Már kilencedik napja csökken az új fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga Magyarországon, egyre biztosabban jelezve, hogy túl vagyunk az omikron variáns okozta ötödik járványhullám tetőzésén. Jó hír, hogy 21%-kal csökkent a heti fertőzöttek száma a január 31-ei csúcs óta, az elmúlt napokban pedig abban a két utolsó megyében is fordulat látszik, ahol heti
Mintegy 280 milliárd koronás hiánnyal jóváhagyta szerdán a 2022-es költségvetés tervét a cseh kormány - közölte Zbynek Stanjura pénzügyminiszter a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón. Petr Fiala ötpárti kormányának elődje, az Andrej Babis vezette kétpárti kormány még 376,6 milliárd koronás hiánnyal tervezte az idei költségvetést.
Rendesen befűtöttek a Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) friss anomália előrejelzései, ugyanis rákvörös lett az egész kontinens, illetve hazánk is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Országszerte közel ötven kereskedő mintegy 700 kereskedelmi pontján nyílik lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai irányításával működő program mindehhez 20 ezer forint támogatást nyújt.
Bulgáriában 2022. január 4-én megváltozott az áfafizetésére kötelezett természetes személyek közösségi adószáma. A régi, 10 jegyű közösségi adószámokat a VIES-ben 2022. január 3-án érvénytelenítették, január 4-étől az új, 9 jegyű közösségi adószámok érvényesek, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztatóban.
Tavasszal folytatódik a Design Terminal tavaszi Mentorprogramja. A jelentkező vállalkozások többek között termék-, és üzletfejlesztésben, kommunikációban, értékesítésben, pénzügyi tervezésben fejlődhetnek, hazai és nemzetközi mentorok közreműködésével, személyre szabott mentorálás során.
A kecskeméti Magyar család a rendszerváltáskor alapított szárazvirágos vállalkozást, amit szinte kizárólag egy, áruszállításra használt mogyorúszínű Wartburg kombira és az édesanya, Magyarné Báldy Márta kapcsolati tőkéjére alapoztak. Bár az 1990-es
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztállyal együttműködve a korábbiakhoz hasonlóan 2022. február 3-án ismét célzott akciót hajtottak végre az M7-es autópálya zalai szakaszán. A közlekedésbiztonság javításának érdekében végrehajtott drónos ellenőr
Tavaly novemberben 431 GWh villamos energiát termeltünk megújuló energiából. Ez 22 százalékkal magasabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. A megújuló villamos energia 38,6 százalékát adta nap, 38,5 százalékát biomassza, 11,3 százalékát pedig szél. Az összes bruttó hazai villamosenergia-termelés 2854 GWh volt. A hazai energiatermelésre és -ell
Magas fordulaton pörög a metaverzum körüli felhajtás, mert kartávolságba került a (virtuális) valósággá válását lehetővé tevő technológia megjelenése, az internetes óriások pedig hatalmas tétekben fogadnak a sikerére. De vajon tényleg akkora durranás lesz ez, mint amekkorának beállítják? A Fidelity szakértői az vizsgálják, hogy vajon van-e ebben le
Február utolsó hétvégéjén Köveskál Gasztrofalu vendéglátóhelyei és pincészetei hagyományteremtő szándékkal negyedszer rendezik meg a Furmint Napok - Köveskál eseményt.
A Corvinus Egyetem projektmenedzser szakközgazdász specialista szakirányú képzés gyakorlatorientált jellegének erősítéséért kötött együttműködési megállapodást a Budapesti Corvinus Egyetem, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség és az Óbuda Group.
A Set Group 2022. február 28. napján tartandó rendkívüli közgyűlésének határozati javaslataival kapcsolatban több befektetői megkeresés érkezett, melyből kifolyólag az előterjesztések vonatkozásában a társaság az alábbi közleményt adta ki.
Ha fáradtak, enerváltak vagyunk, az év első negyedében könnyedén legyintünk, hogy „ó, ez csak a tavaszi fáradtság”, amit vitaminraktáraink kiürülésének tudunk be. Ez azonban koránt sincs így! A nyári időszakban természetes formában begyűjtött vitaminokat, amelyeket akár a szabadban, a napon eltöltött órák alatt, akár friss idényzöldségek, gyümölcsö
Országszerte közel ötven kereskedő mintegy 700 kereskedelmi pontján nyílik lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra.
Egy ingatlan árát alapvetően három tényező határozza meg: a lokáció, a mérete és az állapota, de ezek közül csupán az utóbbira lehetünk hatással, arra viszont rendkívüli mértékben.
Ahogyan a kormány azt már bejelentette, az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. A Magyar Közlöny 2022. évi 22. számában megjelent az erről szóló kormányrendelet. A Kormányzati Tájékoztatási Központ oldala összefoglalta ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat.
