company, a Tankcsapda, jön a Carson Coma, Azahriah, Majka & Curtis, Dzsúdló és sokan mások. 2022. június 21. és 25. között újra lesz VOLT Sopronban - már nagyon v
Könnyebben és szélesebb körben juthatnak idén állami támogatáshoz a magyarországi vállalkozások. Idehaza egyre népszerűbbek a fejlesztési kedvezmények, amelyek hatékony felhasználásához a cégeknek érdemes már a beruházás megkezdése előtt jelezni a támogatási igényüket.
Az Országos Betétbiztosítási Alap csütörtökön a Sberbanktól kapott adatok alapján megkezdte a kártalanítások kifizetését, így a betétesek számlájára hamarosan megérkeznek a jóváírások - közölte az OBA.
NAPI Az optimista részvénypiaci hangulatnak köszönhetően a Wells Fargo árfolyama is szépen megugrott, így a 48.00 dolláros támaszszint nem esett el, ami mindenképpen pozitív. A felpattanás nem biztos, hogy tartós marad, az 52.00 dolláros szint áttörése adhatnak új lendületet a papírnak, erre azonban csak akkor van esély, ha a következő napokban is
Az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a német cég előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját.
NAPI Továbbra is lefelé tartó trendben mozog a részvény árfolyama, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy ez a tendencia megtörne. A 95.00 dolláros támasz áttörése komoly lendületet adhatott a medvéknek, és az sem segít, hogy a középső Bollinger-szalag lefelé szorítja a jegyzést. A legvalószínűbb a napokban a lassú ereszkedés folytatódása. Támasz: a
NAPI Bár több próbálkozás is volt rá, továbbra sem képes felfelé elindulni az Intel árfolyama. A középső Bollinger-szalag egyelőre támaszként funkcionál, de az EMA(50)-es mozgóátlag lefelé szorítja a grafikont, és ebből a szűkülő ollóból könnyen lehet, hogy nem föl, hanem lefelé tör ki a grafikon. Ez utóbbi esetben a 44.00 dolláros ttámaszszint leh
NAPI Lefelé tartó hullámokból áll össze a Tesla árfolyama az utóbbi hetekben, és jelenleg éppen korrekciós fázisban vagyunk, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan ismét a medvék veszik át az irányítást a papír piacán. Fordulatra akkor látok esély, ha a középső Bollinger-szalag ellenállása elesik, majd a 890.00 dolláros szint fölé emelkedik az ár
Az szja 1+1 százalékáról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni; a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt napok és hetek drón témájú hírei rendre a török gyártmányú Bayraktar TB2 drónok ukrajnai háborúban elért sikereiről voltak hangosak. Ezek apropóján szedtük össze röviden a modellel kapcsolatos lényegi tudnivalókat. Cikkünk katonai vagy politikai állásfoglalás nélkül íródott! – ezt gyorsan szeretnénk leszögezni. Továbbra is a drón techno
Az UBM Csoport régiós piaci pozíciójának erősítése érdekében takarmánykeverő üzemet épít a szerbiai Opstina Šid - Adaševci ipari parkban. A 24,4 millió eurós zöldmezős beruházást a magyar 6,3, míg a szerb kormány többek között 2,5 millió euróval támogatja. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett UBM Holding a balkáni térség 5 országában végez kereskedelm
Jó ötletnek tűnt az üzemanyagárak korlátozása, ami rövidtávon biztosan politikai előnyöket is hozott. A folyamatok azonban felgyorsultak, és a kúthálózatok, az autósok és a kormány számára is nehezen kezelhető helyzet alakult ki. A piaci viszonyok felrúgásával olyan szellem szabadult ki a palackból, amelyet már nagyon nehéz visszazárni. Jegyzet.
Cem Özdemir német agrárminiszter rendkívüli ülésre hívta össze a G7-ek agrárminisztereit péntekre, március 11-re. A virtuális találkozó témája az ukrajnai háborúval járó globális élelmezésbiztonsági kockázat lesz.
Az orosz-ukrán tárgyalások sikertelensége, az olajár emelkedése és a 40 éves csúcsra emelkedő amerikai infláció közepette eséssel indították az irányadó amerikai indexek a mai kereskedést.
A munkavállalók 25 százaléka évente vált munkahelyet, és minden második dolgozó gondolkozik munkahelyváltáson - a Jófogás hirdetési portál felmérése alapján.