2022. március 10. csütörtök

márc. 10
2:02
Szárnyalnak a tőzsdék – a fordulat még nem biztos (TőzsdeFórum)
Itthon az OTP és a forint a sztár.
márc. 10
2:06
Felpattanás látható a kriptovaluták piacán (TőzsdeFórum)
Szerdán újra 42 ezer dollár fölé tudott kerülni a bitcoin árfolyama, az ethereum jegyzése 2700 dollár környékén jár.
márc. 10
2:10
BörzeZárás 2022. március 9. – A BÉT is felfele ment ma (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1394,24 pontos, 3,36 százalékos emelkedéssel, 42 909,74 ponton zárt szerdán.
márc. 10
2:12
Negyedéves alapon Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás 2021 végén (ProfitLine)
A tavalyi harmadik negyedévről a negyedikre 1,2 százalékkal nőtt a munkában állók száma Magyarországon; az uniós tagállamok közül ez a leggyorsabb ütemű növekedés, közel másfélszeresen múlja felül az európai átlagot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán.
márc. 10
2:14
Jelentősen emelkedtek az európai részvények (TőzsdeFórum)
Az európai piacok szerdán megugrottak, a nyersanyagárak fellélegeztek Oroszország Ukrajnában zajló háborúja közepette.
márc. 10
2:18
Elszállt az olaj, összefog a világ (TőzsdeFórum)
Az olajárak szerdán hirtelen csökkentek, visszaadva az e havi emelkedés egy részét az Oroszország ukrajnai inváziójából eredő ellátási zavarok közepette.
márc. 10
2:42
Segítenek az árstoppok infláció leszorításában (ProfitLine)
Az árstopok 3-4 százalékponttal segítenek az infláció leszorításában - mondta Nagy Márton, a Miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az MTI-nek szerdán.
márc. 10
3:18
Újabb nyugdíjemelés jöhet még év közben (ProfitLine)
Mindenképpen szükség lesz évközi korrekciós nyugdíjemelésre - írja internetes blogjában Dr. Farkas András, akit talán sokan Nyugdíjguruként ismernek. Mire alapozza a szakértő a kijelentését?
márc. 10
4:12
Káros tartalmakat terjesztenek csalók (ProfitLine)
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szerdai közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban egyre több az ukrajnai helyzetre hivatkozó, rosszindulatú programot tartalmazó e-mail, ezért kérik, hogy senki ne kattintson az ezekkel érkező linkekre.
márc. 10
4:12
Miért jelent a metán nagy és alábecsült veszélyt az éghajlati célok elérésére? (NRGreport)
A szakértők szerint a klímatárgyalások résztvevői rosszul ítélték meg a növekvő metánkibocsátás hatásait, és arra figyelmeztetnek, hogy az erős üvegházhatású gáz kibocsátása veszélyeztetheti az évszázad közepére kitűzött éghajlati célok megvalósítását.
márc. 10
4:21
Bordetektívek a hamisítás nyomában (Magyar Mezőgazdaság)
A borhamisítás története olyan messzire nyúlik vissza, mint maga a borászat története. A 21. században a módszerek egyre kifinomultabbak, és azokat speciálisan képzett szakértők leplezik le.
márc. 10
4:42
Mobilház-gyártását fejleszti a Baufémszer Kft. (ProfitLine)
Mobilházgyártását fejleszti a Baufémszer Kft. több mint 200 millió forintból Szolnokon - közölte a cég az MTI-vel.
márc. 10
4:45
Tovább erősíti Magyarországon a kutatás-fejlesztési tevékenységét a Bosch (newtechnology.hu)
Tovább erősíti magyarországi jelenlétét és kutatás-fejlesztési tevékenységét a Bosch csoport. A vállalat a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályához közvetlenül kapcsolódó területen hoz létre egy mérnöki fejlesztő és tesztelő lokációt. A létesítményben a jövő autóiparát meghatározó technológiákat, többek között elektromos és önvezető járműveket teszteln
márc. 10
5:12
Tovább enyhült a termelői árak emelkedésének üteme Kínában (ProfitLine)
Tovább enyhült a termelői árak emelkedésének üteme Kínában februárban, miközben stabil maradt a fogyasztói árak növekedése.