Év végén sem csillapodott a kártyás fizetés népszerűsége. Az OTP Bank legfrissebb statisztikái alapján a 2021 október és december közötti időszak forgalom és tranzakciószám szempontjából is túlszárnyalta a korábbi rekordokat. Az év utolsó negyedévének forgalma az ünnepi időszak miatt hagyományosan erősebb, de 2021-ben a harmadik negyedévről a negye
A Hungaro Digitel, és a SpaceCom a 2021. október 11-én létrejött, a SpaceCom részvényei 51 százalékának megvásárlására vonatkozó szerződés kapcsán ma szerződés módosítást írtak alá. A módosítás alapján a felek megállapodtak abban, hogy 2022. február 28-ig meghosszabbítják a zárási feltételek teljesülésének határidejét.
Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki az LG Magyarország országos reprezentatív kutatásából. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiata
Érdemes mielőbb, még a jelenlegi, kedvezőbb kamatfeltételek mellett fixesíteni a rövidebb kamatperiódusú lakossági jelzáloghiteleket – hívja fel a figyelmet az érintett ügyfeleknek küldött tájékoztató levélben az Erste Bank. Az utóbbi időben a megugró infláció és az emelkedő kamatkörnyezet hatására ugyan nőtt az igény a hitelek hosszú kamatperiódus
Átlagosan 8-11 százalékos éjszakánkénti áremelés a szállásadók válasza a rezsiköltségek és bérek emelkedésére Kelet-Közép-Európában – derül ki a Szallas Group és a Nielsen IQ friss, magyar, cseh, román, lengyel és horvát szállásadók körében végzett felméréséből. Bár a munkaerőhiány riasztó probléma a turizmusban is, a digitalizáció felgyorsulása po
Február 14-ig kézbesítik az érintettek számára az szja-visszatérítést. Mintegy 1,4 millióan kapják kézhez a családi adóvisszatérítést, amelyre közel 1,9 millió dolgozó jogosult. Az adóvisszatérítéshez való jog nem veszhet el, így az a közel félmillió ember is igénybe veheti az adósvisszatérítést, aki most lemaradt. Az szja-visszatérítés nem várt iz
Verbális bántalmazás, gyűlöletbeszéd, cyberbullying, nem ismeretlen fogalmak ezek a webkettes online térben, szinte mindenki találkozott már valamilyen szintű agresszióval online fórumokon, Facebook-csoportokban, és gyakorlatilag nincs olyan poszt az ismert közszereplőktől, amik alatt ne azonnal támadási felületet keresnének a hozzászólók, gyakran
A Freshfel számításai szerint a Fehéroroszország által bevezetett embargó mintegy 250 millió eurós piacvesztéssel jár az uniós zöldség-gyümölcs termelőknek. A közelmúltban ezért levélben fordult az európai friss zöldség-gyümölcs ágazat szereplőit tömörítő szakmai szövetség az Európai Bizottsághoz és 12 tennivalót fogalmazott meg az érintett termelő
Bemutatta idei csúcsmobiljait a Samsung mai eseményén és jön egy új sorozat a Galaxy táblagépekből is. A készülékek már előrendelhetők, a Galaxy S22-es okostelefon kezdőára 335 ezer forint itthon.
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szervezésében a Volánbusz üzemelteti majd a Kőbánya-Kispest és Vecsés között közlekedő Solaris Urbino 12 electric H2 típusú, üzemanyagcellás buszt.
Kemény válaszlépésekre számíthat Oroszország, ha erőszakra vetemedik Ukrajna ellen, de a lehetséges büntetőintézkedések katalógusát nem hozzák nyilvánosságra - mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.
Minimális emelkedéssel zárta a napot a magyar tőzsde, ezzel lemaradó volt európai szinten, ahol jellemzően 1-2 százalékot emelkedtek ma a vezető indexek.
Ez az év már a hatodik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért a magánszemélynek nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésé
Most válik igazán égetővé a permetező drónok típusminősítése, ugyanis elkészült a drónos permetezés szabályozása. A HRP Europe Kft.-nél már közel járnak a megoldáshoz!
Mielőtt még letartóztatták volna minden idők két legnagyobb kriptohackerét, Ilja Lichtensteinről és feleségéről Heather Morganről annyit lehetett csak tudni, hogy
A Wells Fargo pénzügyi szolgáltató és bankóriás által közzétett legújabb jelentés szerint, a kriptovaluták a „hiperelfogadási szakaszhoz” közeledhetnek, hasonlóan ahhoz, amelyet az internet az 1990-es évek közepén-végén ért el. A bank globális befektetési stratégiai csapatának jelentése szerint a Wells Fargo úgy véli, hogy a kriptovaluták “ma már é
Interneten állatgyógyászati terméket hirdető magánszemélynél tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei január végén. Az akció során – a 185 ezer forint összértékű vásárlást követően – valamennyi, a kínálatban fellelhető állatgyógyászati készítménnyel kapcsolatban intézkedtek a Nébih ellenőrei. A hirdet