Nagyon drága földgázzal számol a magyar hatóság, a fűtőanyag világpiaci árának az emelkedés ugyanis húzza magával a ki- és betárolás hatósági árait is.
Ma már elmondhatják, hogy nem is olyan bonyolult kriptovaluták segítségével meggazdagodni. Több olyan fiatal is felkerült a világ milliárdosainak listájára,
A Block mobilfizetési platformjának, a Cash App-nak a felhasználói mostantól azonnali és szinte ingyenes bitcoin fizetéseket indíthatnak a Lightning Network-ön keresztül – tweetelte a vállalat hétfőn. A bitcoin hálózatán a gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat biztosító Layer 2 protokoll integrációját a Lightning Development Kit tette lehetővé, amelyet
A saját zsebre dolgozó és az érdekeit mindenek fölé helyező politikai és gazdasági elit megjelenése soha nem látott méreteket öltött az Európai Unióban – írja a Népszava egy jelentéstervezet alapján, amely a többi között adatelemzéssel és feketelistával küzdene az oligarchák ellen.
Súlyos vádakat fogalmazott meg Angelique Coetzee dél-afrikai orvos, aki először fedezte fel a koronavírus omikron változatát. Elmondása szerint nyomás alatt tartották és azt kérték tőle, hogy ne állítsa az omikronról, hogy enyhe lefolyású - írja a The Daily Telegraph cikkére hivatkozva a DailyMail.
A demográfiai folyamatokat sem szabad kihagyni a számításokból, ha arra vagyunk kíváncsiak, mit lépnek az oroszok Ukrajnában. Mindenesetre a mai hírek alapján továbbra is háborúra készülnek a felek.
Az új Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatóság (HERA) bemutatta első éves munkatervét, amelynek költségvetése 2022-re 1,3 milliárd euró, célja pedig a határokon átnyúló egészségügyi vészhelyzetek megelőzése, az azokra való felkészülés és gyors reagálás.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint több mint 6,4 millió EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért január végéig.
A koronavírus jelentős csapást mért a turisztikai szektorra, de a Szallas Group és a Nielsen Iq legfrissebb közös kutatásából úgy tűnik, a járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza: 2022-ben a Covid előtti időszakban tapasztaltnál is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága, még ha új trendek erősödésével is.
Az interneten nem kell sokat keresgélni, hogy olyan szobanövényeket találjunk, melyek ára a több százezer forintostól kezdve akár milliós nagyságrendű is lehet. Mi egy félmillióba kerülő könnyező pálmát látogattunk meg. Nevével ellentétben, nem volt oka sírni, hiszen egy ilyen értékű növénynek elég király élete van.
Dánia tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal egy új védelmi együttműködésről - jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök. Az ország nyitott amerikai katonák állomásoztatására is a területén.
Bitcoin kötvény kibocsátására készül az elhíresült közép-amerikai állam, El Salvador. Tegnap az ország pénzügyminisztere bejelentette, hogy március 15 és 20 között tervezik kibocsátani a világ első bitcoin fedezetű államkötvényét. „Ha igazán építeni akarjuk ezt az országot, ilyen módon kell befektetnünk” – tette hozzá a pénzügyminiszter, Alejandro
Alig két hónapja bocsátotta ki az ÁKK az új, 3 és 5 éves Prémium Euró Állampapírokat, máris lezárják azok értékesítését. Az adósságkezelő közleménye szerint a 3 éves konstrukciót teljesen kivezetik, az 5 éves papírt pedig új konstrukcióban fogják árulni, de alacsonyabb prémiummal.
Tizenhatodik alkalommal hirdették meg a hazai bankszektor legrangosabb versenyét tavaly, amelynek díjait idén február 10-én osztották ki. A pénzügyi intézetek seregszemléjét életre hívó Mastercard 2021-ben megreformálta a versenyt.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivételével. Az ügy a Kúrián folytatódik tovább.
A Deloitte által készített, 500 amerikai nagyvállalat vezetőjét megkérdező felmérés alapján 5 trend rajzolódik ki, amely globális szinten meghatározhatja a szektor, ideértve a magyar gyártószektor jövőjét is.
Önköltséges sajtbírálói képzést indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával, a Magyar Sajtkészítők Egyesülete szervezésében.
A gazdasági növekedés Magyarországon idén 4,5 százalék lehet, jövőre azonban a korábban jelzett 4,1 százalék helyett 4,4 százalékkal bővülhet a GDP - közölte az Amundi Befektetési Alapkezelő online sajtóeseményén csütörtökön.
Az Agrárminisztérium mindig nagy hangsúlyt fektetett a magyar méhészek segítésére, hiszen erős méhészeti ágazat nélkül, nincs erős mezőgazdaság – mondta csütörtökön Nagy István agrárminiszter.
Romániában a koronavírus elleni oltóközpontok csaknem fele az alacsony kihasználtság miatt felfüggeszti tevékenységét, vagy tesztelési központtá alakul át - derült ki csütörtökön az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) heti sajtóértekezletén.
Az elmúlt negyven év alatt 15 napról 11-re csökkent a havas napok éves száma és a csökkenés az elmúlt tíz évben lett látványosabb - olvasható a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál keddi cikkében.
A Siemens AG, Európa legnagyobb ipari konglomerátumának az adózott eredménye 19 százalékkal, 1,643 milliárd euróra nőtt a december végével záródott 2022-es pénzügyi első negyedévében az egy évvel korábbi 1,377 milliárd euróról.
A légi permetezésre vonatkozó jogszabály módosításával az Agrárminisztérium az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve megalkotta a drónokkal történő növényvédő szer kijuttatásának jogszabályi környezetét, elősegítve ezzel, hogy az új, pontosabb és célzottabb kijuttatást lehetővé tevő légi permetezési technológia a magyar gazdák re
Nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói, a támogatási kérelmek március 11-31. között adhatók be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Mivel több kisgép van mint nagy, s a rájuk vonatkozó szabályok betartását nem ellenőrzik olyan szigorúan, a balesetek esélye is nagyobb. Ezzel együtt a repülésbiztonság a forgalomhoz mérten jó, mondta lapunknak Molnár Csaba, a HungaroControl Zrt. szakembere.
Járni az országot, szép helyeken megpihenni, jó borokat és finom falatokat fogyasztani, miközben kicsit elszakadunk a mindennapok taposómalmától... ki ne vágyakozna erre? Már csak az a kérdés, hova menjen az ember, ha autentikus, vidéki borélményeket keres? Ebben segít az Országos Bortúra, Magyarország borturisztikai applikációja! Az ingyenesen let
Széleskörű nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő, amelynek keretében Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.
Betiltotta a belga szövetségi és a regionális kormány, valamint a főváros vezetése a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellen, a kanadai példa alapján szerveződő autós és teherautós tüntetést Brüsszelben - közölte a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtökön.