Hosszú ideje munkál az emberekben az a meggyőződés, hogy a díszkertet, a gyümölcsöst, a veteményest vegyszerek segítségével óvhatjuk meg a kártevők pusztításától. Bár már egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a bio és öko trendek, a berögzült gondolkodásmódon és cselekvésen időbe telik változást elérni. „Sokak otthonában lapulnak a polcon olyan
Azonnal megérzi a pénztárcánk a hajnalban kirobbant ukrán-orosz háborút. A mindennapokban elsősorban a forint árfolyama, az energia- és az élelmiszerek ára kaphat egy újabb pofont - derül ki a Bank360.hu gyorsértékeléséből.
Közösen lép fel a világ mintegy húsz vezető szervezete, hogy felgyorsítsák a megbízható széndioxid-kibocsátási elszámolások fejlesztését. A februárban San Franciscoban létrehozott Carbon Call aláírói – köztük a KPMG – munkájukkal nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az évszázad közepére elérjük a nettó zéró kibocsátást. A kezdeményezés igyeks
2021-ben 19 898 új lakás épült, 29%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33%-kal több, mint 2020-ban - derül ki a KSH legfrissebb felméréséből.
Az elmúlt időszakban ellentétes tendenciák jellemezték az európai bérek alakulását. Közeledett egymáshoz az egyes európai országok átlagkeresete, ugyanakkor az országokon belül nőtt a bérek egyenlőtlensége. A növekvő országon belüli bérkülönbségeket többségében a cégek közötti bérkülönbségek növekedése okozta, miközben a cégeken belüli bérkülönbség
Több intézkedéssel, köztük hitelmoratórium biztosításával segíti a kisbenzinkutakat a kormány – jelentette be Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A kormány tárgyalásokat folytatott a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel, ennek eredményeként döntött a segítséget jelentő intézkedésekről.
Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az eddigi jelentések szerint katonai objektumokat és repülőtereket ért támadás. Kijevben lakóépületekben is keletkeztek károk.
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező eseményre a BÉT új székházában került sor. A BÉT Legek megrendezésével, illetve a díjak odaítélésével a BÉT célja a hazai tőkepiaci szereplők további ösztönzése, ezzel közvetett módon a teljes
Elkezdődött. Putyin teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, a rakéták záporoznak, miközben tankok gördülnek át Fehéroroszország irányából is a határon.
A kormány újabb adócsökkentést tervez, amely a gyermektelen, átlagbért keresőket is érinti – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvasható interjúban.
Az orosz gázszállítás mindhárom főbb európai útvonalon zavartalan csütörtökön, ráadásul pont akkor kezdett nőni a szállítási volumen, amikor az orosz támadás miatt egyébként is egekbe ugrottak a gázárak. Mindez rövid távon enyhíti a gázellátási veszélyeket, de a nyugatiak által tervezett súlyos szankciók mellett bizonytalan, hogy valóban zavartalan
Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait megcélzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.
Egymástól nagyon eltérő folyamatok jellemezték az új lakások piacát 2021-ben. A lakásátadások száma ugyanis 29 százalékkal csökkent, ám a lakásépítési áfa és a zöld otthon program miatt a lakásépítési kedv fokozódott, a kiadott engedélyek száma 33 százalékkal emelkedett. A társasházi lakások szerepe nőtt a piacon, a családi házaké ezzel párhuzamosa
Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait megcélzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra.
Folytatódhat a Homokhátság vízpótlását lehetővé tévő fejlesztési sorozat, a III/2. ütem kivitelezési munkái nettó 1,8 milliárd forintos szerződéses értéken valósulnak meg a klímaváltozással sújtott dél-alföldi térség aszály elleni védelme érdekében - írja a Magyar Építők.
Február 24-én, a csütörtök hajnali órákban Oroszország megtámadta Ukrajnát, ezzel pedig megkezdődött az orosz invázió. A Pénzcentrumon ITT a legfrissebb híreket követhetitek nyomon a konfliktusról percről-percre. De mi vezetett ideáig? Ezt világítjuk most meg 10 pontban.