márc. 10
5:15
Ukrajnai háború: a képviselők Európa jövőbeli biztonságáról vitáztak (Márkamonitor)
A képviselők Ukrajna orosz megtámadása fényében határozottabb uniós védelempolitikát várnak és felszámolnák Európa orosz energiafüggőségét.   A képviselők szerda délelőtt Európa egy változó világban betöltött szerepéről és az ukrajnai orosz agresszió nyomán kialakult biztonsági helyzetről vitatkoztak Kaja Kallas észt miniszterelnök és Josep Borrell
márc. 10
5:21
A háborúval párhuzamos katasztrófa sújtja Ukrajnát (Tiszta Jövő)
A háború nem csupán közvetlenül fenyegeti az embereket, a kialakuló környezeti katasztrófa pedug hosszú ideig fogja veszélyeztetni a lakosságot.
márc. 10
5:21
Folytatódik az élelmiszeriparban a termelőiár-index szárnyalása (Agrofórum)
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 15,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest januárban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
márc. 10
5:21
Tejipar tehén nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
A tejmentes tejalternatívák nem számítanak újdonságnak, sokféle mandulából, rizsből vagy szójából készített növényi ital és egyéb tejtermék-helyettesítő termék található az üzletek polcain. Egy izraeli cég, az ImaginDairy viszont kitalálta, hogy új módon állít elő tejfehérjéket: irányított fermentációval.
márc. 10
5:30
A pandémia akár pénzügyi krízist is okozhatott volna, ha nincs az MNB (vg.hu)
A jegybank idén januárig 11 ezer milliárd forintnyi forrást nyújtott a gazdaság szereplőinek, ezzel segítve őket a koronavírus-járvány okozta hatások kivédésében.
márc. 10
5:42
A Continental nyereséget termel és az eredmények további javulását várja (ProfitLine)
A Continental tartósan viharos piaci környezetben is jól teljesített operatív szempontból 2021-ben, és pozitív nettó eredményt ért el. A koronavírus-járvány, az elektronikai alkatrészhiány miatti alacsony autóipari termelés, valamint a beszerzés és logisztika területén tapasztalható jelentős költségnövekedés különösen jelentős hatással volt a DAX-o
márc. 10
5:42
Három adriai kikötő a Metrans fókuszában (vg.hu)
Jövőre kezdjük a zalaegerszegi konténerterminál építését, az idén folyatjuk budapesti fejlesztésünket, mindenütt kapacitást növelünk, és bővítjük a szolgáltatásainkat – mondta a VG-nek Kiss Péter, a nemzetközi Metrans csoport elnök-vezérigazgatója.
márc. 10
5:48
Időjárás: A napi hidegrekord is megdőlhet (Agroinform)
Lesznek területek, ahol -17 fokra is számítani kell.
márc. 10
5:51
Digitális stratégiába és service designba fektetnek a múzeumok a pandémia után (Márkamonitor)
Európa-szerte és a tengerentúlon is egyre kevesebb korlátozással üzemelnek újra a múzeumok. A pandémia alatt szerzett tapasztalatok azonban sok olyan változást hoztak, amelyek hosszú távon alakítják át az intézmények stratégiáját.   A pandémia első szakaszában a teljes lezárások azonnali reakciókra késztették a múzeumokat: az intézmények teljes tev
márc. 10
5:51
Magas technológiás automatasebességváltó-összeszerelés (newtechnology.hu)
Az automata sebességváltó jelenleg már nem számít extra kiegészítőnek, hiszen a közép- és alsó kategóriás járművekben is elérhető. Az ilyen eszközökkel felszerelt autók egyszerűbben és kényelmesebben vezethetők. A tehergépjárművek esetében szintén óriási fejlődés látható e téren, ennek köszönhetően pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Magyaro
márc. 10
5:51
Veszteségmentes permetezés: Leeb-bel nincs kompromisszum (Agrárágazat)
A mezőgazdaság, a növényvédelem egyik kulcskérdése a precíz permetezés, ebben segít a Leeb technikája.
márc. 10
5:51
Nyitógondolatok a tavaszi kapások vetéséhez (Mezőhír)
Tippeket szeretne kapni a hatékony, 2022-es vetési tervének elkészítéséhez?
márc. 10
5:51
A Jeep Wrangler igazodik az európai igényekhez (GépMax)
A Jeep célja, hogy 2025-re kínálatának 70 százalékát villamosított járműként értékesítsék világszerte.
márc. 10
5:51
A csomagolás fekete világa: így megy a cégek „zöldremosása” (Transpack)
Zöldremosás, zöldrefestés – a csomagolóanyag-ipar sötét fejezetei.
márc. 10
5:57
Paradigmaváltást javasol az ÁSZ a vasúti fejlesztéseknél (Infostart)
Aligha van sok olyan felnőtt ember hazánkban, aki nem ült még vonaton, és nem örült vagy bosszankodott az utazása körülményei miatt. Olyan ember meg bizonyosan nincs, aki életében ne használt volna valamilyen vasúton szállított terméket, terményt. A kényelemtől a biztonságon át a környezetvédelemig ezer szempontból életünk mindennapi része a vasút.
márc. 10
6:00
Újabb 2,5 százalékos nyugdíjemelés jöhet soron kívül: annyira elszállt az infláció, hogy muszáj lépni? (Pénzcentrum)
2022. januárban 5 százalékos emelést hajtottak végre a magyar nyugdíjakon, amely már így is magasabb volt, min a költségvetési törvényben eredetileg szereplő 3 százalék. Erre a magas infláció miatt volt szükség, hiszen főként ősztől jelentősen emelkedtek az árak. Bár a szakértők is azt várták, hogy 2022-ben elkezdődhet a mérséklődés, előbb a decemb
márc. 10
6:03
Apu, akkor most biztonságban vannak az állampapírjaim, részvényeim? (Privátbankár)
Az emberek a háború miatt most mindentől félnek, még a legbiztonságosabb befektetésektől is. Mit kell tudni az értékpapírok őrzéséről, garancia-rendszeréről, a befektetővédelemről? Melyik lehet most a nagyobb kockázat?
márc. 10
6:09
Szakértő: a multik kivonulására adott orosz válasznak nincs sok értelme (Infostart)
Az Ukrajnába való orosz bevonulás után sorra vonulnak ki Oroszországból a nyugati multinacionális vállalatok, szüntetik be termelésüket, zárják be áruházaikat, vonják ki termékeiket. Moszkva erre belengette, hogy államosítja az érintett cégek gyártósorait. A helyzet kapcsán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos
márc. 10
6:09
Tényleg jót teszünk a környezettel, ha elektromos autóra váltunk? – interjú Hanula Barnával (Forbes)
Miért nem számít zéróemissziósnak a Teslám? Jobban járok, ha inkább máshol akarom csökkenteni az ökolábnyomom? Dr. Hanula Barnával, a győri Széchenyi István Egyetem docensét, a Járműmérnöki Kar dékánval beszélgettünk arról, hogy miért okoz fejvakarást a mérnököknek, ha az emberiség a status quo-t mellőzve szeret bele egy új technológiába.
márc. 10
6:15
Megvan, kik kaphatnak ingyen napelemes rendszert (Alternatív Energia)
Óriási az érdeklődés a napelemes és fűtéskorszerűsítési program iránt, ezt felismerve pedig tovább bővítették a lehetséges pályázók körét.
márc. 10
6:15
A Magyar Vöröskereszttel indít gyűjtést az Auchan az ukrajnai menekülteknek (Márkamonitor)
Az Auchan Magyarország többféle gyűjtéssel kívánja segíteni a Magyar Vöröskereszt humanitárius munkáját, amit az Ukrajnából érkező menekültek, illetve a Kárpátalján maradtak érdekében végez.   A szervezet két nagy határmenti városra, Záhonyra és Lónyára összpontosította jelenlétét, de a beregsurányi és a tiszabecsi határátkelőnél is részt vettek a
márc. 10
6:15
Olaszország a gabonaexport visszafogásán gondolkodik (Agrofórum)
Az olasz kormány közölte, hogy fontolgatja a nyersanyagexport visszaszorítását, annak érdekében, hogy az iparágai továbbra is megfelelően működhessenek az ukrajnai válság hatásai ellenére. Ez a mezőgazdasági termékek, így a különböző gabonák exportjára is vonatkozhat az élelmiszer-biztonság fenntartása érdekében a dél-európai országban.
márc. 10
6:15
Indul a visszaszámlálás a Budapest Bank ügyfeleinek! Minden tudnivaló egy helyen (Bank360 blog)
Március 31-től a Budapest Bank ügyfelei az MKB Bank ügyfeleivé válnak, ha akarnak. Összefoglaltunk minden információt, amit a BB-seknek tudniuk érdemes az MKB-frigyről, akár maradnak a banknál, akár újat keresnek.
márc. 10
6:15
Spórolhatunk a nitrogén-műtrágyázáson? (Agrárágazat)
Mezőgazdaság alapfeladata: a talaj javítása, a kivont tápanyagok pótlása.
márc. 10
6:24
Térdre kényszerítette a forintot a devizapiaci vihar – Tényleg még az ukrán hrivnya is jobban teljesít? (Portfolio)
A hét elején szinte pánikszerű eladások jellemezték a forint piacát, majd szerdára hasonlóan nagy lendülettel erősödött vissza a magyar deviza 380 alá. Ez persze a korábbihoz képest még mindig kifejezetten magas szint, viszont már érezhető fordulatról beszélhetünk. Így is a forint az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb vesztese eddig. De miért épp
márc. 10
6:27
Bojár Gábor: Egy sikeres vállalkozó tanítással tud a legtöbbet visszaadni a társadalomnak (Piac és Profit)
Ha lehet magyar sikersztoriról beszélni, a Graphisoft története kétségtelenül az. Bojár Gábor egy mikro Szilícium-völgyet teremtett az óbudai gázgyár területén. A milliárdos IT-vállalkozó szeretné, ha jó vállalkozói környezet alakulna ki Magyarországon, miközben a haveri kapitalizmus káros hatásaitól megszabadulnánk. Mesélt lapunknak pályája első i
márc. 10
6:27
Bevételi pénztárbizonylat és pénztárgép-összesítők a könyvelésben 2. (Adózóna)
Kétrészes sorozatunk második részéből megtudhatja, mikor kell kiállítani a bevételi, illetve kiadási pénztárbizonylatokat.
márc. 10
6:30
Kényszerleszállást hajtott végre a Trumpot szállító repülő (vg.hu)
A volt amerikai elnök indulni szeretne a 2024-es elnökválasztáson.
márc. 10
6:45
Ha annyit eszel, mint egy veréb, nem szarhatsz akkorát, mint egy elefánt (Kripto Akadémia)
A tegnapi nappal lezárult egy korszak. A befektetőket innentől kezdve nem segítik a piac (pontosabban az amerikai jegybank) istenei. Szerdán véget ért a FED értékpapír vásárlási programja. A jegybank a koronavírus-járvány kitörését követő, 2020. márciusi tőzsdei összeomlás után döntött úgy, hogy havonta 120 milliárd dollárnyi vállalati papír megvás
márc. 10
6:45
Vezetőség változás a Games for Businessnél (Márkamonitor)
A 2022-es év új struktúrát hozott a cég életében, ami azt jelenti, hogy januártól a szervezeti vezetést Szalai Miklós és Soós András vette át. Vendler Balázs, a cég alapítója és korábbi ügyvezetője pedig stratégiai tanácsadóként működik közre a továbbiakban.   A Games for Business tizenhárom új projektet indított, mindemellett egy teljesen új CSR-a
márc. 10
6:45
Már minden 6. magyar vásárolna elektromos, vagy hibrid autót (KKV Magazin)
A magyar lakosság 16%-a, tehát közel minden 6. magyar váltana tisztán elektromos, vagy plug-in (tölthető) hibrid meghajtású járműre, ha megtehetné, míg a megkérdezettek kevesebb, mint 1%-a rendelkezik most is környezetkímélő autóval – derült ki a Generali Biztosító reprezentatív felméréséből. A legtöbben a környezettudatosság és az üzemanyagárak nö
márc. 10
6:45
Növekvő önköltség, eltűnő jövedelem (Magyar Mezőgazdaság)
Osztozzunk meg azon, ami van! – Tevje fohásza Istenhez ritkán volt annyira időszerű, mint manapság. Nem csoda hát, hogy a tojástermelők ugyanezt kérik a tojáskereskedőktől. Ugyanis, miközben a termelés költsége a gabona, a fehérjenövények, az energia és a munkaerő egyidejű drágulása miatt egyetlen év alatt mindenütt az égbe szökött, a felvásárlási
márc. 10
6:48
Kötvényalapok hozama 2022. február 28-án (Azenpenzem)
A BAMOSZ kalkulátora alapján összegyűjtöttük a kötvényalapok hozamait. A táblázatba a 2022. február 28-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok. A hozamokat rendszeresen összegyűjtjük.
márc. 10
6:48
Leállítja a gyártást a Lada (rtl.hu)
A nyugati szankciók miatt nem tudják beszerezni a szükséges alkatrészeket.
márc. 10
6:50
Mindent elsöpört az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja (Azenpenzem)
Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, a háborús fejlemények pedig elsöpörték a hónap addigi gazdasági történéseit. Megszűnt a normalitás, a pénzpiaci hozamemelkedések hatására a legtöbb kötvényalap árfolyama esett. A helyzet február vége óta tovább romlott.
márc. 10
6:54
Blinken: Putyin visszautasított minden javaslatot (vg.hu)
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság további szankciókat helyezett kilátásba.

Keresés