NAPI Rosszul sikerült a tegnap az OTP számára, nem tudott magához térni a hazai bankpapír. A 16000 forintos ellenállás továbbra is masszívan nyomja lefelé a grafikont, és mivel az orosz invázió ma hajnalban megkezdődött, nem lenne meglepetés, ha komolyabb lefelé tartó gappel nyitna a jegyzés. A következő támasz 14300 forint környékén tartózkodik, d
A 2022-es Barcelona Mobile World Congress mobiltechnológiai szakkiállításra időzítve, az OPPO bemutatta 2021-es fenntarthatósági jelentését, amely illeszkedve „Technológia az emberiségnek, kedvesség a világnak” márkaküldetés szellemiségéhez, részleteiben is tartalmazza a vállalat azon eredményeit, amelyeket a fenntarthatóság és a környezetbarát kon
A kormány célként tűzte ki a hazai kistermelők, az őstermelők és az élelmiszer-előállítók támogatását - mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán, orosházi sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal online információs rendezvényt szervez 2022. február 28-án a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram 2022. áprilisi határidejű, energetikai pályázati lehetőségeivel kapcsolatban.
NAPI A 7800-7900 forintos sáv továbbra is komoly ellenállás a papír előtt, és ennek köszönhetően a tegnapi napon nem volt képes folytatódni a keddi felpattanás. A ma reggeli orosz támadás valószínűleg még jobban szabadon engedi a medvéket, nem lenne meglepő egy több százalékos esés sem. A következő támaszszint 7300 forint környékén lehet. Támasz: 7
A keddi tőzsdezárást követően vegyes negyedik negyedéves eredményekről számolt be a Virgin Galactic, szerdán mégis látványosan felpattant a részvény árfolyama.
A CIG Pannónia Életbiztosító adózott eredménye 155 százalékkal emelkedett Budapest, 2022. február 23., szerda (MTI) - A CIG Pannónia Életbiztosító konszolidált adózott eredménye 2021-ben 1,68 milliárd forint volt, 155 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Nagy-Britannia legnagyobb hazai hitelezője, a Lloyds csütörtökön bejelentette, hogy az ukrán válság súlyosbodása miatt "fokozott készültségbe" kapcsol, hogy kivédje az esetleges orosz kibertámadásokat.
Megemelte a jegybank az irányadó kamatát. A jegybank kitartott a korábban rebesgetett 30 bázispontos kamatemelési tempót folytatta. Az egyhetes betéti kamat így 4,3 százalékról 4,6 százalékra emelkedett.
A hazai mezőgazdasági vállalkozások a 4265 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás segítségével jóval nagyobb fejlesztési keretre pályázhatnak, mint eddig.
Globális szinten 2021 és 2027 között mintegy 550 millióval bővül majd a SVOD előfizetések száma és 2027 végére 1,75 milliárd lesz belőlük – derül ki a Digital TV Research friss előrejelzéséből. A Netflix és a Disney+ fej-fej mellett állnak majd a vizsgált időszak végére az előfizetők számát tekintve. A prognózis szerint a Netflix a 2021-2027
Az előzetes információk alapján meghaladta a húszat az Ukrajnát csütörtökön ért orosz csapások halálos áldozatainak és sebesültjeinek a száma - közölte Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon.
Nagyjából harminc hazai borászatot sújt az Ital Magyarország Kft. csődje, köztük a legnagyobb pincészeteket. A forgalmazó 350 millió forinttal tartozik, a becsődölt cég vezetőjének családtagjai viszont bejelentkeztek, hogy továbbvinnék az üzletet.
Közösen lép fel a világ mintegy húsz szervezete, hogy felgyorsítsák a megbízható széndioxid-kibocsátási elszámolások fejlesztését. A februárban San Franciscoban létrehozott Carbon Call aláíróinak célja, hogy megteremtsék az átjárhatóságot a különböző szén-dioxid-elszámolási rendszerek között, és biztosítsák a naprakész, tudományos eredményekhez val
Az erőteljes inflációs nyomás következtében az irányadó kamatlábat 0,3 százalékponttal 4,6 százalékra emelte a Magyar Nemzeti Bank. A lépéssel újra hazánkban a legmagasabb az irányadó kamatszint a régiós országok közül.